Valóra vált álom (AFC)

28.Rész: Címlapon a...

Bocsi...De nem lesz időm minden nap írni...Csak minden másnap mert ugye két blogom van, szóval csak felváltva tudok írni.

És köszönöm a komikat csak így tovább írjatok!!!! :)

Ja és mielőtt elfelejteném...Én ugye pécsi vagyok és a nővérem Pesten él és úgy jött haza, hogy AFC Tomi mellette ült a buszon...Halljátok majdnem elbőgtem magam.Azt mondta két gitár volt nála és, hogy cilinderben meg nagy szemcsiben volt és nem kért nekem autogramot ...Teljesen kiakadtam. Miért van az, hogy a nővérem aki nem is szereti, sőt fikázza megállás nélkül, ő találkozik vele, de én aki imádom és én akarok Amanda lenni az nem is találkozik vele....

***********************************************************************************

Odafordítottam a fejem és láttam, hogy egy csomó fotós engem fényképezik. Rájöttem, hogy elég bizalmasan festhetek Petivel mivel egymás kezét fogjuk és éppen a betegágyam mellett ül. Gyorsa kirántottam a kezem de már késő volt. Biztos egy csomó fénykép készült.

Peti dühösen felállt és lehúzta a rolókat majd kiment és csak annyit hallottam, hogy kiabál. Fogalmam sem volt, hogy nekem ilyenkor mit kéne tennem vagy ez mit jelent. Most akkor ezek a fotók meg fognak jelenni vagy mi??

És akkor mi van ha így van? Vajon a menedzserem kiakadna? Vagy most akkor cikkezni is fognak?

-Jól vagy?- kérdezte Peti miközben bejött egy tíz perc után.

-Persze...de mégis mi volt ez?

-Nem tudom...Szerintem Tomi miatt jöttek és lehet észrevettek téged is. Kíváncsiak rád hiszen új felfedezettek vagytok.

-De most mi lesz? Megjelennek a fotók és cikket írnak rólunk?

-Valószínű...Szóltam Tominak, és a biztonságiaknak is, hogy ne engedjék be őket.

-Nem értem ezt egészet...Nem vagyok senki csak egy lány aki szeret énekelni...

-Ez nem igaz...Egyre híresebb leszel Lara, hozzá kell szoknotok a figyelemhez. Ha megjelenik a klip akkor aztán egy csomóan fognak körbe ugrálni...

-De nem miattunk...Azért lesz sikere a számnak mert ti vagytok benne...-ingattam a fejem nevetve.

-Lehet, de minden kiderül mikor majd saját klipetek lesz!-mosolygott ravaszul.

-Oké...-nevettem. Hihetetlen, hogy mennyire el tudta terelni a gondolataimat a sajtóról...Mondjuk jól esett, mert már kezdett fájni a fejem. A hirtelen felhajtás,Szandra "fenyegetőzései" meg hasonlók...Eléggé felkavaró hét volt. És akkor abba még bele sem gondoltam, hogy apám tárgyalása is ezen a héten lesz...Tanúskodnunk  kell Balázzsal, hogy lecsukják.

Kicsit sok volt ez az egész...Csak az nyugtatott meg, hogy mindig van kire számítanom. A saját bandámra vagy akár Tomiékra.

-Mikor mehetek haza?- kérdeztem.

-Nem tudom...Elvileg a reggeli vizitnél igen...Legalábbis Tomi akkor.

-Hát remélem, mert nem nagyon tudok egy helyben ülni.- mondtam ő meg kinevetett. Jó érzés volt, hogy a bizalmába fogadott. Így még közelebb kerültem az egész csapathoz és így Tomihoz is.

Másnap reggel végre hazamehettem. Gyors felöltöztem és már mentem is Tomihoz aki szintén kész volt.

-Hiányoztál...- mondtam miközben közelebb léptem. Nem mertem megölelni hátha megint lefotóznak.

-Te is nekem...-Fogta meg a kezem és magához húzott.

-Nem szabad...-suttogtam de nem volt elég erőm, hogy eltoljam magamtól.

-Tudom...De elvégre lázadó énekesek vagyunk...-mondta nevetve. Én is elmosolyodtam és hagytam, hogy még szorosabban átfonjon a karjaival. Az én karom is köré csúszott és megsimogattam a hátán.

-Nem akarunk hazamenni?-kérdeztem miközben felnéztem rá. Nem tudtam, hogy látszik-e rajtam amit terveztem de elmosolyodott.

-Remek ötlet.-mondta és elindult a kijárat felé. Mikor az ajtó felé mentünk rájöttem, hogy tudja mit akarok mert a kezét végigcsúsztatta a fenekemen amitől eluralkodott rajtam a vágy...

Felszálltunk a buszra ahol alig bírtam magammal. Baromi szar érzés volt, hogy nem ölelhetem meg azt akit szeretek, csak azért mert egy őrült felgyújtotta a stúdiót...

-Helló!-kiabáltam a lakásban mikor hazaértünk. Nem jött válasz és Balázs cipője sem volt ott, szóval ebből arra következtettem, hogy enyém az egész ház.

Tomi hátúról simogatni kezdte a derekam, én pedig lehunytam a szemem, hogy jobban élezzem, ahogy a kezei a hasamon kóborolnak. Mikor nem bírtam tovább megfordultam és lágyan megcsókoltam. Ő cseppet sem volt lágy...Követelőzően esett nekem és mégis sokkal gyengédebb volt bárkinél. Heves volt és szenvedélyes de óvatos.

Nekilökött az ajtónak és úgy csókolt. Áramütésszerű érzés ment végig a testemen mikor a keze becsúszott a melltartómba. "Megvadultam" tőle és szinte rámásztam. A kezei a fenekemre csúsztak majd a combomra és úgy kapott fel. A csókunk nem szakadt meg tőle így nem tudtam, hogy hova visz.

Végül a nappaliban kötöttünk ki a kanapén. Lágyan elfektetett és óvatosan elkezdte kigombolni az ingem. Közben végigcsókolta a mellkasom és hasam. Lehunytam a szemem és úgy húztam le róla a felsőt. Lehúzta a nadrágom és én is az övét. Gyengéden kényeztettük egymást,majd mikor már egyikünk sem bírta tovább, rám feküdt és a lábam közé helyezkedett.

Tomi minden egyes érintése azt sugallta mennyire szeret és vágyik rám. Egyre hevesebben ölelt és csókolt. Ahogy egymásba melegedtünk egyre gyorsabban kezdtünk mozogni. Átfordított minket amitől leestünk az ágyról. Nem zavartattuk magunkat...folytattuk és nevetésben törtünk ki. Egyre hevesebben vettük a levegőt, már szinte halk nyögések voltak, de ez csak fokozta a vágyam.

Szorosan simogatta a derekam miközben rajta mozogtam. Lehajoltam megcsókolni mire megint átfordított minket. Egyre gyorsabban és gyorsabban kényeztetett ahogy közelebb jutottunk a gyönyörhöz.

Újra és újra megcsókolt és azt suttogta "szeretlek" majd lihegve mellém feküdt. Levegő után kapkodtam és a kezét kezdtem keresni. Megtaláltam és megfogtam.

-Én is szeretlek.-lihegtem és a vállára feküdtem. Nem akartam többet elmozdulni onnan. Ott akartam maradni örökre. Jó érzés volt, hogy végre megint vele lehettem, ilyen közel, szinte eggyé válva. Utáltam, hogy az utcán még a kezét sem foghattam meg.

-Örülök, hogy megint együtt lehetünk és nem kell rejtőzködni...-mondta és odahajolt az arcomhoz, hogy megcsókoljon. Szorosan átöleltem amíg ő az ajkaimmal játszott.

Nem kellett sokáig várni a viszonzásomra. Azonnal visszacsókoltam és szinte felfaltam. Nem akartam elmenni innen, hiszen csak itthon ölelhettük egymást...

De sajnos csengettek így fel kellet kelnem. Felhúztam Tomi boxerét meg egy felsőt amit még a földön találtam.

-Jó napot...-mondta kicsit zavartan a postás.

-Jó napot...-köszöntem kicsit nyűgösen.

-Itt a posta...- mondta közömbösen és kezembe nyomott egy csomó levelet meg egy Blikket.

-Köszönöm!Viszlát.-mondtam és becsuktam az ajtót. Vissza mentem Tomihoz, aki éppen öltözni akart.

-Hát ezért nincs meg a boxerem...-nevetett de nem bírtam nevetni mikor megláttam Blikk címlapját.-Mi a baj?

-Ezt nézd meg!- mondtam dühösen és ledobtam elé az újságot.

-" Az új tinibanda AFC Petivel van? De vajon mit szól ehhez AFC Tomi? Vagy a dal csak reklámfogás?"- olvasta fel a cikk címét.

27. Rész: Sajtó

Szóval még1* bocs XD Reakcióegyenleteket kellett tanulnom XD Tudom barmi érdekfeszítő....Szóval itt a kövi rész, aztán tessék komizni :)

*****************************************************************

***Tomi***

Szorosan hozzábújtam és hallgattam a szívdobogását ami sokkal gyorsabb volt mint szokott. Elmosolyodtam és még közelebb húztam magamhoz.

-Szeretlek, szeretlek szeretlek!-mondta egy egy csók között.

-Megkaptad a levelem?- kérdeztem mosolyogva.

-Igen...-bújt a mellkasomba.

-Nem is gondoltam, hogy így reagálsz...-nevettem. Szerettem ahogy reagál, soha nem azt tette amit gondoltam vagy vártam...

-Soha nem akarlak elveszíteni...-mormolta miközben a szemembe nézett.

-Én sem...-csókoltam meg. Imádtam ahogy játszadozik az ajkammal, olyan érzékien csinálja...Az egész testem beleborzong.

Éreztem ahogy felmászik mellém és a lábával az enyémbe kapaszkodik. Teljesen elvesztettem a fonalat. Erősen kellett koncentrálnom arra, hogy egy kórházban vagyok...Így amíg tudtam eltoltam magamtól.

***Amanda***

-Szeretlek...-suttogtam.

-Én is!-mondta kedvesen. Nem tudtam elszakadni tőle. Hiába próbáltam felülni az ágyban, nem ment. Igazából nem is nagyon akartam, de az a tudat, hogy bármelyik pillanatban ránk nyithatnak kicsit frusztrált...Pláne, hogy elvileg semmi közünk egymáshoz, és ezt titokban is kéne tartani.

-Khm...-köhintett valaki. Automatikusan az ajtó felé fordultunk. Szerencsére csak Peti volt.

-Peti...-sóhajtottam.

-Bocs...csak gondoltam szólok, hogy már megint fotósok tolonganak a kórház előtt.

-Szandra?- kérdeztem dühösen.

-Biztos...-nézett rám komolyan Tomi.

-De mégis miért csinálja ezt?

-Ne rám nézz...-emelte fel a kezét Peti.

-Figyelj Amanda...-kezdte nyugodtan Tomi.-...említettem, hogy Szandra nem teljesen...

-Ép elméjű?-kérdeztem gúnyosan.

-Így is mondhatjuk...-nevetett.-Szóval én kicsit féltelek...Egyre durvább dolgokat csinál és nem akarom, hogy miattam bajod legyen...

-Nem lesz!- nyugtattam meg pedig ebben egyáltalán nem voltam biztos.

-Figyeljetek...Amandának vissza kéne mennie a szobájába. A sajtó most rá is kíváncsi szóval nem lenne jó ha itt találnának titeket...- mondta Peti.

-Rendben...-álltam fel fancsali képet vágva. Még egy gyors puszit nyomtam Tomi szájára és többször is visszanéztem az ajtóból. Mikor Peti megunta sóhajtva, kituszkolt és bevezetett a saját kórtermembe. Meglepetésemre leült mellém.

-Segítened kell...-kezdte és boci szemekkel nézett rám.

-Mégis miben?-lepődtem meg.

-Azt hiszem megbántottam Laurát...

-Várj kitalálom...Azt mondtad neki, hogy kicsit lassítsatok és azt hiszi, hogy nem is akarsz tőle semmit...

-Honnan tudod?

-Csak tippeltem...-vontam meg a vállam.

-Szóval...Beszélgettem vele és azt mondtam, hogy nem kéne előrerohannunk.

-De miért?

-Azért mert alig pár napja jöttünk össze...Nagyon szeretem meg minden de nem szeretem ha nem kell várni dolgokra...

-Várj...most mire gondolsz???

-Nyugi...arról még nem esett szó...-nevetett.-A csók meg ilyenek...Én az elején szeretek randizni meg ilyenek.

-Értem...Figyelj Laura olyan típusú lány, aki ha valakit szeret akkor azt hirtelen és szenvedélyesen...-magyaráztam.

-Pont ezt szeretem benne...

-Akkor meg mi a probléma?-kérdeztem értetlenül.- Nem is az, hogy nem szeretsz sietni igaz? Hanem, hogy elrontasz valamit...

-Tominak igaza volt mikor azt mondta, hogy belelátsz az emberekbe...-ingatta a fejét.

-Nem hiszem, hogy félned kéne!- tettem a kezem a kezére, hogy rám nézzen.

-Tudod, sokkal fiatalabb nálam...Ami nem tűnik fel mert mindenhogy érett...De azért mégis 8 év az 8 év...Nem tudom, hogy mikor mit lépjek, hogy neki még mi korai és mi nem...

-Értem...de szerintem ne aggódj e miatt...És ezt nyugodtan megbeszélheted vele is...-mondtam és hirtelen vakuvillanások százaira lettem figyelmes...

26. Rész: Levél amit soha nem felejtesz

Köszike a komikat!!!:)

*******************************************************************

Minden testrészem sajgott a fájdalomtól és az arcomon valami meleg folyadék csurgott. Nem tudtam megmozdulni, csak feküdtem egy kocsinak a szélvédőjén.

-Tomi?- kiabáltam kétségbeesetten.-Tomi?-mivel nem jött válasz megpróbáltam felkelni de egy mentős visszanyomott.

-Maradjon nyugton kérem!- mondta de én ellenkeztem és próbáltam felkelni.

-Tomi!- kiabáltam és próbáltam körülnézni. Úgy láttam, hogy mindenki jól van, de Tomit akkor sem láttam. Mi álltunk a legközelebb az épülethez mikor felrobbant...

-Kérem...nem szabad mozognia! Megsérülhetett a gerince!-mondta szigorúan a mentős.

-Nem érdekel! Azt mondja meg, hogy jól van-e! Látni akarom...látnom kell!

-Amanda!- hallottam az ismerős hangot nem messze tőlem. Sajnos nem tudtam a hang irányába fordulni mert rám raktak egy nyakmerevítőt.-Amanda?

-Tomi...

-Nyugodjanak meg kérem! Mindketten jól vannak!- idegeskedett a mentős.Valószínűleg pocsék beteg voltam...

-Sajnálom...-motyogtam.

-Semmi probléma csak tegye amit mondok!- mosolygott. Kék szemei csak úgy ragyogtak.

Ezek után rátettek egy hordágyra és betettek egy mentőbe. Egyszer sem láttam Tomit. Viszont mindenki más jól volt. Próbáltak nyugtatni, hogy nincs semmi baja és bejönnek utánunk a kórházba. Ott ellátták a fejsérülésemet és kicserélték az előző gipszemet mert szanaszét tört. Utána befektettek egy ágyba és azt mondták, hogy bent tartanak éjszakára. Még mászkálni sem engedtek.

-Jól vagy?- jöttek be a szobámba a lányok mikor kiment az orvos.

-Persze...De bent tartanak éjszakára és nem engednek át Tomihoz...-duzzogtam és ők elkezdtek nevetni.- Most mi van?

-Tomi szóról szóra ezt mondta!- nevetett Eme.

-Jól van?- ültem fel az ágyban.

-Igen nyugi!- ült le mellém Nóri.

-És Petiék? Senkinek semmi baja?

-Nem. Ti voltatok a legközelebb így ti sérültetek meg. De Tominak sincs semmi baja csak beverte kicsit a fejét.

-Reméltem, hogy jól van...És a szalag? Elégett?- kérdeztem. Nagyon dühös voltam és legszívesebben megfojtottam volna Szandrát.

-Minden odaveszett! A kotta, a szöveg a klip...minden...Újra kell építeni mindent és előröl felvenni a kisfilmet is...-sóhajtott Laura.

-Istenem...

-Nem tudom, hogy miért kell Tomi exének ezt csinálnia...komolyan diliházba kéne zárni...-akadt ki Nóri.

-Szerintem is!-nevettem miközben Balázs bejött a szobába.

-Jól vagy?- ült le az ágyam mellé és megfogta a kezem.

-Igen...-mosolyogtam rá, mert éreztem, hogy becsúsztat valami papírlapot a kezembe.

-Ennek örülök...-mondta.

-Bocs de nekünk mennünk kell!- álltak fel a lányok.

-Jól van!- mondtam miközben átöleltem őket. Kimentek és kettesben hagytak Balázzsal.

-Tudod, azt hiszem én visszajövök később a válaszért...- paskolta meg a kezem. Ahogy kilépett az ajtón, a szívem iszonyú hevesen kezdett verni és remegő kézzel kezdtem széthajtogatni a papírt.

Az én egyetlenemnek!

Én, egyetlen szerelmem...Sajnálom, hogy egymás mellett fekszünk és mégse láthatlak. Sajnálom, hogy amiket itt olvasni fogsz ezt nem tudom személyesen, a szemedbe mondani. De tudnod kell, hogy pontosan mit érzek irántad. Ez a baleset, az, hogy elveszíthettelek ráébresztett arra, hogy nem szabadna magamba fojtani az érzelmeimet.

Amanda...Soha életemben nem találkoztam olyan teremtéssel amilyen te vagy. Nem éreztem soha senki iránt ilyen heves érzelmeket. Minden egyes rezdülésedet szeretem. A szemed az orrod, a szád vonalát. A vékony csuklód, az alakod...Szeretem ahogy beszélsz, azt, hogy mindenkivel kedves vagy és türelmes. Szeretem ahogy levegőt veszel. Imádom mikor az apró, puha ujjaid kóborolnak a hátamon, imádom mikor gyengéden megcsókolsz...

Úgy szeretlek ahogy vagy és nem akarlak elveszíteni. Fontosabb vagy nekem mindennél, az életemnél...

Könnyek futottak a szemembe. Eszembe sem jutott, hogy Tomi így érez irántam. Soha nem is gondoltam volna...

Nem érdekelt semmi.Sem az orvosok se senki más, csak ő...Felkeltem az ágyból és átrohantam Tomihoz.

-Amanda?- ült fel az ágyban csodálkozva. Meg sem tudtam szólalni csak a nyakába borultam. Ahol értem ott csókoltam. Szorosan köré fontam a karom és ő is így tett. Maga mellé húzott az ágyon és a derekamra tapasztotta a karját.

