Valóra vált álom (AFC)

Hali! :)

Sziasztok... Bocsesz, hogy nem új részt hoztam de készül... Igyekszem... már a fele kész van :)

Szóval gondoltam reklámozok egy sort XD Szóval ugye van az Amandás blogom és újabb részek folyamatosan vannak! Szeretném ha olvasnátok és írnátok komit! Sokat jelentene!!!! KÖSZI!!!

http://afcszerelem.blogspot.com/

És van egy új AFC-s blogom is amit nemrég kezdtem! És ott is nagyon várom a kommenteket mint mindig!!!:D

http://lisameetafc.blogzona.hu/

És van egy TH-s új blogom is, és ott is szívesen látok mindenkit akit érdekel!!!

http://emiliandtomlove.blogzona.hu/

25. Rész : Mappa

Nagyon- nagyon szépen köszönöm a komikat és a díjat és még1*!!

Igazán boldog vagyok :)

És meglepetésnek itt van két új blog és az Amandásnak a folytatása!!

http://afcszerelem.blogspot.com/

http://lisameetafc.blogzona.hu/

http://emiliandtomlove.blogzona.hu/

És bocs, hogy ennyire de ennyire rövid lett!!!!!! :(

**************************************************************************************

- Legyen már egy kis önbizalmad! - mondta Miki. - ha valaki tehetséges legyen rá büszke!

- És rajtatok kívül ki itt a tehetséges? - kérdeztem és amikor tomi nem figyelt kikaptam a kezéből a papírt. Begyűrtem a farzsebembe, onnan senki sem meri kivenni...

- Na...! - mondta miközben utána kapott.

- Rajtunk kívül még te... - mondta Balázs és felállt, hogy átöleljen. Eltoltam, mert tudtam mit akar. Leültem egy székre és csak a szemem forgattam arra amit mondanak.

- Na inkább folytassátok a zenélést... Azt jobb hallgatni mint azt, hogy kioktattok... - mosolyogtam.

- Na ez sem normális... - mondta Peti de azért felálltak. - De ma már nincs több próba...

- Akkor irány haza... - mondtam mosolyogva és felálltam. A fiúk is így tettek és kimentünk a stúdióból, bezárták majd Balázzsal hazamentünk. Megbeszéltük, hogy holnap találkozunk és elmegyünk este valahova.

Mikor hazaértünk üres volt a ház amin csodálkoztam. De végül is jó volt mert nem kellett, megint olyan kínosan éreznem magam mint mikor közöltem anyával, hogy Balázs és én lefeküdtünk.

- Tényleg tehetséges vagy! - simogatta meg a vállam Balázs mikor a szobájában összebújva a plafont bámultuk, egy kis aláfestőzenével.

- Ne kezd megint... - sóhajtottam. Mondjuk szerencsére ez volt az első amióta eljöttünk a stúdióból.

- De ha egyszer igaz... - mondta és éreztem, hogy felém fordítja a fejét. - Van más írásod is? - kérdezte én meg felnéztem rá. Elmosolyodtam és csak felálltam. Átsétáltam a szobámba ahol a fiókomban kezdtem kutakodni.

- Megvagy! - mondtam és elővettem a cikkes mappámat... Senkinek sem mutattam még meg mert cikinek éreztem. De Balázsnak mindent elmondhattam...

Nem volt nagy mappa, de tele volt a sztárok képével és gyanúsan sok volt rajta az AFC-s dolog...

- Tessék! - mondtam miközben leültem az ágyára és felé nyújtottam a mappám. Azonnal felült és mosolyogva kezdett kutakodni a fecnik között. - Nem a legjobbak... De úgy gondoltam gyakorlat teszi a mestert... - vontam meg a vállam. Hallgatott... csöndben volt és csak olvasta a papírokat.

Soha nem csak kedvencekről írtam, sőt nem is mindig sztárokról... Bármiről amiről úgy gondoltam bele illene egy újságba... Volt Adam Lambertes, Robert Pattison- os... Volt Paris Hiltonos... Meg volt környezetvédős, volt kutyákról... Volt fesztiválokról meg a suli hülyeségeiről....

Szóval egy csomó minden amit hülyeségnek tartottam, vagy épp gyengének ahhoz, hogy elküldjem egy újságnak...

- Ezek iszonyat jók!  - mondta.

- Persze... - kuncogtam majd hátradőltem az ágyban.

- Komolyan! Mi okom lenne hazudni? - kérdezte és fölém támaszkodott.

- Nem tudom... - vontam vállat mosolyogva.

- Attól jobb ha azt mondom : Ezek iszonyat szarok és jobb ha nem mutatod meg senkinek mert a végén valaki öngyilkos lesz? - ezen nevetnem kellett.

- Aha, sokkal jobb... - kuncogtam még mindig. Balázs a szemeit forgatta majd rám feküdt.

- Most komolyan! Miért nem hiszed el? - kérdezte és kisimított egy tincset az arcomból.

- Nem tudom... - vontam vállat ezúttal én is komolyan.

- Akkor? Hidd el!

- Elhiszem! - mondtam mosolyogva. Igaz, hogy ezek után sem fogom tehetségesnek tartani magam, de attól még hízelgett, hogy a szerelmem ilyeneket mondott.

- Akkor elküldhetem egy újságnak? - kérdezte és átható pillantásokat lövellt felém. Ezek után ki tudna nemet mondani egy ilyen férfinak???

- Aha... - mondtam kábultan.

- Éljen... Akkor ez jobb ha itt marad... - mondta, felpattant és a mappámat elzárta az egyik fiókjába.

- Hééé! Egy cikkről volt szó!!! - akadtam ki miközben felültem.

- Sehol sem mondtam ilyet...- huppant le mellém mosolyogva és megfogta a kezem.

- Undok vagy! - fontam keresztbe a karom durcizva.

- Nem! Nem vagyok! - suttogta és olyan közel hajolt, hogy az orrunk összeért. Az arcomat fürkészte majd mélyen a szemembe nézett. Éreztem, hogy a műharaggal teli arcom ellágyul és, hogy a kezeim az ölébe esnek. A keze azonnal megtalálta az enyémet, és szenvedéllyel tele megcsókolt miközben eldöntött az ágyon...

Nagyon köszönöm!!!

Komolyan nem jutok szóhoz... Az elmúlt három napban kb ötször kaptam meg ezt a díjat... Soha nem gondoltam, hogy jó író lennék és akkor jöttök ti  és az ellenkezőjét mondjátok...

Nagyon nagyon köszönöm!!!!

A díjat DaDa-tól (http://afc-story.blogzona.hu/) kaptam!!!!

Elvileg meg kéne neveznem 7 embert aki megkapja ezt a díjat, de annyit biztos képtelen leszek felsorolni mert amiket olvasok azoknak nagy részét már díjaztam. Így azoknak adom akiket pár napja találtam :) vagy máshol van blogjuk!!!

1. ♥Éicy Cuty♥ ( http://nikky-th.blogzona.hu/)

2. Szathmo( http://gerardrawson.blogzona.hu/ )

3. Ninci ( http://www.afc-stories-for-us.blogspot.com/ )

24. Rész: Cikk

Újra itt!!! Nagyon örülök, hogy komiztatok!!! Komolyan nagyon szépen KÖSZÖNÖM! Remélem, hogy tetszeni fognak majd a részek!!! Igyekeztem minél többet megírni az egyik  füzetembe :)

Jó olvasást!

*******************************************************************

A szívem hevesen dobogott ahogy a szavai eljutottak a tudatomig... Belegondoltam, hogy ez a csodálatos férfi csakis engem szeret, senki mást csakis engem... Ez olyan hihetetlennek hangzott...

- Szeretlek!- suttogtam a vállába. Annyira jó volt újra és újra kimondani. Tudatni vele, hogy hogyan érzek neki.

- Én is szeretlek! - mondta és megcsókolta a nyakam. Megremegtem és a lábaim kicsúszott... szerencsére elkapott.

- Bocs...- motyogtam de éreztem, hogy totál piros vagyok.

- Semmi...- mosolygott rám.  Miközben igyekezett a lábamra állítani. - De jól vagy?

- Persze...- nevettem saját magamon. - Csak... valahogy... hülye reakció tudom...- hajtottam le a fejem kínomban.

- Reakció? - kérdezte csodálkozóan.- Ezt én váltom ki belőled? - ezt olyan hangon kérdezte, hogy muszáj volt felnéznem rá. Az a nézés amibe ütköztem... Az az átható nézés amitől mindenem bizseregni kezd... Amitől úgy érzem, hogy a lelkemet is látja...

De ami a szemében bujkáló érzelem volt, valahogy jobban lefoglalt... Meghatottság és öröm. Meghatottság? De mégis mitől?

- Miért mit hittél?- simogattam meg az arcát. Még mindig úgy nézett rám. Rájöttem, hogy jól esik neki, hogy így reagálok... Ezen elmosolyodtam.

- Azt, hittem.. talán... Mindegy...- mosolyodott el végül. Az öröm fellángolt benne és még szorosabban húzott magához.

- Balázs! Látogatóid jöttek! - kiabált fel anya.

- Megyek!- kiabált vissza majd megsimogatta az arcom. - Jössz?

- Hozzád jöttek!- mondtam mosolyogva.

- Csak Tomiék azok... Megyünk a stúdióba... Te is jöhetnél...

- Mi?- nyeltem egy hatalmasat.

- Mi az?- kérdezte mosolyogva és az ajtó felé kezdett húzni.

- Én... AFC... stúdió...- mondtam tagoltan miközben vonszolt le a lépcsőn.

- Igen... És Tomi is beszélni akar veled...

- Király...- sóhajtottam és leértünk az elsőre.

- Nyugi!- fordított magával szembe. - Minden rendben lesz! És ők akarták, hogy gyere... Főleg Peti... - mosolygott és én is elmosolyodtam.

- Oké... - mondtam és elindultunk.

- Sziasztok!- köszöntünk Balázzsal.

- Sziasztok!- mondták a fiúk is. Peti rögtön odajött és megölelt.

- Rég láttalak, kislány...- mondta kedvesen.

- Én is téged!- mosolyogtam rá, majd a többiekre. Megnyugodtam mikor Tomi is mosolygott. Nem volt erőltetett mosoly vagy valami, ami azt sugallta volna, hogy rosszul érzi magát attól, hogy tudja, hogy Balázs és én együtt vagyunk.

- Mehetünk?- kérdezte Balázs és átölelte a derekam. Egyik fiú sem lepődött meg. Én megint Ijedten Tomira pillantottam de még mindig kedvesen mosolygott rám.

- Persze!- mondta Miki miután megpuszilt üdvözlés képpen.

- Anya elmentünk!- kiabáltam.

- Oké! Vigyázzatok magatokra!- kiabált ki.

- Meglesz! Sziasztok!- mondta Balázs és az ajtó felé kezdett kormányozni minket. Hamar felpattantunk egy buszra, és már mentünk is a stúdió felé. Kicsit izgultam attól, hogy milyen lesz, meg, hogy a fiúk milyen számokat fognak játszani. Örültem, hogy megbíznak bennem...

*

- Ne milyenek? - kérdezte Tomi mikor a harmadik új számukat játszották el nekem. Annyira jók voltak, hogy alig jutottam szóhoz...

- Ez...a... istenem... Nagyon jók! - mondtam és teljesen meg voltam hatódva, hogy én hallhatom őket először. A fiúk csak halkan kuncogtak a reakciómon.

- Akkor jó... Azt hiszem ez elég jó elismerés attól akit megbántottunk... - nevetett Miki. Nagyot nyeltem és Balázsra meredtem.

- Te elmondtad? - kérdeztem és teljesen pánikba estem.

- Aha...

- Fiúk és saj... -kezdtem de Peti közbevágott.

- Jogos volt... - nevetett. - Azért mert utolsó voltál, nem kellett volna olyan bunkón viselkedni veled...

- Fáradtak voltatok... - mondtam, hogy védjem őket.

- És? Az nem ok... - mondta Tomi majd rám mosolygott.

- Mindegy... - ráztam a fejem. - Inkább folytassátok!

- Igenis! - nevetett Balázs majd mélyen a szemembe nézett. Rámosolyogtam és éreztem, hogy a nézésétől bizseregni kezd a hasam. Sóhajtottam egyet és elnéztem. A papírjaimba fordultam, hogy írogassak. Figyeltem a fiúkat játék közben, a viselkedést és a próbájuk végére egy teljes cikk összeállt.

- Szerintem pár helyen magasabbra vihetnénk az egészet... - mondta Miki miközben kijöttek az üvegfal mögül.  A menedzserük már elment egy órával ezelőtt, hogy elintézzen valamit a következő koncerttel kapcsolatban.

- Ja... Majd meg kéne nézni úgy is... - helyeselt Tomi majd a fiúk lehuppantak mellém. Két fiú az egyik, két fiú a másik oldalamra.

- Mit csinálsz? - nézegette a kezemben lévő papírt Peti.

- Semmit... - mosolyogtam és összehajtogattam a lapot. Sajnos Miki kikapta a másik oldalon.

- Az Anti fitness club szokás szerint nagyot alkot. Volt szerencsém bent lenni egy próbájukon, és őszintén elmondhatom, hogy a fiúk hatalmas erővel dolgoznak az új lemezen. Azt kell mondjam, hogy már alig várom a lemezt, hiszem nagyszerű lesz. A számok csodálatosak, a fiúk teljes átéléssel zenélnek, a szövegek szívhez szólóak és remek az összhang a dallamok és a szövegsorok között. A banda ismét magasabbra teszi majd a lécet az ellenfeleknek... Szóval rajongók figyeljetek mikor jön az újabb, nagyszerű lemez! - olvasta fel a cikkem. Én lehajtott fejjel, piruló arccal vártam a reakciójukat. Senki sem tudta, hogy újságíró akarok lenni... Még anyának sem mondtam el, mert féltem a kritikáktól. Egyáltalán nem éreztem magam jónak... Ez is csak egy hülye próbálkozás volt.

- Ezt most írtad? - kérdezte Tomi csodálkozva.

- Aha... - mondtam még mindig lehajtott fejjel. Csak akkor néztem fel mikor Balázs megfogta a kezem.

- Mióta írsz? - kérdezte Balázs.

- Nem is tudom... - estem gondolkozóba. - Talán tíz éves koromban döntöttem el, hogy mi akarok lenni...

- És miért nem mondtad? - kérdezte Peti mosolyogva és ő is elkezdte olvasni amit a papírra írtam.

- Mert szerintem még sokat kell fejlődnöm... inkább rengeteget! Szóval kérem!- mondtam és megpróbáltam kikapni Peti kezéből a papírt de nem engedte.

- Nem... Azt hiszem ennek egy újságban a helye!- mondta Tomi miközben átvette Petitől a papírt, hogy olvassa.

- Hogy mi? - meredtem rá.

- Igaza van Noémi! - mondta Balázs és közelebb hajolt Tomihoz, hogy olvashassa amit kreáltam.

- Álmodjatok... Ezt senki se fogja látni! - mondtam de sehogy sem tudtam megszerezni a papírt.

- Miért! Ez jó! Mintha egy kritikus írta volna...

- Persze... - mondtam és nevetnem kellett.

- Most miért? - csodálkozott Balázs.

- Ugyan... Egy újságnál ezt azonnal kidobnák! - mondtam komolyan

******************************************************************

http://emiliandtomlove.blogzona.hu/ ez pedig az egyik új blogom. Remélem azt is szeretitek majd :)

23. Rész: Egy papírka

Nagyon- nagyon köszönöm a komikat! Örülök, hogy újra van ihletem és, hogy nektek is tetszik a sztori :) Olyan boldog vagyok :)

Kedves Ninci!
Nagyon szépen köszi amiket mondtál. Komolyan nagyon jól estek! És elolvastam a blogod és nagyon tetszik! Hamar legyen majd kövi, mert alig várom :)

************************************************************************************

- Az...- vontam vállat mosolyogva. Nem válaszolt csak mosolyogva a fejét kezdte csóválni.

- Hogy áll a meccs?- jött be Sanyi mosolyogva. Én ijedtemben kicsúsztam Balázs öléből, de sajnos olyan hülyén, hogy a földre estem.

- Upsz...- mondtam totál pirosan. Sanyi kinevetett, Balázs meg mosolyogva felsegített és maga mellé ültetett. Sajnos valahogy mindenki érdekesnek találta a meccset, így az egész család ott zsúfolódott a nappaliban amit én nem nagyon díjaztam. Kicsit kínosnak éreztem. Folyton azon kaptam az ősöket, hogy Balázst és engem méregetnek...Frusztráló volt...
Mikor félidő lett, felálltam és felmentem a szobámba. Anyuék nem kérdeztek semmit, szerencsére.

Bementem a szobámba és elterültem az ágyamon. Nagyokat sóhajtoztam és a zöld plafont bámultam. Valahogy mérlegelnem kellett a mai nap történteit. Annyira sűrű volt, hogy nem is egy napnak tűnt.

Először is az amikor szakítottam Mátéval, aztán, hogy Balázs szakított azzal a lánnyal, utána Tomi SMS-e ami mindent megváltoztatott. Utána ahogy felrángattam a szobába Balázst, ahogy féltem, ahogy levett a lábamról, ahogy megcsókolt, ahogy...ahogy élveztem az egészet...Aztán ahogy közöltük az ősökkel, hogy együtt vagyunk...Ahogy reagáltak....

- Fúú...- fújtam ki a levegőt és tovább merengtem...Persze hosszasan elidőztem azokon a bizonyos 18-as emlékeken. Egyszerűen nem bírtam elszakadni tőlük. Annyira jó volt az egész. Az óvatosság, ahogy folyton hozzámért, ahogy simogatott. A forró csókok, a szerelem ami minden mozdulatából áradt...

- Bejöhetek?- kérdezte alig halhatóan. A szívem megdobbant és elmosolyodtam.

- Már bent vagy...- ültem fel és még mindig mosolyogtam. Az asztalomnál ült és egy papírt szorongatott a kezében.

- Igaz...- mosolygott sunyin.

- Mégis mióta ülsz itt?- kérdeztem zavartam mikor rájöttem milyen lapot tar a kezében.

- Talán fél perccel utánad jöttem be...Csodálkoztam is, hogy nem hallottad, hogy bejövök...- nézett rám felbont szemöldökkel.

- Csak elgondolkoztam...- vontam vállat a kimondatlan kérdésére.

- Szabad tudni, hogy min?- állt fel, még mindig a papírt szorongatva.

- Hát az egész napon...- húzódtam odébb, hogy le tudjon ülni mellém.

- Hát zsúfolt volt az biztos...- értett egyet és elterült az ágyamon. Én felhúztam a lábaimat és vártam, hogy beszéljen. Zavart, hogy ott van a papír a kezében és, hogy nem mond rá semmit. Idegesített, de nem akartam először megszólalni. Csak ültem és figyeltem helyes arcát ahogy úgy bámulja a plafont ahogy én az előbb tehettem.
Frusztráló volt, hogy nem mond semmit. Elég kiborító lehetett az amit a papíron láthat hiszen akkor csináltam mikor igen feltűnően került, és kiderült, hogy van valakije.

- Sajnálom...- bökte ki végül és felém fordította a fejét. Barna szemei mélyen az enyémbe olvadtak de nem mertem megszólalni. Féltem, hogy a hangom elcsuklana.-, én tényleg azt hittem, hogy jót teszek vele... hogy mindenkinek jobb lesz.- mondta de én még mindig csak néztem az arcát. Tudtam, hogy egyszer meg kell beszélnünk a történteket, hogy pontosan tudnunk kell ki mit élt át, de még friss volt a seb...De azt akkor is le kellett zárni.

- Hagyd abba...- nyögtem ki végül, kikaptam a kezéből a lapot és lemásztam az ágyról. Darabokra téptem a rajzot és egyenesen a szemétbe vágtam. Éreztem, hogy az előző szomorúság és letörtség dühbe fut át.

- Még mindig fáj, igaz?- kérdezte és hallottam, hogy feláll. Megtámaszkodtam az asztalon és igyekeztem minél pontosabban megfigyelni a fa mintázatát.

- Fáj...- suttogtam mire kér kar fonódott hátúrról a derekam köré. Megszorítottam azokat majd szembefordultam vele. - Persze, hogy fáj...- ismételtem meg.- De...de el fog múlni...

- Valahogy máshogy kellett volna megoldanom...- csóválta meg a fejét.

- Elég ebből!- mondtam csendesen mire kérdőn nézett rám.- Sok mindenen múlt, hogy mit teszünk, vagy mit nem... Sokan hibásak vagyunk, hogy nem jött előbb össze. Én is megbántottalak olyan szavakkal amiket le kellett volna nyelnem...De akkor is a vége a lényeg nem? Az, hogy szeretsz...- mondtam és az utolsó szónál elcsuklott a hangom a boldogságtól. Kicsit hihetetlennek tűnt. Elnevette magát.

- És ez ilyen jó? Hogy így reagálj rá?- kérdezte és megtörölte az arcom. Rájöttem, hogy sírok. Az öröm olyan gyorsan vette át a hatalmát, hogy sírni kezdtem.

- Ig...igen...- mondtam mosolyogva.- Láttad a rajzot nem? Sokkal fontosabb vagy nekem mint azt először hittem. Soha nem tudtam, hogy ennyire lehet szeretni valakit. Amikor megtudtam, hogy van valakit, azt hittem, hogy meghalok...És az, hogy szeretsz...Az a leghihetetlenebb és legszebb dolog egyben az életemben...Főleg a történtek után...- magyaráztam és a vállam vonogattam és  igyekeztem visszafogni a sírást.

- Jaj te...- húzott a mellkasához. Úgy csinált mintha ringatna, miközben folyamatosan simogatta a derekam.- Hogy ne lehetne szeretni téged? De most komolyan. Amióta megláttalak...Ahogy lejöttél a lépcsőn és szórakozottan nem tudtál bemutatkozni...Az, hogy nem érdekelt, hogy ki vagyok és simán leosztottál...Levettél a lábamról...De komolyan. És ahogy egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és amin keresztül mentünk, csak szorosabbá tette a köteléket amit feléd érzek...Sokkal fontosabb vagy nekem mint bármi más az életemben...

***************************************************************************************

http://valoravaltalomfekablog.blogzona.hu/archives/2010/07/01/23_Reszhez_irt_bejegyzes/

És nekem a három komi épp elég volt ahhoz, hogy ne habozzak az Amandás történettel. Az első két részen már finomítottam is és feltettem.

Remélem tetszeni fog....Olvassátok és komizzatok :)

előre is köszi! :)

http://afcszerelem.blogspot.com/

Szerintetek?

Szóval gondolom tudjátok, hogy másik blogos oldalon is regisztráltam ahol van másik két blogom. Szóval nagyon szeretem, mert ott tudok szép kis dizit csinálni meg ilyenek.

Arra gondoltam, hogy nagyon szerettétek az Amandás történetemet...talán jobban mint a mostanit...És nagyon hülye vége lett bizonyos okok miatt...

És szóval...mostanában megjött az ihletem és arra gondoltam, hogy folytatnám, normálisan befejezném, stb...

Szerintetek? Milyen ötlet?  Írjátok meg, hogy szeretnétek-e, mert akkor megcsinálom a blogot és a linket is felteszem a kövi résznél....