25. Rész: Rossz hírek

Köszönöm a komikat! Remélem, hogy a kövi rész is tetszeni fog!! Pusz!

***************************************************************

Mikor magamhoz tértem elkezdtem tomit keltegetni. Teljesen ki voltam akadva...Mégis ki akarná szándékosan felgyújtani?

-Tomi! Kelj fel! Hallod?

-Mi van?- dünnyögött álmosan.

-Felgyújtották a stúdiót!- mondta idegesen. Rögtön kinyitotta a szemét, de aztán röhögni kezdett.

-Persze...jó vicc!- röhögött.

-Nem viccelek! Öltözz, az előbb hívott Peti és valószínű, hogy szándékos volt!- magyaráztam miközben odadobáltam neki a ruháját. Rögtön lefagyott az arcáról a mosoly.

-Hogy mi van?

-Igen, sietnünk kell!- magyaráztam fél lábbal a fürdőből. Soha életemben nem lettem kész ilyen hamar. Alig tíz perc volt mindent megcsinálnom.

Tomival Gyors felkaptuk a cipőnket és lementünk a metróhoz. Az volt ilyenkor a leggyorsabb.

Talán tíz perc volt odaérni.A helyszín le volt zárva, rendőrök és tűzoltók mindenütt. Egy rendőr éppen Balázst hallgatta ki miközben Mikiék felénk futottak.

-Na végre...- mondta Peti.

-Mégis mi történt?- kérdeztem.

-Csak annyit tudunk amennyit mondtam...- vonta meg a vállát Peti. Közben megérkeztek a lányok is. Laura bebújt Peti karja alá és puszit nyomott az arcára.

-Ki tehet ilyet?- kérdezte Nóri.

-Nem tudom...- vonta meg a vállát Tomi majd megcsörrent a telefonja.-Haló?

-...

-Mit akarsz?

-...

-Hogy mit kaptam meg?

-...

-Ezzel ugye nem azt akarod mon...

-...

-Idefigyelj te...

-...

-Nem fogom tönkretenni az életem miattad!- kiabálta Tomi majd kinyomta a telefont. Nem is volt időnk megkérdezni, hogy mi volt ez az egész már ment is a legközelebbi rendőrhöz. Mi persze követtük.

-Azt hiszem tudom ki volt...-mondta idegesen.

-Mégis honnan?

-Az előbb hívott fel!

-Felhívta önt?- csodálkozott a szakállas rendőr.

-Igen. A volt barátnőm az Fazekas Szandra! Tudják beteg...Meg is fenyegetett mikor megtudta, hogy új barátnőm van!- mondta Tomi. Mi a többiekkel egymásra meredtünk.

Hogy ez, hogy nem jutott eszembe...Szandra...Hiszen a sajtót is ő szabadította ránk mikor a kórházban voltunk...

-Megmondaná a címét?

-Persze!-mondta Tomi. Elmondott mindent a zsaruknak amit kérdeztek aztán végre kettesben maradtunk.

-Tomi?...-bújtam hozzá. Éreztem, hogy remeg a hangom, de nem akartam, hogy észrevegye, hogy félek. Mi lesz a következő? A házamat gyújtja fel vagy mi?

-Nyugodj meg!- ölelt át. Szorosan magához húzott és belepuszilt a hajamba.

-De mégis mit akar? Addig csinálja ezt amíg szét nem megyünk? Vagy mit akar ezzel elérni?

-Fogalmam sincs kicsim...- mondta. Most becézgetett először és nagyon jó volt hallani. Megnyugtatott.

-Ígérd meg, hogy semmi sem szed szét minket!- néztem fel rá.

-Megígérem!- suttogta majd lehajolt, hogy megcsókoljon. Szája hosszan eljátszott az enyémmel. Minden egyes testrészemet átjárta a borzongás. Hiába akadtam ki Szandra miatt az ő közelsége minden gondot lekicsinyített.

-Mi lenne ha elmennénk vacsorázni?- kérdeztem.

-Azt hiszem ez nem fog menni...- lépett mellénk Tomiék menedzsere.

-Mert hogy?- csodálkoztunk rá.

-Nem hiszem, hogy jó lenne felvállalni a kapcsolatotokat ebben a helyzetben! Mindkettőtöknek baja eshet!

-De...-ellenkeztem kétségbeesve.

-Sajnálom...De a legfontosabb, hogy biztonságban legyetek. Amint elkapták Szandrát, azt csináltok amit akartok. Felőlem még egy nagy plakátra is kirakhatjátok...-nevetett de én egyáltalán nem voltam vicces kedvemben. Szomorúan lefejtettem a karjaimat Tomiról, nehogy bárki is észrevegyen valamit.

-Ne aggódj!- suttogta a fülembe mikor Gergő elment.

-Azt hiszed olyan könnyű lesz kibírnom? Akárhányszor megkérdezik a közös számunk miatt, hogy van-e köztünk valami, akkor le kell tagadnom az érzéseimet vagy mi?

-Otthon azt csinálunk amit akarunk!- kacsintott rám...Tény ami tény remekül értett ahhoz, hogy jobb kedve legyen az embernek.De én akkor sem éreztem sokkal jobban magam.

-Téged nem is bánt?

-Dehogynem...Legszívesebben világgá kürtölmém, hogy milyen gyönyörű, kedves és tehetséges, ellenállhatatlan lány szerelmes belém...Hogy mennyire odavagyok ezért a csodáért...-mondta. Legszívesebben megcsókoltam volna, de tudtam, hogy nem szabad.

-A földre, mindenki a földre!- kiabált egy tűzoltó aki éppen a roncs házból szaladt ki és a kezével hadonászott. A következő pillanatban hatalmas robbanás hallatszott és csak azt fogtam fel, hogy repülök majd a hátammal nekicsapódok valaminek.

24. Rész: A klip

Alig vártam ezt az egészet, de attól még baromira izgultam...Mi van ha elrontok valamit?Mégis csak életem első klipjének a forgatása...És még Laurával is beszélnem kell...Ki akarom deríteni, hogy mi van közte és Peti között.

Mikor Balázs leállította motort a gyomromba éles görcs állt. Alig bírtam kimászni a kocsiból annyira elkezdtem izgulni. Mi van ha elfelejtem a szövegem? Vagy felborítok valami díszletet? A csajok is tuti kiakadnának...

-Hahó, Amanda itt vagy?- legyezett a szemem előtt Tomi.

-Mi...igen...aha...-tértem magamhoz.

-Azt látom.-nevetett.-Szóval, akkor előröl mondom az egészet...Nektek abban az öltözőben kell készülni...Ott kiválasztjátok a ruhákat, meg kisminkelnek. Én meg abban leszek...-mutatott egy másik ajtóra.- Ha bármi baj van csak szólj!

-Rendben!-mosolyogtam és megöleltem. Szorosan átkarolt amitől az izgalmam is lecsillapodott egy kicsit. Majd elengedett és elment készülni.

Az mi bandánk öltözője hatalmas volt. Bőven elfért volna még két banda rajtunk kívül. Rájöttem, hogy a szállodában vagyunk, és ez egy külön szoba.

-Sziasztok!- köszöntem. A többiek már egy hatalmas ruhakupacban turkáltak.

-Helló!-mosolyogtak rám. Jó volt végre kettesben lenni velük. Majdnem egy hete beszélgettem velük utoljára. Mármint fiúk nélkül.

-Szóval jól alakulnak a dolgok veled és Tomival?- kérdezte Laura miközben leültem közéjük és én is valami ruhát kezdtem keresni.

-De még mennyire, hogy jól...-mosolyogtam és az éjszakára gondoltam.

-Na mesélj!- mondta Nóri izgatottan.

-Szóval...szóval...lefeküdtünk...-mondtam lehajtott fejjel. Ők meg hangosan felsikítottak.

-Istenkém ez nagyszerű...-borult a nyakamba Eme. Kicsit úgy éreztem, hogy ők jobban örülnek mint én...

-Igen az...De Laura...-fordultam felé.-Mi van közted és Peti között?

-Még semmi...-mondta de fülig ért a szája.

-Még?-kérdezte Nóri.

-Hát egy pár napja nagyon aranyosan néz rám, és tegnap filmezés közben átölelt és olyan aranyos volt...-áradozott.

-Sejtettem...- mondtam.

-Tudod Amanda igazán hálásak lehetünk neked!-kezdte Eme.

-Miért is?

-Hát a rokoni kapcsolatok miatt...

-Ne nekem hálálkodjatok! Csakis a mellettünk lévő szobában készülő fiúknak...és persze annak, hogy mindannyian ilyen tehetségesek vagyunk!- nevettem és elkezdtem öltözni.

http://emoemoo.5mp.eu/honlapkepek/emoemoo/ENG9yqAQgU/nagy/emo_ruha1.jpg

(ezt a szerkót vettem fel, de egy olyan harisnyával aminek az egyik szára rózsaszín-fekete csíkos volt a másik pedig lila-fekete.)

-Mi azért köszönjük!- estek nekem. Olyan erővel öleltek meg, hogy beleborultunk a ruhakupacba. Hangos nevetésben törünk ki...

-Kop-kop!- lépett be a sminkes.-Azt hiszem kicsit sietni kéne!

-Oké!- mondtuk egyszerre. Sorba beültünk a székekbe, és mindannyiunknak jutott egy-egy sminkes. Tüsszögnöm kellett attól a hülye alapozótól...Annyira idegesítő volt...

Egy hét múlva

Hihetetlen, hogy kész van a klip...komolyan el sem hiszem. Olyan gyorsan és simán ment az egész...

-Amanda...-suttogta Tomi a fülembe, hogy felkelthessen.

-Mi? Hol vagyok?- nyitottam ki a szemem, és megijedtem, hogy nem a szobámban alszom.

-A nappaliban!- nyugtatott meg.Megsimogatta az arcom és kedvesen mosolygott.

-Oh, hány óra?- nyújtózkodtam.

-Éjjel tizenegy...Elaludtál filmnézés közben...Gyere felkísérlek!- mondta és felsegített az ideiglenes ágyamból. Olyan kómás voltam, hogy végig rá kellett támaszkodnom. Az elmúlt egy hét nagyon kimerítő volt, alig aludtam valamit.

Tomi felkísért a szobába és befektetett az ágyamba. Mikor el akart menni nem engedtem el, megfogtam a kezét és behúztam az ágyamba. A karjaiban aludtam el ami nagyon jó volt.

Reggel telefoncsörgésre ébredtem.

-Ki a franc...-morogtam miközben felvettem.-Ki vagy?

-Peti. Figyelj baj van!

-Mi?

-Indián hívott, hogy felgyulladt a stúdió...Egész éjjel a tüzet oltották és nem valószínű, hogy egyben maradt a szalag!

-Hogy mi van?- kérdeztem és szédülni kezdtem.

-Igen, és valószínű, hogy valaki szándékosan gyújtotta fel!- mondta nekem meg kiesett a telefon a kezemből.

23. Rész: Közös reggel

Köszi a komikat...Örülök, hogy tetszik!!! :)

*******************************************************************

Reggel arra ébredtem, hogy Tomi simogatja az arcom. Kinyitottam a szemem, és rámosolyogtam. Nagyon boldog voltam a tegnap este miatt.

-Jó reggelt!-mosolygott kedvesen.

-Neked is!-nyomtam egy puszit az arcára.

-Szeretlek!-suttogta és megcsókolt. Ugyanazzal a szenvedéllyel mint tegnap...ugyanazzal a gyengédséggel. Minden egyes testrészéből áradt, hogy mennyire szeret engem...

-Én is szeretlek!- suttogtam csukott szemmel mikor elengedte az ajkaimat. Nem válaszolt csak szorosan átölelt és nem is engedett el jó hosszú ideig. Végül azért keltünk ki az ágyból mert mindkettőnk hasa korogni kezdett.

Kikecmeregtünk az ágyból, és felvettük a ruháinkat. Szétválaszthatatlanok lettünk. Nem tudtunk, úgy meglenni, hogy ne érjünk egymáshoz. Hol egymás kezét fogtuk, hol pedig átölelt, hol az ölében ültem.

-Mit kérsz reggelire?-kérdeztem.

-Inkább ebédre...-bökött az állával az óra felé...Majdnem fél egy volt.

-oh...hát az most nincs...Szóval, hát...azt hiszem max a rántotta fog menni...-nevettem.

-Nekem az is tökéletes!-mondta és mellém lépett, hogy segítsen. Alig negyed óra alatt sikerült valami reggeliebéd szerűséget összehoznunk. Mikor leültünk kajálni Balázs épp hazajött.

-Sziasztok...-köszönt mosolyogva. Úgy tűnik neki is jó estéje volt.

-Szia!- mondtuk egyszerre.-Nem jössz enni?- kérdeztem.

-Nem köszi...már ettem. De jó étvágyat...Oh és ma elkezdjük a klipet forgatni!

-Oké...-szólt utána Tomi mert már fel is szaladt a szobájába.

-Melyik jelenettel kezdjük?

-Azt hiszem azzal mikor külön énekelünk...-mondta és bekapott egy falat kaját.

-És akkor holnap a többi? Vagy,hogy van?

-Attól függ, hogy, hogy haladunk. Ha gyorsan haladunk akkor már jövőhétre kész is lehetünk mindennel...akár még a klippremier is lehet...

-Úh, az AFC-nek egy hónapon belül két klipje jelent meg.- nevettem.

-És az új sztárok a Blackgirls !- mutatott rám. Fura volt azt hallani, hogy sztárok.

-Sztárok?

-Azok...Magyarország új kedvenc csajbandája...- ölelt át és belepuszilt a hajamba.

-Remélem, hogy így lesz...-mondtam és a mellkasának döntöttem a fejem.

***Tomi***

-Biztos...-mondtam és megsimogattam törékeny derekát. Éreztem a mellkasomon ahogy dörömböl a szíve. Annyira megnyugtató érzés volt. Annyira boldog voltam. Amanda velem van és csak értem ver a kicsi szíve. És ami a legfontosabb, hogy ő is boldog...Az álmai valóra válnak.

-Khm...-köhintett Balázs.-...Bocsi de azt hiszem jó lenne menni...

-Oh, persze...egy pillanat.- kapkodott Amanda.-Tényleg egy perc.-kiabált vissza az emeletről.

-Na persze...-nevettünk Balázzsal és leültünk TV-t nézni.

-Na, jó volt az estétek?

-Igen...-mosolyogtam.Nem néztem Fekára de láttam, hogy vigyorog. Nem is mondtam többet, csak bámultam tovább a klipet amit éppen adtak. Persze teljesen felesleges volt mert az agyam a tegnap estén járt...Amanda csókján...ahogy finoman, megsimogat...

-Itt is vagyok!- állt meg a nappali ajtajában.

-Hosszú egy perc volt...-nevetett Balázs és én is majd kimentünk felhúzni a cipőnket. Mikor elindultunk láttam Amanda arcán, hogy elkezdett izgulni.

-Ne idegeskedj!Minden rendben lesz!- mondtam mikor már a kocsiban ültünk.

-Oké...-mondta mosolyogva. Valamit forgatott a fejében, csak nem tudom mit...Valahogy ki kéne deríteni...

22.rész:"Szégyenlős vagyok..."

Bocs, hogy tegnap nem írtam de nem jutottam géphez.És köszönöm a dicséretet. Ja és igen az, hogy Tominak miért nincs barátnője az nekem i rejtély!!!!

*****************************************************************

Otthon mindkét banda a a nappaliban gyűlt össze. A Karantént néztük. Lesötétítettünk és három tál kukoricát csináltunk, egy csomó üdítővel. Tomi és én a kétszemélyes kanapén ültünk összebújva, előttünk a földön a többiek.

-Adsz egy kis innit?- suttogtam Peti fülébe. Nem válaszolt csak a kezembe nyomta a narancslevem. Visszadőltem Tomira. A keze a derekamra csúszott amitől hevesebben kezdett verni a szívem. A kezem akaratom ellenére a mellkasára csúszott, majd a fejemet mellé hajtottam. Ő persze tovább simogatott és ez nagyon jó érzés volt.

Igazából nem is tudtam a filmre koncentrálni. Végig az járt a fejemben, hogy mi lenne ha nem lennének itt a többiek. Úgy tűnik annyira boldog voltam, hogy még apám sem jutott az eszembe...Mikor lenéztem a többiekre, hogy látnak-e minket, azt vettem észre, hogy Peti karja éppen Laura köré fonódik. Elmosolyodtam aztán felnéztem Tomira aki szintén engem figyelt. A levegő tele volt elektromos feszültséggel, és úgy éreztem ha nem kapom meg amire vágyom akkor úgy fogok felrobbanni mint egy atombomba...

Tomi lehajolt és megcsókolt. Sokkal, szenvedélyesebben mint eddig bármikor. A kezei már majdnem a melleimen voltak miközben egyre csak az ajkaimat cirógatta a sajátjával. Úgy tűnik jobban látszik rajtam, hogy mit akarok mint hittem...Vagy ő is épp erre gondol??

Nem is tudtam végiggondolni a szitut mert az egyik keze vándorolni kezdett a derekamon, majd megpihent a fenekemen.

A végén én szakítottam meg a csókot. Nem akartam, hogy a többiek észrevegyék mit tervezek az éjszakámmal kapcsolatban...

-Szeretlek!-suttogta a fülembe.

-Én is szeretlek!- suttogtam majd megpusziltam a száját.

Ezek után alig bírtam végigülni a filmet. Azt hiszem ezzel Tomi is így volt. A kezei mindig vándorolni kezdtek vagy a derekamon vagy a combomon. Ez aztán tényleg nem segített rajtam.

És végre vége lett a filmnek amiből semmit nem fogtam fel. Mindenki felállt és kinyújtózott. Láttam Petin és Laurán, hogy mindketten mosolyognak. Holnap muszáj felhívnom Laurát, hogy mi van kettőjük között.

-Akkor holnap találkozunk!- mondta Miki és mindenki kiment a házból.

-Balázs te hova mész?- kérdeztem csodálkozva.

-Ja elfelejtettem szólni, hogy ma nem alszom itthon!-mosolygott és el is ment. A szívem olyan hevesen kezdett verni attól a gondolattól, hogy Tomival kettesben vagyunk, hogy majdnem eltörte a bordáimat.

-Segítek elpakolni!- mondta Tomi és elindult a konyha felé de én visszahúztam magam mellé.Egyből rájött, hogy az most ráér.

A kezeit rögtön körém fonta és szorosan magához húzott. Nem csókolt meg hanem az ajkai az állam és a fülem között járt, majd elkezdte csókolgatni a nyakam. Komolyan nem tudom, hogy egy szív, hogy képes ilyen ütemben dörömbölni...De ez most jó érzés volt. Minden testrészem borzongott, és átjárt a vágy amit iránta éreztem.

Megcsókoltam az arcának minden pontját, a karjaimat pedig köré fontam. Végig a szemembe nézett amitől még inkább elöntött a szenvedély.

-Menjünk fel...- suttogta, de így is hallottam,hogy milyen izgatott a hangja.

-Jó...-mosolyogtam és az én hangom is olyan, volt mint az övé. Elengedte a derekam és helyette a kezemet fogta, miközben felsétáltunk a szobámba. Minden porcikám remegett a félelemtől. Eddig észre sem vettem hiszen nem kellett a lábamat használni...de most...Alig bírtam végigmenni az egyenes folyosón. Eddig nem is féltem, de most, hogy ilyen közel kerültem ehhez az egészhez...

-Jól vagy?- kérdezte miközben az arcomat simogatta mikor már a szobában álltunk.

-Persze...-mondtam de csak suttogni bírtam.

-Nem kell ha...- kezdte de a mutatóujjam a szájára tettem. Elkezdte csókolgatni, ami nagyon jó érzés volt. Aztán a tenyeremet cirógatta ajkaival, és így szépen haladt felfelé amíg el nem ért az arcomhoz. A kezeit körém fonta. Olyan gyengéden ölelt mintha egy törékeny virág lennék. De mégis minden szenvedély benne volt. A kezeim a mellkasán pihentek. Hallottam ahogy a szíve majd kiugrik. Ezen elmosolyodtam és a kezét a szívemhez húztam, hogy ő is hallja. Érzékien nézett rám majd megcsókolt. Lassan, finoman...mintha csak azt suttogta volna, hogy szeretlek...A kezét a mellemről és becsúsztatta a felsőm alá. Ahol a keze hozzáért a bőrömhöz fura forróságot éreztem, amit még soha azelőtt.

Mikor le akarta venni a felsőm, pánikszerűen nyúltam a keze után. Rögtön elhúzta az arcát és a szemembe nézett. Gyorsan elkezdtem magyarázni...Annyira mindent bírtam volna mondani de végül csak két szó jött ki, az is remegő hangon.

-Szégyenlős vagyok...

-Nem kell...-mosolygott és gyengéden megsimogatta az arcom.-...hiszen gyönyörű vagy.- rámosolyogtam. A szavaitól minden kétségem elszállt. Visszahúztam magamhoz és lehúztam róla a felsőt. Végigcsókoltam a mellkasát, majd ő is megszabadított a felsőmtől. A keze, mint egy éhes ragadozó, indult felfedező útra a félmeztelen derekamon.

-Gyönyörű vagy...-mormolta két csók között. A kezei a derekamról a nadrágomhoz csúsztak. Levette rólam majd megfogta a fenekem. Ez annyira feltüzelt, hogy az izgalomtól alig bírtam lehámozni a nadrágját. Végül sikerült. Tomi felkapott az ölébe és az ágyra vitt. Úgy feküdt rajtam, hogy ne nehezedjen rám a súlyával. Végigcsókolta mellkasom, a mellem, míg én simogattam. Visszahúztam magamra. Vágytam a csókjára, amit persze rögtön megkaptam. Megszabadítottuk egymást a felesleges ruháktól majd a vágytól égve összesimultunk az éjszakában...

21. Rész: Interaktív

köszi a komikat! Noname97, teljesen egyet értek azzal a komiddal amit a 18. részhez írtál utoljára XD....de ahogy mondtam sajnos mi nem Amandák vagyunk....

**************************************************************

A szívem majdnem kiugrott, és nem tudtam mit tenni. Hirtelen eszembe jutott, hogy nem beszéltük meg Tomival, hogy mit mondunk a kapcsolatunkról. Legszívesebben megfognám a kezét és a teremben is mellé húzódnék...de nem tudom, hogy szabad-e.

Szóval szépen lassan beültünk a kanapékra. Ada már mosolyogva várt minket.

-Sziasztok!- mosolygott. Szerencsére én Tomi mellett ültem, a másik oldalamon a lányok.

-Hali...- mondtuk sorban.

-Na...- kezdte Ada és felém meg a lányokra nézett.-...akkor elmondom a nézőknek, hogy Tomiék, egy klipet fognak forgatni a lányokkal akiknek van egy bandájuk...-mosolygott rám.-Jól mondom...

-Igen...-mosolyogtam.

-Mióta...vagy, hogy van ez az egész?

-Hát lassan három?-fordultam a lányok felé akik bólintottak.- három éve.

-Osztálytársak voltunk már általánosban is és igazából ott kezdődött ez az egész.mondta Nóri.

-De jó...És, hogy találkoztatok a fiúkkal?

-Amanda a rokonom...-kezdte Feka.-...így aztán ismerte a csapatot és én már hallottam énekelni és megemlítettem a többieknek...

-Igen, úgy gondoltuk, hogy nekünk és nekik is jó lenne...-mondta Tomi.

-És azt lehet tudni, hogy milyen szám lesz? Vagy már kész van?- mosolygott még mindig Ada. Gondoltam, hogy kedves de így szemtől szemben még szimpatikusabb volt.

-Kész...kész van...Tegnap sikerült megcsinálni...Sőt még a klipet is átbeszéltük...

-De jó...És ki rendezi?

-Indián...-mondta Laura.

-Lehet, tudni, hogy mikor lesz kész?

-Nem...de reméljük, hogy pár héten belül...-mondta Peti.

-Jaj, hát ez nagyon jó...És lányok ti mit szóltok ehhez az egészhez?

-Hihetetlen...-kezdtem nevetve.- Meg elég furcsa, de azt hiszem...legalábbis én...nagyon boldog vagyok és hálás...

-Igen...jó érzés, hogy ha lesz ez a klip akkor tudni fognak rólunk és lehet, hogy nem ragadunk egy garázsban...-nevetett Nóri is.

-Szóval vannak saját számok is?

-Igen...egy pár.-mondtam.

-Ennek örülünk...-kezdte Ada és mozgolódni kezdett.-...mert, hogy arra gondoltunk, hogy esetleg itt élőben zenélhetnétek...-mondta én meg úgy éreztem, hogy menten leszédülök a fotelről.

-Mi?- kérdeztem rémülten. Próbáltam úrrá lenni az érzéseimen.

-Szóval itt vannak a hangszerek...mutatott a hat gitárra meg két dobszerűségre.A kubaira hasonlítottak (bocs nem tom mi a neve).

Tomiék rögtön felálltak, így én is így tettem, meg a lányok is. Elég nehezen fértünk el de megoldottuk.

-És mit?- kérdezte Tomi mosolyogva.

-Amit szeretnétek...De szerintem mindenki nagyon kíváncsi a közös számra...-Mondta Ada. én Tomiékra néztem. Aztán mindenki összenézett. Végül eldöntöttük, hogy végül is miért ne.

Szóval elkezdtük a közös számunkat énekelni. Ahogy Tomi elkezdte a szöveget minden izgalom elszállt belőlem. Sőt még izgatottabb lettem. Élveztem a szereplést és az éneklést. Megjött az önbizalmam. Soha életemben nem énekeltem még olyan szenvedéllyel mint abban a kb 3 és fél percben. Végig Tomi szemébe néztem, és néha halottam, hogy a lányok mellettem ugyanannyira élvezik ahogy én...

Mikor befejeztük, Ada csak csöndben, engem és a lányokat nézte. Nem tudtam, hogy ez mit jelent. Talán ennyire rosszak voltunk?

-Ez gyönyörű...-mondta végül.-Tomi te írtad?

-Én és Amanda.- mosolygott. Most, hogy Adának is tetszett, egy hurrikán se tudta volna lehervasztani a mosolyom.

-Nagyon jó...Lányok nagyon tehetségesek vagytok!

-Köszönjük...-mondtuk egyszerre.

-Örülök, hogy itt voltatok, és azt hiszem mindenki nagyon várja a klipet...Mi pedig a reklám után visszajövünk és Lolával fogunk beszélni a tavalyi kometről...- mondta és benyomtak egy reklámot. Mi kimehettünk a stúdióból. Ott még egy kicsit tudtunk beszélgetni Adával aztán visszament. Sőt még Lolával is összefutottam. Kicsit furcsa volt hiszen soha nem volt szimpatikus...

De végül is mindegy. Ahogy kiléptem az utcára Tomi nyakába ugrottam a boldogságtól. Szorosan magához ölelt és nem is engedett el egy ideig.

-Annyira, de annyira boldog vagyok!!!!- mondta Eme.

-Én is!- mondtuk Nóriékkal egyszerre.

-Fantasztikusak voltatok!- mondta Peti és nagyon feltűnően Laurára nézett. Ezen elmosolyodtam.

-Úgy is érzem magam...- mondtam. Tomi a derekam köré fonta a kezét miközben elindultunk a kocsik felé.

20.Rész:Klipmegbeszélés

Köszönöm szépen a kommenteket! Örülök, hogy még mindig tetszik...

******************************************************************

Reggel arra ébredtem, hogy a nap besüt az ablakomon.

-Áh...- morogtam miközben a kezemet az arcom elé raktam. Lerúgtam magamról a takarót és kicsoszogtam a fürdőbe. Megmostam a fogam, majd beálltam a zuhany alá mert este nem fürödtem. Levettem a pizsim és megengedtem a vizet. Annyira jó érzés volt, ahogy a víz végigfolyik a hátamon. Most, hogy viszonylag magamhoz tértem elárasztottak az emlékek. Az egész tegnapi nap. A stúdióban történtek, a Tomival írt közös dalunk...és persze az, hogy végre elhatároztam magam...Már csak az apámmal történtek állnak az útjában annak, hogy Tomi és én...

Mikor kész voltam kiszálltam a kádból. Egyszer csak kinyílt az ajtó.

-Jesszus!- kiabáltam.

-Oh, sajnálom!- csukta be az ajtót Tomi. Fogalmam sincs mennyit látott, de biztos elég sokat, mert éppen, hogy csak a törülköző után nyúltam.

Istenem...Ez de ciki...Ezek után érdekes lesz a szemébe nézni.

Azon gondolkodtam, hogy milyen ciki ez az egész miközben, felöltöztem. Mielőtt kimentem volna a fürdőből, kikukucskáltam.

-Tiszta a levegő...- suttogtam majd átsurrantam a szobámba. Ott sem volt senki így nagyot sóhajtottam. Nyugodtan készülődtem és elmélkedtem a tegnapi napon mikor halk kopogást hallottam.

-Szabad!- mondtam és Tomi lépett be a szobába.

-Ne haragudj!- mondta lehajtott fejjel de én így is láttam, hogy kicsit mosolyog.

-Ugyan...semmi baj...-mosolyogtam én is. Mivel ő is zavarban volt így nem akadtam ki ennyire. Végül is Tomi a barátom, nem? Mennyivel cikibb lenne ha mondjuk Miki jön be...

-Szóval csak azt akartam, hogy ma mehetünk az Interaktívba!

-Mi?- csodálkoztam rá. A szívem majd' kiugrott az izgatottságtól. Először fel sem fogtam, hogy ez mit jelent.

-Igen...Fél ötre, azzal kapcsolatban, hogy a két banda együtt dolgozik.

-Áh istenem!- ugrottam a nyakába. Annyira boldog voltam...Már úgy éreztem, hogy sírni fogok az örömtől... Össze- vissza puszilgattam és egy-egy puszi között a "köszönömöt" ismételgettem.

-Ne nekem köszönd!- mondta mikor végre elengedtem.

-Dehogynem!- ugrottam megint a nyakába.

-Én csak egy lehetőséget nyújtok...-mosolygott és megsimogatta az arcom. Nem tudom mi járt a fejében de olyan áthatóan nézet a szemembe, hogy az egész testem beleborzongott.

-Amit én kihasználok...-hajtottam le a fejem. Ezt a tényt kicsit szégyelltem.

-Mindenki ezt tenné!- mondta lágyan miközben felemelte a fejem. Észre se vettem mi történik mikor az arca egyre közelebb és közelebb került az enyémhez, míg végül az ajkunk találkozott. Az ajkai hosszan cirógatták az enyémet, amibe minden testrészem beleborzongott. A kezeimet a nyaka köré fontam és közelebb húztam. Ettől a csókunk szenvedélyesebb lett és a nyelve keresgélni kezdte az enyémet. Elébe mentem a dolgoknak...

Az egész testem beleremegett mikor Tomi keze a derekamról a fenekemre csúszott.

-Várj!- lihegtem miközben elhúzódtam. Hiába akartam és vágytam Tomira, akárhányszor sor kerülne...arra...akkor bevillantak azok a képek mikor apám letepert...

-Ameddig csak akarod!- kapkodott ő is levegő után miközben egy puszit nyomott az arcomra. Lehunytam a szemem, egyszerűen nem tudtam a szemébe nézni, nem voltam rá képes. Ő csak finoman magához ölelt. Éreztem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcomon. Gyors letöröltem, hogy észre ne vegye. Próbáltam arra koncentrálni, hogy ma élő adásban leszek a TV-ben és, hogy lassan megkezdjük életem első klipjének forgatását.

-Jól vagy?- kérdezte miközben eltolt magától és az arcomat kezdte fürkészni.

-Igen!- mosolyogtam.- Hisz mellettem vagy!- suttogtam és megpusziltam.-Ráadásul egyengeted az utam a siker felé...Szeretsz és mindenben mellettem állsz!- mondtam és éreztem, hogy megint ugyanolyan boldog vagyok mint mielőtt eszembe jutott volna apám.

-Kellesz mint az oxigén, kellesz mint napsugár,Nem akarlak elveszteni, szívemnek nem kell más.- idézett a közös dalunkból miközben a szemembe nézett. Néha úgy éreztem mintha a lelkébe is belelátnék. Nem tudtam válaszolni, csak a vállába temettem az arcom.

Így álltunk egy darabig aztán arra lettünk figyelmesek, hogy Balázs trappol a lépcsőkön. Szerintem direkt csinálta, hogy ne zavarjon meg semmit.

-Na mehetünk?- kérdezte miközben bejött a szobába.

-Hova?- néztem furán.

-A stúdióba...Meg kell beszélni a klipet!- mondta Tomi.

-Oh...És ki rendezi?- érdeklődtem miközben lefelé mentünk a lépcsőn.

-Indián...-mondta Balázs.

-Értem...- hála' istennek róla még hallottam is. Mondjuk kicsit féltem, hogy esetleg szigorú lesz vagy valami.

-Ne izgulj! -kezdte Balázs.- Bár ezt Nóriéknak is hiába mondtam...Ők is ugyanilyen arcot vágtak min te!- borzolta össze a hajam.

-Izgulni is fogok...3 éves korom óta erről álmodok és most egycsapásra teljesülnek az álmaim...- csóváltam meg a fejem, hiszen hihetetlenül hangzott. Ezen csak hangosan nevettek miközben beszálltunk a kocsiba. Én hátul ültem Tomival és folyamat az ujjaimat tördeltem. Úgy éreztem magam mint mikor először mentem gimibe...

Talán már fél órája ültünk a stúdióban. Indián tényleg nagyon kedves. Támogatta az ötleteinket és egy csomó, új, tök jó ötlettel állt elő. Élmény volt vele dolgozni, és azt hiszem a többiek is élvezték.

A végleges verzió az lett, hogy több helyszínen fogjuk forgatni. Lesz egy békés kis kávézó ahol Tomival külön külön énekelünk, aztán lesz egy szálloda ebédlője ahol együtt énekelnénk. A bandákat is itt vennénk fel ahogy a háttérben zenélnek. Nekem nagyon tetszett az ötlet és ezzel nem csak én voltam így. Mind két banda odáig volt az ötlettől.

Mikor kész voltunk a stúdióban már indulhattunk is tovább. Szerencsére időben odaértünk a VIVA stúdiójához. Na ott aztán időm nem volt arra, hogy gyomorgörcsöt kapjak. Ahogy beértünk Ada rögtön odajött, hogy beszélgessünk egy kicsit. Annyira kedves volt, és ez nagyon jól esett. Jó érzés volt, hogy egy csomóan már így az elején mellettünk álltak.

Mikor Adának kezdődött az adás, minket betereltek a sminkesbe. Ez elég kellemetlen volt. Annyi púdert meg minden szart rám kentek, hogy mikor a tükörbe néztem nem is ismertem magamra. Igaz, hogy tetszett a smink (mert a stílusom volt), de soha nem voltam még ennyire kifestve.

Aztán eljött a nagy pillanat és behívtak minket az Interaktív stúdiójába...

19.Rész:A dal

Annyira köszönöm a komikat!!!Nagyon jólesik! És megnyugtatlak, hogy nem szándékozom abbahagyni!!! Szóval köszönök mindent!!!

***************************************************************

Már majdnem egy teljes órája dolgoztunk a szövegen mikor végre elkészült. A végleges verzió eléggé szappanoperásra sikeredett. Végül is az érzéseinket írtuk bele, azt amit gondoltunk. Engem nagyon meghatott amit Tomi írt...Hogy pontosan mit érez irántam.

-Nos? Akkor elénekeljük?- kérdezte, miközben szorosan átölelt.

-Igen!- nyomtam puszit az arcára majd a gitárom után nyúltam. Ő is így tett és játszani kezdtünk.

(Tomi és Amanda közös dala. A tempót kb olyanra gondoltam mint az "árnyékban a fény" című szám. Remélem tetszik a szöveg....)

Tomi:

Egy véletlen folytán találtam rád

Most már nem is létezik számomra más.

Keresztül mentünk oly sok mindenen,

De semmi sem győzte le szerelmünket.

Érted mindent föl adnék

És veled a magasba szállnék.

Tomi és Amanda(Ref):

Szerelmünk örök, mindent legyőz

Még ha más ezért szíven is lő.

Kellesz mint az oxigén, kellesz mint napsugár,

Nem akarlak elveszteni, szívemnek nem kell más.

Te jelented  számomra a világot,

Múltat, jelent s jövőt,

Csak veled lenni akarok

Nélküled szívem csak egy sziklakő

Amanda:

Ha nem vagy velem fuldoklom

Az óceán mélyén haldoklom.

Csak egy érintés és rögtön végem,

Minden porcikám megremeg.

Ajkaid játszanak az enyémekkel,

És hatalmasat dobban a szívem.

Tomi:

Érted akár meg is  halnék

Még ha a vágy szíveket is tép.

Szemeid akár a szép szivárvány

Nekem csak te maradtál.

Amanda:

A vágy ami bennem él

Megfolyt ha nem vagy enyém.

Karolj át és bújj hozzám

Ne találjon meg többé a magány.

Tomi és Amanda(Ref) 2*

Miközben énekeltünk, teljes mértékben egymásnak énekeltünk. Egymás szemébe nézve...Mindketten tudtuk, hogy így érzünk és ez  beér egy szerelmi vallomásnak is...

Alig vártam, hogy elektromos gitárral és dobokkal halljam. Szerintem nagyon jól sikerült és büszke voltam magamra...Remélem, hogy a csajoknak is tetszeni fog. És persze Petiéknek...