Az új sztorit továbbra is itt írom majd és mindegyik blognál alig várom a kommenteket!!! :)

22. Rész: Beszélgetések

Húúhhh...Hát nem nagyon jutok szóhoz...Akik régóta olvassák a blogjaimat azok tudják mennyire sokat jelentenek nekem a komik, az elismerés és ha örömet okozhatok nektek...
És újra és újra szembesülök azzal a boldogsággal, hogy kinézitek belőlem, hogy írónő leszek, hogy esetleg ismert leszek vagy valami...Annyira jó lenne ha igazatok lenne! Olyan boldog lennék...
És annyira jó érzés, hogy így gondoljátok. Hogy szerintetek van helyem ezen a pályán...Nekem ez olyan hihetetlennek és elérhetetlennek tűnik, és akkor jöttök ti és megcáfoljátok!!! KÖSZÖNÖM!!! de komolyan! Tőletek sokkal több önbizalmam lesz és kedvem az íráshoz mert nem hiszem azt, hogy hülyeség vagy szar amit csinálok...KÖSZÖNÖM!!!! MINDENKINEK AKI SZERETI AMIT CSINÁLOK!!!!!!

****************************************************************

- Lehet lassan ki kéne kelni az ágyból...- suttogta. A mellkasán feküdtem ő pedig szorosan tartott és a karom simogatta. Vagy egy órája feküdtünk egymásba karolva és sehogy sem akartunk felkelni. Per pillanat semmi sem érdekelt. Olyan boldog voltam mint még soha életemben. Elmosolyodtam ahogy visszagondoltam az emlékekre, ahogy magához húzott, ahogy óvatosan simogatott...A vágy ami eluralkodott a testemen...

- Nem hiszem...- válaszoltam. Semmi kedvem nem volt felkelni...

- Apuék hamarosan hazaérnek...- simogatta meg az arcom. Hirtelen pánikba estem. Fogalmam sem volt, hogy kéne közölnöm anyuval a dolgot...Vagy Sanyival...

- Ő...- nyeltem nagyot. - Mit kéne nekik mondani?

- Nem tudom...- mosolyodott el a reakciómon.- Talán az lenne a legjobb ha külön-külön közölnénk...Nem gondolod?

- Hát ja...És mit mondjuk? Mármint mennyit?

- Nem tudom...Talán, hogy elég régóta vonzódunk egymáshoz és, hogy...lefeküdtünk...

- Rendben...A balesetes meg bonyodalmas részt hagyjuk ki...- sóhajtottam.

- Hát igen...- mondta és megpuszilta az arcom. Feljebb kúsztam és megtámaszkodtam a mellkasán. Elmosolyodott, hiszen tudta mit akarok. Azonnal megcsókolt, hosszan és szenvedélyesen amitől megint lázba jöttem. Ahogy meztelen testünk összesimult és éreztem a belőle áradó vágyat az ismét feltüzelt.

- Megjöttünk!- hallatszott lentről a kiabálás. Nehézkesen váltunk el egymástól, de végül sikerült. Kikecmeregtünk az ágyból, felöltöztünk és az ajtó felé vettük az irányt. Még mielőtt kiléptem az ajtón, mély levegőt vettem.

- Nyugi...Nem fognak megenni minket mert szeretjük egymást...- fogta meg a kezem nyugtatás képpen.

- Oké...csak furcsa lesz...

- Anyukád nem az a haragudós fajta...és azt hiszem 17 éves korban várható, hogy a lánya lefekszik valakivel...

- Igaz...- mosolyogtam rá és megpusziltam a száját.- Pláne ilyen valakivel.- ezen csak nevetett és kinyitotta az ajtót. A szívem hevesen dobogott az izgalomtól, kezem lábam remegett, alig bírtam lemenni a lépcsőn.

- Egy emelet megvan....Gyerünk...bátorság...nem fog megenni...- mondtam magamban.- két emelet...gyerünk mindjárt ott vagy....

- Sziasztok!- üdvözölt minket Sanyi egy mosollyal.

- Sziasztok!- mondtuk egyszerre.

- Milyen napotok volt?- kérdezte anya.

- Fantasztikus...- mondtuk egyszerre Balázzsal amin elnevettem magam.

- Értem...

- És nektek? Nehéz nap volt?- kérdezte Balázs társalgó hangon miközben a nappali felé igyekeztünk.

- Nem...könnyű volt...- huppant le Sanyi a Tv elé. Rögtön a VB-re kapcsolt én pedig mosolyogva telepedtem le mellé. Igyekeztem elterelni a figyelmem az izgalomról és egy jó kis focimeccs erre képes volt.

- Na azt hiszem én megcsinálom a vacsit...- mosolygott anya mikor meglátta, hogy Sanyival egy darabig nem leszünk beszédesek. Balázs egy darabig hezitált, hogy itt maradjon- e velem és unja halálra magát, vagy inkább segítsen. Végül ő is követte anyát. Nem tudtam, hogy most utánuk kéne- e mennem és beküldenem, hogy beszéljen az apjával, vagy maradjak ahol vagyok. Pedig ez volt a megfelelő alkalom.

Felkeltem hát és utánuk siettem a konyhába. Nevetve beszélgettek és Balázs próbált segíteni anyunak de ő nem hagyta.

- Apád szól...- kacsintottam Balázsra mikor anya nem figyelt. Rögtön értette mit akarok.  Felállt és átment a nappaliba.

- Anyu...- kezdtem félénken.

- Mondd kicsim!- mosolygott rám.

- Azt hiszem beszélnünk kell...- mondtam komolyan. Anya lerakta a fakanalat és leült mellém az asztalhoz.

- Rendben...Miről?

- Tudod...-sóhajtottam és az elején kezdtem az egészet.- Rájöttem, hogy már nem érzek semmi mást Máté iránt mint megszokást...Szóval...szakítottam vele...- anyura pillantottam aki csak megdöbbenve figyelt de nem szakított félbe. - De az is közrejátszott, hogy közben beleszerettem valakibe...

- Kibe?- kérdezte kedvesen. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt amit szerencsére nem vett észre. Örültem, hogy így fogadja a dolgokat.

- Balázsba...- mondtam de nem mertem ránézni. A következő pillanatban csak halkan kuncogott.

- Ez mondjuk várható volt...- mondta és ránéztem és csak mosolygott. Megsimogatta az arcom.

- Tényleg?- csodálkoztam.

- Kicsim...Lehet, hogy te nem látod de én igen...Elég egyértelmű volt ahogy egymásra néztetek...- mondta én meg tátott szájjal bámultam rá.- Mennyire komoly?

- Le...lef...lefeküdtünk...- böktem ki végül. Anya arcán először a döbbenet söpört át, majd valami különös izgalom.

- Mindent tudni akarok!!!- mondta izgatottan.- Úgy értem...Szóval mióta...vagy első volt vagy...

- Ez volt az első...- nyugtattam meg.- És ma...

- Akkor még elég friss az emlék...- mondta izgatottan. Kicsit megrémültem. Soha nem láttam anyámat még ilyennek...Ez rosszabb volt mint amire számítottam. Akaratom ellenére elképzeltem őt úgy Sanyival...

- Igen...

- És milyen volt?- jött közelebb az izgatottságtól.

-Anya...!- ellenkeztem ő pedig azonnal leállt.

- Jól van...- mosolygott.- De remélem védekeztetek...

- Persze...- pirultam el.

- Akkor nincs semmi...- simogatta meg az arcom.- Csak legyél boldog, nekem ez a lényeg...És Balázs rendes srác.

- Hogy mi?- hallatszott a nappaliból egy hangosabb kérdés. A gyomrom görcsbe rándult. Balázs lehalkította az apját, de anyával nem bírtunk magunkkal így odasettenkedtünk és hallgatózni kezdtünk.

- Nyugi apu...Mi bajod van?- kérdezte suttogva Balázs.

- Semmi...bajom...- mondta higgadtabban Sanyi.- Csak...Nem fiatal egy kicsit hozzád?

- Fiatal?- kérdezte csodálkozva Balázs.- 17 éves apa...

- Tudom, épp ezért kérdeztem...

- Zavar téged és ez csak egy kifogás?- kérdezte Balázs és kezdett ingerült lenni, én meg egyre elkeseredettebb.

- Dehogy zavar! Örülök, ha boldog vagy...De Noémi...Szóval...Nincs barátja?

- Nincs...- vágta rá dühösen. Anyu nyugtatás képpen simogatni kezdte a karom, de a könnyeim már kifolytak.

- Akkor minden rendben...Csak vigyázz rá kérlek!- mondta nyugodtan Sanyi.- Érzékeny lány...Ne bántsd meg...

- Szóval erről van szó?- kérdezte Balázs és már sokkal nyugodtabb volt.

- Igen...Fiatal, tapasztalatlen...

- És érzékeny...Tudom...De hidd el, hogy nagyon szeretem...

- Akkor jó...- mondta és megnyugodtam...

- Mit hittél? Hogy őt is kihasználnám? Abból a korból nagyon régen kinőttem...ezt te is tudod...- mondta és hallottam, hogy halkan nevet. De bennem meghűlt a vér. Kihasználni? Komolyan ezt mondta.

- Hát azért volt egy pár lány...

- Igen...pontosan kettő...És 16 éves voltam...nem pedig 22...- mondta komolyan. Az előző kétségbeesésem nagyon hamar elszállt és megnyugodtam.- És nem szerettem a lányt...Noémit viszont nagyon is...Soha senkit nem szerettem annyira mint őt...

- Rendben...Elhiszem...És örülök, hogy boldog vagy!

- Köszi!- mondta és lépteket hallottunk. Anyuval azonnal az asztalnál termettünk és úgy tettünk mintha mély beszélgetésbe merülnénk.

- Zavarunk?- kérdezte Sanyi.

- Nem...Éppen befejeztük...- mondtam és felálltam.

- Remek! Kettesben hagynátok minket?- nézett Sanyi rám és Balázsra.

- Persze...- mondtuk egyszerre és átmentünk a nappaliba. Fogalmam sem volt, hogy miről akarnak beszélgetni, de végül is örültem, hogy minden jól ment.

- Na?- kezdte Balázs miközben leültünk a kanapéra.- Mit szólt anyád?

- Fúú...Nagyon durva volt...- kezdtem nevetve.-, hallod én még ilyennek nem láttam anyát. Olyan izgatott lett...Mindenről tudni akart...

- Mi?- kérdezte mosolyogva és az ölébe húzott.

-Ja...aztán leállítottam, erre meg előjött a "védekeztetek?" szöveggel.

- Hú...elég vicces lehetett.

- Az volt...- nevettem és hozzábújtam.

- Meg se kérdezed mi volt?- tolt el csodálkozva.

- Hallottam...- mondtam és elpirultam.

- Kis sunyi...- mosolygott és kisimított egy tincset az arcomból.

****************************************************************

http://valoravaltalomfekablog.blogzona.hu/archives/2010/06/30/21_es_22_reszhez_irt_bejegyzes/

19. Rész: Szakítások

Jaaaaaaaaaajjjjj!!!!!!!!Istenem!!! Gondolom ti is értesültetek arról a fantasztikus hírről, hogy az AFC lett az év előadója az OTTON!!!!!!!

Jaj hát azt hiszem igazán megérdemelték!!!!! Remélem, hogy a Cometen is elviheti, újra, a gömböt! Igazán megérdemelnék!!!!

A kommenteket pedig nagyon köszönöm!!! Örülök, hogy megint írtok!! :) Itt a kövi rész remélem az is tetszeni fog...

*****************************************************************************************

Mikor végre hazaértünk a kórházból az első dolgom az volt, hogy lecsaptam a fürdőre. Bevittem a pizsim és beálltam a zuhanyzó alá. Élveztem ahogy a víz lefolyik a hátamon, hiszen egy kórházban fürdeni...Hát ja...

-Noémi?- kopogott valaki az ajtón. Összerezzentem és elzártam a csapot, hogy halljak valamit.

-Tessék?-kiabáltam.

-Itt van Máté...- hallottam meg anya hangját. A gyomrom összerándult a neve hallatán.

-Oké...Egy perc...- sóhajtottam. Anya elment én pedig remegő lábakkal léptem ki a fülkéből. Féltem attól, hogy mit fog szólni, hogy kiakad-e, vagy haragudni fog...A barátja akartam maradni de tudtam, hogy még idő kell majd ehhez az egészhez.

Felöltöztem aztán egy darabig ültem az ágyamon és nagyokat sóhajtoztam. Igyekeztem lenyugtatni magam ami nem nagyon ment. Végül kimentem ott pedig (szó szerint) belerohantam Balázsba.

-Hé, hé...Jól vagy?- kérdezte kedvesen.

-Itt van Máté...-nyögtem ki végül. Az arca komor lett majd megsimogatta az arcom amitől megremegtem.

-Minden rendben lesz! De csak akkor tedd...

- Ezt akarom...- vágtam a szavába. Halványan elmosolyodott.

-Én most megyek...Szóval érted...

-Igen...- mondtam miközben elindultunk a földszint felé.

-Szia Baba!- kapott el a lépcső alján Máté. Szorosan magához ölelt én meg azt hittem elsüllyedek a szégyentől.

-Szia!- mondtam zavartan.- Menjünk sétálni...- mondtam úgy, hogy rá sem néztem. Elköszöntem anyuéktól aztán kimentünk a házból. Egy darabig sétáltunk aztán feszülten megállt és a szemembe nézett.

-Mi a baj!- kérdezte de nem ért hozzám. Szerintem érezte, hogy mit akarok.

-Máté...Sokat gondolkodtam kettőnkön...Nem tudom miért van ez...Talán az én hibám...talán senkié...De úgy érzem, legalábbis az én részemről...Nincs meg az a vibrálás ami az elején volt...-néztem a szemébe. Szinte hallottam ahogy az agyában a fogaskerekek a helyére gördülnek és felfogja mit mondok. Abban a pillanatban a szemében megjelent a szomorúság.- Sajnálom, de azt hiszem egyikünknek sem jó ha tovább együtt maradunk...

-É...értem...-habogott.

-Sajnálom...-fogtam meg a kezét és a szemem könnyben úszott.

-Ne!!- erőltetett magára egy mosolyt és letörölte a könnyeimet.- Igazad van...Most még fáj, mert én szeretlek...De jobb így mint hazugságban...- nem válaszoltam csak hálásan a nyakába borultam. Szorosan magához húzott és egy puszit nyomott a nyakamra. Egy darabig így álltunk aztán elengedett.

- Akkor azt hiszem én megyek is!- mondta. Nem tudta eltitkolni a szomorú arcát még a művigyorral sem.

-Rendben!- mondtam és egy utolsó puszit nyomtam az arcára, de ő megcsókolt. Éreztem a búcsú ízét a fájdalmat, a sós könnyeimet az arcomon. A szenvedélyt ami belőle áradt, azt, hogy mennyire szeret és, hogy sajnálja, hogy vége van...
De azért visszacsókoltam...Úgy éreztem ennyi jár neki...
A kezei a derekamra csúsztak és olyan közel húzott amennyire csak az lehetséges volt. Mindent beleadott...ezt tisztán éreztem de aztán eltolt. Egy apró puszit még a számra nyomott majd mélyen a szemembe nézett.

-Remélem boldog leszel...- mondta.

-Remélem te is!- mondtam és megint megöleltem.

-Szia!- mondta, elengedett és elsietett. Csak álltam ott és sajnáltam...Tudtam, hogy utálná ha sajnálom de akkor is így volt...Az egészről én tehettem...Nem akartam fájdalmat okozni neki...Szerettem, de már csak úgy mint egy barát...Tényleg reméltem, hogy talál valaki aki csakugyan szereti...Egy olyan lányt aki megérdemli, hogy ő szeresse...Hiszen ha valakit szeret azzal úgy bánik mint egy törékeny virágszállal.

Lassan elindultam hazafelé, cammogtam mint egy macit, néha egy-egy kavicsot rugdostam. Beértem a kertbe, becsuktam a kaput és mikor éppen be akartam nyitni az ajtón egy szőke lány viharzott el. A szeme kisírt volt és zaklatottnak látszott.

-Ne haragudj!- hallottam ahogy Balázs is megjelenik és a lány után kiabál. Először csak a lányra bámultam aztán rá. Bementem a házba, becsuktam az ajtót majd ránéztem. Ő csak mosolygott.

-Miért örülsz ennyire?- kérdeztem döbbenten.

-Van egy tervem...Ami be is jöhet, nem úgy mint az előző...- mondta nekem meg megdobbant a szívem.

************************************************************************************

http://valoravaltalomfekablog.blogzona.hu/archives/2010/06/06/19_reszhez_irt_bejegyzes/

18. Rész : Rémálom

Nagyon szépen köszönöm Nallának és cicusnak a kommentet!!! Örülök, hogy neked tetszik :)!!!!!!!

Itt is a következő rész! Légyszi írjatok többen!!!!!!!!

KÖSZI!!!!!!!!

****************************************************************************************

Egy fél óráig még kettesben tudtunk lenni de aztán megjött anya és Sanyi...Anya persze rögtön aggódni kezdett és hirtelen nem tudtam mit mondani, hogy miért is van agyrázkódásom. De szerencsére Balázs kimentett...

-Megbotlott a lépcsőn és legurult...Jobbnak láttam behozni...- mondta anyára nézve. Ő csak megsimogatta azt a gyönyörű arcot majd ismét felém fordult, hogy leszidjon miért nem vigyázok jobban....persze csal játékosan...

Nem is tudom talán két óráig voltak bent...Anyu bent akart maradni éjszakára de hazaküldtem, hogy pihenjen...Így is nehéz hete volt a cégnél...Nehogy már miattam is aggódnia keljen...
Szóval hazamentek de Balázs maradt...Nem tudtam eldönteni, hogy ennek örülnöm kéne-e vagy sem...Rossz volt hiszen semmit nem tehettem vele...nem voltunk együtt...Viszont ha nem lett volna ott valószínű meghülyültem volna a magánytól...

-Mikor jön Máté?- kérdezte egy hosszabb csend után.

-Holnap...- sóhajtottam...Fel kellett készítenem magam lelkileg arra a beszélgetésre is.

-Nem kell ha nem akarod...Ezt te is tudod...- simogatta meg a kezem amelyiket fogta.

-Már miért ne akarnám?- csodálkoztam.

-Megértem ha nem akarsz egyedül lenni...Hiszen szeret és te is...És mi...Szóval tudod...-mondta kínlódva. Le is hajtotta a fejét és esküdni mertem volna, hogy a sírást folytja vissza.

-Balázs...Az amit Máté iránt érzek már rég nem szerelem...Szeretem de nem úgy...Amíg nem tudtam milyen az igaz, szenvedélyes szerelem azt hittem...De most már tudom...Szóval nem fogok vele maradni...És azt hiszem jót is fog tenni nekem egy kis szabadság...Így újult erővel vághatok bele...a...mi kapcsolatunkba...- mondtam és végig a tekintetét kerestem. A szenvedélyes résznél rá is találtam és nem is engedtem el...De ő sem...

-Tudom, hogy nem szabadna ezt mondanom...de..én örülök annak, hogy nem szereted...- erre nem mondtam semmit...Zavarba jöttem egy kicsit így lehajtottam a fejem. Reméltem, hogy azt az időt amíg minden lezajlik körülöttünk át tudom vészelni...Tudtam, hogy nehéz lesz elviselnem, hogy a közelemben van és tudom imádjuk egymást...De ha nem így lenne az nehezebb lenne.

Nem tudom meddig ültünk ott de lassan fogyatkozni kezdtek az emberek, és egyre sötétebb lett. Elálmosodtam és lehunytam a szemem. Jó érzés volt úgy elaludni, hogy tudtam, hogy Balázs ott van mellettem. Még akkor is ha tudtam, hogy még jó ideig várnunk kell egymásra.

***

Nagyon melegem volt...Izzadtam, folyt rólam a víz és úgy éreztem, hogy a lábaimban száz tonnányi súlyt raktak. De futottam...Nem tudom mi elöl rohantam de a szívem a torkomban dobogott, az ereimben száguldott a vér és folyton hátra néztem, hogy követnek-e még. Megbotlottam és végighasaltam a betonon. Éreztem ahogy felhorzsolja a bőröm, majd hangos dudaszót hallottam és egy kamion fényei egyre csak felém közelítettek...

***

A saját sikításomra ébredtem fel. A kórházi ágyban ültem, lihegtem és tiszta izzadság voltam. Csak bámultam magam elé és igyekeztem feldolgozni a történteket.

-Noémi...Jól vagy?- kérdezte Peti aki a kezem fogta. Lassan felé fordultam de a szemeim még mindig csak meredten bámultak.

-Nem...-mondtam gépiesen.

-Nyugi...Csak rosszat álmodtál...- ült az ágyamra és szorosan megölelt. Gondolkodás nélkül hozzábújtam, a vállába temettem az arcom és lehunytam a szemem.

-Örülök, hogy itt vagy...- suttogtam és mint egy kiscica hozzádörgölőztem.

-Ez csak természetes!- mondta és megsimogatta a tarkóm.- Na jobb?

-Egy kicsivel...- toltam el mivel a szívem megnyugodott.

-Remek...

-Balázs?- kérdeztem.

-Nem hagyott itt!- simogatta meg az arcom mosolyogva mire én elpirultam.- Lement a büfébe...

-Értem...És...Elmondta?

-Mindent elmondott! A találkozásotoktól egészen odáig, hogy én megjöttem.

-Oh...-motyogtam és a kezeim bámultam.

-Megjegyzem nem volt épp a legjobb ötlet kiállni egy kamion elé...- mondta dorgálóan.

- Abban percben nem akartam tovább létezni...- motyogtam még mindig lehajtott fejjel.- És ha nem mondja el, hogy szeret még most is így gondolnám...- sóhajtottam.

-Soha ne gondolj ilyenre!- mondta és tudtam, hogy nagyon dühös rám.-  Érted?- kérdezte lágyan miközben az állam alá nyúlt, hogy a szemébe nézhessek.

- Értem...- mondtam de nem néztem a szemébe és el is húztam az arcom. Nem tudom, hogy várhatta el tőlem, hogy képes legyek azzal a tudattal élni, hogy nem szeret az aki az életemben a legfontosabb.

-Szeretném ha ezt most abbahagynád!- húzta vissza az arcom.

-Mit? - kérdeztem nemértően.

- Hát ezt amit most is csinálsz! Soha nem szabad  ilyenekre gondolni! Mi lett volna ha az a kocsi elüt? És közben ő szeret! Akkor mi lett volna vele? Vagy ha őt üti el a kocsi mert téged megment? És mi lett volna a szüleitekkel? Ők, hogy érezték volna magukat?- nézett rám szigorúan. Elszégyelltem magam és elfordultam. Valamilyen szinten igaza volt, ha valamelyik "mi lett volna..." bejön...

-De nem így lett...- válaszoltam és fejeztem be a gondolataimat hangosan.

-Csak kérlek ne csinálj többet ilyet!- húzott magához. - Nekem is hiányoztál volna!- suttogta majd egy puszit nyomott az arcomra.

-Ne haragudj!- sóhajtottam mert rájöttem, hogy ez tényleg hülyeség volt...

- Nem haragszom!- mondta és még inkább megölelt. Nem gondoltam, hogy ilyen jóban leszek vele. Neki mindent elmondhattam, és ha úgy vesszük ő volt a legjobb barátom...

- Ó, hogy-hogy fent vagy?- jött be Balázs csodálkozva.

- Felriadtam...- mondtam mosolyogva.

-Rémálma volt...- helyesbített Peti.

-Rémálom?- emelte rám a tekintetét.

- Nem lényeg...-legyintettem, hogy lezártnak tekintsem a témát.