Mikor vége lett a számnak egyikünk sem tudott megszólalni. Csak mélyen egymás szemébe néztünk és nem szóltunk semmit.

Alig vártam, hogy mindenki hallja, ugyanakkor kicsit féltem is. Tomira mostanában rászállt a sajtó...Tuti rá fognak kérdezni, hogy van-e alapja a számnak. Akkor vajon mit mondunk. Ha azt mondja van akkor rám is rám szállnak. Oké...azt hiszem ezt élvezném is...De Tomit ismerve neki nem nagyon jönne be mert féltene...

-Mi baj?- kérdezte és megsimogatta az arcom.

-Csak eszembe jutott valami amit meg kéne beszélnünk.

-És mi az?

-A sajtó...-kezdtem.- Tuti megkérdezik, hogy van-e alapja szövegnek...Akkor mit fogunk válaszolni?

-Jó kérdés...Tudod nem akarom, hogy rögtön a kariered elején rád szálljanak...

-Viszont lehet, hogy jó ha tudjuk az elején, hogy az milyen...

-Biztos vagy benne?- kérdezte felvont szemöldökkel.

-Igen...És szerintem a lányok is ezt fogják mondani.

-Mit fogunk mondani?- kérdezte Laura az előszobából. Mind két banda éppen a cipőjét vette le. Ezen elmosolyodtam. Úgy tűnik az otthonom központi helyszín lett.

-Sziasztok!- mondtuk egyszerre Tomival. Vajon mi lett volna ha egy órával ezelőtt jönnek??

-Szóval?- kérdezte Eme miközben szépen sorban helyet foglaltak.-Mit fogunk mi mondani?

-Hogy jobb ha már az elején ránk akad a sajtó...

-Naná, hogy ezt mondjuk!- Nevetett Nóri.- De miért olyan fontos?

-Hát a szöveg miatt!- toltam oda a végleges verziót elé.-Biztos megkérdezik, hogy van-e alapja...

-Valószínű...-szólt ki a lap mögül Mesi. Mind a hatan egyszerre próbálták olvasni ami nem nagyon jött össze.

-Na milyen?- kérdezte Tomi mikor mindenki elolvasta.

-Ti aztán imádjátok egymást...-nevetett Miki.

-Hát ja...-nevetett Nóri.

-De nagyon jó...Elmehetnétek mindketten szövegírónak...mármint együtt!- mondta Peti.

-Reméltem, hogy tetszeni fog!- mondtam miközben felálltam, hogy hozzak poharakat meg innit.

-El is játszátok?- kérdezte Balázs.-Csak, hogy nagyjából fogalmunk legyen róla...-nevetett.

-Hát legyen...-vontam meg a vállam. Kicsit görcsbe állt a gyomrom. Eddig csak a lányok és Tomi hallott énekelni...Na jó Balázs is, talán egyszer...

A kezünkbe vettük a gitárt és játszani kezdtünk. Egyáltalán nem zavartattuk magunkat, ugyanazzal a szenvedéllyel énekeltünk mint mikor kettesben voltunk.

Az előadásunkat nevetve megtapsolták, mi meg, hogy fokozzuk a jókedvet felálltunk és meghajoltunk.

-Azt hiszem be is mehetnénk a stúdióba.-Állt fel Miki.

-Össze kéne rakni az egészet.- Követte Peti.

-Oké, menjünk!- mondta Tomi miközben mindenki felállt.

Két kocsival mentünk. Tomi, Nóri,Balázs és én mentünk Balázs kocsijával a többiek pedig Petiével. Iszonyú dugó volt így majdnem háromnegyed óra volt eljutni a stúdióig. Ott viszont gyorsan ment a munka. Tomiék igazi profik voltak már. Mi a lányokkal már nem annyira. De Peti mindig megnyugtatott minket, hogy az elején ők is így voltak.

Szóval nagyon jól ment minden. Talán este tízig voltunk bent, de sikerült mindent befejezni. Peti elmesélte az Interaktívot, hiszen nem láttuk. Állítólag Zola megeskette, hogy amint kész van a szám hívják fel. Peti így is tett...Mi dőltünk a nevetéstől, mikor éjjel fél tizenegykor felhívta Zolát. Kissé ideges lett de aztán ő is jót röhögött.

Mikor végre otthon voltam, hulla fáradtan estem be az ágyamba. Le se vetkőztem csak bedőltem az ágyamba és lehunytam a szemem.

18. Rész: "Akarlak"

Köszönöm a komit.Úgy örülök, hogy tetszik amit írok...Itt is van a következő.

***************************************************************

A reggeli készülődés után álmosan battyogtam le a konyhába. Szerencsére Balázs látta milyen kómás vagyok így egy bögre kakaóval várt.

-Isten vagy!- mondtam és elvettem a bögrém.

-Tudom...-nevetett. Mindhárman leültünk az asztalhoz és csöndben elfogyasztottuk a reggelinket. Balázsnak Megálló forgatásra kellett menni. Így kettesben maradtunk Tomival.

-Lehozom a gitárom!- mondtam és elindultam az emeletre. Fél perc alatt megfordultam. Tomi már a nappaliban várt a saját gitárjával a kezében és lapkupacokkal az asztalon.

-Ugye már nem vagy olyan álmos?- kérdezte miközben leültem mellé.

-Nem...- válaszoltam. Elővettem a hangszerem és felé fordultam.-Nos? Neked van ötleted?

-Ami azt illeti igen.

***Tomi***

Még azt kérdezi van-e ötletem? Hogy ne lenne? Az ő arca és az iránta érzett érzelmeim mind dalszöveg ként száguldanak az agyamban.

***Amanda***

-Remek.És, hogy legyen...Mi legyen a téma?

-Azt hiszem mi ketten...mármint ez az egész történet. Hogy el kellett, hogy hagyj aztán újra egymásra találtunk. Az, hogy szükségem van rád akár az oxigénre, és, hogy nélküled üresnek érzem magam itt bent.-Suttogta miközben közelebb csúszott a kanapén. A szívem majd kiugrott és teljesen elvesztettem az eszem.

-Szeretlek!- suttogtam. Tomi kivette a kezemből a gitárt. Ajkait finoman az enyémekre tapasztotta. Puha párnákként játszottak az enyémekkel. Minden testrészem bizsergett a boldogságtól. Nem tudom, mi ütött belém de az értékrendem teljesen megváltozott. Ettől a csóktól rájöttem, hogy teljes egészében kívánom őt, most azonnal. A kezemmel megszorítottam a pólóját és magamra húztam.

-Amanda...-lihegte miközben elhúzódott.

-Sst...- tettem az ujjam a szájára.-Akarom...

-Biztos?

-Igen!- mosolyogtam. Nem kellett neki több. A szája újra az enyémen pihent. A kezei éhesen kóboroltak a derekamon. Simogatták...Minden egyes érintéséből sugárzott a gyengédség és a szerelem.

A számról áttárt a nyakamra. Lágyan csókolgatta, amit nagyon élveztem.

-Szeretlek!- suttogta két csók között. A keze becsúszott a felsőm alá és ott tovább folytatta felfedezőútját. Én is benyúltam a felsője alá és lehúztam róla. Csókolgatni kezdtem a mellkasát. A kezei éppen a felsőmet próbálták levenni amitől egy kicsit megijedtem. A csókolgatást is abbahagytam. Ő persze rögtön megállt és enyhén elhúzódott.

-Mi a baj? Mégse akarod?

-Akarom csak...- nem bírtam a szemébe nézni. Megsimogatta az arcom és egy puszit nyomott az arcomra.- ...nem megy...-ennyi volt.Végleg kiborultam. Kicsordultak a könnyeim. Egyfolytában csak apám elvetemült arca járt az eszemben ahogy le akar teperni.

-Ne sírj kérlek!- mondta és leszállt rólam. Engem is felültetett és az ölébe húzott.-Apád miatt van igaz? Jaj Amanda... ne sírj kérlek. Nem szeretem, hogy szenvedj...- mormolta. Én a vállára hajtottam a fejem és hagytam, hogy a könnyeim kifolyjanak. Nem érdekelt, hogy ciki vagy sem. Csak abban reménykedtem, hogy ettől a sírástól csak jobb lesz. Így hamarabb megszabadulhattam apámtól.

Kb negyed óra sírás után abbahagytam. Megpusziltam Tomit és a szemébe néztem.

-Ne haragudj...-suttogtam.

-Semmi baj...-mosolygott kedvesen.

-Pedig olyan jó lenne...- mondtam vágyakozó hangon. Elhatároztam magam. Tudom, hogy készen állok rá...vagyis készen fogok ha végre nem fog apám kísérteni...

-Igen az lenne!- ábrándozott ő is. Elmosolyodtam és megcsókoltam.

-De dolgozni is kell...- nevettem hiszen így könnyebb volt túltenni magam apámon és a stresszen. Kiszálltam Tomi öléből és a gitár után nyúltam.Ő is így tett. Végre nekiálltunk a közös dalunknak.

17.Rész: Rendőrség, kísértő múlt

Létszi írjatok komikat, hogy tetszik-e.Azt is írhatjátok ha nem tetszik (csak finoman) akkor legalább tudom, hogy valamit máshogy kell írni...

*******************************************************************

Nem tudtam válaszolni neki,annyira meghatott amit mondott. Hatalmas kő esett le a szívemről és az idegeskedésem is hülyeségnek tűnt.

-Köszönöm!- böktem ki végül és megöleltem. Szorosan magához húzott és végigsimította a hátam. Megborzongtam. Az ölébe ültem így még közelebb lehettem hozzá. Behunytam a szemem, hogy jobban érezhessem az illatát. Megpróbáltam lenyugtatni a szívverésem de reménytelen volt. Eszeveszettül ugrándozott a mellkasomban.

-Ugyan, fontos vagy nekem és én tudok várni!- ismételte. Valaki kopogott az ajtón.

-Szabad!- kiabáltam és kiszálltam Tomi öléből.

-A rendőrség talált három gyereket aki hasonlít a leírásra...- mondta Balázs.

-Mi?- pattantam fel.

-Azt mondták be kéne mennetek a rendőrségre, hogy azonosítsátok.

-Oké...menjünk!- állt fel Tomi is. Látszólag őt egyáltalán nem idegesítette ez az egész. Alig öt perc alatt összekészültünk és indulásra kész voltunk. Balázs kocsijával mentünk, és szerencsére nem volt olyan messze a rendőrség. Alig fél óra alatt ott is voltunk. Bementünk, ahogy átléptem az ajtót a gyomorgörcsöm erősebb lett. Nem tudtam miért, hiszen nem engem hanem Tomit bántották.

Bementünk egy apró irodába, ahol kávéval kínáltak. Ahogy rágondoltam majdnem kidobtam a taccsot.  A rendőr egy csomó mindent kérdezgetett Tomitól majd megmutatta a képeket.

-Nem,nem ők...- mondta. Ahogy ránéztem a képre majdnem elájultam. Azok voltak akik engem molesztáltak.

-Várjon!- mondtam mikor el akarta venni a képeket.- Ezek a fickók támadtak meg engem.

-Biztos benne?- kérdezte a zsaru.

-100 %- ig...- mondtam. Rájöttem, hogy a tudatalattim az izgalommal próbált figyelmeztetni erre az egészre.

-Rendben...Akkor azt hiszem elintézzük a papírmunkát...Gondolom tesznek feljelentést...- mondta. Én csak bólintottam. A félelmem rögtön eltűnt és most inkább dühös voltam.

Egészen késő estig ültünk a rendőrségen. Sajnos apám ügyét is elővették és ez nagyon megviselt. Az emlékek újra felszínre kerültek és megint féltem. Néha egy-egy könnycsepp gördült le az arcomon amit szerencsére nem vett észre senki. Legalábbis azt hittem.Mikor hazaértünk a szobámban Tomi megjegyezte, hogy nem kéne sírnom ezek miatt mert csak magamnak ártok vele.

-Tudom...Én azt hittem már túl vagyok rajta...

-Adj magadnak időt...Egy ilyen traumához idő kell!- simogatta meg az arcom. Az ágyamon feküdtünk összebújva. Ahogy hazaértünk ruhástól feküdtünk be. Ő volt az egyetlen akinek a közelsége megnyugtatott. Erre senki nem volt képes, még Balázs sem.

-De nagyon nehéz...Amikor már tök boldog vagyok akkor valahogy mindig előkerül az apám...- mondtam miközben a szemébe néztem. Egymással szemben feküdtünk miközben az ő karja átölelt.

-Tudom, hogy nehéz. De én itt vagyok, rendben? Nekem mindent elmondhatsz!- mondta kedvesen.

-Te is nekem...- suttogtam és lehunytam a szemem mert nagyon kimerült voltam.

Nem aludtam valami mélyen. Egész éjjel kattogott az agyam. Hol apámon, hol pedig azon, hogy Tomival alszom. Ez többnyire megnyugtatott, de ugyanannyira zavart is. Hiába mondta, hogy nem zavarja, engem attól még zavart...

-Amanda, jó lenne felkelni...- suttogta Tomi lágy hangon miközben az arcomat simogatta.

-Hmm?- nyögtem álmosan.- Mégis miért? Nyár van...- húztam a fejemre a takarót.

-Az lehet, de dolgoznunk kell!- nevetett és lehúzta a takaróm. Nagyot sóhajtottam, kikeltem az ágyból és kibotorkáltam a fürdőbe. Alig találtam meg a kilincset olyan álmos voltam.

-De nyomott vagy!- jegyezte meg nevetve Balázs mikor kijöttem a fürdőből.

-Kösz...-morogtam rá és bementem a szobába. Majdnem elkezdtem vetkőzni de rájöttem, hogy Tomi is ott van.

-Ennyire rosszul aludtál?- kérdezte.

-Eléggé...- mondtam és már én is nevettem saját magamon.

-Én is...Tudod nehéz úgy aludni ha valaki folyamatosan beszél...-nevetett.

-Ki beszélt?- értetlenkedtem.

-Te...majdnem egész éjjel...

-Ez most komoly?

-Ja, de érdekes mert a múltkor a kórházban meg sem mukkantál...- mondta és odajött, hogy megöleljen.

-Lehet, hogy csak akkor beszélek ha ideges vagyok...- mondtam. Nem tudom meddig fog még üldözni apám "kísértete" de baromira idegesítő. Az lenne a legjobb ha egyszer és mindenkorra kiszállna az életemből. Szeretnék végre Tomival boldog lenni...nélküle...

16.Rész:Összezavarodva

Hát majd kiderül ;) Szeretném megköszönni Eszty_96 és noname97, hogy mindig olvassátok amit írok. Köszönöm és örülök, hogy tetszik...

*******************************************************************

Nem tudtam válaszolni neki. Még azt sem tudtam mondani, hogy nem baj...Igazából azt sem tudom, hogy baj e. Teljesen össze voltam zavarodva. Az is lehet, hogy nem akar semmit és csak túlreagálom.

-Jól vagy?- kérdezte végül. Boci szemekkel nézett rám. Annyira édes volt. Azt sem tudom miért kért bocsánatot....Fiúból van.- Ne haragudj...Elfelejtettem, hogy mi történt apáddal...

-Az apámmal?- lepődtem meg. Nekem ez most eszembe sem jutott, de lehet, hogy a tudatalattim a remegéssel jelzett...Basszus miért van az ha boldog vagyok akkor apám mindig előkerül valahogy?

-Jól vagy? Fal fehér vagy...

-Jól...Igen...csak...- kezdtem dadogni. Kimásztam az öléből hiszen így igen nehéz volt koncentrálnom. A fejemet fogtam. Azt sem tudtam mit akarok. Én még...én nem vagyok kész arra...Én...Apa...Tomi...Istenem mi van velem, hisz szeretem...De akkor is...

-Kérlek ne haragudj!-állt fel ő is. Mikor közelebb lépett bepánikoltam. Nem mertem a szemébe nézni. Ő akarja és én nem, így nem tudok a szemébe nézni. Elrohanni még mindig egyszerűbb mint megbántani. Azt hinné, hogy nem szeretem vagy valami...

-Nem, haragszom...De...de most mennem kell! Bocs!- mondtam és kirohantam a teremből. Hallottam ahogy még utánam szól de nem törődtem vele. Képtelen voltam a szemébe nézni. Nem akarom megbántani azzal, hogy én még nem akarok lefeküdni vele. Ő már biztos nagyon akarja, hiszen majdnem fél éve szeret...

***Tomi***

Hát ezt nagyon elszúrtam. Hogy lehetek ekkora tapló? Szegény Amanda még túl sincs azon, hogy az apja majdnem megerőszakolta én meg rányomulok...De hát annyira gyönyörű...

-Nem, nem szabad...- csóváltam meg a fejem. De most akkor mit csináljak? Ezek után lehet, hogy nem akar majd szóba állni velem. Lehet fel kéne hívnom Balázst. Talán megmagyarázná neki ezt az egészet. És ha hátbatámadásnak érzi?

Istenem, hogy hihettem, hogy Amanda már  kész van rá? Olyan ártatlan, gyönyörű, érintetlen és szenvedélyes. Minden egyes porcikáját szeretem. Várni fogok rá, de előbb el kell hitetnem vele, hogy ne utáljon ezek miatt...

Elővettem a telefonom és hívni kezdtem Balázst.

-Segíts!- mondtam és nem is köszöntem. Gyorsan elhadartam, hogy mi a helyzet.

-Figyelj, szerintem nincs semmi baja veled. Egyszerűen megrémült. Az előbb ért haza és nem mondott rád semmit...sőt magát szidta, észre sem vette, hogy itt vagyok...-nevetett.

-Magát szidta?- kérdeztem értetlenül. Miért szidná magát?

-Aha, ne kérdezd miért de rád biztos nem haragszik...

-És akkor most mit csináljak?

-Hagyd egy kicsit egyedül, aztán gyere át.

-Oké, és kösz...életet mentettél!- mondtam és letettem a telefont.

***Amanda***

Komolyan nem hiszem el, hogy ezt csinálom...Szeretem és most itt ülök a gép előtt teljesen összezavarodva. Lehet, hogy az, hogy ennyire szeretem nem elég ehhez? De hát minek kell hozzá történnie? Nem lehetek ennyire szerencsétlen...Az, hogy ennyire béna vagyok az csak Tominak árt.

-Szabad!- kiabáltam mikor valaki kopogott az ajtón.

-Mi a baj?- jött be Balázs. Teljesen elpirultam, nem bírtam ránézni.

-Semmi...-hazudtam. Nem mondhatom el neki...

-Ezt most el kell hinnem? Hazajössz és szidod magad, idegesen bevágod az ajtót, utána meg Tomi hív, hogy te haragszol-e rá...-Mi? Ne már...Komolyan el kell neki mondanom? Igaz, hogy megbízhatok benne de ez akkor is olyan ciki.-Szóval?

-Ha beszéltél Tomival akkor mindent tudsz!- mutattam rá.

-Én azt akarom hallani, hogy te mit gondolsz erről az egészről...

-De ez olyan ciki...-hajtottam le a fejem.

-Nem hiszem, hogy az lenne...-ült le az ágyamra.

-Mennyit mondott el neked?

-Hát, hogy benyúlt a felsőd alá és te...hogy is mondta...megrémültél...- mondta miközben elterült az ágyamon.

-Hát lényegében igen...

-Apád miatt?

-Lehet...nem tudom. Igazából teljesen össze vagyok zavarodva...Nem is apa miatt, hanem, hogy nem tudom mit akarok.

-És ezért szidtad magad?- kérdezte felvont szemöldökkel.

-Igen...most gondolj bele...Szeretem és ő most biztos nem ezt hiszi...sőt lehet, hogy most egy darabig látni sem akar...

-Ne beszélj már hülyeséget!- szidott meg finoman.

-Nem hülyeség!

-De igen! Tomi szeret és nem hiszem, hogy azért mert te még nem akarod elhagyna...Sok mindenen mentetek keresztül és lehet, hogy fontos neki, hogy úgy vele legyél de inkább várni fog mint, hogy elveszítsen!- magyarázta. Kezdtem érteni, hogy mire gondol, de Tomitól akartam hallani.

-Mit kéne neki mondanom?

-Az igazat...Hogy te még korainak érzed...Muszáj megbeszélnetek!- mondta, felállt és kiment a szobából. Igaza volt, de lehet, hogy zacskót húzok a fejemre mikor Tomival beszélek. Milyen rossz lehet neki. Ezentúl ha megcsókol akkor majd mindig ez lesz vagy mi? Most folyton az fog járni a fejemben, hogy ő le akar velem...Még magamba sem tudom kimondani...

Nem tudom, hogy meddig voltam egyedül a szobámban de kb fél óra múlva hallottam, hogy Tomi megjött. A szívem hevesen verni kezdett az izgalomtól.  Azt hittem szívrohamot kapok. Egy örökkévalóságnak tűnt ahogy hallottam a lépteit a lépcsőn. Dörömbölésnek hatott és lassan a szívem is felvette az ütemét.

-Szia!- köszönt szégyenlősen.-Bejöhetek?

-Persze...- mondtam de a hangom remegett. Bejött és leült mellém az ágyra. Megtartotta az egy méternyi távolságot és még a kezemet sem fogta meg...

-Amanda...

-Ne, várj!- emeltem fel a kezem.-Ne haragudj, nem kellett volna elrohannom. Nem tehetsz róla és nem  haragszom.Én csak...én...szóval kicsit bepánikoltam, és nem az apám miatt...- mondtam és felálltam, hogy becsukjam a szobám ajtaját.

-Nem akartam, hogy ez legyen. De miért kéne rád haragudnom? Te nem tettél semmit...- mondta miközben visszaültem mellé.

-Még...- mondtam elfúló hangon.- Tomi, én még...szóval...én még soha...érted...és...és, még nem is akarom...- dadogtam kínomban.

-Ezért kéne haragudnom?- kérdezte játékosan. Szinte hallottam a követ ami leesik a szívéről.

-Nem elég ok?Te szeretnéd és én meg nem.Hidd el szeretlek és nem...- folytattam volna de a számra tette az ujját.

-Sst...Nem haragszom miatta!Én addig várok rád amíg neked jó...Soha nem kényszerítenélek olyanra ami neked nem jó...- mondta, lágy és ellenállhatatlan hangon.

15.Rész: Véletlen?

Jaj köszönöm XD Itt a következő rész!

*****************************************************************

-Ez meg mi a franc volt?- dőltem előre.- És ez kinek a kocsija??

-Mondtam, hogy mostanában rám szálltak a fotósok...-idegeskedett még mindig Tomi.

-De ennyire? Könyörgöm ez Magyarország...

-Sajnálom...-fordult hátra.

-Nem a te hibád...

-Oh, ha a kezem közé kerül aki idehívta őket...- kezdte megint idegesen. Lehet, hogy csak képzelődtem, de szerintem az a nő Szandra volt...

-Én sejtem...-mondtam halkan. Egyszerre fordultak hátra csodálkozó arccal. Még jó, hogy egyikük sem vezetett.

-Ki?- kérdezték.

-Szandra!Ti nem hiszem, hogy láttátok, de ott állt és mosolygott a kocsijánál...Pont a szemembe nézett...- ráztam meg a fejem.

-Ennyire csak nem őrült.- mondta Balázs miközben leparkolt a sofőr  egy ház előtt.

-De, szerintem igen. Nagyon berágott rám amikor elküldtem. Soha nem akadt ki ennyire...- szállt ki Tomi majd kinyitotta nekem az ajtót.

-És akkor most zaklatni fog téged?- kérdeztem ijedten.

-Nem tudom...-sóhajtott Tomi, és megfogta a kezem. Igazából fogalmam sem volt, hogy hol vagyunk.

-Azt hiszem jobb lenne minél hamarabb elintézni...-mondta Balázs. Bementünk egy hatalmas terembe. A szívem meglódult. Az egész banda és a lányok bent ültek egy asztalnál tele papírokkal. Úgy beszélgettek, mintha ezer éve ismernék egymást.

-Ez most komoly?- nyeltem nagyot.

-Persze...Miért eddig nem hittél nekünk?- nevetett Feka. Én csak megvontam a vállam. Tomi az ajtó felé kezdett húzni. Bementünk a szobába ahol a többiek ültek.

-Sziasztok!- mondtuk egyszerre.

-Helló!-köszöntek ők is.A lányok felálltak hiszen ők nem ismerték még személyesen Tomit és Balázst. Bemutatkoztak egymásnak aztán leültünk az asztalhoz. Kicsit zavarban voltam. Mi van ha valami hülyeséget mondok?

-Szóval, mit csináltatok eddig?- Kérdezte Tomi.

-Igazából csak beszélgettünk, hogy milyen szám lenne a legjobb.-Kezdte Peti.

-Arra jutottunk, hogy egy teljesen új kéne és a következő lehetne a saját számuk...- mondta Miki.

-Amanda?- kérdezte Nóri.- Szerinted?

-Szerintem ez így tökéletes...-mosolyogtam. A kezeimet az asztal alatt tördeltem, hogy ne lássák mennyire izgulok.

-Rendben...Belemennétek abba, hogy esetleg Tomi és Amanda legyen a főszereplő?- kérdezte Peti. A lányokra néztem.

-Nem is tudom...-kezdtem de ők felemelték a kezüket.

-Mi lenne ha valóban ők lennének a főszerelők...mondjuk egy szerelmes duettel...De mindkét bandát mutatnánk benne...-ajánlotta Laura, miközben kisimította az arcába lógó fekete tincseket.

-Remek!- mondta Miki. Már csak Tominak és nekem kellett beleegyeznem. Éreztem, hogy Tomi rám néz. Én még odalesni sem mertem. Igazából nagyon örültem neki, de a sajtó biztos belekötne...Mármint olyat magyarázna bele amit egész idáig el akart kerülni Tomi.

-Nos?- kérdezte és megfogta a kezem az asztal alatt.-Benne vagy?

-Aha, benne...- mosolyogtam. Igazából fel sem fogtam, hogy mi történik. Éppen a klipről beszéltünk amiben én fogok énekelni. Ezt én el sem tudom hinni...Ilyen nem létezik.

-Éljen! Akkor azt hiszem az lesz a legjobb ha Tomi és Amanda írják a szöveget...- dőlt hátra kényelmesen Eme. Ezen mindenki nevetett.

-Ja...ha meg van szóljatok és akkor átnézzük!- állt fel Peti.- Bocs de nekem mennem kell az Interaktívba.

-Oké.- mondta Tomi.- Azt hiszem megemlíthetnéd ezt az egészet.

-Az AFC és a Blackgirls!- mondta miközben a kezével mutogatott.

-Ja valahogy így!- nevettem.

-Oké, de akkor nézzetek!- kacsintott és kiment.A többiekkel még egy darabig beszélgettünk erről az egészről aztán szépen lassan kettesben maradtam Tomival. Nem mertem ránézni mert biztos látta volna mennyire ideges vagyok.  Baromira izgultam, hogy milyen egy klipforgatás meg mennyire kell kapkodni meg ilyenek.

-Mi a baj?- kérdezte miközben simogatni kezdte a kezem. Ez persze hatással volt a szívemre. Sajnos az eszemet is elvesztettem és mindent elmondtam neki. Hihetetlen, hogy egyetlen érintéssel vagy nézéssel képes rávenni ezekre...-Ennyi? Ugyan te ezeket mind meg tudod csinálni!- biztatott.

-Remélem!- sóhajtottam. Egy darabig csend volt aztán a kezét a derekamon éreztem. Az ölébe húzott, és szorosan magához ölelt. Szembe fordultam vele és az arcom az övéhez simítottam. Lehunytam a szemem, hogy élvezhessem az illatát és a derekam simogatását. Fél éve vártam az érintésére, arra, hogy a karjában tartson. Most, hogy megkaptam, boldogabb voltam mint egész életemben eddig valaha.

A keze felcsúszott a derekamról a nyakamra. Ettől elgyengültem és vadul kezdtem lélegezni. Most őszintén ez a normális reakció vagy csak én vagyok ilyen??

Gondoltam de nem volt időm megfejteni mert eltűrte a nyakamra hulló hajam és csókolgatni kezdte azt. Ez áramütés szerű bizsergést váltott ki belőlem. A kezemet szorosan köré fontam. Simogatni kezdtem a hátát és az arcom a hajába túrtam.

-Szeretlek!- mormolta két csók között. Ettől csak még nagyobb lett bennem az a különös  érzés. A lehelete csiklandozta a nyakam. Nem bírtam tovább. Végigpusziltam az arca minden centijét. (A sebeit kihagytam nehogy fájdalmat okozzak.) Aztán a végén ő nem bírt magával. Az ajkait az enyémekre tapasztotta. Bizseregni kezdett minden egyes testrészem. Az agyam képtelen volt befogadni a hirtelen megnőtt jeleket amiket a testem érzékelői küldtek neki. A gondolataim össze-vissza cikáztak. Mindenféle dolgon járt az agyam de mindnek egy volt a főszereplője.

Aztán egy kicsit megilletődtem mikor Tomi egyik keze véletlen (legalábbis azt hiszem) becsúszott a felsőm alá. Ijedtemben elhúzódtam tőle. Vágyakozó, szenvedéllyel teli szemekkel nézett rám.

-Ne haragudj...- mondta és lehajtotta a fejét. Nem tudtam válaszolni. Hirtelen rájöttem, hogy ez egyáltalán nem volt véletlen. Megremegtem a félelemtől...Tomi többet akar...

14. Rész: Hollywood

Nagyon köszönöm a kommenteket! Ne haragudjatok, hogy ilyen kis aprócska lett a rész , egyszerűen nem vagyok olyan állapotban. Ígérem, hogy megpróbálok minél többet kihozni belőle...Sajnálom...

*****************************************************************

Mikor már elfogyott a levegőnk, elhúzódott. A homlokát az enyémnek támasztotta és mélyen a szemembe nézett. A szívem még mindig majd' kiugrott. El sem hittem, hogy ez velem történt, hogy újra a karjaiban tart, hogy ajkai újra engem gyöngítenek el...Remegtem a boldogságtól, remegtem a közelségétől. A szerelem átjárta az egész testem és elképzelhetetlen erővel töltött meg.

-Szeretlek!- suttogta.

-Én is szeretlek!- mondtam és újra becsuktam a szemem mert megint megcsókolt. Nem is adott esélyt rá, hogy a szívem megnyugodjon...Újra és újra egybeforrasztotta az ajkunkat míg be nem lépett egy ápoló.

-Elnézést...- mondta zavartan mikor szétrebbentünk. Azt hiszem igencsak piros lettem.- Csak annyit akartam, hogy ha jól van akkor távozhat!

-Tényleg?- csodálkozott egy édes kis mosollyal az arcán.

-Igen, szóval csomagolhat és mehet!- mondta azzal ki is lépett a kórteremből.

-Már alig vártam...- mosolyogtam.

-Én is...utálom ha ágyhoz vagyok kötve...- forgatta a szemeit.

-Azt elhiszem.- nevettem és megöleltem. Szorosan magához húzott. A kezével végigsimította a derekam ami valami új és ismeretlen reakciót keltett bennem.

-Annyira...annyira hiányoztál...- mondta komolyan. Éreztem, hogy ez sokkal többet jelent mint amennyinek először hangzik. Azt jelentette, hogy örül, hogy visszakap, hogy szeret, hogy alig bírta ki nélkülem ezt a fél évet és, hogy mennyire vágyik rám.

Fura volt ebbe belegondolni és mégis elhittem. Hiába volt hihetetlen az egész én mégis hagytam, hogy történjenek a dolgok. Abba bele sem mertem gondolni, hogy még a banda sikerét is megpróbálja beindítani.

-Te is nekem!- pusziltam meg a nyakát.

-Szeretlek és soha nem akarlak elveszíteni!- mormolta. Nem voltam hozzászokva ilyen szavakhoz. Nem tudtam mit válaszolni rá így még egyszer megpusziltam.

-Mehetünk?- jött be Balázs.

-Persze!- mondtuk egyszerre.

-Éljen...Zoláék már szóltak, hogy ha már jobban vagy akkor bemehetnél az Interaktívba...

-Oké...Úgy is beszélni kell velük Amandáék bandájáról...- mondta miközben felállt. Elment egy paraván mögé és öltözni kezdett.

-Ilyen hamar?- csodálkoztam miközben nagyot nyeltem a félelemtől.

-Minél előbb annál jobb!- mondta Balázs.

-Így van. Úgy is elkezdjük írni a számot is szóval nincs miért halogatni.

-Persze...csak...nekem ugye nem kell ott lennem?- kérdeztem. Arra még nem voltam kész, hogy élőadásban beszélgessek erről az egészről.

-Nem, neked majd a klippremiernél!- nevetett Tomi.

-Félsz?- kérdezte Feka.

-Igen...De azt hiszem nem csak én fogok...Nóriék ugyanígy félni fognak...- mondtam és kínomban nevettem.

-Ugyan...nem harapnak...Még mi is élünk!- nevettek. Már a kórház bejáratánál voltunk. Mikor kiléptünk olyan látvány fogadott mintha Hollywoodban lennénk. Fotósok ezrei vártak ránk és vakuk százai villantak mikor kiléptünk. Nem tudtam most mit kéne tennem. Tomi és Balázs a két oldalamra álltak majd belém karoltak és elkezdtek húzni az egyik irányba. Olyan gyorsan történt minden, hogy nem tudtam mi van. Egyik pillanatban még fényképeztek aztán már egy nagy kocsiban ültem. A fiúk szitkozódtak én meg egy nagyon ismerős fekete hajú csajt láttam egy kocsinak támaszkodva...

13. Rész:Lélegzet és szívdobbanás

Jaj nagyon köszönöm a komikat. Ha tudnátok mit jelent nekem, hogy tetszik...

***************************************************************

-Na mit néztek itt. Jaj Tomi édesem annyira aggódtam érted...- mondta mosolyogva. Nem is zavartatta magát. Odasétál, letette a virágot megpuszilta Tomit és leült. Annyira össze voltam zavarodva, hogy fogalmam sem volt arról, hogy most mi a francot kéne tennem...

-Ő, Szandra...Te mit keresel itt??- értetlenkedett Tomi. A szívem majd kiugrott, egy könnycsepp gördült le az arcomon. Felálltam és kiabálni kezdtem.

-Hát így bízzak meg benned te szemét. Még, hogy fontos vagyok és, hogy soha nem törnéd össze a szívem. Még, hogy szakítottál vele...Aha hát a jó édes...Tudod mit...dugd fel az ajánlatodat meg a hülye "érzéseidet" és nagy ívben kerülj el!- Megfogtam a gitárom és már mentem is volna ki de Tomi megfogta a kezem.

-Amanda! Én szakítottam vele...- kezdte de Szandra közbeszólt.

-Miért hazudsz?- kérdezte és kicsit olyan volt mintha beteg lenne.

-Ezt most el kéne hinnem?- kérdeztem és kirántottam a karom és kimentem. Beleütköztem Balázsba.

-Na mi a baj?

-Az, hogy Szandra bent van és azt állítja még járnak....- borultam ki végleg...Ez már túl sok volt. Ezt már nem bírtam elviselni. A folyosó közepén összecsuklottam.

-Amanda...-nyúlt utánam. Leguggolt és megsimogattam az arcom.- Szandra  beteg...

-Mi?- csodálkoztam rá.

-Úgy értem őrült. Tomi anno ezért nem akarta elmondani, és ezért szakított vele olyan későn. Szandra azóta is megjelenik néha...Üldözi Tomit mert még mindig azt hiszi, hogy együtt vannak.

-Hogy mi?- néztem rá kitágult szemekkel. Most már teljesen össze voltam zavarodva. Ez akkor az jelenti, hogy szeret?

-Igen...Azt hiszem, jó lenne ha maradnál.- Segített föl a földről.- Tomi azért nem akarta elmondani, mert ez Szandra magánélete...

-Oh...- hát kb ennyit tudtam kinyögni. Benéztem a kórterembe. Szandra nagyban fecsegett Tominak aki engem figyelt kétségbeesett szemekkel. Rá akartam mosolyogni de nem tudtam. Teljesen megbénultam. Még mindig nem tudtam teljes mértékben megbízni benne. Azt hiszem túl kell magam tenni ezen különben a kapcsolatunk fogja bánni.

-És ezt nekem el kell viselnem? El kell tűrnöm, hogy Szandra bármikor beállíthat az életembe?

-Nem...- mondta és a vállamra tette a kezét.- Azt hiszem Tominak is kezd elege lenni belőle és lépni fog. Főleg ha nem akar megint elveszíteni...-Felnéztem rá és mosolyogni kezdtem. Az a gondolat, hogy Tomi nem akar elveszteni, megdobbantotta a szívem. Visszanéztem Tomira. Mikor látta, hogy mosolygok, Szandra felé fordult. Nem tudom, hogy pontosan mit mondott neki de a lány sírva távozott. Ránk sem nézett csak elrohant.

-Szerintem bemehetnél!- unszolt Balázs mikor nem mozdultam.

-Oké...-nevettem. Benyitottam Tomihoz. Kicsit szégyelltem magam de végül is érthető volt a reakcióm.

-Minél előbb vissza kell szereznem a bizalmad...- ingatta a fejét miközben a kezét nézte.

-Azt hiszem egy kicsit túlreagáltam.- hajtottam  le fejem miközben mellé ültem.

-Nem. Teljesen érthető volt. Szólnom kellett volna de eszembe sem jutott, hogy a kórházban is megtalál...