- Oké...- vont vállat.

-Jól laktál?- tereltem a témát.

-Aha, egész jó a kaja...- ült le ő is mellém. Az éjszaka többi részében hármasban beszélgettünk, ami nagyon jólesett. Néha Balázs " véletlenül" hozzáért a kezemhez, vagy mikor Peti elfordult vagy kiment komolyabban is megsimogatott. Nem értettem hiszen türtőztetni kellett volna magunkat...De ami nem ment, az ugye nem ment...

***************************************************************************************

http://valoravaltalomfekablog.blogzona.hu/archives/2010/06/02/18_Reszhez_irt_bejegyzes/

17. Rész: Logika

Jaj köszi a komikat! Örülök, hogy ezúttal többen írtatok!
Köszönöm!!!!

:)

*****************************************************************************************

A kórházban csak szótlanul ültünk egymás mellett. Küszködtem a könnyeim ellen. Nem akartam, hogy még egyszer úgy lásson.
Küszködtem és igyekeztem arra koncentrálni, hogy Mátéval majd boldog leszek...

Ettől a gondolattól csak rosszabb lett. Teljesen elfordítottam a fejem és az ajkamba haraptam, hogy visszafojtsam a sírást. De késő volt...Tudtam, hogy nem lehetek boldog már senki mellett...

A testem megvonaglott és csendes zokogásba kezdtem. Igyekeztem megfeszíteni a testem, hogy kevésbé remegjen de Balázs megfogta a kezem. El rántottam és nem néztem vissza rá. Aztán egyszer csak előttem volt és a két keze közé fogta az arcom, hogy biztos, hogy ránézzek.

-Figyelj rám!- kezdte komolyan. Nem akartam a szemébe nézni..Túl nagy fájdalmat okozott...- Nem akartam elmondani!

-Miről...Beszélsz?- kérdeztem de a hangom elcsuklott.

-Azt mondtam, hogy mi nem lehetünk együtt mert túl nagy ára van a kapcsolatunknak! Sok embernek okoznánk szenvedést, ha te és én együtt lennénk...Te meg erre azt kérted, hogy mondjam inkább azt, hogy nem szeretlek...De Noémi...Én ezt nem tudom kimondani...Szeretlek, érted? Mindennél fontosabb vagy nekem és csak azért kapok még levegőt mert élsz! Tudom, hogy soha nem lehetsz az enyém pontosan azért amit mondtam! Azt hittem ha lesz valakim akkor túl tudok lépni rajtad...De tévedtem!- mondta...Szinte már suttogott... Az szívem majd kiszakadt a helyéről a könnyeim még inkább folyni kezdtek és nem fogtam fel semmit...Nem tudtam, hogy akkor ez most mit jelent. Szeret de mással van? Velem akar lenni de még sem? Akkor most mi van??

-Horváth Noémi?- lépett mellénk egy orvos, papírokkal a kezében.

-Igen!- állt fel Balázs és megfogta a kezem.

-Jöjjenek velem!- mondta majd elindult vissza a vizsgálóba ahonnan kijött. Mi mentünk utána. Annyira össze voltam zavarodva, hogy per pillanat az sem érdekelt, hogy Balázzsal az ujjaink egymásba fonódnak.
Az orvos elővette a röntgent amit a fejemről csináltak, majd nézegetni kezdte.

-Nos...Szerencsére nem sérült meg...De azért a biztonság  kedvéért szeretnénk bent tartani egy éjszakára...Valószínűleg enyhe agyrázkódása van...- nézett rám aztán Balázsra.- Esetleg itt tud vele maradni?

-Mindenképpen!- mondta Balázs és megsimogatta a kezem. Én persze nem fogtam fel semmit az egészből. Még mindig le voltam blokkolva és nem értettem a mellettem álló alakot...Nem tudtam mit kezdeni azzal amit mondott és azzal sem amit most tesz...

-Remek...Akkor menjenek a recepcióra...Ott majd egy nővér elkíséri őket egy kórterembe!- nyitott ajtót az orvos. Én csak mint egy bábú mentem Balázs után és nem fogtam fel, hogy mit folyik körülöttem.
A következő amire emlékeztem az az, volt, hogy a kezembe nyomtak valami hülye hálóinget, hogy húzzam fel. Így tettem majd befeküdtem az ideiglenes ágyamba. Balázs egy pillanatra sem mozdult el mellőlem. Ott ült és fogta a kezem...Én csak bambultam magam elé, vagy éppen az egymásba fonódó kezeinkre ami végképp sötétséget idézett elő az elmémben.

-Hívd fel anyut légyszi...-mondtam gépiesen. Ő fél kézzel elővette a telefonját és tárcsázott. Amíg beszélt volt egy kis időm gondolkodni...De nem mentem sokra...Tényleg nem értettem miért kellett azt mondania, hogy szeret ha egyszer nem így van...Vagy ha igen, akkor, hogy miért van mással...Vagy már semmi sem igaz???Vagy van valami logika egyáltalán abban amiket tesz? Mégis miért okoznánk olyan nagy fájdalmat másoknak? Mégis miért olyan lehetetlen a mi kapcsolatunk ha szeretjük egymást...Vagy ez tényleg valami hazugság? De miért jó neki az  ha ezeket mondja? Miért jó neki az ha megöl? Egyáltalán miért mondta azt, hogy csak akkor kap levegőt ha élek? Talán meg akar halni?

-Istenem...- suttogtam. Teljesen megfeledkeztem, hogy nem egyedül vagyok...Sajnos megesett, hogy a gondolataimat hangosan kommentáltam...de most valahogy nem kellett volna...Nem akartam vele megbeszélni ezt az egészet...Csak jobban fájt volna és jobban összezavart volna...

-Mi a baj?- simogatta meg a kezem. Végre újra a valóságban voltam és elhúztam a kezem. Szomorúan nézett rám majd lehajtotta a fejét. Lehúzta az ágyamról a kezét és tovább bámulta a földet. Nem voltam hajlandó magyarázatot adni arra, amin gondolkodtam. Nem akartam erről beszélni hiszen valószínűleg azt is kihasználta volna.- Noémi...Kérlek mondd meg mi jár a fejedben!- nézett rám de én elfordultam. Ekkor jöttem rá, hogy őt bámulom.

-Nem...Akkor is csak bántanál...- mondtam szinte könyörgő hangon. Egy könnycsepp ismét lefojt az arcomon és persze ő meglátta.

- Soha nem bántanálak!- törölte meg az arcom.

-Mégis megtetted!- mondtam alig hallhatóan miközben könnyben úszó szemekkel néztem rá.

-De nem szándékosan!- állt fel és szinte rám feküdt.

-De megtetted!- mondtam kicsit határozottabban.

-Mégis mit vársz tőlem?- nézett rám szinte dühösen. Egy kicsit megilletődtem de aztán a sarkamra álltam.

-Azt, hogy magyarázz meg mindent! Mégis miért van az, hogy azt állítod, hogy szeretsz és mással vagy? Egyáltalán miért vagy mással? Miért teszed ezt velem? Miért nem lehet egyszerűen megmondani az igazat? Miért nem lehet együtt két ember akik szeretik egymást? Miért érdekel minket a másik ha ők sem törődnek velünk? Ők nem képesek hátrább lépni mikor látják, hogy a másik szenved! Akkor nekünk miért kell ha szeretjük egymást...? Vagy...nem így van?- hadartam és már megint sírtam. Balázs felsóhajtott és visszaült a helyére.

-Először is...Igenis szeretlek! Tényleg! Ezt jó lenne ha végre elhinnéd! És azért vagyok mással mert azt hittem így túl tudok lépni rajtad! Másodszor: Azért kell, hogy túl legyek rajtad mert nem bírom nézni, hogy a legjobb barátom miattam szenved...

-Inkább én szenvedjek... bukott ki belőlem de meg is bántam hiszen ez tényleg önző dolog volt...- Bocs...Ez igazságtalan volt...- fogtam meg a kezét. Megsimogatta a kezem és újra beszélni kezdett...

- Valakinek úgy is összetörik a szíve! Akkor már inkább én legyek az mint a barátom...- mondta...Tudtam, hogy igaza van...Ezúttal beláttam...Megláttam a logikát abban amit mond és egyetértettem vele...Csak az a csaj nem illett a képbe...Az valahogy zavart...

-Oké...Igazad van...- sóhajtottam még ha nehezemre is esett...Hiszen ezt belátni életem  legfájdalmasabb dolga volt...Belátni, hogy az életem soha nem lehet az enyém...

-Szakítani fogok vele...- csókolt bele a tenyerembe. Ettől persze a testemben átsöpört az a különös bizsergés ami a Mátéval való kapcsolatomból rég hiányzott..

-Én is...-suttogtam majd az ágyamra húztam, hogy megölelhessem. Szükségem volt a közelségére...Nem tudtam, hogyan fogok megbirkózni ezzel, de az biztos sokat segít, hogy tudom, hogy létezik...
Éreztem ahogy megcsókolja a nyakam majd mélyen beszívja az illatom. Megsimogatta az arcom majd lágyan megpuszilt.

-Várni fogok! Addig amíg csak kell, hogy boldogan, szenvedés nélkül enyém legyél!- suttogta a vállamba.

-Én pedig várni fogom, hogy gyere! Akár a világ végéig is...- mondtam majd belefúrtam az arcom a nyakába.

***************************************************************************************

http://valoravaltalomfekablog.blogzona.hu/archives/2010/05/31/17_Reszhez_irt_bejegyzes/

16. Rész: Halott lélek

A komikat nagyon szépen köszönöm! És a többiektől pedig azt kérem, hogy írják meg a véleményüket! Fontos, hogy tudjam, hogy milyen a rész! Meg az egész sztori!

Szóval Légyszíves !!!! :) :) :)

****************************************************************************************

Nem tudom mi ütött a lábaimba de engedély nélkül futni kezdtek...Nem tudom hova vittek, de mentünk. Aztán egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki követ engem.

-Noémi várj meg! Kérlek!- kiabálta Balázs.

-Szállj le rólam! Végleg!- kiabáltam hátra és tovább futottam. Alig láttam a könnyeimtől de nem érdekelt...Az sem zavart volna ha rám szakad az ég...Ebben a pillanatban meg akartam halni...
A szívem megszámlálhatatlan darabra tört...Tudtam, hogy erre a legtöbbe ember azt mondta volna, hogy az idő begyógyítja, és hiába az a válaszom, hogy " ezt nem", akkor is így lesz...
De nem...Tudtam, hogy Balázs sokkal fontosabb volt nekem bármi másnál. Nem akartam elveszíteni...Azt is tisztán éreztem, hogy Mátét is szeretem...De azt nem nevezhettem szerelemnek az mellett amit Balázs iránt éreztem.

-Kérlek! Hagy magyarázzam meg!- kérlelt tovább és sajnos egyre közelebbről.

-Nem!- zokogtam és azt vettem észre, hogy az út szélén álltam. Leléptem az útra és megálltam a közepén. Tudtam, hogy egy kamion száguldott felém de nem érdekelt. Igazából minden nagyon gyorsan zajlott le. Fékcsikorgás, dudaszó, a nevem kiáltása és egy erős rántás...A következő amire emlékeztem az az volt, hogy bevertem az oldalam és a karom a betonba és, hogy valaki rajtam fekszik.

-Uram Isten! Jól vannak?- kérdezte egy idegen aki azt hiszem éppen a kamionból pattant ki.

-Azt hiszem igen!- válaszolta Balázs.

-És a kisasszony? Mégis mi ütött belé?- kérdezte dühösen.

-Hát azt én is szeretném tudni!- fordította felém az arcát Balázs.

-Szállj le rólam te pöcs!- mondtam dühösen és lelöktem magamról. Felpattantam de megszédültem. Balázs az utolsó pillanatban kapott el.

-Oké...Akkor most szépen irány a kórház!- mondta  és a kezei szorosan a derekam körül voltak.

-Csak engedj el!- mondtam kétségbeesetten. Nem akartam a közelében maradni...Attól csak jobban fájt és még inkább egy kocsi alá akartam kerülni.

-Ne legyél bolond! Bekísérlek és legalább megmagyarázom a dolgokat!- mondta és megsimogatta az arcom.

-Ne nyúlj hozzám! Hívd ide Petit! ő is be tud vinni!- kiabáltam dühösen.

-Nem...Meg fogom beszélni veled ezt az egészet!- mondta és szorosan fogott. Igazából nem értettem mit akar...De nem is érdekelt...Csak nem akartam a közelében lenni és kész.

-Hagyj- békén- most!- mondtam tagoltan.

-Nem! Most azonnal beszállunk a kocsimba és megyünk!- mondta és már a ház felé rángatott. Meglepett, hogy nem is kerültünk messzire, annak ellenére, hogy futottam...

Hiába próbáltam ellenkezni betuszkolt a kocsijába és már indultunk is. Komolyan fontolgattam, hogy most azonnal kinyitom az ajtót és kiugrom...De sajnos ez nem jött össze, mert Balázs megelőzött. Bezárta az ajtókat miután léphettem volna.

Duzzogva ültem és rá sem néztem...Egyre dühösebbnek és dühösebbnek mutattam magam. Eszembe sem jutott kimutatni előtte, hogy valójában mit is érzek...Nem...Nem adtam meg neki ezt az örömöt. Nem fogom hagyni, hogy meglássa azt, hogy a lelkem meghalt...Nincs többi...Meghaltam hiszen ő egy másik nőcskét választott helyettem...Hazudott nekem. Elhitette velem, hogy engem szeret és, hogy soha nem szeretett senkit sem annyira mint engem...Vajon az új nőjének is ezt mondja?

-Noémi...-szólalt meg mikor leparkoltunk a legközelebbi kórház előtt. Nem válaszoltam csak igyekeztem dühösnek látszani.- Kérlek ne csináld ezt velem!  legalább nézz rám!- kérlelt...Majd belepusztultam a fájdalomba amit a szavai okoztak...Nem értettem, hogy miért olyan fontos ez az egész neki...Miért csinálja ezt ha nem akar tőlem semmit.
Fogtam magam és szó nélkül kiszálltam a kocsiból. Igyekeztem minél ingerültebben a kórház ajtaja felé menni, de a lábaim még mindig remegtek. Meg is botlottam egy párszor, sőt el is estem.
A kezeimet felhorzsoltam és a kötésem is elszakadt. Szerencsétlennek éreztem magam, és ettől a gondolattól csak még jobban fájt.

-Miért nem engeded, hogy segítsek?- kérdezte bátortalanul miközben felsegített. Mikor felálltam kirántottam magam a karjaiból majd leporoltam a koszos ruhám.

-És te miért nem hagysz békén?- fordultam felé és majdnem elsírtam magam. Gyors elfordítottam a fejem és a szám szélét kezdtem harapdálni, hogy visszafojtsam a sírást.

-Mert el akarom magyarázni!- mondta és megfogta a kezem.

-Fogdos a barátnődet!- mondta fojtott hangon mélyen a szemébe nézve majd elindultam a kórház bejárata felé. Tudtam, hogy Balázs egy pillanatra ledermedt attól amit mondtam. De az én szemem előtt csak az arca járt....Az az elgyötört tekintet amit nem értettem...Nem értettem miért vág olyan képet mintha valaki kínozná, ha egyszer boldog kapcsolatban van...Igazából gyakorlatilag megcsalt engem! Egy szóval sem mondta, hogy vége a titkos kapcsolatnak vagy valami mikor mással kezdett járni...

Megtorpantam a bejárat előtt. Éreztem, hogy szédülök és minden erő kimegy a lábamból. Megkapaszkodtam egy oszlopban de alig volt erő a kezemben... Majdnem lefejeltem...

-Noémi!- rohant oda Balázs és a karjaiba zárt. Szorosan magához ölelt, úgy, hogy hallottam minden egyes szívdobbanását. Nem bírtam tovább...Egyszerűen nem bírtam tovább elfojtani az érzéseimet, ahhoz túlságosan is erősek voltak.
Sírni kezdtem...Hangosan, bömbölni mint valami rossz ovis. Az egész testem megvonaglott ahogy utat engedtem a fájdalmamnak. Csak zokogtam és most már az sem érdekelt, hogy Ő is látja...Igyekeztem minél többet beszívni az illatából és minél többet érzékelni az öleléséből, hiszen tudtam, hogy ilyen soha többet nem lesz.
De aztán arra lettem figyelmes, hogy az ő teste is remeg. Eltoltam és felnéztem rá. Nem könnyezett de a szeme csillogott a hamarosan kibuggyanó könnyektől.

-Neked meg mégis mi a franc bajod van?- kérdeztem szinte felháborodva. Mondjuk fel is voltam. Neki semmi joga nem volt a síráshoz. Nem őt csalta meg és hagyta el a barátja...

-Idefigyelj arra amit most mondok!- fogta a két tenyere közé az arcom és mélyen a szemembe nézet.- Noémi...Nem akartalak megbántani...Egyszerűen csak nem tudtam, hogy közöljem...De mindenkinek jobb lesz így...A mi kapcsolatunk túl sok szenvedést okozott volna...Mi nem lehetünk együtt...Ez túl nagy ár...Te maradj szépen Mátéval...legyél boldog vele...én meg...én...

-Te meg boldog leszel az új nőddel...-mondtam és ezúttal tényleg dühös voltam. Mégis milyen szar duma volt ez? Azt hiszi ezt tényleg elhiszem? Lehet, hogy az igazság fájna de jobb mint ez az ócska hazugság! Miért nem mondja meg egyszerűen, hogy " bocs mégsem szeretlek"...

-Dühös vagy! Ez jó! Így legalább el tudsz engedni...-mondta és megsimogatta az arcom...A szívem persze megdobbant...De ez most egy keserves kiáltásnak tűnt...Egy ócska próbálkozásnak, hogy Balázs meghallja mennyire szeretem és, hogy mennyire szeretem...Hogy már nem tudok boldog lenni Mátéval mert rájöttem mi az az igaz szerelem...

-Ha lehet tartsd meg a szánalmas dumáidat magadnak! Ja és legalább most ne hazudj! Legalább mond meg, hogy nem szeretsz és ezért van!- rántottam el az arcom...Ő döbbenten bámult rám mintha valami szörnyűségre kértem volna. Nem is tudott megszólalni...Csak nézett rám aztán szó nélkül elindult ( persze maga után húzva) a kórházba.

Össze voltam zavarodva...Tudni akartam, hogy mégis miért csinálja ezt velem...Hogy miért hazudik, és miért nem bírja az igazságot a szemembe mondani...
Ráadásul soha életemben nem szenvedtem ennyire mint most...A szívem darabikra tört amit soha senki nem fog tudni összeragasztani...Így maradok és egy üres, halott lelkű lány leszek aki soha nem tud már boldog lenni...

***************************************************************************************

http://valoravaltalomfekablog.blogzona.hu/archives/2010/05/30/16_reszhez_irt_bejegyzes/

15. Rész: " Összejött valami nővel..."

Nagyon köszönöm a komikat!

De a többiekkel mi van?? Miért nem írtok??? Már nem tetszik?? Akkor azt írjátok meg és változtatok!!!

*****************************************************************************************

Másnap épp a konyhában voltam mikor valaki hátúrról átkarolta a derekamat. Megijedtem aztán megfordultam...De egyáltalán nem az a személy volt akire számítottam...

-Tomi?- vontam fel a szemöldököm és kibontakoztam az öleléséből.

-Meglepetés!- mondta mosolyogva.

-Te nem meglepetés vagy hanem egy rémálom!- mondtam haragosan és visszafordultam az ebédemhez.

-Jaj ne legyél már ilyen szívtelen! Éppen próbállak levenni a lábadról!

-Igazán? Én nem vettem észre. Egyébként azzal, hogy folyton molesztálsz nem fog összejönni!- mondtam és folytattam az evést. Tomi nem válaszolt csak kiment a konyhából. Ennek igazán örültem, hiszen volt elég bajom az ő hülyeségei nélkül is. A kezem rettenetesen hasogatott, Mátéról és Balázsról nem is beszélve.
Már most féltem attól, hogy hogyan fogom közölni Mátéval, hogy vége...Vagy, hogy egyáltalán menni fog-e...Nem tagadhattam le, hogy szeretem...

Egy hét múlva

Az elmúlt egy hét borzalmas volt! Több okból is úgy éreztem, hogy vége az életemnek...
Először is...Tomit komolyan megbántottam azokkal amiket mondtam neki és azóta nem is köszönt...Igaz nem is nagyon láttam nálunk...Általában Balázs ment el, és már nem itt gyűltek össze.
De Balázs is...Azt hiszem kerül engem...Nem tudom miért. Amióta megbeszéltük, hogy titokban tartjuk a kapcsolatunkat, azóta semmi sem történt. Volt az az egy gyönyörű este mikor majdnem elhagyott és félek attól, hogy így lesz...Tomi depressziója komoly hatással van rá. Látom rajta, hogy mennyire bántja és a szívem mélyén érzem, hogy hamarosan valami iszonyú dolgot fog közölni velem...
Igaz, amint ebe belegondolok az énem másik fele hevesen tiltakozni kezd, hogy nem ez biztos nem így van...Végül is...a remény hal meg utoljára. De nekem van még miben reménykednem? De most komolyan. Az elmúlt egy hétben mindig úgy intézte, hogy véletlenül se legyünk kettesben.
Kerül...
Ráadásul fogalmam sincs, hogy mit kéne csinálnom. Máté holnap hazajön és nem tudom, hogy szakítsak-e vele...Ha Balázs meggondolta magát akkor nincs értelme kidobnom Mátét...Hiszen szeretem...
Valóban szeretném? Én már ebben sem vagyok biztos...Az az idő amit távol töltött tőlem nem viselt meg...Úgy értem egyáltalán nem hiányzott...Oké sokszor gondoltam rá, de nem olyan volt, mint tavaly...Tavaly minden öt percben késztetést éreztem arra, hogy felhívjam...
Most nem...Most akkor tulajdonképpen szeretem?

-Szabad!- mondtam mert valaki kopogott az ajtómon. Reméltem, hogy Balázs az, de csalódnom kellett.-Szia Peti!

-Szia!- jött be és ült le egy székre.

-Minek köszönhetem a látogatásod?- kérdeztem és magamra erőltettem egy mosolyt...Az elmúlt egy hétben szoros barátságba kerültem vele és mindig rájött ha valami bajom volt...Így ezt most leplezni próbáltam.

-Azt hiszem meg kell beszélnünk egy pár dolgot...-sóhajtott.

-Hallgatlak...- mondtam.

-Először is ezt a fejet amit vágsz!- mutatott rám vádlón. Én csak lehajtottam a fejem és nem voltam hajlandó megszólalni.- Ugyan Noémi! Kérlek!

-Mégis milyen képet kéne vágnom? Máté holnap hazajön, azt sem tudom szeretem-e, azt sem tudom, hogy Balázs mit akar, ráadásul Tomi miattam van ebben az állapotban...Szerinted milyen képet kéne vágnom?- néztem rá és úgy éreztem menten felrobbanok.

-Oké, kislány...Nyugi!- mondta miközben leült mellém. Átkarolta a vállam és simogatni kezdte.- Erről is beszélni akartam veled...-sóhajtott szomorúan. A szívemben éreztem az éles fájdalmat...Tudtam, hogy most mi fog következni, de nem akartam hallani.

-Állj!- álltam fel.- Ezt nem neked kell közölni!- mondtam és most már tényleg dühös voltam.

-Szerintem sem...De Feka nem fogja elmondani...Azt meg nem akarom, hogy úgy szembesülnél vele, hogy sejtelmed sem volt róla...

-Miről beszélsz?- kérdeztem és pánikba estem. A szívem majd kiugrott a félelemtől, izzadni kezdett a tenyerem, a szememet könnyek szúrták és minden testrészem remegett.

-Feka összejött valami nővel...-mondta miközben felállt. Tudta, hogy ettől a hírtől összeroppanok és támaszra lesz szükségem. Hát jól hitte. A lábaimat mintha valaki kihúzta volna alólam...Összeestem volna ha Peti nem kap el.- Ne haragudj, hogy tőlem tudod meg...

-De mégis miért? Kivel?- kérdeztem de a hangom többször is elcsuklott a feltörő sírás miatt.

-Egyikünk sem tudja...Nem is szólt...Olyan hirtelen, egyik napról a másikra...De nem hiszem, hogy boldog lenne...Én sejtem, hogy miért teszi de nem vagyok benne biztos...

-És mégis miért?

-Mert el akar felejteni...-suttogta.- Nem akarja látni, hogy Tomi szenved és, hogy folyton hazudik neki mert veled van... -mondta. Nem tudtam mit mondani, csak felgyülemlett bennem a düh. Felálltam és az ajtó felé indultam. Éreztem, hogy Peti még el akarja kapni a kezem de nem sikerült. Már rég kint voltam a szobámból és kopogás nélkül rontottam be Balázshoz. Éppen a gépnél ült és blogot írt. Mikor meglátott felpattant és tátott szájjal bámult rám.

-Noémi?- nem mondtam semmit csak odaálltam elé és felpofoztam. Olyan erősen ahogy csak tudtam. Mikor visszanézett rám ugyanolyan arcot vágott mint mikor berontottam a szobájába.

-Te utolsó kis szemét! Elhitetsz velem mindent aztán mástól hallom, hogy felszedtél valakit? Hát ez aztán igazán kedves!- kiabáltam.

-Noémi...Ne!- mondta halkan Peti az ajtóból.

-Mégis miért?- kérdeztem.- Azt hittem ennyit megérdemlek azok után amiket mondott. Ha meggondoltad magad legalább közölhetted volna...Annyi a szerencsém, hogy nem szakítottam szegény Mátéval!!

-Noémi...-nézett rám elgyötört arccal Balázs.

-Ne nézz így! És ha lehet soha többet ne gyere a közelembe!- mondtam majd kirohantam a szobából. Lementem a földszintre, felhúztam a cipőmet és elindultam az egyik közeli parkba. Soha életemben nem voltam még ilyen dühös. Mondjuk  azt hiszem meg volt rá az okom...
De vajon tényleg csak dühös vagyok? Mert nem hiszem, hogy csak ezt érzem...Úgy érzem mintha mindennek vége lenne...Legszívesebben kiugranék egy busz elé vagy én nem is tudom...Lehet, hogy az lenne a legjobb megoldás...Akkor már senkinek sem hiányoznék...

*************************************************************************************

http://valoravaltalomfekablog.blogzona.hu/archives/2010/05/30/15_Reszhez_irt_bejegyzes/

14. Rész: Nem kellenek szavak ahhoz, hogy értselek

Nagyon köszi a kommenteket!

Örülök, hogy ez a történetem is tetszik!!! remélem, hogy a többi rész is elnyeri majd a tetszéseteket!!

***************************************************************************************

Nagyot sóhajtottam...Nem volt energiám elkezdeni pakolni...Túl sok dolgot kellet higgadt  fejjel átgondolnom...Éreztem, hogy Mátéban még mindig szerelmes voltam, de azt még inkább éreztem, hogy hogyan érzek Balázs iránt. Egyszerűen nem tudtam volna elképzelni az életemet nélküle...

Éppen ezen gondolkodtam mikor valaki kopogott az ajtón. A szívem nagyot dobbant hiszen megéreztem,  hogy ki lesz az.

-Szabad!- mondtam és belépett Balázs. Ahogy bedugta a fejét eltátotta a száját a szobám láttán. Mondjuk nem csodálom...Főleg, hogy Petitől biztos értesült ( 3 órával ezelőtt), hogy elkezdtem pakolni...

-Itt meg mégis mi a fene történt?- csodálkozott még mindig.

-Ő...Peti nem mondta?

-Nem...Ő csak annyit mondott, hogy mindenképpen beszélnünk kell!

-Ó...És azt is mondta, hogy miért? mert nekem fogalmam sincs...-mondtam és próbáltam mosolyogni...

-Nem...Szóval? Mi történt?- ült le mellém az ágyra...Még a kezemet sem fogta meg...Éreztem, hogy ebből még baj lesz...

-Kicsit kiborultam...- mondtam és lehajtottam a fejem nehogy megint elkezdjek sírni.

-Mégis min?- kérdezte és láttam, hogy körülnéz a szobában. Kicsit elpirultam...Nem tudtam, hogy hogyan tudnám elmagyarázni neki ezt az egészet...

-Őőőő...Igazából rajtad...Meg hát ugye Tomin...meg Mátén...-motyogtam.

-Tomival ne is törődj!- mondta.

-De Balázs...Ha kiderül ez az egész...- csóváltam meg a fejem.

-De nem fog...-mondta halkan és megfogta a kezem. Hosszabb csend után újra megszólalt és a hangja sokkal szomorúbb volt.- Biztos, hogy ezt akarod?

-Pár órája még kételkedtem...-vallottam be és sóhajtottam.

-Én is...-sóhajtott ő is.

-Mi?- kérdeztem döbbentem. A szívem hatalmasat dobbant a félelemtől...-Ugye...ugye...nem...gondolt...

-Nem...-fojtotta belém a szót. Felém fordult és két tenyere közé fogta az arcát.- Azt hittem képes leszek rá...Nem akartam fájdalmat okozni Tominak..Erre nem vagyok képes...

-Várj...Akkor most mi van?- kérdeztem hiszen teljesen megkavarodtam.

-Szeretlek! Ez így marad ez ellen nem tudok mit tenni! Viszont szeretném ha várnánk...Úgy értem ha titokban sem...nagyon...-itt elmosolyodott...-...másznánk egymásra. Várjuk meg amíg Tomi túlteszi magát rajtad! Rendben?- kérdezte és végig a szemembe nézett. Ésszerűnek tűnt...Igaza volt...Nem bánthattuk meg...

-Rendben...-bólintottam.

-És Máté? Miért borultál ki miatta?- húzott vissza mikor fel akartam állni. A szívem megint pánikba esett és vad dörömbölésbe kezdett.

-Nem akarlak bántani...-motyogtam lehajtott fejjel.

-Szóval szereted...-mondta mire felnéztem rá. Iszonyatosan szomorú volt...

-Igen...-hajtottam le ismét a fejem.-...De Peti nagyon sokat segített...Beszéltem Mátéval és olyan rossz volt hallani, hogy boldog...én meg dobni fogom amint hazajön...Szemétnek érzem magam...De tudom, hogy téged szeretlek jobban! Az a fájdalom amit Máté elvesztése okozni fog...Az semmi ahhoz képest amit akkor éreznék ha te nem lennél...-hadartam el gyorsan a mondanivalóm...Nem néztem a szemébe...Ahhoz túl gyáva voltam...Végig az összefonódó ujjainkat bámultam.

-Jól megkavartuk a dolgokat...-mondta és hallottam a hangján, hogy mosolyog.

-Nem haragszol?- néztem rá csodálkozva.

-Nem haragudhatok rád az érzéseid miatt...-mosolygott és megsimogatta az arcom.- Különben is...az én hibám...

-Mégis miért? Nem...Ez egyáltalán nem a te hibád! Erről senki sem tehet...Egyszerűen csak egymásba szerettünk...- mentem közelebb és végre a szemébe mertem nézni.

-De ha nem csókollak meg...

-Valószínűleg akkor is beléd szeretek...-nyugtattam meg, aztán eszembe jutott valami. Meghűlt bennem a vér és rámeredtem.-...De te nem...-inkább kijelentettem mint kérdeztem.

-Jaj ne beszélj hülyeségeket!- mosolyodott el.- Én már akkor szerettelek- még ha nem is tudtam, meg te sem- mikor először megláttalak! Fura csodálat kapott el ahogy lejöttél a lépcsőn...Tetszett, hogy nem kezdesz puncsolni...Tudod a legtöbben ezt tették volna...De te nem...És a kisugárzásodban megfogott valami...- simogatta végig az arcom, majd a nyakam, a vállam végig a derekam, majd a keze megállt a combomon. A kezére néztem majd a szemébe. Éreztem, hogy az arcunk egyre közelebb kerül egymáshoz míg végül gyengéden megcsókolt.

-Ezt nem kéne...emlékszel?- suttogtam halvány mosollyal az arcomon.

-Tudom...-suttogta ő is mosolyogva aztán újra megcsókolt. A szívem vadul dörömbölt, még akkor is mikor újra elhúzódott. Még mosolyogni sem tudtam, hiszen annyira vágytam rá...

-Tényleg...nem...

-Stt...- csúsztatta az ujját a számra. Majd végigsimította az ajkaimat.- Most nincs itthon senki...-suttogta. Nekem nem is kellett több ahhoz, hogy hagyjam, hogy újra a számra tapassza az övét.
Ezúttal nem húzódott el. Enyhén kinyitottam a szám és visszacsókoltam. Az érzés ami ilyenkor végig ment a testemen egyszerűen leírhatatlan...A testem minden egyes pontja reagálni próbált, és mind azt üvöltötték, hogy mennyire szeretik őt...Igazából ez a szó nem fejezte ki eléggé amit iránta éreztem. Nem tudom, hogy lehetett volna még fokozni...Talán ha azt mondom, hogy nélküle egy fekete lyuknak érezném az életem? Nem...azt hiszem ez sem lenne elég jó hasonlat...
Bár szavakba tudnám önteni ezeket az érzéseket...Az érzéseket amiket, nem csak az ajkai, vagy a kezeinek simogatása vált ki, hanem a puszta létezése...Az illata, a szavai, a megjelenése, a lélegzetvétele, a simogatása, a csókja...Ő...

-Szeretlek!- suttogta alig érthetően majd újra az ajkaimhoz tapadt...Ugyanazzal a lágysággal mint az előbb...ugyanazzal a gyengédséggel simította végig a derekam, a combom, a nyakam és az arcom...Mintha soha nem akarná elfelejteni ezt a pillanatot...Mintha itt akarna maradni velem örökre...Szeretett...- gondoltam magamban, hiszen minden egyes mozdulatából ez áramlott...A szavai is ezt mondták, és ettől a gondlattól még több vágy csordult ki belőlem...Még több szenvedély, ami azt súgta, hogy azonnal bújjak közelebb, és simuljak a mellkasának...A mellkashoz ami alatt a szíve csak értem dobbant...
Így tettem hát és a kezeimmel simogatni kezdtem a mellkasát majd a nyaka köré fontam a karom, hogy közelebb legyek. Átkulcsolt majd lassan... óvatosan, gyengéden eldöntött az ágyon és úgy folytatta tovább a csókot. A keze végigcsúszott a derekamon, a mellemen majd újra a derekamon...A szám már kellemesen égett a hosszas csóktól, de nem volt elég...Többet akartam azokból az ajkakból...Nem tudtam élni nélkülük.
Nem tudom miért, de a kezem becsúszott a felsője alá és a hátát kezdtem simogatni. Egyre feljebb és feljebb húztam a felsőjét míg végül sikeresen megszabadítottam tőle. Ettől egy pillanatra megszakadt a csók, de ő rögtön csókolni kezdett ahogy félmeztelenül volt. De aztán elkezdett lefelé haladni és a nyakam minden pontját végigcsókolta. Vártam, hogy mikor veszi le a felsőm de az nem történt meg...Visszacsúszott az arcomhoz és kisimított egy tincset az arcomból. Kinyitottam a szemem mire két álomba illő, barna szem nézett vissza rám...Nem kellett semmit mondania ahhoz, hogy tudjam mire gondol, így csak rámosolyogtam, megsimogattam az arcát és rövid puszit nyomtam a szájára. Lefeküdt mellém majd a mellére vont. Csak feküdtünk egymás mellett és hallgattuk egymás szívének minden dobbanását...Az enyém persze folyton felgyorsult mikor megmozdította a kezét, és ezzel megsimogatta a karom...
De nem zavart...Azt akartam tudja milyen hatással van rám...Szerettem volna ha tudja, hogy valójában mennyire fontos ő nekem...
Így csak feküdtünk egész nap az ágyamban, egymást ölelve. Szavak nélkül amik most többet mondtak bárminél...

****************************************************************************************

http://valoravaltalomfekablog.blogzona.hu/archives/2010/05/26/14_Reszhez_irt_bejegyzes/

13. Rész: Fájdalom ( de inkább ez mint a halál)

Köszi a komikat! Bár kicsit többen írjatok!!! :)

Előre is köszi!!!

Puszi!!!

******************************************************************************

A gondolataimból az ébresztett fel, hogy elkezdett csörögni a telefonom. Egy pillanatra nem találtam de aztán rájöttem, hogy reggel még az éjjeliszekrényemen hagytam. Mikor ránéztem a kijelzőre a szívem összeszorult.

-Szia Máté...-mondtam és éreztem, hogy a hangom remeg.

-Szia Baba! Most érkeztünk meg! Ugye nem keltettelek fel?- kérdezte és szinte kirobbanó hangulatban volt. Nekem majdnem megszakadt a szívem...Tudtam, hogy ez nem csak azért van mert hazudok neki, hanem mert akármennyire is Balázst választottam, őt is szeretem.

-Nem már ébren vagyok...-mondtam és majdnem elsírtam magam.

-Valami baj van? Olyan szomorú a hangod...-mondta és szinte láttam azt a kedves féltést ami ilyenkor az arcán van.

-Nem semmi...Jól vagyok...-hazudtam.

-Biztos? Ha valami gond van azonnal hazamegyek!

-Nem, tényleg nincs semmi baj!- mondtam és ( mintha látná) magamra erőltettem egy mosolyt.

-Hát oké...-mondta majd egy rövidebb csönd következett.-...Hiányzol...

-Te...te is...- mondtam és ez volt a vége...A könnyeim kifolytak és sírni kezdtem.

-Tudtam, hogy valami baj van!- mondta.- Szeretném ha elmondanád.

-Máté...Én ezt nem telefonon szeretném veled közölni! - mondtam kicsit határozottabban.

-De én tudni akarom!

-De én meg nem fogom telefonon keresztül elmondani! Szóval ha lehetséges ne kérdezősködj! Meg fogod tudni...-mondtam és próbáltam visszafojtani a sírást.

-Szavadon foglak, hidd el!-mondta.

-Oké!

-Viszont most mennem kell!- mondta és hallottam, hogy a hangja szomorú...

-Oké...Akkor majd még beszélünk...

-Igen, majd hívlak! Szeretlek!

-Én...is...Szeretlek!- mondtam akadozva. Tudtam, hogy így van, de nem akartam, hogy ettől esetleg nehezebben engedjen el.

-Szia baba...

-Szia!- mondtam és kinyomtam. Összecsuklottam és zokogni kezdtem. Éreztem ahogy a testem minden egyes pontja megvonaglik a sírástól, ahogy az arcom ég és a könnyeim megállás nélkül folynak.
Az arcomat a kezembe temettem, a telefon kiesett a kezemből és nem tudtam mit kéne tennem. Azt hittem kevésbé szeretem Mátét...Azt hittem, hogy simán túl tudok lenni rajta...
De nem...én nagyon is szeretem őt...De Balázst is...Istenem, most akkor kit kéne, hogy válasszak? Ha Mátéval maradok akkor senkinek nem okozok fájdalmat...Ha Balázst akkor mindenkinek fájdalmat okozok...Viszont érzem...Tudom... Itt legbelül valami tudja, hogy én ennél sokkal jobban tudnék szenvedni...Méghozzá akkor ha Balázst kéne elhagynom...

-Áhhh...-üvöltöttem fájdalmamban miközben felálltam és az ágyamon lévő ágyneműt kezdtem rángatni...Szétdobáltam, majd a CD-ket is lesöpörtem a helyéről, aztán a könyveket, a ruhákat és mindent amit csak értem. A fájdalom túl erős volt és képtelen voltam bármelyik fiút is választani...Mindkettőt nagyon szerettem.-Neeeem...-kiabáltam tovább és alig láttam a könnyes szememtől ahogy a földön heverő ágyneműt kezdtem rugdosni. Aztán valami keményebbe is belerúgtam és éppen össze akartam esni mikor valaki hátúrról átkarolt. A vállam és mindenem, hogy meg tudjon tartani.

-Hé, hé, hé...Nyugi kislány...-mondta az ismeretlen. Se nem Tomi, se nem Balázs nem volt. De most nem is érdekelt mert támaszra volt szükségem. Valakinek el kellett mondanom.
Nem törődtem vele, hogy ki az, csak megfordultam, hozzábújtam és folytattam a bömbölést.

-Stt...Nyugi! hallod! Semmi baj...-mondta miközben a hajam simogatta az ismeretlen. Éreztem, hogy összecsuklok. Szerencsére fogott, de azért leültetett minket a földre.- Jól van sírj ha attól jobb lesz...-mondta és ismét a mellére vont. Ekkor jöttem rá, hogy Peti az.

-Semmi sincs rendben...-zokogtam.

-Ugyan...Biztos nem olyan durva...- tolt el és megsimogatta az arcom. Letörölte a könnyeimet és a szemembe nézett.

-De igen...Én egy aljas ribanc vagyok!- mondtam még mindig sírva.

-Ezt azért kétlem...-mondta mosolyogva. Láttam, hogy nagyon igyekszik, hogy jobb kedvem legyen.

-De igen!- ellenkeztem kiabálva.

-Elmondod nekem is, hogy miért?

-A...aha...-mondtam és sóhajtozni kezdtem, hogy abbahagyjam a sírást. A könnyeim még mindig folytak de már képes voltam az értelmes beszédre.

-Nem kell kapkodni...-simogatott meg újra.

-Van a barátom Máté...-kezdtem.- Nagyon- nagyon szeretem...De beleszerettem Balázsba is...-mondtam és felnéztem rá, hogy hogyan reagál.

-Úgy érted Fekába?- kérdezte csodálkozva.

-Aha...-pirultam el.- Szóval én mindkettőjüket nagyon szeretem! De komolyan...Elhatároztam, hogy Balázst választom  mert őt valamivel jobban...De most beszéltem Mátéval telefonon és olyan szörnyű volt hallani, hogy milyen vidám meg minden...-mondtam és újra zokogva a nyakába borultam.

-Jaj Noémi...-simogatta meg a hajam.- Azért igazán nem vagy ribanc...-mondta. Tudtam, hogy csak meg akar nevettetni de nem sikerült.

-De mégis mi a francot csináljak? És akkor ott van Tomi...

-Na igen...-sóhajtott fel.- Ő nem könnyű eset...

-Segítesz?- kérdeztem és reményteli szemekkel néztem rá.

-Miben?

-Mit kéne tennem? Szerinted?- kérdeztem az arcomat törölgetve.

-Nem tudom...Az érzéseiddel csakis te vagy tisztában. De ahogy elnézem Máté miatt nagyon szenvednél...Szenvednél ennyit ha Fekát veszítenéd el?- kérdezte. Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy milyen lenne egy Balázs nélküli világ. Még a puszta gondolattól is halott embernek éreztem magam.

-Belehalnék...-mondtam egyszerűen.

-És azt tudod, hogy ő, hogy érez?- vonta fel a szemöldökét én meg nagyot nyeltem.

-Ezek szerint nektek nem mondott semmit...Ez borzalmas...Miattam fog tönkremenni a banda...-kezdtem megint sírni.

-Elég legyen Noémi!- mondta kicsit határozottabban.- Te nem fogsz tönkretenni semmit! És ezek szerint nagyon is tisztában vagy, hogy hogyan érez...

-Igen...-mondtam és lehajtottam a fejem.- De nem nagyon akarja...- sóhajtottam. Nem akartam elmondani, hogy együtt vagyunk.- Úgy értem látom rajta, hogy Tomi miatt rágja magát...

-Igen, azt gondoltam...-mondta és megölelt.- Nehéz ügy...De én azt mondom, hogy ne engedd, hogy mások mondják meg kivel legyél!

-Ezt, úgy érted, hogy szerinted...

-Igen...- vágott a szavamba.- Tomi is meg fogja érteni...Mondjuk szerintem várjatok vele egy darabig amíg rájön, hogy nem akarsz tőle semmit! Máté meg...Akármennyire is szereted...Fekát választottad nem?

-Igen...-mondtam szomorúan.

-Akkor szakíts vele...Tudom, hogy nehéz lesz ha érzel iránta valamit, de nem lehetsz egyszerre két sráccal...- mondta.

-Jaj Peti!- borultam a nyakába és szorosan magamhoz öleltem. Ő is megölelt majd egy biztató puszit nyomott a hajamba.- Köszönöm! Annyira kedves vagy!

-Ugyan...Neked kislány bármit!-mosolygott miközben felállt. Engem is felsegített.

-Köszi!- mondtam még egyszer majd körülnéztem a szobámban. Elszörnyedtem.

-Mondanám, hogy rendet rakni is segítek, de a fiúk már várnak...- mondta és hátrálni kezdett. Ezen végre őszintén elmosolyodtam.

-Menekülj csak!- ő is elmosolyodott majd kinyitotta az ajtóm. Még egyszer visszanézett, hogy rendben leszek-e, és mikor bólintottam kiment.

******************************************************************************

http://valoravaltalomfekablog.blogzona.hu/archives/2010/05/24/13_reszhez_irt_bejegyzes/

12. Rész: Mi lenne ha minden maradna a régiben

Nagyon szépen köszönök minden kommentet...

Viszont kedves olvasók!!!Szeretnélek megkérni titeket, hogy ha ne bántsátok egymást a véleményük miatt! Mindenki gondoljon és írja le amit gondol de ezért nem szabad bántani a másikat mert lehet, hogy ő így látja...Mindenkinek meg van a saját véleménye és szeretném ha ezt tiszteletben tartanátok!!! KÖSZÖNÖM!!!

****************************************************************************************

Éreztem, hogy totál elpirulok és nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Aztán magamhoz tértem és lehúztam a bő pólót, hogy eltakarjam a kilátszó testrészeimet. Nem akartam, hogy lásson, ahhoz még túl korai volt ez az egész...Nem akartam, hogy bármi több is történjen ahhoz nem voltunk olyan rég együtt...Gyakorlatilag egy napja se...Ráadásul Mátéval sem tehettem meg hiszen hivatalosan még vele jártam...És nem tett velem semmi rosszat így nem ezt érdemelné.

-Ne haragudj...-mondta bűnbánóan a szemembe nézve.

-Semmi baj...-mosolyogtam rá és megsimogattam az arcát. - De szerintem nem kéne elkapkodni...

-Igazad van!- adott egy puszit az arcomra majd bánatosan felsóhajtott.- És Mátéval sem kéne ezt tenni...

-Pontosan...-mondtam és is. Felültetett és magához ölelt. Megsimogattam a hátát ő pedig a nyakam gödröcskéjét puszilgatta.

-Mit szólnál ha a filmezést félretennénk és inkább ismerkednénk?-kérdezte miközben eltolt magától.

-Oké...Úgy is szívinfarktust kaptam tőled...-néztem rá dorgálóan.

-Jól van..Bocs...-emelte fel a kezét védekezően és közben fülég ért a szája.