-Ne emészd magad jó...Ezt is megbeszéltük.És...szóval...ugye az ajánlat marad?-kérdeztem szégyenlősen, de közben elnevettem magam. Ezzel a kérdéssel csak oldani akartam a feszültséget. Utoljára akkor beszéltem ennyire rondán vele mikor először láttam Szandrával.

-Persze...-nevetett.-Csak azt sajnálom, hogy pont megzavart valamit.

-Hát igen...- mosolyogtam és megöleltem. Hallottam egyenletes szívdobbanásait, és az enyémeket ahogy víz hangoztak. Mikor a keze a derekamra csúszott ezek a dobbanások félelmetesen gyorsak lettek.Nem csak az enyém, de az övé is. Finoman eltolt, a lélegzetem felgyorsult, lassan úgy éreztem, hogy menten megfulladok az izgatottságtól.Másik kezét a nyakamhoz csúsztatta. Hüvelykujjával finoman végigsimította az alsó ajkam. Becsuktam a szemem és élveztem a közelségét. A szívem boldogan ficánkolt a mellkasomban mikor ajkait az enyémekhez érintette. Puha ajkai lágyan cirógatták az enyémet mintha valami porcelán lenne. Minden mozdulatából sugárzott a védelem, a szenvedély az érzékiség....a szerelem.

Habozás nélkül visszacsókoltam. A kezeim bizseregtek és furán arra késztettek, hogy a hajába túrjak. Ettől csak még szenvedélyesebb lett. A nyelve megnyalta a szám, amitől minden porcikám remegett. Aztán a nyelve keresni kezdte az enyémet. Aztán hosszas kutatás után megtalálták egymást...Ettől olyan boldogság szállt rám, hogy úgy éreztem repülök. Millió méterrel a föld felett lebegtem és csak ő és én léteztünk. Semmi más csak a két száj ahogy kényeztetik egymást.

12. Rész: Váratlan vendég

Annyira köszönöm a komikat! Tök jól esik, hogy tetszik amit írok!!! Írjatok csak, én is igyekszem minél hamarabb felrakni a következő részeket!! :D

******************************************************************

Még pár órát maradtam Tomival meg Petivel és arról beszélgettünk, hogy mennyire hálás vagyok nekik a lehetőségért.

- Azt hiszem haza megyek egy kicsit.- mondtam miközben felálltam.

-Igen...Nem kellett volna itt aludnod...- mondta mosolyogva Tomi. Valamilyen szinten egyet is értettem vele, de akkor is nagyon jó érzés volt mellette ébredni.

-Na mindegy. Hamar megfordulok!- mondtam és puszit nyomtam az arcára. Mikor el akartam hajolni visszahúzott és megpuszilta a szám. Ez elképesztően jó érzés volt. Ennyi idő után megint ilyen közel lenni hozzá.

-Sziasztok!- mondtam szégyenlősen mikor elengedett és kimentem az ajtón.

-Szia!- mondták egyszerre.

Viszonylag hamar hazaértem. Balázs nem volt otthon, szóval, letusoltam, átöltöztem és odaültem egy kicsit a géphez. Sajnos senki nem volt fent MSN-en így nem tudtam beszélni senkivel. Bejelentkeztem a blogomra és írtam pár sort hiszen az utóbbi időben igencsak elhanyagoltam. Aztán elővettem a gitárom. Ez nálam azt jelentette, hogy nagyon boldog voltam. Általában vagy nagyon mélyponton vagy csúcsponton kellett lennem, hogy énekeljek és gitározzak.

Átültem az ágyamra és az ujjaimba irányítottam az érzéseimet. Pengetni kezdtem és behunytam a szemem, hogy a szöveg is megfogalmazódjon. Amikor megvolt az első versszak, fogtam egy papírt és leírtam az akkordokkal együtt. Egész jól alakult és mivel megvolt az ihlet alig egy órán belül tökéletesítettem. Végül együtt az egészet elénekeltem kétszer és eltöltött a büszkeség.

Nem volt nehéz kitalálni, hogy miről szól a dal. Tomiról és arról amit érzek iránta, meg, hogy milyen boldog vagyok...

Mikor megvolt elraktam a gitárom a tokjába, összehajtottam a szöveget és lementem felhúzni a cipőm. Gyors kimentem a buszmegállóba, hogy minél hamarabb Tominál legyek.

Kb fél óra múlva ott is voltam. Egyenesen a kórtermébe mentem.

-Szia!- mondtam mikor beléptem a kórterembe.

-Szia!- mosolygott.-Gitárral?

-Aha...otthon megszállt az ihlet!

-Á, értem...És szabad hallani.

-Igen, úgy is jól jönne egy kis kritika!- nevettem.

-Akkor rajta...- biztatott és feljebb ült az ágyban. Leültem mellé egy székre, előpakoltam és játszani kezdtem. Éreztem, hogy az arcomat nézi. Ahol már tudtam a szöveget ott én is próbáltam ránézni. Nem tudom miért de végig mosolyogtam. Mindent bele akartam adni, őszintén, szívből énekeltem...Csak neki...

Végig éreztem a tekintetét az arcomon, és ettől még jobban játszottam. Aztán az utolsó versszakhoz értem.

-Nem jutok szóhoz...- mondta halkan mikor befejeztem.

-Szóval tetszik?- kérdeztem és felnéztem rá.

-Nagyon...- válaszolt és felült az ágyban. Úgy látszik már sokkal jobban volt.

-Reméltem, hogy ezt mondod...

-Azt hiszem hamar meglesz a közös szám...

-Tulajdonképpen, hogy lesz? Megcsináljuk a klipet addig oké...De utána mi lesz?

-Valószínűleg felfigyelnek rátok. Hidd el nagyon tehetségesek vagytok...Szerintem a szám után biztos kaptok egy lemezszerződést...- mondta és megfogta a kezem.

-És ha nem?- néztem rá szomorúan. Hiába mondta, hogy tehetségesek vagyunk, lehet, hogy csak ő gondolja így.

-Akkor mi majd segítünk ezen...Ha kell csinálunk egy duettet is...csak mi ketten, vagy bármit ami szükséges a sikeretekhez.

-Köszi...- mondtam és hozzábújtam. Kicsit féltem ettől az egésztől. Persze nagyon boldog voltam, de mi van ha jobban leszünk mit hittük és nem bírom elviselni? Vagy ha elkezdődik a suli és nem bírom a tempót?

-Fel vagytok rá készülve?- kérdezte és eltolt magától.- Mármint a sajtóra...Van rossz oldala is!

-Igen, tudom.Mármint nem tudom, de sejtem.

-Fel kell készítened magad a legrosszabbra is! Főleg arra, hogy lesznek olyanok akik utálni fognak!- az utálat szó hallatán összerezzentem. Nem tudom, hogy észrevette-e, de magához húzott.

-Szerinted nem vagyok képes rá?

-De igen...Minden meg van benned ami kell ehhez az egészhez. Egyszerűen csak féltelek...

-Erre, most mit mondjak? Itt fekszel összeverve, és te féltesz engem?- néztem fel zöld szemeibe. Ezek mindig ugyanolyan hatással voltak rám. Megbűvöltek.

-Én attól még félthetlek!- nyomott puszit az arcomra.Megremegtem tőle. Majdnem fél éve nem voltunk ennyire közel egymáshoz mint most.

Mikor elhúzta a fejét mélyen egymás szemébe néztünk. Izzott köztünk a levegő...Nem is fogtam fel, hogy mit csinálunk csak mikor a kezét a nyakamra tette és közelíteni kezdett felém. A szívem majd kiugrott, remegett minden porcikám a boldogságtól. Mikor már alig fél centire volt a szája az enyémtől...:

-Szia cica! Ki ez a csaj?- kérdezte egy magas, modellalkatú, fekete hajú csaj az ajtóból. Egy virág volt a kezében és mázasan nézegetett minket...

-Szandra...-suttogtuk egyszerre Tomival.

11.Rész: Egy meglepi...

Nagyon köszönöm a komikat! Örülök, hogy tetszik amit írok. Ti csak írjatok komit! :)

******************************************************************

Reggel teljesen más pózban keltem mint, ahogy befeküdtem Tomi mellé. Kicsit kínosan is éreztem magam. Tomi mellkasán feküdtem miközben átöleltem. A lábammal átfontam az övét, ő átölelt a begipszelt kezével és simogatott. Erre ébredtem fel...

-Szia!- mondta mikor rájött, hogy ébren vagyok.

-Szia!- mondtam. Még mindig haragudtam rá de már sokkal kevésbé mint tegnap.

-Hazamehettél volna! Nem hiszem, hogy kényelmes volt...- mondta dorgálóan.

-Ugyan...Szerintem nagyon is jó volt!- mondtam és hozzásimítottam az arcom a mellkasához. Mivel kicsit elgémberedtem így mocorogni kezdtem...hát rossz ötlet volt. Leestem az ágyról és hatalmasat szólt mikor földet értem.

-Basszus...- mondtam. Olyan piros lettem mint egy paradicsom. Nem is néztem Tomira miközben felálltam.

-Azt hiszem nem annyira...- mondta és halkan kuncogott...Nem bírtam tovább magamban tartani a kérdésemet így nekiszegeztem.

-Tomi...Mi vagyok én neked?- kérdeztem és a szemében néztem. Lehet kicsit túl haragosan kérdeztem mert egy kicsit ijedten nézett rám...

-A barátnőm...Legalábbis tegnaptól kezdve...De miért? Meggondoltad magad vagy mi?- kérdezte.

-Dehogy...- ellenkeztem és visszaöütem mellé az ágyra.-Csak...tegnap...amikor a rendőr kérdezte, hogy ki vagyok...te csak annyit mondtál, hogy "akihez mentem". Még annyit sem, hogy a barátnőm...- mondtam de nem mertem a szemébe nézni. Így hangosan kimondva elég hülyeségnek hangzott.

-Én...ezt...nem...-dadogott. felnéztem rá és láttam, hogy több van a dolog mögött mint sejtettem.- Amanda...Nem akartam megmondani...vagyis nem most...- kezdte. A szívem vadul kalimpálni kezdett. Ezt nem hiszem el...Biztos, hogy van barátnője...Hogy lehettem ennyire hülye?

-Szandra!- suttogtam és felálltam.

-Nem!- mondta. Jött volna utánam de a fájdalomtól felnyögött.-Nem! Egészen másról van szó!

-Mégis miről lehet még szó?- kérdeztem idegesen.

-Az újságírók eléggé rám szálltak mostanában...

-És?- értetlenkedtem.

-Elég húzós heted volt.Ha bejelentem, hogy van barátnőm akkor, az illetőre is rá szállnak! Érted?

-Oh...-motyogtam.

-Figyelj...Nem akarom, hogy bármi közénk álljon. Ráadásul téged sem akarlak bajba keverni...- mondta és visszahúzott az ágyra.

-Nem is engedjük, hogy megint történjen valami...- mondtam és a mellkasára hajtottam a fejem. Egy ideig így feküdtünk aztán halk kopogást hallottunk.

-Szabad!- kiabáltam.

-Sziasztok!- mondta Peti.

-Helló!- köszöntünk egyszerre.

-Itt a telód Amanda. Balázs elküldte.- mondta és a kezembe adta az említett tárgyat.

-Jaj, kössz! Életet mentettél!

-Hogy vagy?-fordult Tomihoz.

-Fájnak a tagjaim de amúgy minden nagyon jó!- mondta és láttam, hogy rám néz.

-Azt gondoltam!- mondta és leült.- Miki lemondta a mai Interaktívodat Balázs meg lemondta a sajtótájékoztatót!

-Sajtótájékoztató?- értetlenkedtem...

-Még nem tudja?- döbbent meg Peti.

-Mit kéne tudnom?

-Meglepetésnek szántuk...Szóval ugye neked van egy bandád...- kezdte nekem meg megdobbant a szívem.

-Igen?

-Szóval arra gondoltunk, hogy segítenénk abban, hogy felfedezzenek titeket...

-Ez komoly?- kérdeztem és fülig ért a szám. Nem is gondoltam erre, hiszen szerintem nem vagyunk olyan jó banda...Az én hangom egyáltalán nem tökéletes...

-Igen!- mondták egyszerre.

-De mégis hogyan?

-Egy közös dalra gondoltunk...Amint kikerültünk innen, az interaktívban elkezdjük reklámozni.

-De...én...mi...a banda...szóval...-dadogtam.-...nem vagyunk elég jók...

-Hidd el nekünk van szemünk hozzá!- mondta Peti nyugtatás képpen.

-Hamis vagyok!- mondtam.

-Nem vagy az. Milliószor hallottalak énekelni...Néha tényleg van egy-egy nem olyan tiszta hang, de kinek nincs?- kérdezte Tomi.

-Neked!- nevettem.

-Nekem is van...Szóval ha kimegyek a kórházból akkor rögtön nekilátunk a munkának. Te addig szólhatnál a bandának.

-Jól fogunk egymás mellett mutatni...-nevettem.- Négy srác és négy lány...

-Igen...- nevettek ők is.

-Elnézést!- mondta a Doki aki éppen bejött a szobába.-Nos, hogy van?

-Sokkal jobban!

-Ennek örülök. Én azért megvizsgálom...- mondta én pedig addig kimentem telefonálni. A szívem még mindig kétszer olyan gyorsan vert. Alig bírtam tárcsázni a csajokat.

-Szia Nóri!- mondtam.- Nem fogod elhinni mi történt?

-Tomi?- kérdezte unottan.

-Az nem kifejezés! Összejöttünk és azt mondta, hogy szeretne egy közös dalt a bandával!!!

-Milyen bandával?- értetlenkedett.

-Hát velünk te dinnye!

-Jesszus...Ez komoly?- ujjongott.

-Igen! Most mondta. Most éppen nem jó nekik, de amint jó bejelentik az Interaktívban!

-Atya ég...Az AFC-vel? Mi? közös meló? Áááá, ez életem  legszebb napja!

-Nekem is!- mondtam kuncogva.- Most viszont el kell mennem mert fel kell még hívnom Mesit meg Laurát....

-oké, oké...Pussz!- mondta és kinyomta a telefont. Negyed óra alatt elintéztem a telefonokat. Mindenki nagyon örült a hírnek ami persze érthető volt. Végre esélyt kapunk arra, hogy megismerjenek minket...Már elegem volt a garázsokból. Már csak az a kérdéses, hogy megfelel-e a hangom. Én egyáltalán nem voltam megelégedve vele...

Visszamentem Tomihoz. A doki éppen befejezte a vizsgálást, és kiment.

-Na örültek?- kérdezte Peti.

-Aha, asszem szükségem lesz egy új dobhártyára!- nevettem. Nagyon boldog voltam. Most, hogy minden rossz eltűnt az életemből és Tomival megint egymásra találtunk, az életem gyökeres változásnak indult.

10. Rész: "Akihez éppen tartottam"

-Nem fogok, ezt megígérem.- mondta őszintén és megsimogatta az arcom. A szívem vadul dörömbölt, boldogan ugrándozott a mellkasomba. Erre a kijelentésére nem tudtam válaszolni. Mindent elhittem neki, minden egyes szavát és nem érdekeltek a következmények. Vele akartam lenni mert mindennél jobban szerettem.

-Szent a béke?- kérdezte Balázs miközben bedugta az orrát az ajtón.

-Igen!- mondtuk egyszerre mosolyogva.

-Éljen!- mondta és megtapsolt minket. Ezen elnevettem magam.

-Neked is köszönhetjük!- mondtam és felálltam és puszit nyomtam az arcára.

-Miért is?- kérdezte Tomi.

-Ha tudnád mennyit beszélt velem erről...Sokszor bogarat ültetett a fülembe és előhozta az elnyomott érzéseimet.

-Köszi!- mondta hálásan, Tomi Balázsnak.

-Nincs mit!- mondta és leült egy üres székre.-Azért jól vagy? Elég rendesen összevertek!

-Tulajdonképpen kik voltak? Vagy hogy volt?- kérdeztem.

-Nem tudom...Éppen a metróból szálltam ki mikor elkaptak. Még az arcukat sem láthattam. Csak annyit tudok, hogy négyen voltak. Arra sem emlékszem, hogy, hogy kerültem ide...- rázta meg a fejét. Éreztem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcomon de szerencsére senki sem vette észre.

-Szemetek!- mondta felháborodva Feka! Ezt én teljesen megértettem.- De a rendőrségnek szólni kéne!

-Miért? Nem tudnék mit mondani...Csak, hogy négy férfi...

-Várj!- állítottam  meg mert eszembe jutott valami.-Négy? Engem is négyen támadtak meg. Mármint hárman, de nem lehetnek ugyanazok?

-Nem nagy rá az esély...- mondta Balázs.

-Miért...Ti elintéztétek őket és elég könnyű megjegyezni az arcotokat!- mondtam.

-Mindegy...A lényeg, hogy fel kell őket jelenteni!- mondta Balázs.

-Legyen!- egyezett bele Tomi.

-Jól van...akkor hívom is őket!- mondta és kiment telefonálni.

***Tomi***

Áú...Remélem nem látja, hogy mennyire fáj. Nem akarom, hogy ezt észrevegye. Bár az, hogy itt van velem és bízik bennem, az minden fájdalmat elmos. Végre elhiszi, hogy igen is komolyan gondolom a dolgokat...

-Amanda!- kezdtem és megsimogattam a kézfejét.

-Igen?Hozzak valamit?- pattant fel.

-Nem, köszi!- húztam vissza magam mellé.- Csak, azt akarom mondani, hogy elmaradt a vacsora...- mondtam ezt ahelyett amit akartam...

***Amanda***

-Igen.-nevettem.- De majd bepótoljuk ha kikerültél innen.

-Igen!- mondta lehajtott fejjel. Nem tudom miért de úgy éreztem, hogy valamit eltitkol. Vagy csak képzelődöm? Lehet, hogy még mindig nem bízok benne...

-Mindjárt jönnek a zsaruk!- lépett be Balázs. Most kivételesen rosszkor jött.

-Oké...Mikiék?- élénkült fel Tomi.

-Elmentek...Eléggé elfáradtak, azt üzenik ne haragudj!

-Oké...

-Mindjárt jövök!- álltam fel és egy puszit nyomtam Tomi arcára.

-Rendben!- mondták egyszerre. Kimentem és a WC-t kezdtem keresgélni. Majdnem négy órája ültem Tomi mellet és már majdnem bepisiltem.Reménykedtem, hogy nem fogok eltévedni. Az elég vicces lett volna. Éjszaka egy lány mászkál egy kórházban...

Szerencsémre nem volt messze a WC így hamar megtaláltam. Mikor a tükörben megláttam magam elszörnyedtem. Rám se lehetett ismerni. Mint egy menekült úgy néztem ki. A sírástól el volt mosódva a szemfestékem, a hajam össze-vissza állt és karikás volt a szemem. Mondjuk nem csodálom mert előző este is alig aludtam.