-Na ez szép...Kinevetsz...-mondtam és keresztbe fontam a karom.

-Tényleg bocs...-hajolt a fülemhez és a száját végighúzta az állam vonalán amitől megremegtem.- Szóval? Megbocsátasz?

-Ennek szerintem senki sem tudna ellenállni...-mondtam nehézkesen hiszen alig bírtam koncentrálni.

- Éljen!- suttogta majd megcsókolt. Ugyanolyan lágyan és óvatosan mint mindig. A szívem vadul kalimpált és köré fontam a karjaimat, hogy közelebb húzhassam.
A kezét rögtön a derekamon éreztem és az ölébe húzott. Átkulcsoltam a derekát a lábammal és én sokkal vadabbul kezdtem csókolni mint ahogy ő engem.

Aztán megszólalt a csengő...Mindketten szomorúan húzódtunk el a másiktól. Kiszálltam az öléből és őszintén reméltem, hogy csak a postás és hamar lelép.

-Majd én nyitom...-mondta és kiment az ajtóhoz.

-Szevasz!- hallottam meg Tomi hangját és meghűlt bennem a vér. Aztán nagyon dühös lettem és legszívesebben kirohantam volna, hogy behúzzak neki...Akárcsak Máté...

-Szia Tomi...-léptem be az előszobába mire mindkét fiú rám nézett. Nem csodálom hiszen a hangom dühös volt és követelőző.

-Noémi...-csodálkoztak.

-Tudod én a helyedben nem tolnám ide a képen amikor én itt vagyok!-kiabáltam.- Te utolsó szemét láda vagy! Mégis mit gondoltál? Hogy van képed ahhoz, hogy tönkretedd a kapcsolatomat?-kiabáltam tovább. Tudom kicsit hülyén jött ki hiszen Balázst választottam. De Tomi miatt kell titkolózni ráadásul szét akart szedni minket Mátéval és fogadni merek, hogy ha tudná, hogy Balázzsal vagyok akkor is ezt tenné...

-Hé higgadj már le!-mondta és még neki állt feljebb.

-Mégis miért tenném?

-Megmondtam, hogy nem hagyom, hogy ne engem válassz!-mondta sunyi mosollyal az arcán.

-Ha egy ilyen tapló vagy nem is foglak! És különben is nagyon boldog vagyok köszi szóval ne merészelj az utamba állni!

-Különben? Ugyan Noémi nagyon jól tudod te is...A szíved mélyén, hogy te engem akarsz!-mondta és ez már Balázsnak is sok volt.

-Na ezt most azonnal  hagyd abba Tomi! Azt hiszem elég világos, hogy nem akar tőled semmit! Szállj le róla!-mondta miközben elém lépett.

-Oké-oké...-emelte fel Tomi a kezét.

-Helyes!-mondta idegesen és felmentem az emeletre egyenesen a szobámba. Bezártam az ajtót és bekapcsoltam a magnómat, hogy véletlenül se halljam mit beszélnek vagy ha veszekednek...

Mégis miért kell ilyen bonyolultnak lennie ennek az egésznek? Mennyivel egyszerűbb lenne minden ha Tomi nem akarna tőlem semmit, ha Máté nem nyaralna...Már rég nem kéne titkolóznunk Balázzsal arról, hogy mennyére szeretjük egymást.
Komolyan egyáltalán miért tetszem neki? Mármint Tominak? Miért van az, hogy...Áh...Tönkre fogom tenni az egész bandát ha ez így megy tovább...Össze fognak veszni...Rajtam...Lehet, hogy az lenne a legjobb ha minden maradna a régiben és elzárnám az érzelmeimet...pont mint ahogy szoktam...Mi lenne ha mindent letagadnék és Máténak meg sem említeném...Balázs is hamar kiszeretne belőlem...

Gyors megráztam a fejem hiszen éreztem, hogy könnyek futnak a szemembe...Hihetetlen volt elhinnem, hogy ilyen hamar ilyen erős kötődést éreztem Balázs iránt. Nagyon szerettem és elképzelhetetlen volt, hogy letagadjam ezt az érzést...

****************************************************************************************

http://valoravaltalomfekablog.blogzona.hu/archives/2010/05/22/12_reszhez_irt_bejegyzes/

11. Rész: Filmezés

Nagyon köszönöm a kommenteket...Bár nem nagyon értettem mi az a pirítós dolog...Na mind1...

White Lily nagyon hálása vagyok, hogy ezt mind leírtad nekem!! És azt hiszem igazad lehet...Sokat figyeltem az interjúkban a fiúkat és elég jó emberismerő vagyok...Az elmúlt évben sztem Tomi nagyon sokat változott...Sajnos nem a jó irányba...Oké tény, hogy rengeteget tesz mondjuk a környezetért és baromi tehetséges de néha úgy érzem a szavaiból, hogy azt hiszi magáról, hogy a legjobb...Nem biztos, hogy is van de én ezt érzem...
Feka meg a szívszerelmem...Ne értsetek félre nem szeretem, de nekem ő a kedvencem és pont azokért a dolgokért amiket leírtál...
Petit is olyannak "ismertem meg" és nagyon szeretem! Ahogy Mikit is! Miki nekem kicsit rokonlelkem mert én sem vagyok egy túlságosan nyílt ember...Szóval megértem :D

És légyszi legközelebb többen írjatok!!<boci szem>

Előre is köszi!!!!

***************************************************************************************

-Halálosan szerelmes?-kérdeztem halkan mikor elengedte az ajkaimat.

-Igen...Néha úgy érzem magam mint egy rossz kamasz...-mosolyodott el magán.- Olyan dolgokat megtennék érted amiket eddig soha másért...-simogatta az arcom. Éreztem, hogy a szívem megdobban a kijelentésétől és az érintésétől de próbáltam leplezni...Nem siketült. A keze pont a mellkasomon volt és érezte, hogy, hogy ver a szívem. Egy pillanatra oda is nézett, majd vissza a szemembe.-Biztos, hogy ezt akarod? Tudom, hogy nem csak engem szeretsz...Ezt megértem és nem szeretném ha megbánnád a döntésed...Ha ez esetleg egy fellángolás...

-Nem az...-vágtam finoman a szavába.- Tényleg szeretem Mátét...De téged sokkal jobban. Valószínűleg fájni fog az mikor szakítok vele, de ha te velem leszel akkor nem bánom...

-Én mindig itt leszek...-mosolygott megint aztán mellém feküdt. Én a mellkasára fektettem a fejem, hogy át tudjon karolni. Néha még beszélgettünk...Volt, hogy csak egy-egy szót mondtunk egymásnak, amíg engem el nem nyomott az álom...Nem csodálom, hisz majdnem hajnali háromig beszélgettünk...

Reggel apró puszikra ébredtem a nyakamon, az arcomon és minden kilógó testrészemen. Egy picit még csukva tartottam a szemem, hogy élvezhessem a dolgot, aztán Balázs rájött a "cselemre"

-Szép jó reggelt!-súgta a fülembe majd megpuszilta az arcom.

-De még milyen szép...-mondtam álmos hangon miközben kinyitottam a szemem. Jó érzés volt, hogy az első dolog amit láttam az Balázs imádni való szemei voltak.

-Minden reggel lehetne ilyen nem?-kérdezte és megsimogatta az arcom.

-Nekem nincs ellene kifogásom...-mosolyogtam de a mosolyom rögtön lefagyott mikor valaki kopogott az ajtón. Balázs rögtön kint volt az ágyamból és távolabb állt mintha már régóta fent lennénk és beszélgetnénk. Én is kikeltem alig fél másodperc alatt és már mentem is ajtót nyitni.

-Anya...-mosolyogtam miközben ő bejött.

-Jó reggelt kicsim! Hogy van a kezed?-kérdezte majd meglátta Balázst.- Szia!-köszönt neki is.

-Szia!-mosolygott miközben a CD-éim között matatott.

-Köszi anyu, jobban...-mondtam és a kezemre néztem.- Bár tegnap be kellett még vennem két gyógyszert is...

-Oh, mutasd...-mondta és a kezébe vette.-Mióta vagytok fent?

-Én kb fél órája-mondtam.

-Én majdnem egy órája...-mondta Balázs.- Csak unatkoztam és átjöttem beszélgetni...

-Értem...Örülök, hogy kijöttök egymással!

-Mi is...-vágtuk rá tök egyszerre amin elnevettem magam.

-Azt látom...-mosolygott anya.-Viszont megyek mert még be kell mennem az irodába is!-mondta és megpuszilt.-Apád is jön szóval vigyázzatok a házra!-mondta Balázsnak.

-Oké...-mosolyodtunk el. Anya elment és nem sokkal később hallottuk ahogy a kocsik elhajtanak. Rögtön éreztem a testemben a tudatot, hogy egész nap kettesben leszek azzal a fiúval akit szeretek. Egy darabig csak csendben álltunk aztán megtörte a csendet.

-Mit csináljunk?-kérdezte.

-Nem tudom..Ötlet?-kérdeztem.

-Szeretnék kérni tőled valamit...-kezdte komolyan.- Tudom, hogy nem könnyű...De szerintem nem kéne húzni ezt a Máté ügyet...

-Szerintem sem...-mondtam szomorúan.- Viszont most egy darabig nem tudunk beszélni...Elutazott nyaralni...Tegnap elvileg azért, jött, hogy elbúcsúzzunk...ami ugye nem jött össze...Telefonon meg nem akarom közölni vele...

-Megértem...Akkor várunk...-mondta kedvesen majd elindult felém. Megölelt és pedig szorosan hozzábújtam. Jó érzés volt, hogy a karjaiban lehetek és tudni, hogy szeret engem.

-Filmezés?-kérdeztem egy öt perc után.

-Oké...Válassz én meg csinálok popcornt...-tolt el de a keze a derekamon volt. Kézen fogva mentünk le a földszintre ahol a nappaliban letelepedtem a földre. Balázs megmutatta, hogy hol vannak a filmek én meg olvasásba kezdtem. Addig ő kiment a konyhába és megcsinálta a kukoricát. Hamar választottam mert volt egy horrorfilm amit régóta meg akartam nézni. Azt mondták  nagyon durva és csakis pelenkával szabad megnézni.

Balázs is visszajött berakta a filmet majd elhelyezkedtünk. Egymás mellett, kicsit összebújva néztük a filmet miközben a kezemben volt a tál. Igyekeztem a filmre koncentrálni ami többször sikerült is hiszen annyira ijesztő volt, hogy lekötötte a figyelmem még akkor is mikor Balázzsal véletlen egymásnak ütközött a kezünk. A testem akaratom ellenére biztonságot keresett ami ugye az ő karjaiban volt. Azon kaptam magam, hogy szinte már egymáson fekszünk. Aztán elfogyott az innink, Balázs felállt de szinte fel sem fogtam mert elkerekedett szemekkel bámultam a képernyőt és tömtem a számba a kaját. Felegyenesedtem ahogy eltűnt a támaszom és tömtem tovább a kukoricát.

-Bááá!-kiabált rám a hátam mögül Balázs miközben a vállaimat összenyomta a két kezével.

-ááááááááá - sikítottam el magam, a kukoricás tál repült és az összes kukorica a hajamban és a pólóm alatt landolt. A szívem majd kiugrott az ijedségtől. Abban a szent percben azt hittem, hogy ott fogok meghalni, még egy könnycsepp is kicsordult az ijedségtől. Balázs persze jót nevetett rajtam majd visszahuppant mellém a kanapéra.

-Ez baromira nem vicces...-mondtam durcásan miközben a hajamból próbáltam kiszedni a kaját. Idegesen vágtam bele a tálba azokat a szemeket amik sikerültek.

-Ne haragudj...De ezt annyira kellett...mondta még mindig nevetve.

-Hát szerintem nem...-durciztam még mindig. Benyúltam a felsőmbe és igyekeztem minél több kukoricát eltávolítani a melltartómból.

-Ne haragudj...-mondtam miközben boci szemekkel nézett. Ezen muszáj volt mosolyognom.

-Hozhatsz új kukoricát...-mondtam de már félig mosolyogtam.

-Minek? van itt elég...-mondta és valami megváltozott a tekintetében. Aztán közelíteni kezdett felém és a keze becsúszott a felsőm alá. Nagyot nyeltem és szerencsére nem látta mert már nem a szemembe nézett. Felhúzta a pólómat, hogy csak a hasam látszott ki majd elkezdte kiszedegetni a kukoricákat.

-Balázs...-kezdtem de mosolyogtam hiszen  nagyon csikálta a hasam.-Ne...hagyd abba...-kezdtem kuncogni.

-Csak nem vagy csikis?- kérdezte huncut módon miközben felnézett rám.

-Nem mered!-mondtam fenyegetőzően mikor valami felcsillant a szemében. Elmosolyodott majd őrült csikálásba kezdett.

-Nee, kérlek ne...-Kiabáltam nevetés közben. Próbáltam összehúzni a lábam, hogy ne férjen hozzá a lábamhoz, de mind hiába volt...Ő sokkal erősebb volt...

-De...de!-mosolygott. Egyre lejjebb csúsztam a kanapéról és mivel kb xxl-es volt apólom az szépen csúszott lefelé rólam.

-Balázs...ne! Lejön a pólóm...-nevettem még mindig.

-Legalább látom a karcsú derekad...-súgta a fülembe és egy pillanatra abbahagyta a csikálást. Megilltődve néztem rá de ő csak szenvedéllyel teli szemekkel nézett végig a melltartós felsőtestemen.

*****************************************************************************************

http://valoravaltalomfekablog.blogzona.hu/archives/2010/05/18/11_Reszhez_irt_bejegyzes/

10. Rész: Egy jó terv

Nagyon szépen köszönöm a kommenteket: †мιѕѕ мυя∂єя†, cicus, Tubica, Tina88, DaDa, White Lily

White Lily! Elárulod nekem, hogy milyen Tomi??<boci szemek>, mármint az okot amiért ezt a komit írtad...Nagyon kíváncsi lennék rá....
Előre is köszi!!!

****************************************************************************************

Épp, hogy élvezni kezdtem volna a csókot finoman eltolt de az arcomat simogatta.

-Noémi...-kezdte.-...Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne...

-Miért?-kérdeztem és alig bírtam magammal hiszen az arca alig pár milire volt tőlem.

-Mert nem akarom senki kapcsolatát sem tönkretenni...

-Akkor hagy magyarázzam el!-mondtam türelmesen.- Rájöttem, hogy amit Máté iránt érzek az egyáltalán nem olyan komoly mint amit irántad. Hiába van velem több mint egy éve nem érzem azt a különös bizsergést amit veled...Nem mondom, hogy nem szeretem...Mert szeretem, de téged sokkal de sokkal jobban!!!-mondtam ki végre amire rájöttem.

-És ezt mind egy álomból fejtetted meg?-kérdezte fél mosollyal az arcán.

-Igen...-mondtam és éreztem, hogy elpirulok. Le is hajtottam a fejem amit észrevett és a kezét az állam alá csúsztatta.- Szóval...Te, Máté és én egy parkban voltunk és veled csókolóztam aztán vele...Sokkal jobb volt amit nálad éreztem...

-Mégis mit éreztél?-kérdezte suttogva miközben eltolta a hajam a nyakamtól és az orrával kezdte simogatni azt. Megborzongtam. elfogott a vágy, hogy most azonnal még közelebb húzzam és megcsókoljam.

-Pontosan azt...-nyeltem egyet.-...amit most...

-És most mit érzel?-Kérdezte suttogva és megcsókolta a nyakam. Egy fura bizsergés ment keresztül az egész testemen és teljesen elvesztettem az irányítást.

-Azt, hogy szeretlek...Minden egyes...Testrészem bizsereg a vágytól, hogy...-elakadtam mert a kezét a derekamra csúsztatta.

-Hogy?-mormolta két csók között a nyakamba.

-Hogy végre...Megcsókoljalak...Ezt...Máténál már egyáltalán nem érzem és délután sem éreztem...-motyogtam. Próbáltam ésszerűen gondolkodni, de nem nagyon jött össze. Akkor mikor a keze becsúszott a felsőm alá akkor totál elvesztettem a fonalat.

-Hidd el...Én is ugyanezt érzem!-mondta és a szemembe nézett.

-Akkor miért nem teszed?-kérdeztem szinte már könyörögve.

-Mert még Mátéval vagy...Annak ellenére, hogy azt mondtad engem akarsz...-mondta és elszégyelltem magam. Teljesen igaza volt, de én akkor is vágytam rá.

-Csak egy csókot...Kérlek!-mondtam és a mellkasára tettem a kezem. Éreztem, hogy a szíve majd kiugrik, pont ahogy az enyém.

-Noémi...Nem akarom, hogy megbánd...-Mondta de aztán a szája körbejárja a szám körvonalát amitől a testemben tomboló érzések mind a számba tódultak.

-Szeretlek!-suttogtam és lehunytam a szemem. A következő pillanatban az ajkai ott pihentek az enyémeken aztán hosszas játszadozásba kezdett az enyémmel. Az ujjaim görcsösen túrtak bele még abba a rövid hajába, hogy közelebb tudjam húzni.
Így is tettem és olyan közel húztam amennyire csak tudtam. A keze tovább folytatta a bóklászást a pólóm alatt amitől bennem tovább fokozódott a vágy.

-Állj...-lihegte miközben elhúzódott. Tudtam, hogy miért teszi és meg is értettem. Igaza volt és nekem sem lett volna szabad belehajszolnom ebbe a csókba...De hát vágytam rá...

-Tomi miatt igaz?-kérdeztem suttogva.

-Igen...Tudom, hogy milyen volt, de nekem a barátom...Nem tehetem ezt vele...

-De így te leszel szomorú...-mondtam és megsimogattam az arcát.

-Ez sokkal bonyolultabb annál, hogy Te és én...Itt két embernek is fájdalmat kell okoznunk...-mondta. Igaza volt és engem megint elkapott a rosszkedv.

-Tudom...-sóhajtottam.

-Nem tudom mit tehetnénk...-sóhajtott ő is miközben elfeküdtünk az ágyon és a plafont kezdtük bámulni.

-Én sem...Nem akarok senkit sem megbántani, viszont magamnak sem akarok rosszat...-mondtam. Balázs körém fonta a karját és odahúzott. A mellkasára fektettem a fejem miközben a karja körülöttem volt.

-Szerintem a legtöbb dolog amit tehetünk az az, hogy várunk...-mondta.

-Mégis mire?-néztem fel rá. Ő is rám nézett majd megpuszilta a homlokom.

-Arra, hogy Tomi rájöjjön nem akarsz tőle semmit...

-És utána? És mi lesz Mátéval? Nem hiszem, hogy jó ötlet vele maradnom amikor téged szeretlek...-mondtam.

-Szerintem meg ne szakíts vele...Nehezemre esik ezt mondani, de maradj vele! Ki kell eszelnünk egy tervet, hogy ne fogjanak gyanút kettőnkre...

-Lemaradtam...-ismertem el.

-El kell játszanunk, hogy tényleg csak testvér ként nézünk egymásra, hogy ne higgyék, hogy azért szakítasz Mátéval, hogy velem lehess...Szóval...te maradsz Mátéval és én is keresek valakit...

-Mi?-ültem fel.

-Nyugi...-mosolyodott el.

-Hogy nyugodjak meg? ez a terv hülyeség! Nem hiszem, hogy Máté megérdemli, hogy úgy legyek vele, hogy nem akarom tovább folytatni...Azt meg pláne nem hagyom, hogy te felszedj valami csini nőcskét...-akadtam ki még akkor is ha nem volt jogom.

-Á, szóval ez a baj...-éreztem, hogy nevet.-Ne aggódj...Akkor nem fogok...

-Kösz...

-Akkor viszont más megoldást kell találnunk...-sóhajtott megint szomorúan.

-De mégis miért kell? Oké-oké...Tomi...De akkor is el kell fogadnia!-mondtam.

-Van egy ötletem!-ült fel az ágyban.

-Nekem is elmondod?-kérdeztem viccelődve.

-Figyelj! Mit szólnál ha titokban tartanánk? Te szakítasz Mátéval és nem kell tudnia mi miatt! Tomi pedig nem fogja tudni, hogy engem szeretsz!-mosolygott. Ismét jól éreztem magam hiszen ez jó terv volt...

-Oké...!-mondtam boldogan és hozzábújtam mire ő maga alá gyűrt és az arcomat kezdte simogatni.

-Senki sem fogja tudni, hogy halálosan szerelmes vagyok egy meseszép lányba...-mondta gyengéd hangon majd lágyan megcsókolt. Habozás nélkül viszonoztam és olyan közel húztam amennyire csak tudtam. Úgy éreztem ez a kapcsolatunk titkosságának pecsétje. Egy csók amivel minden megváltozik...

*****************************************************************************************

http://valoravaltalomfekablog.blogzona.hu/archives/2010/05/17/10_reszhez_irt_bejegyzes/

4. Rész: Fura viselkedés

Jaj megint ennyi komment...Istenem...Olyan jó, hogy ennyi kihagyás után is írtok, és, hogy ez a történetem is tetszik....

Köszönöm nektek: kelly06, Tubica, igoB, Tina88, cicus, DaDa, †мιѕѕ мυя∂єя†

És ahogy kértétek Feka blog lesz és itt a cím: http://valoravaltalomfekablog.blogzona.hu/

Remélem érdekesnek találjátok majd!

***************************************************************************************

Meghűlt bennem a vér és nem mozdultam semerre pedig a tányér darabokra tőrt a padlón. Csak álltam és bámultam Balázsra.

-Nem segítesz összeszedni?-kérdezte és látszólag jót mulatott azon ahogy reagáltam.

-Mit mondott Tomi?-kérdeztem felháborodva.

-Azt mondta nagyon csinos vagy...-mosolygott kedvesen de ezúttal nagyon komolyan beszélt.

-Persze el tudom képzelni...-motyogtam mert egy szavát sem hittem el.

-Pedig így van...De délután majd ő elmondja...úgy is jön...Majd mondom neki, hogy nem hiszed el!-mondta miközben a szilánkokat szedegettük. Annyira megrémültem, hogy sikerült úgy hozzányúlnom az egyikhez, hogy szanaszét vágtam az egyik kezem.

-Ne merészelt...-fenyegettem majd szédülni kezdtem ahogy megláttam a csuklómból ömlő vért.

-Mi a francot csinálsz!-pattant fel és egy konyharuhát nyomott a kezemre. Erősen szorította de én nagyon rosszul voltam. A falak egyszerűen nem akartak a helyükön maradni és a gyomrom is liftezett.

-Azt...azt hiszem...szédülök...-kaptam az ép kezem a fejemhez.

-Apa hívj egy mentőt!-kiabált Balázs miközben a karom szorította.-Nyugodj meg Noémi...Mindjárt jobb lesz!-mondogatta és egy vizes valamit rakott a fejemre.

-Minek ment...-mondta Sanyi és amint meglátott elakadt a szava. Felkapta a telefont és hívott nekem egy mentőt. Többre már nem emlékszem mert lenéztem a véres padlóra és megszakadt a kép.

*

Mikor magamhoz tértem és kinyitottam a szemem Balázs combján volt a fejem és egy mentős éppen a kezem kötözte.

-Jobban van hölgyem?-kérdezte.

-Azt...azt hiszem...-motyogtam és az ép kezem ismét a fejemhez kaptam.

-Csak lassan! Elég sok vért vesztett és az ájulás miatt is szédülhet!

-Oké...-motyogtam még mindig. Újra lehunytam a szemem és azt hiszem elaludtam.

*

Már a szobámban ébredtem és Balázs mellettem ült és az arcomat simogatta. Csukva hagytam a szemem és hagytam, hogy simogasson. Vicces volt, de egyben jó érzés is. Vajon úgy gondol rám mint egy testvérre?

-Kinyithatnád a szemed!-mondta kedvesen és elhúzta a kezét.

-Mióta aludtam?-kérdezte miközben követtem az utasítását.

-Talán másfél órája...-vont vállat.-Jól vagy?

-Igen...Kicsit fáj a kezem...-mondtam miközben felültem. A takaró lecsúszott rólam és rájöttem, hogy csak egy melltartó van rajtam. Balázs elkapta a takarót és elém tartotta.-Kösz...-motyogtam miközben elpirultam. Nem válaszolt csak lehajtotta a fejét.

-Mégis miért nyúltál bele?-értetlenkedett és mélyen a szemembe nézett.

-Hát megrémültem azon amit mondtál...

-Min? Hogy Tomi azt mondta csinos vagy?-kérdezte lebiggyesztett szájjal.

-Igen...-mondtam egyszerűen.

-Pedig tényleg az vagy...

-Mi?-néztem rá értetlenül.

-Mennem kell!-pattant fel és a következő pillanatban már kint is volt a szobámból. Teljesen össze volt zavarodva. Egyszerűen nem értettem, hogy miért menekült el, vagy, hogy miért zavarta, hogy Tomi csinosnak tart.

-Szabad!-kiabáltam mikor kopogtak.

-Jól vagy kicsim?-jött be anya.

-Igen! Nyugi!-mondtam mosolyogva. Igaz még kicsit lüktetett a kezem és szédültem de ezen felül semmi bajom nem volt.

-Biztos?-kérdezte.

-Igen...Miért?

-Mert Balázs nagyon feszülten távozott az előbb...

-Mi?-csodálkoztam.

-Nem tudod mi baja lehet?

-Fogalmam sincs...Furcsa volt velem is...

-Akarod, hogy beszéljek vele?

-Nem!-mondtam gyorsan.-Csak hagy legyek kicsit egyedül...

-Rendben!-mondta és puszit nyomott a homlokomra majd kiment. Egyedül maradtam a szobámba és próbáltam rendbe rakni a gondolataimat is. Egyszerűen nem értettem, hogy miért viselkedett így. Lehet, hogy valami rosszat tettem, vagy mégis megbántottam azokkal a szavakkal amiket róla és a bandáról mondtam...

Másik négy blog!!

Nagyon hálás vagyok nektek, hogy ennyire szerettétek a blogom. Gondoltam  ha esetleg kíváncsiak vagytok egyéb irományaimra akkor itt a másik két blogom is!!!

http://esetlegszerelem.blogzona.hu/

http://lara.blogzona.hu/

http://my-life.blogzona.hu/

http://emili.blogzona.hu/

Remélem ezek is tetszeni fognak!!!!

És amint lesz ötletem rögtön írom az új blog címét!!!

49. Rész: Happy End

Köszi a kommenteket...

Olyan jó, hogy tetszik!!!

Remélem a mostani is fog!!

Remélem nem fogtok érte haragudni de ez a Blogom befejező része lesz! Igazából már nincs annyi örömöm ebben a blogban és ennek csak egy személy az oka...Sajnálom de csalódnom kellett az egyik személyben...

Ígérem amint megint lesz ihletem vagy valami akkor kezdek egy újat!!!

****************************************************************************************

3 évvel később

Baromira gyomorgörcsöm volt...Igazából nem értettem miért. Az elmúlt évek alatt rengeteg koncert volt. Miért pont  ma kezdek el izgulni? Hiszen Tomi is itt van és segít mindenben.

-Ne izgulj kicsim! Ugyanolyan fantasztikusak lesztek mint eddig!-mondta de úgy láttam,hogy ő is ideges valami miatt.

-Oké...nem fogok de te se!-dorgáltam le miközben beleültem az ölébe.

-Könnyű mondani...-ingatta meg a fejét.

-Miért mi a baj?-kérdeztem, de nem akart válaszolni. Sajnos nem volt időm megkérdezni mert kihívtak minket a színpadra. A lányokkal a szokásos felállásban elkezdtünk zenélni. Éreztem, hogy a hangom remeg de attól még tisztán szólt. A szívem a torkomban dobogott és ez az érzés még az ötödik számnál is tartott. Aztán mikor éppen kezdtem volna felkonferálni a hatodikat Tomi felsétált a színpadra. Megrémültem. Először azt hittem valami baja van, de aztán láttam, hogy egy mikrofon van a kezében. Arra gondoltam, hogy rögtönizni akarja a közös számunkat amivel befutott a Blacgirls...

De nem...egyszerűen megállt velem szemben és beszélni kezdett.

-Amanda...-kezdte.-Azt hiszem hosszú utunk volt ideáig. Sok megpróbáltatáson mentünk keresztül és mégis még mindig együtt vagyunk. Én már nagyon régóta azt érzem, hogy megtaláltam azt akivel le szeretném élni az életem. Te vagy az életem és vén koromban is melletted szeretnék ébredni...Papp Amanda...-térdelt le és elővett egy ékszeres dobozt.

-Úr isten...-kaptam a szám elé a kezem és majdnem sírni kezdtem.

-Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz?-Kérdezte miközben mélyen a szemembe nézett. Mindenféle szó kavargott a fejemben. A szívem utat akart szakítani magának a mellkasomban.

-Igen!-kiabáltam boldogan.-Igen,igen,igen,igen!Ezerszer is igen!-mondtam végül. Tomi felállt és megcsókolt. Olyan szenvedéllyel amivel még soha. Annyi minden járt a fejemben, hogy először elfelejtettem visszacsókolni. Teljesen össze voltam zavarodva de mikor a szája már türelmetlenül várt, magamhoz tértem...Visszacsókoltam és szorosan köré zártam a karom. Ő is így tett.

Szenvedélyesen csókolóztunk egészen addig amíg a sikítozó tömeg nem emlékeztetett arra, hogy hol is vagyunk. Elhúzódtam és a lányokra néztem.  Láttam a szemükben, hogy ők pontosan tudták, hogy mit tervez Tomi.

-Szeretlek!-mondta Tomi mosolyogva majd felkapott és pörgetni kezdett.

-Áh...-Kiabáltam boldogan és hozzábújtam a...vőlegényemhez....

****************************************************************

Szeretnék pár szót elmondani nektek mielőtt végleg lezárom ezt a blogot...

Szóval, annyi, hogy nagyon hálás vagyok nektek! Igazán sokat tettek, hogy ez a blog működjön. A bíztató kommentekkel önbizalmat adtatok és úgy éreztem, hogy jó amit csinálok. Magabiztosabb lettem és most már bátrabban teszem nyilvánossá az írásaimat és ezt nektek köszönhetem!!!

Arról, hogy miért hagytam abba ilyen hirtelen, nem akarok sokat beszélni...Legyen elég annyi, hogy csalódtam valakiben és ezért már az utóbbi 3-4 részt is kevesebb kedvel írtam míg végül egyáltalán nem volt hozzá kedvem...

SAJNÁLOM!!!

KÖSZÖNÖK MINDENT ÉS REMÉLEM MÉG TALÁLKOZUNK EGY ÚJABB BLOGOMNÁL!!!

Sziasztok! Viki

48. Rész: Ha valaki elveszti a fejét egy kórházban...

Bocs ha valakinek nem nyerte el a tetszését de kapkodva írtam, hogy kész legyen, mert programon volt...

És sajnálom ha hiányoltatok abban a két napban de nem értem rá...

De szerintem mondtam, hogy néha lehet lesz kimaradás...Na mind1 :) Ha nem mondtam most mondom XD

Köszönöm a komikat!!!Remélem a kövi rész is tetszeni fog!

***************************************************************************************

Tomival egészen addig veszekedtünk amíg az orvos be nem jött. Magas, vékony, vörös hajú nő volt. Olyan 30 éves lehetett és nagyon barátságos arca volt.

-Jó napot!-köszönt.

-Jó napot!-mondtuk egyszerre Tomival.

-Dr. Magasi Dóra vagyok.-nyújtott kezet.

-Papp Amanda.-fogtam meg a kezét. Tomi felé fordult. Ő is bemutatkozott majd az orvos megkérte, hogy mennyen ki. Ennek azért valamennyire örültem. Ha már itt ez a hülye dilidoki akkor legalább őszinte leszek vele. Nem akarom Tomit megbántani azzal, hogy részletesen beszámolok arról, hogy mennyire megbántott. És azt sem akartam, hogy az apámmal történt dolgokat hallja. Azt még senkinek sem mondtam, hogy amiatt milyen érzések kavarognak bennem.

-Szóval Amanda...Miért is kerültél ide?-kérdezte miközben leült mellém és elővett valami papírt meg egy tollat. Nagyot nyeltem. Olyan rossz volt tudni, hogy minden szavam analizálni fogja...

-Öhm...hát...Elfelejtettem enni meg inni...-mondtam zavartan.

-Elfelejtettél? Ez furcsa...És mi volt ennek az oka?

-Hát...-nyeltem megint. Az emlékektől könnyek szúrták a szemem.- Elhagytak...

-Értem...Gondolom az illető nagyon fontos volt...

-Még mindig az!-háborodtam fel a múlt időn.

-Bocsánat...-mondta miközben írni kezdett.-Elmondanád, hogy pontosan mi történt?

-NEM!-kiabáltam...Utáltam, hogy a legszemélyesebb dolgaimban akar turkálni.

-Amanda...Nekem elmondhatod...Én nem mondhatom el senkinek!

-De ezek csak rám és Tomira tartoznak!-mondtam még mindig dühösen.

-Ezt megértem, de nekem tudnom kell...Kérlek mondd el...-mondta és kedvesnek tűnt a hangja. Még mindig haragudtam de mivel úgy éreztem, hogy máshogy nem szabadulhatok meg tőle így elmondtam. Szóról-szóra mindent egészen onnan, hogy találkoztam Fekával azon a temetésen. Elmondtam, hogy Tomival egymásba szerettünk de én láttam Szandrával és elküldtem a francba. Hogy fél évig szenvedtem meg, hogy Balázs megmentett az apámtól többször is. Hogy mikor Tomi visszajött először nem akartam neki megbocsátani de mikor kórházba került ráébredtem, hogy milyen fontos nekem.
Elmondtam, hogy van egy klipünk a bandával és, hogy nagyon boldog vagyok. Elmondtam mindent ami a Cometen történt és persze elsírtam magam. Most sírtam először úgy igazán a szívem mélyéről. Most engedtem ki először a fájdalmamat amit Tomi okozott a Cometen. Furcsa volt, hogy igaza volt a dokinak. Miután kisírtam magam sokkal jobban éreztem magam.

-Jól van! Nyugodj meg! Tomi veled van és ez a lényeg. Megértem, hogy fáj amit tett de próbált azt szem előtt tartani, hogy most már minden rendben van és ez így is fog maradni!-mondta miközben megsimogatta a vállam.

-Tudom, csak minden összejött. Az apám is, Szandra is és akkor az akire számíthatok elhagy. Oké, tudom, hogy Balázs mindig ott lesz velem bármi is történik de úgy érzem Tomi nélkül nem menne. És ezért fáj annyira, hogy képes volt elhagyni.-Mondtam el századszorra is. Próbáltam nem ragozni tovább a dolgot de nem ment. Úgy éreztem muszáj kiadnom magamból a feszkót különben meg fogok bolondulni.

A doki szépen csendben végighallgatta minden szavam utána mondott pár jó tanácsot és elment. Egy darabig egyedül maradtam és volt időm elgondolkodni a dolgokon. Úgy éreztem, hogy ki kell írjam magamból a feszültséget.

Kerestem egy papírt és egy tollat és elkezdtem írni egy dalszöveget! Igazából a végeredmény nem egy szöveg lett hanem csak egy rövidke vers. Nem éreztem tökéletesnek, vagy épp jónak de mivel a szívemből jött ezért tetszett.

Ahogy újra és újra elolvastam tudtam, hogy a szívemen a seb egyre  kisebb és kisebb lesz. Tudtam, hogy a heg ott marad de nem érdekelt.

Amanda dala

Azzal, hogy elhagytál

örök fájdalmat okoztál.

Tudom, hogy értem tetted

és, hogy engem szeretsz,

de ettől nekem még rossz,

és sok szenvedést hoz.

Szeretlek és nem engedlek el

Veled leszek amíg te is ezt érzed.

El nem engedlek semmi áron.

Rajtad kívül mást nem is látok,

Nem érdekel engem már más

Szívem csakis téged vár!

Nem engedem, hogy elmenj

Nem mert érted dobban szívem.

Nem érdekel, hogy bántottál

Nem érdekel, hogy elhagytál

A fájdalom messze elszáll

Amíg te a karodba zársz!

-Na mi volt?- kérdezte Tomi mikor éppen bejött.

-Semmi különös!-mosolyogtam rá. Olyan boldognak éreztem magam mint még soha. Először próbáltam megmagyarázni az okát de aztán feladtam. Igazából nem is érdekelt a lényeg az volt, hogy boldog voltam.

Fel is keltem az ágyból és odarohantam Tomihoz és a nyakába ugrottam. Szorosan öleltem és ott pusziltam ahol csak értem. Nem érdekelt, ha bejön az orvos és leszid amiért felkeltem. Most csak a karjaiban akartam lenni.

Fél pillanat sem telt el és ő is a karjaiba zárt. Olyan jó volt ahogy a szívem boldogan ficánkolt a mellkasomban ahogy ő is csókolgatni kezdte a nyakam. Aztán bejött a doki és dühösen nézett rám.

-Nem hiszem el, hogy nem tud nyugton maradni. Feküdjön vissza! Ezt a napot még ki kell bírnia! Ha nem lesz semmi baja este hazamehet! De addig is nyugodjon le! Maga meg menjen haza! A látogatási időnek vége!-kiabált mindkettőnkkel.

-Nem megy haza! Itt marad velem és kész!-jelentettem ki miközben befeküdtem az ágyba.

-Hagyd Amanda!Úgy is be kell mennem az Interaktívba...-mosolygott rám.

-Helyes!-viharzott ki a doki. Tomi odaült mellém és megsimogatta a kezem.

-Örülök, hogy megint mosolyogsz!-mondta miközben egészen közel hajolt hozzám. Szája alig fél centire volt az enyémtől.

-Ez csak miattad van!-vettem a kezembe az arcát és megcsókoltam. Visszacsókolt és a kezét a derekam köré fonta. Felültetett és az ölébe húzott. A szívem vadul dörömbölt és egyre jobban beindultam. A kezemmel a hajába túrtam és még közelebb simultam hozzá. Teljesen megfeledkeztem arról, hogy hol vagy és az egyik kezem becsúszott a felsője alá. Szerintem ő sem volt egészen képben mert a kórházi köpenyem alatt kezdett matatni...

46. Rész: "Szeretnélek megérteni"

Na végre időm is és ötletem is van XD

Remélem tetszeni fog így két nap kimaradás után!!!

Olvassátok boldogan!!!!

<3

***************************************************************************************

Éppen mikor befejeztem a dal éneklését Tomi lépett be a terembe. A szívem megdobbant és éreztem, hogy mosolyra húzódik a szám. Éppen le akartam tenni a gitárt mikor megszólalt.

-Ne! Szeretném ha énekelnél!-mosolygott ő is miközben leült mellém az ágyra.

-Hallatszott?-kérdeztem.

-Igen, és nagyon szép volt...

-Kössz...-mondtam de nem kezdtem játszani. Most, hogy Tomi itt volt nem tudtam másra koncentrálni.

-Na? Játszol...?

-Nincs kedvem...-vontam meg a vállam.-Most csak veled szeretnék lenni...-mondtam miközben a szemébe néztem. Láttam, hogy valami felcsillant a "zöld tengerben" amitől az én szívem megdobbant. Most Tomi vette ki a gitárt a kezemből, óvatosan letette majd közelebb húzódott. A karjait óvatosan a derekam köré fonta (már amennyire az infúzió engedte) és a mellére vont. Nagyon jó érzés volt ismét magam körül éreznem a karjait. Hihetetlen, hogy egy szív mennyire tud ficánkolni az ember mellkasában ha boldog.

Átöleltem és még közelebb húztam. Nem akartam többet elengedni, nem akartam, hogy ez a pillanat véget érjen... Itt akartam maradni a karjaiban örökre.

-Azt hiszem beszélnünk kell...-mondtam végül. Kicsit eltolt, hogy a szemembe nézhessen.

-Miről szeretnél beszélni?

-Szeretnélek megérteni...Azt hiszem úgy könnyebb lesz feldogoznom...Szeretném ha elmondanád, hogy pontosan miért...-nagyot nyeltem.-...hagytál el...-fejeztem be a mondatot. Hosszú ideig a szemembe nézett és láttam, hogy a megfelelő szavak után kutat.

-Ez a dolog nagyon régóta bennem volt...-kezdte el kb két perc csend után.-Amikor megbocsátottál és Szandra bejött...Amikor elrohant megfenyegetett engem. Próbáltam nem tudomást venni róla és egy ideig sikerült is. De amikor mondtad, hogy láttad őt mikor jött a sajtó arra gondoltam, hogy csakugyan betartja amit mondott...Hogy addig jár a nyakamra amíg vissza nem fogadom és ez érdekében bármit megtesz ha kell eltüntet téged...-mondta és szomorú szemekkel nézett rám. A szívem nagyot dobbant a félelemtől.- Nem akartam, hogy bántson és mikor felgyújtotta a stúdiót hajszál választott el attól, hogy ne hagyjalak itt a kórházban. Elkezdtem írni egy levelet...Megírtam benne mindent, azt is amit te is olvastál...De a végét letéptem mert képtelen voltam elhagyni téged... Leírtam benne, hogy nagyon sajnálom, de nem vagyok hajlandó kockára tenni az életed...
És mikor úgy reagáltál a szerelmi vallomásomra tudtam, hogy nem fogok tudni elmenni. Félre is raktam...vagyis próbáltam félre rakni ezeket a gondolatokat és élvezni a veled töltött pillanatokat.
Végig attól féltem, hogy valaki esetleg bántani fog azért mert velem vagy, és ez be is következett amint felvállaltuk a kapcsolatunkat. Azt hittem...nem is tudom mit hittem...Egyszerűen csak fájt, hogy miattam bántják azt akit szeretek. Úgy gondoltam ha nem leszek veled akkor majd békén hagynak. Csak arra az egyre nem gondoltam, hogy ezzel én foglak bántani. Bemeséltem magamnak, hogy neked ez nem fáj és jobb lesz neked nélkülem. Belelovaltam magam abba a hamis képbe, hogy te soha nem szerettél engem annyira, hogy most szenvedj...így könnyebb volt elviselni...-mondta és közben végig a szemembe nézett. Egy könnycsepp gördült le az arcomon de közben elmosolyodtam. Tomi az arcomra csúsztatta a kezét és letörölte a könnycseppet. Nem jutottam szóhoz, egyre csak a szavai keringtek a fejemben. Nem tudtam felfogni, hogy, hogy hihette azt, hogy nem szeretem annyira, hogy fájjon a távolléte.

-Tomi...-kezdtem halkan és újabb könnycsepp gördült ki az arcomon.- Nem jutok szóhoz. Mégis, hogy hihetted, hogy nem vagy nekem fontos? Hiszen nagyon jól tudod, hogy mennyire szeretlek!-mondtam és rájöttem, hogy igazából nagyon ritkán mondtam neki.

-Legbelül tudtam...A szívem mélyén éreztem de elnyomtam, hogy el tudjak menni.

-Szeretlek! Mindennél fontosabb vagy nekem. A saját életemnél is. Nem tudok nélküled létezni!- mondtam és ezzel próbáltam bepótolni az elmaradt szerelmes szavakat. Elmosolyodott és újra a mellére vont.

-Nem tudom szavakkal elmondani azt az érzést amit a jelenlétedben érzek...Talán egy gyémánthoz tudnálak hasonlítani. A világ legértékesebb és legszebb kincsére amit nekem sikerült megkaparintanom. Ezt a kincset nem lehet felbecsülni...Semmiért sem tudnám odaadni. Ragaszkodom hozzá és nélküle üresnek érzem magam legbelül...

sajnálom!

Bocsi de ma sehogy sem tudtam összevakarni egy normális részt sem...Próbálkoztam, próbálkoztam de nem megy...Mindegyik egy rakás szar...

Szóval ma nem lesz rész mert szart nem akarok felrakni!!!

Az előző komikat nagyon köszönöm, és hálás vagyok!

Ó és valószínű holnap sem írok mert versenyre megyek!!!

Tényleg bocs...de nincs időm...Ahogy lesz írom nektek a részeket és felrakom.Ha kell a suliban megírom aztán majd felrakom, hogy legyen valami....

45. Rész: Miki tanácsa amitől minden a helyére kerül

Nagyon nagyon köszönöm a komikat!!!Igazán hálás vagyok nektek, nagyon sokat jelent amiket írtok.

Tök sok önbizalmat kaptam tőletek és erőt, hogy bátorságom  legyen közzé tenni amiket írok!

Szóval köszi!

És bocs de hétköznap többnyire csak ilyen rövidke részek lesznek!!

**************************************************************************************

-Igen tudom...És a szívemre is hallgatok de attól még nem tudom kikapcsolni a gondolataimat...-válaszoltam. Utáltam magam amiért nem tudtam megbízni abban aki a legfontosabb volt az életemben.

-Ez érthető. Csak fontos, hogy minél előbb bízz különben rámehet a kapcsolatotok is. Ha nincs bizalom két ember között akkor az nem vezet jóra.-mondta kedvesen.

-Igen tudom...És hidd el utálom is magam miatta...-szomorodtam el megint. Tényleg bízni akartam Tomiban de egyszerűen fájt az amit tett. Nekem nincs elég önbizalmam ahhoz, hogy elhiggyem tényleg annyira szeret, hogy itt lesz mellettem.

-Nem kell utálni magad...Egyszerűen csak ne feltételezz semmi rosszat róla!

-Igazad van...Megpróbálom...Csak nagyon fáj...-mondtam.-Tudod még mindig nehéz elhinnem, hogy ezek a dolgok amik az elmúlt fél évben, és ebben a hónapban történtek nem csak álom-e. Olyan hihetetlen, hogy megismernek az utcán, autogramot osztogatok meg hasonlók. És nem csak azért mert én vagyok AFC Tomi barátnője...Nem azért mert Papp Amanda vagyok a Blackgirls frontembere...És akkor még ott van az is, hogy nagyon komoly kapcsolatom van Tomival. Soha életemben nem szerettem ennyire senkit mint őt...Soha életemben nem hittem volna, hogy ezek az érzések valóban léteznek és tessék...

-Akkor mi a baj? Ha tudod, hogy vannak?

-Az,hogy soha életemben nem bántottak meg ennyire mint ahogy Tomi az elmúlt fél évben kétszer...-mondtam alig halhatóan lehajtott fejjel.-Nem szenvedtem még ennyit fiú miatt...

-Viszont akiért nem szenvedsz boldog sem leszel vele...-mondta majd megsimogatta a karom. A szemembe nézett majd kiment és egyedül hagyott. A szavai a fejemben kavarogtak és próbáltam ebből erőt meríteni ahhoz, hogy megbízzak benne. Olyan jó lett volna ha lett volna egy időgépem amivel visszatekerem az időt oda amikor megismerkedtünk, persze úgy, hogy mindenre emlékszem.