Gyors rendbe szedtem magam, pisiltem és indultam is vissza. Mikor odaértem a rendőrök már bent voltak. Kopogás nélkül mentem be mire mindenki felém fordult.

-Jó estét!- mondtam.

-Önnek is!- mondta az egyik.

-Ön ki?- kérdezte a másik, aki éppen jegyzetelt.

-Akihez éppen tartottam mikor megtámadtak.- mondta Tomi. " Akihez tartottam"? Ennyi? Semmi "ő a barátnőm"?

-Értem...ha jól értettem, akkor önt is megtámadták már.- fordult hozzám.

-Igen...talán egy hete!- mondtam.- Éppen Balázsra vártam mikor három srác odajött és taperolni kezdtek. Nem hagytam mire eltörték a kezem!- mutattam fel a sérült kezem.

-Értem...Nem tudja véletlenül, hogy, hogy néztek ki?

-Nem, túl sötét volt! Csak annyit tudok, hogy nálam majdnem egy fejjel magasabbak és eléggé kigyúrtak...- mondtam.

-Köszönöm!- mondta.- Megpróbálunk utánuk nézni de nem ígérek semmit! Viszlát!- mondták és kisétáltak a kórteremből. Bennem egy kis düh volt. Tomi most komolyan letagadt?

-Mi a baj?- kérdezte Balázs mikor meglátta az arcom.

-Semmi!- mondtam durcásan. Egymásra néztek amit én figyelmen kívül hagytam. Leültem Tomi mellé és megfogtam a kezét. Nem tudtam, hogy, hogy hozzam fel a témát.Lehet, hogy csak én reagáltam túl...

-Biztos?- kérdezte Tomi.

-Igen...- motyogtam és igyekeztem nem a szemébe nézni. Balázs még egy ideig bent volt aztán hazament. Kérdezte, hogy hazamegyek-e de nem akartam. Igaz, hogy Tomi aludt, de nem akartam elmozdulni mellőle.

Aztán mikor nagyon álmos lettem, egy kicsi hezitálás után befeküdtem Tomi mellé. Igaz, hogy egy kicsit haragudtam rá, de nagyon jól esett a közelsége...

9. Rész: "Rádöbbentem, hogy fontos vagy"

Írjatok komikat please!

**************************************************************

Gondolkodás nélkül kirohantam a házból, lementem a metróba, megvettem a jegyem és már úton is voltam...

Hogy lehetek ekkora barom. Szegényt éppen sértegetem mikor lehet, hogy haldoklik? Istenem ha valami komolyabb baja lesz, annak én leszek az oka...Ez a nyomorult metró sem tudna lassabban menni??

Csak kérlek ne legyen semmi baja...Szükségem van rá...Könyörgök...

Én is aztán...Minek könyörgök? Lehet, hogy ez mind azért történt, hogy rájöjjek nincs miért tesztelni őt? Valószínűleg igazat mondd. Nem hagyom, hogy ez még egyszer megtörténjen. Bemegyek a kórházba és addig ott ülök amíg fel nem ébred. Vagy magánál van? Egyáltalán mi a baja? Istenem..miért hagytam otthon a telefonom? Mekkora hülye vagyok...A metró is aztán. Miért megy ilyen lassan? Így soha nem fogok odaérni.

-Na végre!- mondtam mikor a megfelelő megállóhoz értem. Ahogy leszálltam már rohantam is. A mozgólépcsőn is felfutottam és nem érdekeltek a szúrós megjegyzések mikor véletlen fellöktem valakit. Csak futottam, hogy minél előbb vele legyek.

A kórházban mikor futni akartam megállítottak.

-Elnézést kedves! Ne rohanjon!

-Bocsánat! Meg mondaná, hogy hol van Molnár Tamás?

-Egy pillanat!- mondta és belépett a pultja mögé. Már öt perce keresgélt amikor:

-Amanda!- mondta Miki.

-Ó Istenem! Köszönöm már nincs rá szükség!- mondtam az ápolónak, és odasiettem Mikihez.

-Hol a telefonod? Azt hittük neked is valami bajod van...

-Otthon maradt! De mi van Tomival? Mi történt?

-Nyugi...A pihenőben altatják!- tette a kezét a vállamra.

-De mégis mi történt vele?- erősködtem.

-Éppen hozzád tartott mikor elkapták...Elég rendesen megverték. Eltört a keze, meg az arcát is rendesen eltorzították...

-Mi?- ijedtem meg. - Bemehetek hozzá?

-Gyere!- mondta és megfogta a karom. A kórház egyik távolabbi pontjába vezetett.

-Amanda!- mondta Balázs. Látszott rajta, hogy ideges volt, miattam is. A nyakába ugrottam. Kifolytak a könnyeim a stressztől. Nem kezdtem komolyabban sírni...Nem akartam ennyi ember előtt.

-Köszi, hogy hívtál!- mondtam Petinek.

-Ugyan, inkább menj be hozzá. Biztos téged akar látni ha felébred!- nevetett. Csak legyintettem és benyitottam a kórterembe. A szívem összerándult a látványtól. Az arca tele kötésekkel, a kezén gipsz, infúzió meg minden amit akarsz. Elég ijesztő volt.

Nem tudtam mit tegyek. Egy szék nagyon csábítóan festett, de nem tudtam mit keresek itt. Oké, hogy szeretem meg minden...de én senkije sem vagyok. Ő is szeret de nem vagyunk együtt, miattam nem...

Ez a gondolat volt a kegyelemdöfés. Sírni kezdtem, és odarohantam ahhoz a székhez. Megfogtam a kezét és simogatni kezdtem. Túl nagynak éreztem a távolságot. Túl nagy volt a szakadék közte és köztem...Persze ez miattam van. El kellett volna fogadnom már előbb, hogy tényleg szeret és nem szándékos volt amit tett. Hihetetlen, hogy valamelyikünknek kórházban kell feküdnie, hogy ezt belássam. Szeretem és vele akarok lenni!

- Kérlek...annyira kérlek, gyógyulj meg! Az  én kedvemért!- mondtam miközben felálltam és a mellkasára feküdtem. Hallottam ahogy egyenletesen ver a szíve. Megsimogattam a kezét, mire a szívverése felgyorsult. Felkaptam a fejem de a szeme még mindig csukva volt...

-Hallasz igaz?- suttogtam.-Akkor kérlek nagyon figyelj! Nem haragszom rád érted! Veled szeretnék lenni. Azt szeretném ha megint hozzád bújhatnék. Ha megölelnél és úgy néznél a szemembe mint akkor. Ha olyan szépeket mondanál nekem...Hallasz? Megbocsátok! Csak kérlek térj magadhoz!- mondtam. Annyira szerettem és képes voltam ennyire elszúrni a dolgot...Mi lett volna ha egy autó üti el? Akkor lehet már nem is lenne esélyem megbocsátani...Istenem...soha többet nem fogok haragot tartani senkivel!!Csak ő gyógyuljon meg.

-Elnézést!- mondta egy nővér.- Ellenőriznem kell, hogy minden rendben van-e.- mondta és megnézte az infúziót meg a többi cuccot, majd kiment.

-Bejöhetünk?- érdeklődtek a fiúk.

-Persze!- mondtam, és letöröltem a könnyeimet.

-Hogy van?- kérdezte Peti.

-Fogalmam sincs...- ráztam meg a fejem.- Viszont biztos, hogy hall minket!

-Miből gondolod?- kérdezte Balázs. Ettől kicsit elpirultam.

-Hát...amikor megöleltem, felgyorsult a szíve...- mondtam de nem mertem rájuk nézni. Valamelyik kuncogott, de próbáltam nem foglalkozni ezzel. Visszafordultam Tomihoz és megsimogattam a kezét. A fiúk is leültek a székekre. Egy ideig csendben voltunk és Tomit néztük...

-Amúgy jól vagy Amanda?- kérdezte Miki.

-Miért ne lennék?- értetlenkedtem.

-Apád miatt. Elég durva amit majdnem tett...

-Igen az...De szerencsére van egy örökös megmentőm!- mondtam és mosolyogva Balázsra néztem.- Igazából jobban érzem magam...most hogy már vége, sokkal jobb lesz az életem.

-Az biztos! Feka biztos nagyszerű apa!- nevetett fel hangosan Peti. Balázs meg jól oldalba vágta.

-Milyen apa?- nyöszörgött Tomi. Mindenki elcsendesült és Tomira nézett.

-Hála az égnek!- mondták egyszerre.

-Tomi!- mondtam és a nyakába borultam.

-Szólok egy nővérnek!- mondta Balázs és kiment a kórteremből.

-Hol vagyok?- kérdezte még mindig rekedten.

-Kórházban!- lépett oda Miki és Peti.

-Elég csúnyán összevertek!- mondtam, és megsimogattam a kezét.

-Amanda?- csodálkozott rám.

-Igen...

- Azt hittem csak álmodom...- mondta összezavarodva. Biztos nem tudta, hogy mennyi volt álom abból amit mondtam...

-Nem az!- suttogtam mikor belépett egy nővér és Balázs.

-Na lássuk azt a beteget...- mondta és vizsgálni kezdett. Tomival végig egymás szemébe néztünk, szinte parázslott a levegő kettőnk között. Annyira jó érzés volt megint a gyönyörű zöld szemeibe néznem...Bizsergett az egész testem, pont úgy mint régen.

A nővér majdnem tíz percig intézkedett bent aztán végre kiment.

-Azt hiszem mi is megyünk! Sok mindent meg kell beszélnetek!- mondta Miki. A többiek mosolyogva bólintottak és kimentek. Visszanéztem Tomira aki engem fürkészett.

-Lehet, hogy pihenned kéne!- aggodalmaskodtam.

-Viszonylag jól vagyok!- ellenkezett.

-Hát jó...- mondtam és megfogtam a kezét.

-Szóval...mennyit álmodtam?- kérdezte értetlenül.

-Az attól függ, hogy mit álmodtál...- mondtam mosolyogva. Végig a kezét simogattam. Alig vártam, hogy kimondjak mindent a szemébe nézve. Alig vártam, hogy újra együtt legyünk.

-Hát, hogy elmondtad, hogy mit érzel irántam, hogy mennyire szeretsz és, hogy...hogy...

-Megbocsátok...- fejeztem be miközben mélyen a szemébe néztem.

-Ez most komoly?- kérdezte mosolyogva.

-A lehető legkomolyabb! Csak szeretném ha minél hamarabb meggyógyulnál!- mondtam és a mellkasára hajtottam a fejem.

-Ugye nem azért mert sajnálsz?

-Nem!- mondtam hevesen.- Egyszerűen ráébresztett ez az egész, hogy mennyire fontos vagy nekem.

-Ahogy te is nekem!- mondta és a begipszelt kezével átölelt.

-Most legalább összeillünk!- nevettem és felemeltem a sérült kezem. Ő is elnevette magát.

-Akkor ez most mit jelent?  Megbocsátasz és...?- kérdezte miközben eltolt magától, hogy lássa az arcom.

-Megbocsátok és megpróbáljuk!- mosolyogtam rá.

-Biztos vagy benne? Úgy értem, hogy meg tudsz bízni bennem?- kérdezte félve.

-Amíg nem adsz másra okot addig igen.

8. Rész: Átverés?

Nagyon köszönöm a komikat! Jól esik, hogy szeretitek amiket írok! Igyekszem minél hamarabb írni a részeket és mikor ráérek többet írok. Ti csak olvassátok és írjátok, meg, hogy tetszik-e!!

*******************************************************************

Amanda, mi a baj?- kérdezte és megölelt.- Jesszus, de izzadt vagy! Mi történt?

-Azt...azt...azt hiszem rosszat álmodtam...- mondtam és kezdtem megnyugodni. Szerencsére nem sokra emlékeztem csak Tomira...Ahogy nevet és nem segít...

-Oh...nagyon élethű lehetett...- mondta és megsimogatott.- Viszont jobb lenne ha még aludnál.

-Hány óra?- kérdeztem nyűgösen.

-Dél...

-És te még pizsiben vagy?- érdeklődtem miközben a boxerére mutattam.

-Én is aludtam.

-Bocsi...- mondtam szégyenlősen.

-Nem baj. Inkább aludj!- mondta miközben összeborzolta a hajam.

-Nem hiszem, hogy tudnék aludni!- mondtam és kikeltem az ágyamból.

-Nekem mindegy...Elmegyek boltba mert nincs itthon kaja...Te addig öltözz fel! Mit szólnál ha elmennénk moziba?

-Oké...-vontam meg a vállam. Kiment és egyedül hagyott. Kapva kaptam az alkalmon és felhívtam Dávidot.

-Szia!- kezdtem félénk hangon.

-Szia! Hallottam a hírekben, hogy mi történt...Jól vagy?- kérdezte féltő hangon.

-Igen, köszi. Örülök, hogy végre nem kell rettegésben élnem. Ráadásul, úgy néz ki, hogy Balázs lesz a gyámom...

-Ez remek...

-Szerintem is...De nem ezért hívtalak...

-Tomi?- kérdezte.

-Aha...Elmondtam neki, hogy nincs is barátom...És ma elvisz vacsizni...Akkora hülye vagyok...Fogalmam sincs, hogy hogy voltam képes elmondani neki mindent...

-Tehát szereted...És kibékültetek??

-NEM!- vágtam rá gyorsan.- Csak megkért, hogy adjak egy esélyt, hogy bizonyítson...Majd meglátjuk, hogy mennyire vagyok fontos neki...

-Azt hiszem ez a legjobb megoldás...Csak nehogy megint bántson!

-Igen, én is ettől félek.

-De láttad az új klipjük??Az tuti, hogy rólad szól...

-Igen hallottam...- mondtam és az emléktől már megdobbant a szívem.- Beszéltél mostanában Emével?- váltottam gyorsan témát.

-Nem, azt mondta majd ő hív különben drága lesz...

-Oh, értem. Na mind egy. Ha nem haragszol most megyek mert mozizni megyek Fekával...

-Oké, menj csak! És sok sikert az estéhez!- mondta és letette.

Hát ez remek. Most egész nap izgulni fogok...Mi van ha el sem jön, vagy nem tudom...Ha megint átver...

Kiráztam a fejemből a negatív gondolatokat. Odaléptem az asztalomhoz és a kezembe vettem a rózsát amit Tomitól kaptam. Leültem vele az ágyamra és gondolkodni kezdtem.

Talán nem is olyan elképzelhetetlen, hogy szeret és nem akar átverni. Talán hinnem kéne neki. Hiszen én is akarom. Azt szeretném ha a karjaiban tartana és megcsókolna. Jobban vágytam rá mint eddig. Amióta elment megpróbáltam elnyomni ezeket az érzéseket, hogy ne fájjon, de most, hogy van rá esély, hogy szeret...Folyamatos késztetést érzek, hogy átöleljem.

Ahogy a karjait körém fonja, féltőn, mintha mindentől meg akarna védeni. Ahogy beszívom az illatát. Ahogy a zöld szemeibe nézek...Azt hittem ezek már soha nem fognak hiányozni, és most jobban szükségem van rá mint az oxigénre.

-Bejöhetek?- kérdezte Balázs.

-Persze- mondtam mosolyogva.

-Még nem vagy kész?- csodálkozott, én meg végignéztem magamon.

-Upsz...Azt hiszem kicsit elkalandoztam!- nevettem és letettem a rózsát az éjjeliszekrényemre.

-Azt látom...Na mind egy...Használhatnám a géped egy kicsit? Megnézem, hogy mikor játszanak egy filmet.

-Csak nyugodtan, én majd átöltözöm a fürdőben.

-Köszi!- mondta és leült a székbe. Kivettem a szekrényből egy fekete szoknyát meg egy szűk felsőt és kimentem a fürdőbe. Hamar felöltöztem és kisminkeltem magam. Kicsit feltupíroztam a tépett hajam és visszamentem a szobámba.

- Kész vagyok!

-Remek! A film egy óra múlva kezdődik. Ha most elindulunk akkor időben odaérünk és még jegyet is kapunk.

-Oké, akkor gyere!- mondtam és magammal húztam. Kikapcsolta a gépet majd a kezembe nyomott valamit.

-Mi ez?

-Nem tudom...Tomi küldte és azt mondta, hogy mindenképpen adjam oda...- vonta meg a vállát. Gyors kihajtogattam és egy dalszöveget találtam és hozzá pár sort...

Még 1x

Kérhetsz bármit,
én a lelkem eladnám, hogy mellettem légy.
Éreznem kell még.

Az sem számít,
hogyha vérrel kell öntözöm
szíved kertjét.
Érted megtenném,
hogy lásd

Nekem te maradtál.
Bennem egyedül csak te élsz.
Ahogy még sohamás,
Bárcsak újra itt lennél...

Még 1x
Úgy, mint rég
Testközelben
Melegben átölel
Még1x
Harcolnék
Bárki ellen
Hogy soha ne múljon el,
Még 1x

Csak egy percet kérek.
Ami örökké tart, soha véget nem ér.
Életben tart még.

Nézz rám!Hidd el!
Minden lapom ledobtam a földre eléd.
Bármit megtennék!
Hogy lásd,

Nekem te maradtál.
Bennem egyedül csak te élsz.
Ahogy még sohamás,
Bárcsak újra itt lennél...

Még 1x
Úgy, mint rég
Testközelben
Melegben átölel
Még1x
Harcolnék
Bárki ellen
Hogy soha ne múljon el,
Még 1x

Érzem nem múlt el, ami volt.(még nem múlt el)
Még tisztán él.
Majd megfojt.
De ha úgy érzem feladom,
(még nem múlt el).
Elképzelem, ahogy átkarolsz.

Még 1x
Úgy, mint rég
Testközelben
Melegben átölel
Még1x
Harcolnék
Bárki ellen
Hogy soha ne múljon el,
Még 1x
Úgy, mint rég
Testközelben
Melegben átölel
Még1x
Harcolnék
Bárki ellen
Hogy soha ne múljon el.

Azért küldtem ezt el neked mert nem tudtam, hogy megnézted-e a klipremierünket. Ha nem akkor tudnod kell, hogy ezt neked írtam és komolyan így érzem. Amit leírtam azt mind komolyan gondolom. Nagyon szeretlek és remélem egyszer még meg tudsz bízni bennem.

A levéllel együtt leültem az ágyamra. Egy ideig a hatása alatt voltam, aztán mosolyogva kitűztem a falamra. Hiába féltem, ez akkor is jólesett.

-Na? Mehetünk?

-Persze!- mondtam és lerohantam a földszintre.-Amúgy mit is nézünk?- kérdeztem miközben belebújtam a cipőmbe.

-Aliz Csodaországban. Korábban már láttam Petiékkel de nagyon tetszett és szerintem neked is fog.