Talán már három órája ültem egyedül mikor már baromira kezdtem unatkozni. Felvettem a gitárom amit Laura hozott be (ezért hálás köszönet neki) és játszani kezdtem. Republicos hangulatom volt így azt játszottam. Hangosan énekeltem és nem érdekelt, hogy az egész kórház meghallja.

http://www.youtube.com/watch?v=GcHMzkau-T4

Végig Tomira gondoltam. Arra, hogy mennyire szeretem és, hogy néha úgy érzem ő az igazi és soha többé nem akarok mással lenni.

De, hogy van olyan pillanat amikor álomba sírom magam miatta mert annyira megbántott, vagy kórházba kerülök mert elhagy és emiatt nem szem /iszom.

De azt hiszem Mikinek igaza van...Aki miatt nem ejtesz könnyeket azt utána nem tudod annyira értékelni, hogy melletted van mint ahogy én Tomit. Szeretem. Ő az életem és nem fogom hagyni, hogy bármi vagy bárki közénk álljon.Bármit megteszek az ő kedvéért. Megbocsátok bármikor, és iszom minden egyes szavát hiszen szükségem van rá mint az oxigénre. Nélküle nem élhetek és bármennyire is nyálasan hangzik és bármennyire félek, hogy ha ezt hangosan kimondom koppani fogok, így van és ezen semmi nem változtat. Tomi egyik bántása sem tudja elérni azt, hogy kiszeressek belőle.

Szóval megfogadom Miki tanácsát és bízni fogok benne. Hagyom, hogy mindent elhitessen velem és nem fognak érdekelni a következmények.

****************************************************************************************

ha valakit érdekel akkor olvassa el az egyik rövidke kis novellámat: http://my-life.blogzona.hu/archives/2010/04/11/Egy_lany_aki_nem_a_szivere_hallgatott/

44. Rész: Újra kórházban

Nagyon köszi a komikat!

Igazán boldog vagyok tőle, hogy ilyen kedvesek vagytok!!!!

<3

*************************************************************************************

Tomi a derekamra csúsztatta a kezét és úgy húzott egészen közel magához. Érezem ahogy a könnyeim még mindig potyognak és nem tudtam ellene tenni. Hiába...Tomi megbántott ezzel az egésszel még akkor is ha állítólag ez az én javamat szolgálta. Ráadásul teljesen ki voltam merülve. Szédültem és ez nem a csók miatt volt...Négy napja nem ittam és nem is ettem. Éreztem ahogy kicsúszik a lábam alól a talaj és a csókunk is megszakadt ettől.

-Amanda...-Kapott el Tomi majd az ágyra fektetett.-Feka!-kiabált miközben felemelte a lábaimat, hogy egy kis vér jusson a fejembe. Ez valamicskét segített.

-Mi a baj?-hallottam Balázs aggódó hangját.

-Azt hiszem elájult. Be kéne vinni a kórházba...

-Rendben! Hívd fel  mentőket én addig hozok neki egy kis vizet.-mondta. Másra már nem nagyon emlékszem csak foszlányokban. Mikor kinyitottam a szemem a kórházban voltam és hét ideges ember bámult vissza rám.

-Kicsim!-mondta Tomi miközben megfogta a kezem.

-Sziasztok...-motyogtam rekedt hangon.

-Jól ránk ijesztettél...-mondta Nóri.

-Bocs...-néztem bűnbánóan.

-Az egész az én hibám...-mondta lehajtott fejjel Tomi. És persze igaza volt. Bármennyire is szerettem volna, hogy ne ő legyen a hibás, mégis így volt.

-Na jó...azt hiszem mi lemegyünk a büfébe...-mondta gyorsan Laura. Kimentek és kettesben hagytak minket Tomival. Balázs még egyszer visszanézett rám én meg csak gyengén rámosolyogtam. Egy ideig csend volt. Egyikünk sem tudott mit mondani a másiknak.

-Azt hiszem kezdhetek előröl mindent...-mondta még mindig lehajtott fejjel Tomi.

-Ezt, hogy érted?

-El kell hitetnem veled, hogy igenis fontos vagy és szeretlek. Hogy soha többet nem fogok ilyen hülyeséget csinálni. Hogy megvédelek még az őrült kamaszoktól is és addig maradok veled amíg csak akarod...-mondta és végre a szemembe nézett.

-Én is egy őrült kamasz vagyok...-mondtam. Hiába bocsátottam meg ez a seb mély nyomot hagyott maga után...Hiszek neki, szeretem és vele akarok lenni, de akkor fájt, hogy elment.

-Te teljesen más vagy...-mondta és megsimogatta az arcom.

-Tomi...-kezdtem.- Azt hiszem valamit muszáj elmondanom...jogod van tudni...

-Igen?

-Szeretlek...Hiszek neked és veled maradok. Veled maradok mert nélküled nem tudok élni...De azt tudnod kell, hogy nagyon megbántottál...Egy olyan sebet téptél fel ami régóta nyomta a szívem. Tudod, jól, hogy amikor először elváltunk majdnem belehaltam. Ennek a nyomát még a mai napig éreztem és legbelül... a szívem mélyén végig attól rettegtem, hogy te mikor mondod azt, hogy vége...Hogy mikor mondod ki, hogy nem szeretsz...És akkor elhagysz...Rettenetesen megbántottál és azt hiszem hosszú idő mire újra bízni tudok benned...

-Bármit megteszek, hogy újra bízz bennem. Tudom, hogy ez az én hibám és nem tudok mit mondani, hiszen olyan hibát követtem el amit soha nem akartam...Ráadásul másodszor...

-Én nem azt akarom ezzel elérni, hogy lelkiismeret furdalásod legyen...Csak szeretném ha tudnád...-mondtam és szorosabban fogtam a kezét. Felállta és az ágamra ült. Odahúztam magamhoz és szorosan átöleltem. A közelsége volt az egyetlen gyógyír. Azt akartam, hogy örökre a karjaiban tartson és nem engedjen el soha...

-Szeretlek!-mondta majd megcsókolta a nyakam.

-Én is szeretlek!-mondtam majd megcsókoltam. Hosszan kényeztetett a szájával míg Balázs be nem jött.

-Na látom szent a béke...-mosolygott.

-Igen...-mondtam és én is mosolyogtam.

-Remélem nem lesz több ilyen akció...-huppant le ő is az ágyamra.

-Nem tervezem.-mondta Tomi.

-Helyes...Nos akkor azt hiszem beszélhetnénk az új klipről...

-Új klip?-csodálkoztam.

-Igen...de most csak ti. Indián azt mondta, hogy szívesen rendez nektek is csak hozzátok össze a dalt.

-Köszönöm...-mondtam. Igazán hálás voltam nekik hiszen az egészet nekik köszönhettem.

-Ugyan...Csak beszéljetek a lányokkal, hogy melyik dalotok legyen, vagy, hogy legyen új dal meg a szokásos...-vonta meg a vállát Tomi.

-Oké...amint kikerülök innen...-mondtam és fészkelődni kezdtem, hogy kikeljek.

-Na na...-nyomtak vissza az ágyra mindketten reflexszerűen.

-Mi van? Jól vagyok haza akarok menni...

-Nem... addig nem amíg egy orvos azt nem mondja!-mondta Feka.-Pihenned kell, mert teljesen legyengültél.

-Itt maradsz amíg jobban ne leszel!-mondta Tomi is. Nem volt mit tenni...ott kellett maradnom.

-Köszi apu és anyu...-viccelődtem. Ők is elnevették magukat.

-Na mi ez a jókedv?- kérdezte Miki miközben bejött.

-Áh, semmi...-legyintettem.

-Beszélhetnék Amandával négyszemközt?-kérdezte.

-Persze...-mondták Balázsék. Tomi puszit nyomott a számra majd kimentek. Miki leült az ágyam melletti székre és a szemembe nézett.

-Nagyon hálás vagyok neked...-kezdte.-Sokat segítettél nekem a Cometen...

-Ugyan, te is megtetted értem anno...-mosolyogtam.

-Szóval csak annyit, hogy köszönöm. És, hogy Lili is szeretne megismerni.

-Lili?-kérdeztem mivel még a nevét sem tudtam.

-Igen...Azt mondta nagyon kedves voltál vele, meg, hogy szimpatikus is vagy neki...

-Ő is nekem!-mosolyogtam.-Most is itt van?

-Nem, azt mondta nem jön be mivel még nem ismer. De ha akarod akkor felhívom...

-Nem kell...Nem akarok egy kórházban ismerkedni. Majd ha végre kikerülök innen...-nevettem el magam.

-Hát jó...És amúgy jól vagy? Úgy értem, hogy amit Tomi...

-Fogjuk rá...-vágtam a szavába.-Mondjuk úgy, hogy szükségem van rá de minden pillanatban rettegek, hogy mikor hagy el megint...

-Nem hiszem, hogy megint megtenné...-ellenkezett.

-Tudom...Mármint inkább remélem. A józan eszem folyton azt súgja, hogy nem szabad magamnak megengedni a reményt különben nagyot fogok koppanni.

-Én mindig is azt mondtam, hogy jó ha az embernek van józan esze de a szív sokkal fontosabb!

43. Rész:"Ne merészelj velem még egyszer ilyet tenni!"

Nagyon nagyon köszönöm a komikat!!!Komolyan nagyon kedvesek vagytok!!!!

Vodkavirágnak nagyom hálás vagyok a díjért amit adott!!!Köszönöm!!!

*****************************************************************************************

Mikor kinyitottam a szemem a szobámban feküdtem és Balázs az ágyam mellett ülve simogatta a kezem. Nem akartam felébredni, semmi erőm nem volt hozzá. Csak feküdni akartam és szenvedni még akkor is ha ez szánalmas dolog volt.

-Amanda!Gyerünk!Láttam, hogy kinyitottad a szemed...Nem feküdhetsz itt egész nap!-mondtam és az arcomat kezdte simogatni.

-Dehogynem!Úgy sincs miért felkelnem...-mondtam és egy könnycsepp gördült le az arcomon.

-Miről beszélsz?

-Hívd fel azt akit a barátodnak nevezel...-mondtam és a fejemre húztam a takarót.

-Hogy mi?-értetlenkedett és lehúzta a takarómat.

-Jó hallod...Tomi elhagyott. Azt mondta, hogy inkább elhagy minthogy bármi bajom legyen mert azt nem tudja elviselni...-mondtam és megint sírni kezdtem. Egyszerűen nem tudtam magammal mit kezdeni nélküle.

-Ez egy hülye állat...-mondta idegesen aztán csend lett.-Mégis mi a francot képzelsz magadról?-kiabált és egy pillanatra azt hittem hozzám beszél. Lehúztam a takarót a fejemről és láttam, hogy telefonál.

-...

-Az a bajom, hogy Amanda miattad megint majdnem kórházba került! És most nem azért mert együtt vagytok hanem mert egy akkora állat vagy, hogy képes voltál ott hagyni...-kiabált.

-...

-Na persze...Gondolj bele...Szerinted most mennyivel jobb neki? Te nem láttad még ilyen állapotban de ha akarod levideózom, hogy lelkiismeret furdalásod legyen! Hogy lehetsz ennyire hülye?? Mégis mi a francot képzeltél? Hogy teljesen jól fogja tűrni ezt az egészet vagy mi?

-...

-Ne mentegetőzz! Oké...azt aláírom, hogy te csak félted őt...De azt hiszem most jobban ki van szolgáltatva mint valaha.

-...

-Igen jól hallod! Egész nap az ágyban fekszik és nem eszik semmit és nem is iszik! Ha így folytatja kórházba fog kerülni!

-...

-Mi az, hogy majd elmúlik??-nézett csodálkozva. A szavak csak úgy keringtek a fejemben. A szívem majd megszakadt és nem tudtam mit kéne tennem.

-...

-Nem...Ezt nem fogom hagyni szóval ha most nem tolod ide a segged akkor én hozlak ide! Megéretted? Elegem van abból, hogy a fancsali képeteket bámuljam csak azért mert külön vagytok. És nem fogom hagyni, hogy Amanda szenvedjen!

-...

-Helyes! De legyél itt fél órán belül!-mondta majd letette a telefont. A szívem hevesen vert a félelemtől és nem tudtam megszólalni. Igazából teljesen össze voltam zavarodva.

-Miért hívtad ide? Nem akarom megint végighallgatni, hogy elhagy...

-Nem fogod! Amúgy meg nem fogom nézni, hogy a negyedik napodat is átalszod!

-Negyedik?

-Amanda...A Comet már négy napja volt...Sokkos állapotba kerültél! Azóta itt fekszel és ki sem kelsz az ágyból...Néha magadhoz térsz de ezek szerint nem is emlékszel rá...-mondta. Láttam az arcán, hogy mennyire sajnál amit utáltam. Nem akartam, hogy sajnáljon.

-De Tomi...

-Tomi a négy nap alatt kb a WC-ig jutott. Nem tudom, hogy mi értelme volt ennek az egésznek...Akkora hülye...

-Ne kérlek!-ellenkeztem miközben gyerekes módon befogtam a fülem.-Nem akarom, hogy szidd, vagy ,hogy róla beszélj...

-De Amanda...Hiszen szeret!

-Ha szeretne akkor nem hagyna el...Ha szeretne akkor megvédene nem pedig elmenekülne...Ha szeretne akkor most ő ülne itt...-mondtam

-De ha nem szeretne nem szenvedne. Ha nem szeretne akkor nem féltene és ha nem szeretne akkor nem rohanna hozzád amint rájön, hogy hülyeséget csinált!-ellenkezett. Nem tudtam mit válaszolni. A lelkem mélyén reméltem, hogy igaza van és Tomi tényleg szeret, de nem mertem hinni neki. Ha elhitetem magammal, hogy szeret a későbbi csalódás még jobban fog fájni mikor elmegy.

Kb negyed óra után halk kopogást hallottam az ajtómon. Balázs már nem volt bent és mikor nem válaszoltam az ajtó nyílni kezdett. Nem mertem odanézni így elfordultam és becsuktam a szemem

-Amanda?-hallottam Tomi édes hangját ami sav volt a szívemen tátongó sebeimre.-Ébren vagy?-kérdezte de nem válaszoltam. Nem is volt kedvem hozzá. Csak feküdni és meghallgatni amit mond. -Nekem mindegy...Csak azt az egyet szeretném ha  végighallgatnál...-mondta és éreztem ahogy az ágy megsüpped ahogy leült.-Amanda én...azt hiszem...Nem is inkább tudom, hogy hülyeséget csináltam. Nem lett volna szabad elhagynom téged...Azt hittem ha elmegyek akkor téged nem fognak bántani. De aztán én bántottalak meg téged. Elkövettem életem második legnagyobb hibáját...-szünet.-Édesem, kicsim...Azt hittem, hogy lehetséges nélküled kimozdulnom a házból...Hát tévedtem.  Soha életemben nem szerettem még senki annyira mint téged. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ennyire szerelmes leszek...Amanda...-éreztem ahogy a takaró alatt megsimogatja a fejem.- Kérlek bocsáss meg nekem! Szeretlek! én...

-Elég!-kiabáltam miközben kikeltem az ágyból.-Elég!-mondtam halkabban, majd elkövettem azt a hibát ,hogy a szemébe néztem.-Kérlek azonnal hagyd abba! Elegem van a hülye mentegetőzésedből! Elegem van abból, hogy folyton meg kell bocsátanom neked!

-Ezt most, hogy érted?- kérdezte döbbenten.

-Azt, hogy nem tudom képes vagyok-e hinni neked. Nem tudom, hogy tényleg szeretsz-e.

-Hogy mondhatsz ilyet? Hiszen tudod, hogy szeretlek!Mindennél jobban!

-Tomi...Mindig is tudtam, hogy szeretsz...Most is tudom. Csak azt nem tudom, hogy mi lesz ha megbocsátok. Mi van ha legközelebb Szandra megfenyeget? Akkor megint viseljem el, hogy elmész vagy mi?

-Soha nem fogok megint elmenni.-Mondta miközben felállt és megfogta a kezem. Hiába akartam nem tudtam elhúzni a kezem. Hiába akartam azt mondani, hogy nem mert félek...helyette ezt mondtam könnyben úszó szemmel:

-Ne merészelj velem még egyszer ilyet tenni!

-soha...-suttogta miközben a homlokunkat egymásénak támasztottuk. A kezem a mellkasára csúszott ami alatt biztatóan dörömbölt a szíve. A mellkasáról az arcára tettem a kezem és simogatni kezdtem. Az arcunka lassan közeledett egymáshoz míg az ajkunk össze nem ért.

Úgy éreztem mintha repülnék...Mintha végre megint élnék...

42. Rész: Comet 3.

Jaj nagyon nagyon köszönöm!!! Jó, hogy ilyen megértőek vagytok :)

És olyan boldog vok,hogy mindig komiztok!!

Szóval köszike!!!!

****************************************************************************************

Felemeltem a fejem és ellenállhatatlan zöld szemeibe néztem ő pedig az enyémbe.

-Rájöttem, hogy milyen nehéz egy ember nélkül élni aki igazán fontos  nekünk!-mondta és újra megsimogatta az arcom.

-Én meg rájöttem, hogy mennyire lehet szeretni egy embert. Mindig csak olvastam, arról a szerelemről amiért mindent feladnak a hősök de egyszer sem éreztem, egészen eddig...-mondtam és kicsit feljebb fészkelődtem, hogy az arcára egy puszit nyomjak.

-Szeretlek!-mondta majd lágyan megcsókolt. Ajkai hosszan cirógatták az enyémet miközben a keze a nyakamon pihent, az enyém pedig a mellkasán. Hallottam ahogy hevesebben ver a szíve, és ettől az enyém is még gyorsabban kezdett verni.

-Én is szeretlek!-mondtam mikor elengedte a számat.

-Tudod olyan jó, hogy veled őszintén lehet beszélni.-mondta én meg szégyenembe lehajtottam a fejem. Persze észrevette és kérdőn nézett rám mikor felemelte a fejem. Nem akartam elrontani a pillanatot a WC-s incidens miatt.-Vagy mégse?

-Tudod...-kezdtem és újra lehajtottam a fejem.-...nem akartam elmondani...De...a WC-ben egy lány...megtépett...Azért mert veled vagyok...Hogy én ezt csak kihasználom, hogy sikeres legyek...-mondtam és sírva fakadtam. Jobban bántott ez a dolog mint gondoltam.

-Hogy?- kérdezte és éreztem ahogy megfeszül a teste.

-Igen...Hogy csak érdekből járok veled...-szipogtam.

-Ne sírj! Mi tudjuk mi az igazság...-Ölelt még szorosabban és letörölte a könnyeimet. Persze igaza van abban, hogy nem kéne törődnöm vele, de akkor is zavart ha az emberek ezt gondolják.

Csak csöndben összebújva ültünk és vártuk, hogy abbahagyjam a sírást. Talán negyed óra kellett ehhez, majd feltápászkodtam és megkértem Tomit, hogy mennyünk táncolni.

-Az kizárt dolog...Én nem  fogok táncolni!-ellenkezett.

-A kedvemért sem? Na?Csak egy ártatlan kis tánc az egész...-mondtam.Igazából nekem sem volt hozzá sok kedvem csak el akartam terelni a figyelmemet,hogy néhányan igazán utálni fognak, vagy már utálnak is.

-Tudod az az egyetlen probléma, hogy nem tudok táncolni...-mosolygott miközben felállt.

-Én sem...-nyugtattam meg. Épp a táncparkett felé tartottunk mikor a gyors zene átváltott lassúra. A szívem megdobbant a gondolatra, hogy megint lassúzhatok Tomival pont mint anno egy bálon.

-Csak egyetlen egy számra!-mondta el a feltételeit mikor a táncoló tömeghez értük. Átölelte a derekam én pedig a nyaka köré fontam a karom. Szorosan magához húzott, majd a zene lassú ritmusára táncolni kezdtünk. A szívem a torkomban dobogott az örömtől. Végig Tomi gyönyörű zöld szemeibe néztem és szinte fogni lehetett a vágyat a levegőben.

Nem is fogtam fel, hogy mi zajlik le körülöttem.Csak az az egy járt a fejemben,hogy Tomi a karjaiban tart.

http://www.youtube.com/watch?v=ZCVN-nJ4KXU

-Amanda én nem akarom, hogy bármi bajod legyen miattam...-kezdte szomorú hangon.

-Mi?-értetlenkedtem.

-Nem hiszem, hogy vállalni akarom ezt a kockázatot...Nem vagyok rá képes...-mondta és már cseppet sem volt jó kedvem. A szívem most a félelemtől vert hevesen, és a táncot is abba hagytuk.

-Nem értem...

-Azt hiszem...azt hiszem, mindkettőnknek jobb ha nem folytatjuk ezt az egészet...-mondtam. Forogni kezdett velem a világ és képtelen voltam ép ésszel gondolkodni.

-Mi?De...azt mondtad szeretsz...-folyt le egy könnycsepp az arcomon.

-Szeretlek is!Hidd el!De nem hagyom, hogy miattam megint kórházba került, vagy épp a hullaházba. Szandrának egyszer már sikerült majdnem felrobbantania téged...Ezt nem fogom hagyni. Az lesz a legjobb ha békén hagylak. Túlságosan is fájna ha elvesztenélek...-engedte el a derekam és éppen el akart menni mikor megragadtam a kezét és visszahúztam.

-Így is elveszítesz!-mondtam.

-Az lehet...De így nem eshet bajod és tudom, hogy biztonságban vagy!

-Tomi én abba fogok belehalni ha lehagysz és ezt te is nagyon jól tudod...-mondtam és semmit nem láttam a könnyeitől.

-Kérlek Amanda...Hagyd, hogy túl legyünk egymáson...!Nem hagyom, hogy bármi bajod legyen.Bármit megteszek, és ha a biztonságodhoz az kell, hogy elhagyjalak akkor elmegyek. Csak azt szeretném ha te jól lennél...-mondta  és elment...Úgy éreztem mintha kitéptek volna egy darabot a szívemből...Mintha nem lett volna szívem...

Gyengén estem össze a tömegben és csak annyit fogtam fel, hogy Balázs odarohan és a nevemet hajtogatja.

41. Rész: Comet 2.

Jaj kérlek ne haragudjatok!!! Úgy volt, hogy tegnap is írok de aztán koncertre mentem és nagyon későn értem haza....

Szóval BOCSI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

És nagyon-nagyon köszönöm a komikat!!!! Imádom, hogy ilyen kedvesek vagytok!!!

Szeretlek titeket!!!!!!!!!!!!!!!!!!

****************************************************************************************

-Igen ismerem!-válaszoltam és biztatóan rámosolyogtam.- És már nagyon keres!

-Tényleg?-csodálkozott.

-Miért lenne olyan hihetetlen?

-Mert elromlott a gépem, és nem tudtam válaszolni egy üzenetére...-motyogott én meg csak elmosolyodtam.

-Hiába mondtam neki, hogy biztos van oka...-mondtam inkább csak magamnak.

-Hogy mi?

-Mindegy...Inkább gyere mert már alig várja, hogy lásson!-mondtam és megfogtam a kezét. A fiúk már ott toporzékoltak a WC előtt. Igazán szép látvány volt amikor Miki és a szerelme tekintete találkoztak. Mindkettőjük szeme csillogott a szerelemtől és a boldogságtól. Csak álltak egymással szemben és mélyen a másik szemébe néztek. Még a levegő is vibrált kettőjük között. Miki szája egy vékony vonallá fejlődött, majd megszólalt.

-Azt hittem nem jössz el...

-Én meg, hogy nem akarod, hogy itt legyek...-mondta a lány és ő is elmosolyodott. Megfogtam Tomi kezét és kettesben hagytuk őket. Mi leültünk egy kanapéra ahol kicsit kettesben lehettünk. Nem mondtam neki semmit. Nem gondoltam, hogy tudnia kéne arról a kis incidensről azzal a lánnyal. Csak szorosan hozzá bújtam és élveztem ahogy a karjait a derekam köré fonja. Lehunytam a szemem és arra gondoltam, hogy milyen boldog vagyok. Az életem gyökeresen megváltozott azzal, hogy megismertem őket. Csupa jó dolog történt velem. Na jó...Azért nem...Szandra, a robbanás és a gyújtogatás meg ez a csaj a mosdóban...De hát nem lehet az embernek ennyire tökéletes az élete...

-Mire gondolsz?- ébresztett fel az elmélkedésből Tomi kellemes hangja.

-Hogy milyen boldog vagyok...-mondtam és még jobban hozzásimultam. Az ő ölelése is erősebb lett és ezzel megnyugtatott.

-Nálam boldogabb biztos nem vagy...

-Neme?-néztem fel rá.

-Nem...-nevette el magát.- Tudod az elmúlt fél év borzasztó volt...De azt hiszem a lemezünk szerelmes dalain érződik is. Majdnem az összesbe sikerült bele csempészned magad.-mosolygott.

-Hát...azt hiszem jól elrontottuk...-motyogtam.

-Te nem!-ellenkezett gyorsan.- Csak én. Nem kellett volna veled kikezdenem amíg még Szandrával jártam...Pláne nem akkor mikor mindketten ott voltatok...

-Nekem meg meg kellett volna, hogy hallgassalak. Vagy legalább nekem elmondani, hogy mi volt a bajom...-mondtam.

-Na ne már...Oké tény, hogy el kellett volna mondanod, de azt hiszem elég bajt csináltam és senkitől sem várható el, hogy ne úgy reagáljon ahogy te tetted...

-Hát igen...Csak tudod...-kezdtem de úgy éreztem, hogy muszáj megbeszélnünk, hogy ki mennyire bántotta meg a másikat.-Szóval nem értettelek. Azt hittem csak kihasználtál...De reménykedtem is, hogy csak hallucináltam. De nem...

-Sajnálom...-mondta és megsimogatta a karom.-Úgy terveztem, hogy még előző este szakítok Szandrával de ő keresztül húzta a számításaimat...Nem vette be a bogyóit és így teljesen kiszámíthatatlan lett volna...Veled akartam lenni, mert soha nem éreztem azt amit veled. Aztán amikor rám néztél...A gyűlölet áradt a szemeidből és semmit sem értettem. Már ott voltam, hogy elmondok mindent Fekának, de aztán meggondoltam magam. Azt akartam, hogy személyesen beszéljük meg, de egyszerűen nem értelek el és másnap meg indult a turné.

-Én...Aznap este...-dadogtam mert nem mertem neki bevallani, hogy mire készültem.-Lementem a Duna-partra...Lementem, hogy...-nem bírtam befejezni a mondatot. Tudtam, hogy ezzel neki is fájdalmat okoztam de úgy éreztem, hogy nem szabad egyetlen szálkát sem hagyni a kapcsolatunkban mert az a vesztét okozhatja.

-Mi? Te meg akartál halni?-fordult teljes testével felém, eltátott szájjal.

-Igen...De meg kell értened! Apám molesztált te átvertél, vagyis akkor azt hittem, nem volt senkim, az életem egy kész csőd volt. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy nincs miért maradnom.-mondtam és baromira szégyelltem magam. Soha éltemben nem akarom, hogy még egyszer eszembe jusson akár csak a gondolata is.

-Amanda...-sóhajtott fájdalmasan.

-Soha, de soha többet nem akarnék ilyet és senkinek nem kívánom azt a gondolatmenetet...-mondtam lehajtott fejjel.

-Ne is...Nem bírnám elviselni...-mondta és felemelte az állam. Néhány percig egymás szemébe néztünk aztán ő szólalt meg először.- És, miért nem...?-nem fejezte be de én értetem.

-Eszembe jutottál...Mármint végig te jártál a fejemben. Arra gondoltam, hogy esetleg mégis szeretsz, hogy csak valami tévedés. Így fogtam magam és hazamentem. Majdnem  öt hónapig reménykedtem, hogy hívsz vagy írsz MSN-en vagy valami. Aztán az utolsó hónapban elegem lett, és elnyomtam magamban minden érzést...De szó szerint. Olyan voltam mint egy élőhalott.

-Én...én Fekáék agyára mentem...Persze csak Miki tudta, hogy mi a bajom. Hol ingerlékeny voltam, hol pedig semmihez nem volt kedvem. Vagy épp csak úgy voltam...-mondta és láttam a szemében, hogy utálja magát azért, hogy ami történt.

-Sajnálom!-mondtam.-Nem akartam erről beszélni...Ez csak rossz mindkettőnknek!

-Nem, szerintem meg jó! Meg kellett beszélni, ez már mindkettőnk csőrét bökte és jobb ha elmondjuk mint ha magunkban tartjuk. Még ha ez fáj is.

-Olyan hülye voltam...-mosolyodtam el miközben megcsóváltam a fejem.-Csak akkor jöttem rá, hogy milyen fontos vagy mikor történt az a hülye baleset. Amikor azt hittem elveszíthetlek...

-Én már nem is reméltem semmit...De amikor felébredtem és te ott voltál, az minden boldogságnál nagyobb volt. Tudtam, hogy el fogsz menni és mikor nem így lett...Hát az a pillanat felbecsülhetetlen.

-Nekem is!-mondtam és megint a vállába temettem az arcom. Felidéztem az összes boldog pillanatot ami vele történt és rájöttem, hogy ezek sokkal több boldogságot adtak nekem mint bármi más az életemben. Mintha csak ő tudott volna életben tartani...-Soha sem voltam igazán szerelmes, de te ráébresztettél, hogy miért jó élni...-mondtam.

-A számból vetted ki a szót!-mondta és kisimított az arcomból egy tincset.

40. Rész: Comet 1.

Jaj nagyon köszönöm a komikat!!!!

Olyan kedvesek vagytok!!!

White Lily februárban voltam 16...És köszi, hogy ezt mondod!

És mindenkinek köszönök Mindent!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

************************************************************************************

A lépcső aljában Tomi megfogta a kezem és magéhoz húzott. Szenvedélyesen megcsókolt, és ezzel eszembe juttatta, hogy a tegnapi este mennyire varázslatos is volt.

-Gyönyörű vagy!-duruzsolta halkan a fülembe amitől libabőrös lettem. Elmosolyodtam és egy puszit nyomtam puha ajkaira. Belekaroltam és végre egy pár ként mentünk a limuzin felé.

Balázs már türelmetlenül várt. Beszálltunk és a kocsi már indult is a színhelyre...Kicsit izgultam...Na jó nagyon...

Mi lesz ha pofára esek a szőnyegen? Vagy ha egy rajongó nekem esik mert Tomival vagyok? Mi lesz ha kérdeznek valamit és totál hülyeséget mondok?

-Jól vagy?- kérdezte Balázs és a szabad kezemre tette a kezét.

-Persze...Csak kicsit izgulok...-motyogtam miközben a kocsi megállt, hogy felvegye Mikit, Petit és Laurát. A Nóri és Eme nem jöttek a Cometre mert más elfoglaltságuk volt, és azt mondták, hogy majd jövőre.

-Sziasztok!-mondtuk egyszerre egymásnak. Én rámosolyogtam Laurára aki éppen Peti kezét fogta. Örültem, hogy így egymásra találtak. Aztán ránéztem Mikire de úgy láttam mintha valami baja lenne.

Próbáltam nem törődni vele, és hagytam,hogy a két oldalamon ülő srác nyugtatgasson. Tomi a derekamat simogatta, Balázs pedig a kezem. Egy pillanatra szerettem volna megállítani az időt és megbeszélni Tomival, hogy mégis mennyit engedünk a nagyközönségnek a kapcsolatunkból. Csak egy öt percre lett volna szükségem, hogy tudjam mire számíthatok és, hogy mit tegyek/ne tegyek.

-Amanda próbálj megnyugodni!-suttogta a fülembe Tomi.

-Próbálok...De mégis...-kezdtem aztán nagyon halkan suttogni kezdtem, hogy csak ő hallja.-...mégis mennyit vállalunk fel a kapcsolatunkból? Vagy, hogy van ez az egész?-kérdeztem ő meg intett a sofőrnek, hogy húzódjon félre. Kiszálltunk a kocsiból, hogy ketteseben meg tudjuk beszélni.

-Mit szeretnél?-kérdezte miközben ő a kocsinak támaszkodott én meg neki miközben a derekam körül átölelt.

-Nem tudom...Nekem bármi elég. Az is ha megfoghatom a kezed...Vagy ha nyertek díjat akkor megölelni meg ilyenek...-mondtam mosolyogva.

-Ahogy éppen jön...-motyogta én meg csak bólintottam. Lágy csókot lehelt az ajkaimra majd visszaszálltunk a kocsiba. Kicsit már késésben voltunk így nagyon sietni kellett.

A sorőr szerintem túl gyorsan is ment, és hirtelen állt meg és beleestem Laura ölébe. Tomiék gyors felsegítettek majd kinyílt a kocsi ajtaja és hatalmas sikítozás tört ki a kint őrjöngő tömegből. Tomi szállt ki először, majd kézen fogott engem, aztán sorba a többiek de rájuk már nem is tudtam koncentrálni mert elvarázsolt a sikoltozó tömeg.

Élveztem ezt az egészet, még akkor is ha az AfC miatt kiabáltak. Az is jól esett, hiszen nekik sikerük volt és ezért nagyon boldog voltam.

De akaratom ellenére elképzeltem, hogy vajon jövőre így fognak-e minket fogadni. Vagy, hogy egyáltalán jövünk-e.

Tomiék a lányokhoz mentek, hogy autogrammot osztogassanak én csak mint jó barátnő álltam mellette és élveztem az ő hírességét. Nem tudom miért de büszkeség töltött el...Örültem, hogy ennyien szeretik őket...

És ne tehetek róla, de azért az is bennem volt, hogy most mindenki látja, hogy Tomival szeretjük egymást...Azt hiszem ez egyfajta (rossz) emberi tulajdonság...a birtoklás és annak a közzétételének a vágya...Kicsit elszégyelltem magam de végül is boldog voltam és nem törődtem ilyenekkel.

Tomi megfogta a derekam és úgy mentünk be az épületbe. Ott a VIP részhez vezettek minket és leültünk a kanapékra. Azok az emberek akik épp nem kint tomboltak azok már bent gyülekeztek és várták, hogy elkezdődjenek a koncertek.

Már nem izgultam, sőt boldogan bújtam Tomihoz. Laura mellettem ült és megfogta a kezem.

-Picit eljönnél velem?-kérdezte suttogva.

-Persze!-mondtam és egy kicsit odébb mentünk a fiúktól.-Na mondd!

-Mikiről van szó!-kezdte és láttam, hogy át néz a vállam felett és ránéz.

-Láttam, hogy valami baja van...-mondtam és én is hátra néztem. Miki csak csöndben gubbasztott míg a fiúk szórakoztak.

-Szóval van egy lány akivel szokott iwiwen beszélgetni és nem tudja mi van...Elég régóta megy a dolog és neki már sokkal fontosabb mint egy rajongó...MSN-eznek is ha tudnak ott Webkamoznka stb...

-És akkor mi a probléma?-értetlenkedtem.

-Az, hogy leírta ezt a lánynak és azóta nem is írt vissza...Ez volt három napja...Elvileg megbeszélték, hogy találkoznak itt...

-Jaj istenem...-sóhajtottam.-Petiék tudják?

-Persze...De most szerinted ők mit tudnak kezdeni vele? Szerintem ide mi kellünk...-mosolygott.

-Az biztos...A koncertek után...a VIP bulin beszélünk vele! Oké?

-Oké!-mosolygott és a szokásos titkos pacsinkat lenyomtuk. Visszamentünk a többiekhez, én rögtön Tomi karjaiba fészkeltem magam, Laura pedig Petiébe.

Szépen lassan elkezdődött. Ada, Zola és Ben vezették a műsort. A koncertek nagyon jók voltak, bár én hiányoltam egy valamit...Tomiékat...Nem tudom miért én mindig jobban szerettem ha ők fellépnek...

Na végül is mindegy mert így is nagyon jó buli volt. A végén már nem tudtam ülve maradni és Laurával belevetettük magunkat a tomboló tömegbe! Nem zavart, hogy a ruhám túl csinos hozzá, így élveztem a legjobban.

Aztán eljött az eredményhirdetés...Valahogy visszakeveredtem Tomiékhoz és Szorítani kezdtem a kezét. Kicsit úgy éreztem, hogy jobban izgulok mint ő...

( Ne haragudjatok de nem akarom leírni, hogy kapnak-e gömböt vagy sem, mert aléggé babonás vagyok XD. Szóval azt sem akarom leírni, hogy nem, mert szerintem igenis kapnak mert megérdemlik, de ha azt írom kapnak akkor félek, hogy elszólom magam és nem kapnak idén...Szóval bocsi!!!!XD)

VIP buli

-Na élvezted?- kérdezte Tomi miközben magához ölelt és megpuszilt.

-Az nem kifejezés!-mondtam boldogan és megpusziltam.

-Még, hogy nem vagytok együtt...-nevetett Zola miközben mellénk lépett.

-Szia!-köszöntünk.

-Hali...-mondta.-Gratulálok nektek!-mondta miközben engem figyelt.-Mármint a közös szám miatt...

-Köszi...-mosolyogtam rá.

-Amanda megbocsátanál egy percre?- kérdezte én meg csak bólintottam és odébb mentem. Kicsit elveszettnek éreztem magam, de aztán szemlélődve mászkálni kezdtem.

Nem kellett sok míg egy távoli sarokban megláttam Mikit miközben éppen belever egyet a falba. Odasiettem hozzá, átgázolva a sztárok tömegén.

-Jól vagy?- tettem a vállára a kezem. Látszólag megijesztettem.

-Hagyj most békén!-mondta, egyáltalán nem dühösen. Inkább baromira szomorú volt.

-Nem...Nem hagyom, hogy a végén eltörd a kezed vagy valami!-mondtam és szembe fordultam vele.

-Amanda...Kérlek...Úgysem tudsz segíteni!-motyogta és láttam, hogy sír. Ez kicsit furcsa volt.Nem láttam még fiút ennyire elkeseredettnek.

-De igen! Azt hiszem tudok!- mondtam határozottan.- Azért mert egy lány nem ír vissza az nem jelenti azt, hogy nem akar semmit...Sőt...Valószínűnek tatrom, hogy ő is szeret és azért nem írt vissza mert megijedt! Gondolj bele! Szerinted én mit hittem mikor Tomi először elmondta mit érez?

-Mit?-nézett rám kíváncsian.

-Azt, hogy biztos csak ugrat. Hogy kíváncsi arra, hogy reagál egy rajongó, vagy valami ilyesféle hülyeséget...Ráadásul kicsit féltem is, hogy mit fognak szólni a rajongók és ettől még most is félek egy kicsit...-hajtottam le a fejem.

-Ez most komolya?- kérdezte döbbenten.- Ti lányok tényleg képesek vagytok ilyen hülyeségeken fennakadni?

-Nekünk nem hülyeség! Nekünk az hülyeség, hogy a fiúk kiakadnak olyanon, hogy a csaj nem ír vissza rögtön...-nyugtáztam nevetve a gondját.

-Kössz...-mondta mű duzzogással az arcán.

-Nincs mit!-mosolyogtam rá.-Na gyere! Megkeressük a szívszerelmed!-mondtam és felhúztam az ideiglenes székéről.

Sokáig mászkáltunk az épületben, a végén még Tomi is mellettünk jött  és ő is segített. Mikor már mindenki fel akarta adni bementem a lány WC-be, hogy ott van-e.

-Na nézzétek ki van itt...-szólalt meg egy csaj gúnyolódva miközben engem nézett. Nem értettem így levegőnek néztem. Mikor nem láttam bent a lányt akit Miki leírt elindultam kifelé, de a csaj a hajamnál fogva visszahúzott.

-Te kis sztárka...Összeszűröd a levet Tomikával és utána hirtelen híres leszel...Micsoda egybeesés...sóhajtott miközben a hajamnál fogva tartott.

-Mi a bajod?- kérdeztem miközben próbálta lefejteni a kezét a hajamról.

-Az, hogy elvetted Tomit!-kiabálta.

-Hogy mi?- döbbentem meg. Ez most komoly? Muszáj mindenkinek azért utálnia mert szerelmes vagyok...Ez már enyhe túlzás...

-Jól hallod...

-Engedd el!-mondta egy lány aki éppen most lépett ki a mosdóból. A lány elengedett majd mérgelődve kiment a WC-ből.

-Köszi!-mondtam háláson majd a tükör felé néztem, hogy megigazítsam a hajam.

-nincs mit...-mondta és szégyenlős lett. Hirtelen felismertem de mielőtt megszólaltam volna elkezdett beszélni.

-Gondolom te ismered Mikit...

39. Rész: Szenvedély

Köszike a komikat! Örülök, hogy tetszik!!!

Kíváncsi lennék, hogy erre a részre mit szóltok...Remélem, hogy tetszeni fog...

Komikat írjatok!!!

Előre is köszi!!!

***************************************************************************************

Az odáig teljesen oké volt, hogy elterveztük, hogy szépen, korán lefekszünk aludni, csak megvalósítani nem volt olyan egyszerű. A gondolataim teljesen elkalandoztak és az egész testem égett a vágytól. Nem tudtam nem tudomást venni arról, hogy Tomi ott fekszik mellettem.

-Alszol?-kérdezte suttogva.

-Nem...-mosolyodtam el és felé fordultam. Az orrunk majdnem összeért.

-Tudod...nem nagyon tudok aludni...-mosolygott ravaszul és körém fonta a karjait és olyan közel húzott, hogy éreztem ahogy a csípője az enyémnek feszült. Teljesen felizgatott.

-Én sem...-suttogtam és egy lágy puszit nyomtam a szájára. Nem engedett eltávolodni. Nagyon szorosan maga mellé húzott és az ajkával kényeztetni kezdte a nyakam.

Nekem nem kellett több, ráfeküdtem és végigcsókoltam a felsőtestét. Egyre lejjebb és lejjebb csúsztam és köldöke környékét hosszan csókolgattam. Visszahúzott a szájához, majd átfordított minket. Hagytam, hogy kéneztessen és élveztem az áramütésszerű érzéseket amit minden egyes csókja váltott ki a mellemen. Levette a melltartómat és végigcsókolta  hasam és a derekam majd visszatért a számhoz.

Teljes lázban égtem és elvesztettem az eszem mikor a keze a bugyimba csúszott. Elengedte az ajkam és tovább csókolta a testem többi részét. Én csak aléltan feküdtem, majd mikor újra megcsókolt, átfordítottuk magunkat. Az ölébe ültem és megcsókoltam majd a kezünkkel kezdtük kényeztetni egymást.

A testem már teljesen fel volt forrósodva és sietve vettem le róla a maradék ruhát. Ő is így tett. A szívem vadul dobogott és hevesen vettem a levegőt.

Átfordított minket és egy halk, kéjes nyögés hagyta el mindkettőnk száját mikor végre ruha nélkül simultunk össze.

Felültettem magunkat és úgy próbáltam még közelebb és közelebb kerülni hozzá. Átkaroltam a hátát és egyre hangosabban vettem a levegőt, ahogy ő is. A szívem majd kiugrott és az egész testem égett a vágytól. Minden apró mozdulattól fokozódott bennem a szenvedély.

Tomi megcsókolt és újra elfektetett az ágyon, így ismét ő került felűre. Finoman mozgatta a csípőjét miközben az ajkai az enyémeket cirógatták.

A forróságtól izzadni kezdtem de nem érdekelt...

Halk nyögések hagyták el a számat amik egyre gyorsabbak voltak. Végigcsókoltam Tomi testét, ahol csak értem. Átöleltem és ő átfordított minket. A csípőjén ültem és körbe mozgattam a csípőm miközben a kezem a mellkasán volt. A vágytól egyre gyorsabban és gyorsabban mozogtam és a levegővételünk is felgyorsult, néha még a nyögések és hangosabbak lettek.

Lehajoltam és megcsókoltam Tomit. Szenvedélyesen csókolóztunk és én egyre gyorsabban és gyorsabban mozogtam míg végül mindketten egy-egy halk nyögés kíséretében éltük át a gyönyört.

Lihegve hajtottam a fejem a mellkasára és ott akartam maradni egész életemben. Tomi a hátamat simogatta miközben ő is hevesen vette a levegőt. Egyikünk sem mondott semmit Csak így feküdtünk, aléltan, hálát adva, hogy vagyunk egymásnak egészen addig amíg el nem nyomott minket az álom.

Reggel még mindig úgy feküdtünk ahogy tegnap elaludtunk. Engem Tomi keltett azzal, hogy az arcomat simogatta.

-Nincs is reggel...-nyafogtam.

-De igen...-mondta ő is kómás hangom miközben leszálltam róla.-Lehet, hogy aludni kellett volna...

-Áh...Sokkal jobb elfoglaltság volt mint az alvás!-Csókoltam meg.

-Az biztos!-mosolygott sunyin.-Viszont készülni kéne...Igencsak későn feküdtünk le és későn keltünk!-bökött a szemével az órára ami szinte hihetetlen időpontot mutatott. Délután három...Mintha buliban lettem volna...

-Basszus...-motyogtam és kikeltem az ágyból.Kirohantam a fürdőbe, megmostam a fogam, meg a hajam aztán elbúcsúztam Tomitól mert neki otthon volt a fellépős ruhája. Ők idén sajnos nem léptek fel, de így legalább tudtunk együtt menni...Mivel nem történt semmi most már felvállalhattuk egymást. Ennek nagyon örültem.

Gyors kisminkeltem magam (füstös szemet csináltam), majd a hajamat csak lógni hagytam. Mivel épp időben voltam felhúztam a ruhámat, és a cipőmet is.

-kip-kop...-jött be Feka.

-Szia!-mosolyogtam rá miközben az ágyamon ültem.

-Wow...-mondta.

-Tetszik?- kérdeztem miközben felültem és körbeforogtam.

-Gyönyörű vagy!-dicsért meg és szorosan megölelt.-Büszke vagyok rád Amanda!-mondta én meg hálásan megpusziltam az arcát.

-Köszönöm, de a te érdemed is...Elvégre te vagy a pótpapám...-mosolyogtam és megint megöleltem.

-Igen...-mondta nevetve és csengettek.-Ez Tomi lesz a limóval.

-Limó?-vontam fel a szemöldököm.

-Aha, de majd én kinyitom és felkiabálok, hogy le tudj vonulni a lépcsőn...-kacsintott és leszaladt. Mikor hallottam, hogy kiabál, kimentem a szobámból és úgy vonultam le a lépcsőn mint a filmekben a királynők.

Tomi tátott szájjal várt a lépcső aljában. Fél szemmel felfogtam, hogy Balázs kimegy de én végig csak Tomi szemébe bámultam. Egyszerűen varázslatosnak éreztem ezt a pillanatot.