-Szerintem is, már meg akartam nézni aztán soha nem jutottam el odáig...-nevettem. Nem is értem mi ütött belém. A tegnapi nap után, nem lehetnék valami boldog. Ehhez képest Tomi levele olyan boldogsággal töltött el amit nagyon régen éreztem.

-Reméltem, hogy ezt mondod.- mondta miközben beszálltunk a kocsiba.- Lehet egy pofátlan kérdésem?

-Egy dalszöveg volt...Hogy hátha nem láttam az új klipet...- magyaráztam mosolyogva. Ő is elnevette magát.

-Mindent megtesz, hogy tudjad...- mondta miközben a mozi melletti piros lámpánál álltunk.

-Helyes...úgy is azt mondta, hogy adjak neki egy esélyt, hogy bizonyítson...

-Szóval együtt vagytok?- döbbent meg.

-Nem...Hagyom, hogy bebizonyítsa, hogy szeret és nem verne át megint...Majd meglátjuk, hogy mi lesz.

-Na végre!- mondta és nem tudtam, hogy a megjegyzésemre mondja vagy, hogy végre megkaptuk a jegyünket a negyedórás sorbaállás után.- Már azt hittem soha nem állsz vele szóba. Azt mondtad, hogy valamit megengedtél neki, de, hogy ezt...Ebben már reménykedni sem tudtam...

-Szóval egy igazi házisárkány vagyok?- kérdeztem miközben elhelyezkedtem a puha székemben.

-Dehogy!- nevetett és megsimogatta az arcom.- Te egy angyal vagy...Csak ha bántanak nem könnyen tudsz megbocsátani, de ez érthető...

-Köszi...- mondtam és elkezdődött a film.

Igazából nem nagyon tudtam figyelni. Végig Tomin járt a fejem, meg azon, hogy milyen lesz az estém...Vajon hova visz majd vacsorázni?Vajon ki kell öltöznöm, vagy mi? És mi van ha meg akar csókolni? Hagyjam? Hiszen akarom...De lehet, hogy nem kéne már az első bizonyítási napján hagyni...

Amikor vége lett a filmnek kicsit elszégyelltem magam, hogy nem is figyeltem.Egy-egy részlet maradt csak meg, és a többi homály. Vajon Feka észrevette? Na mind egy...Hazamegyek és már készülhetek is a randimra...Randi? Ez tényleg randi lenne? Vagy csak egy találka egy régi ismerőssel??

-Mikor találkozol Tomival?- kérdezte Balázs miközben beszálltunk a kocsiba.

-Nyolcra jön értem!- mondtam és fülig ért a szám.

-Oké akkor én addig majd elhúzok otthonról...

-Nem kell!- ellenkeztem.

-De-de...Majd meglátod!- mondta ravasz hangon.

-Mit kell meglátnom?- kérdeztem de csak legyintett.

***Balázs***

Kíváncsi vagyok Tomi főzőtudományára. Remélem, hogy kész van...Ha hazaérünk és ő még nem lesz kész...Na mindegy az ő baja...Nekem csak haza kell szállítanom Amandát és kész. Csak aztán nehogy akkor boruljon ki a tegnap miatt. Ez is olyan érdekes...Nap közben semmi baja, aztán este rémálmai vannak...

***Amanda***

-Te nem jössz be?- kérdezte mikor hazaértünk.

-Nem, de te menj nyugodtan...- mondta. Kiszálltam a kocsiból és nemértően elindultam a ház felé. Már háromnegyed nyolc. Csak egy kis sminkigazításra lesz időm...

Beszaladtam a házba, egyenesen fel a szobámba. Elolvastam még egyszer a levelet, hogy biztosítsam magam Tomi érzelmeiről, majd lementem a konyhába.

Nyolc óra

Még sehol senki...Áh biztos csak késik.Nem kell öt perc és itt lesz.

Nyolc tizenöt

Talán dugó van a városban? Vagy eltévedt? Nem az nem lehet, hisz a múltkor volt itt. Akkor meg hol a fenében van?

Nyolc harminc

Komolyan én ezt nem hiszem el. Hol a francban van? Lehet, hogy nem is jön...Tudtam, hogy fel fog ültetni...Annyira éreztem, hogy nem szabad megbíznom benne...Áh...elegem van az összes hímneműből...

Egyszer csak csörögni kezdett a telefonom.

-Mi van?-szóltam bele idegesen.

-Amanda! Sürgősen gyere a kórházba! Tomit baleset érte!- mondta Peti idegesen. Nekem meg kiesett a telefon a kezemből...

7. Rész: Megegyezés

-Amanda?- kérdezte. A hangjától még hevesebben vert a már így is felgyorsult szívem. Ha így folytatom szívrohamot fogok kapni.

-Igen...- mondtam végül.

-Hogy érted azt, hogy nincs barátod?

-Ahogy mondom...- mondtam idegesen.

-De akkor miért mondtad, hogy van?

-Azt hittem akkor békén hagysz, és nekem is könnyebb elfogadnom a dolgokat...- mondtam és telefonon keresztül is szégyelltem magam. Kicsit hosszabb volt csönd, már éppen meg akartam kérdezni, hogy itt van-e mikor megszólalt.

-Azt akarod, hogy békén hagyjalak?- erre nem tudtam mit mondani. Nem akartam, hogy elmenjen, de féltem, hogy bánt.

-Nem...-mondtam végül.- Tomi...én még...én...szeretlek!- böktem ki.- De félek...Félek, hogy megint átversz, vagy, hogy nem is szeretsz...

-Bármit megteszek, hogy elhidd. Mondj bármit én megteszem...Azt megértem, hogy félsz...ez miattam van. De azt hidd el, hogy szeretlek! Érted? Mindenem odaadnám érted...

-Nem tudom...- mondtam, és leültem a nappaliban a kanapéra.

-Engedd, hogy bebizonyítsam!- mondta. A hangjával kérlelt rá, és nem lehetett neki ellenállni. Kicsit úgy éreztem, hogy belesétálok a csapdájába.

-Nem...megint bántani fogsz!- mondtam.

-Amanda! Gondold végig kérlek...Miért akarnálak ronccsá tenni? Miért lenne ez jó nekem?

-Nem tudom...én már semmit sem tudok...- borultam ki végleg.

-Akkor engedd, hogy bebizonyítsam!- kérlelt, szinte könyörgött.

-Még is, hogy tervezted?

-Az legyen az én gondom! Te csak engedd, hogy találkozzunk! Csak egy esélyt kérek...

-Legyen...- egyeztem bele. Nekem nem árthat ezzel...Ha csak nem hazudik. De igaza van, mégis miért tenné.

-Köszönöm!- mondta.

-Még ne köszönj semmit!- mondtam határozottan.- Ha csak egyszer megbántasz akkor nem engedem, hogy még egyszer a közelembe gyere!

-Tudom, nem fogom elszúrni. Fontos vagy nekem...Fontosabb saját magamnál...- erre nem tudtam válaszolni. Egy ideig csend volt de nem volt kínos. -Hogy vagy?

-Ezt, hogy érted?- kérdeztem zavarodottan.

-Balázs elmondta, hogy mi történt...Hogy az apád...már ha lehet annak nevezni...mit tett.

-Oh, értem...Jobban vagyok köszi. Eléggé megijedtem...Ahogy rám törte az ajtót, és ahogy fogdosott...- megráztam a fejem, hogy az emlékek kimenjenek a fejemből.- Miért van az, hogy engem mindenki molesztál?- borultam ki, pedig nem akartam...pláne nem neki.

-Hogy érted, hogy mindenki?

-Hát a koncert előtt is...Mi vagyok én? Úgy nézek ki mint valami ku**a?

-Dehogy! Nyugtatott meg! Én sem értem az egészet...Nem tudom, hogy képes valaki bántani egy lányt...

-Én sem...- mondtam. Nem értettem, hogy, hogy vagyok képes vele így beszélgetni...Nem hagyhatom, hogy megint átverjen.

-Elvihetlek vacsorázni?- kérdezte kisebb szünet után.

-Va...vacsorázni? Engem?

-Igen...-mondta és hallottam, hogy nevet.

-Nem is tudom...- húztam az időt.

-Csak egy vacsora...még fizetned sem kell. Semmi kötelezettség. Egyszerűen szeretnék veled lenni egy kicsit!

-Tomi...

-Ugyan már...

-Legyen...- adtam be a derekam.

-Remek...akkor holnap nyolcra érted megyek! Szeretlek!

-Szia!- mondtam és kinyomtam a telefont. Végiggondoltam a beszélgetésünket és elcsodálkoztam saját magamon. Nem emlékeztem, hogy mikor döntöttem volna úgy, hogy engedek neki. Vagy, hogy mikor döntöttem el, hogy bevallok neki mindent. Így teljesen kiszolgáltatom magam neki...

-Jól vagy?- kérdezte Balázs hiszen a kanapén gubbasztottam.

-Persze!- hazudtam és próbáltam mosolyogni.

-Aha persze!- mondta és lehuppant mellém.- Mi a baj? Megbántott?

-Dehogy! Tomi...nagyon kedves volt...

-Akkor?

-Képes voltam neki elmondani mindent...Hogy lehetek ekkora...ááá nem is értem magam...

-Pedig egyszerű a dolog...

-Akkor magyarázd el kérlek, mert én nem értem...

-Szereted. Az érzelmek sokszor kényszerítenek olyanra amit nem akarsz...mármint azt hiszed, hogy nem akarod!

-De én nem akarom! Most reménykedni fog...

-Igen, de mégis miért mondtál el neki mindent?- kérdezte nem értően.

-Nem tudom...talán joga volt tudni, vagy nem tom. Szeretem és vele akarok lenni, de ha megint átver...

-Nem fog!- csitított le finoman.- Ismerem annyira, hogy ezt tudjam. Ha valakit komolyan szeret azt nem bántaná!

-Honnan veszed...

-Ezt már mondtam...Nem nézted meg a klipet?- kérdezte.

-De, megnéztem.

-Akkor még miért kételkedsz?

-Nem is az érzéseiben kételkedem, hanem inkább nem adok neki elég bizalmat...

-A történtek miatt igaz? Megértem, de ne edd magad! Adj neki egy esélyt!- mondta és kiment a konyhába.

Egy darabig még ültem a nappaliban majd meguntam.

-Lefekszem!- kiabáltam neki.

-Rendben! Mozgalmas napod volt!- kiabált vissza. Felmentem a szobámba és befeküdtem az ágyamba. Nem kellett öt perc és én már aludtam is.

Újra reggel volt és én menekültem valaki elöl...Apa volt az. Üldözött és persze rögtön utolért. Elkapott és vadul taperolni kezdett. Nem tudtam elmenekülni. A kezeim le voltak láncolva és moccanni sem tudtam. Hangos kacagást hallottam az ajtóból. Odanéztem és Tomi volt az. Nem is segített csak nézte ahogy apám éppen megerőszakol.

Egy sikításra riadtam fel...Egy kis időbe telt, hogy rájöjjek hol vagyok és, hogy én sikítottam. A testem tiszta izzadság volt, a szívem majd kiugrott a félelemtől és úgy remegtem mint a nyárfalevél. Balázs hamar a szobámban volt. Leült és nyugtatgatni kezdett.

6. Rész: A megmentő

A szívem hevesen dobogott. Gondolkodás nélkül lerohantam a földszintre, de beleütköztem apába.

-Apa?- kérdeztem remegő hangon és rögtön hátrább léptem.Mindig igyekeztem úgy időzíteni, hogy véletlenül se talákozzunk.

-Kicsim, mi történt a kezeddel?- kérdezte és közelíteni kezdett.

-Eltört...De Balázs be vitt az ügyeletre!- mondtam és reméltem, hogy fogja a lapot. Újra Balázs védelme alatt álltam így nem bánthatott. Nem is válaszolt de még mindig közelített. Felrohantam a szobámba és magamra zártam az ajtót. Nagyon féltem és nem tudtam mit tenni. Máskor csak úgy simán kimentem az ajtón de most elállta az utam...Tervez valamit, méghozzá velem.

Próbáltam a szobámban is elbújni hátha betöri az ajtót vagy valami. Remegtem a félelemtől, és teljesen össze voltam zavarodva...Persze nem apa miatt. Lehet, hogy Tomi tényleg szeret? Mi van ha igazat mondott...

-Azonnal nyisd ki!!!-  kiabált apa. Nagyon megijedtem. Úgy verte az ajtómat, hogy azt hittem mindjárt beszakad. A telefonomhoz futottam és rögtön Balázst hívtam.

-Na mizu?- kérdezte kedvesen.

-Kérlek gyere ide...kérlek- zokogtam.

-Mi a baj?- kérdezte idegesen.

-Apa megbolondult! Segíts kérlek! Bezárkóztam de az ajtóm nem bírja sokáig!- mondtam.

-Azonnal ott vagyok! Már az utcátokban vagyok!- mondta. Nagyon idegesnek tűnt aminek örültem. Csak addig kell kibírnom amíg ideér...Csak addig...

-Nyisd ki különben betöröm!- verte tovább az ajtót.

-Hívtam a rendőrséget! Tűnj el!- fenyegetőztem de a hangom többször elcsuklott. Sajnos nem volt jó ötlet, ettől csak idegesebb lett. Nem tudom mivel verte az ajtót de az kezdte megadni magát...Végül betört. Hatalmast sikítottam és igyekeztem a tőle legtávolabbi sarokba menni.

-Mégis mit képzelsz magadról! Az apád vagyok, azt teszed amit mondok!- mondta és odarohant hozzám. A feje lángolt a dühtől. Mikor megpróbáltam kitérni az útjából elkapta a kezem. Odahúzott, szorosan magához miközben a fenekemet markolta. Iszonyatosan féltem, és undorodtam egyszerre. Mikor megpróbáltam kirángatni magam a karjaiból, ő még szorosabban fogott.

Egyik keze a fenekemen, a másik a mellemen volt. Majd hirtelen felkapott és ágyra vitt. Letépte a felsőm és csókolni kezdett. Próbáltam elfordítani a fejem és kitérni az útjából miközben azon imádkoztam, hogy Feka minél hamarabb itt legyen.

-Kérlek ne! Kérlek!- zokogtam.

-De,de!-mondta és mikor ki akartam mászni alóla megpofozott. Nem is gyengén. Úgy éreztem, hogy felrepedt a szám...Becsuktam a szemem és reménykedtem, hogy hamar vége lesz...

Egyszer csak eltűnt rólam. Kinyitottam a szemem és megláttam Balázst ahogy behúz apámnak egyet. Kicsit megtántorodott de mikor összeszedte magát, ő is megütötte Balázst. Ezt rossz volt nézni, elfordítottam a fejem. Megláttam a telefonom és felhívtam a rendőrséget. Mindent elmondtam nekik.

Nem is telt sok időbe amíg kiértek. Viszont rossz érzés volt ennyire tehetetlennek lenni. A rendőrök rögtön feljöttek és leszedték apámat Balázsról. Bilincset raktak a kezére, elmondták a jogait és elvitték. Úgy éreztem mintha száz kilós súlyoktól szabadultam volna meg.

-Amanda!- rohant oda hozzám Balázs.- Jól vagy?...Te jó ég!- mondta mikor meglátta az arcom. Ezek szerint tényleg felrepedt a szám.

-Köszönöm!- mondtam és hozzábújtam. Szorosan öleltem és megint biztonságban éreztem magam.

-Ugyan...De jól vagy? Azt hiszem meg kéne mutatni egy orvosnak!

-Jól vagyok...Mármint nem fáj, csak nagyon féltem...- mondtam és megnéztem az arcát. Hihetetlen de semmi baja nem volt. Pedig azt hittem, hogy apa nagyon megütötte.

-Te jól vagy?- kérdeztem és megsimogattam az arcát. Olyan volt mintha a bátyám lenne.

-Igen...- mondta mosolyogva.

-Elnézést!- szólt egy rendőr miközben kopogott.- Azt hiszem vallomást kéne tenniük!

-Most? Elég trauma érte már...- mondta Balázs.

-Nem baj...Minél hamarabb legyünk túl rajta...- sóhajtottam. A Rendőr bejött, elővett egy papírt és kérdezgetni kezdett. Nehéz volt a kérdésekre koncentrálnom de sikerült. Próbáltam nem arra gondolni ahogy apán taperolt. Ha Balázs csak öt perccel később érkezik...Bele se mertem gondolni.

Mikor elment a rendőr Balázs szorosan megölelt. Biztosított róla, hogy soha nem hagyja, hogy bajom essen. Felajánlottam neki, hogy költözzön ide, persze belement. Úgyis azt mondta a rendőr, hogy valószínű, hogy lecsukják apám így kell nekem egy gyám.

-Balázs?- kezdtem.

-Igen?

-Nem akarsz gyereket?- kérdeztem, ő meg teljesen megilletődve nézett rám.

-Ezt most, hogy érted?

-Tudom, hogy hatalmasat kérek...De...te vagy az egyetlen rokonom apámon kívül...- mondtam és az ujját a számra tette.

-Én ezt már elintéztem!- mondta.

-Mi??- néztem rá bambán.

-Tudod, sejtettem, hogy egyszer szükség lesz egy ilyen lépésre. Kértem papírokat és tárgyaltam a gyámüggyel aki azt mondta semmi akadálya. Szóval már csak alá kell írnom...- nem is tudtam megszólalni örömömben. Ez már tényleg több volt mint amit vártam. A nyakába borultam amitől leestünk az ágyamról. Végre tudtam nevetni. Ő is velem nevetett majd hirtelen felállt.

-Telefonálnom kell!- mondta.

-Kinek?

-Valakinek aki már nagyon izgul, hogy mi van veled!- mondta és rám kacsintott. A szívem hamarabb felfogta a dolgot mint az agyam. Kétszer olyan gyorsan kezdett verni és izzadni kezdett a tenyerem. Tomi aggódik miattam? Ez tényleg lehet?

Most, hogy megszabadultam apámtól, újra gondolkodhattam azon, hogy vajon Tomi tényleg szeret-e. Mi van ha igazat mondott? Hogy tényleg szeret és, hogy miattam szakított Szandrával? Vagy azok amiket a klipben énekelt és amit előtte mondott? Vajon higgyek neki? De mi van ha elhiszem és visszamegyek hozzá és átver? Ha megint összetöri a szívem, azt nem tudom elviselni. Lehet, hogy szólnom kéne, hogy nincs is barátom?

Ahogy belegondoltam rohantam is Balázshoz.

-Kérlek mondd meg neki, hogy nincs barátom!- mondtam amire kérdő szemekkel nézett rám.

-Hogy?

-Csak mondd meg! Kérlek!

-Oké...

-......

- Az oké, hogy Amanda itt áll mellettem és azt üzeni, hogy nincs is barátja...- mondta és fülig ért a szája. Tulajdonképpen nem értettem, hogy miért mondtam ezt. Lehet, hogy bátorításnak fogja venni...De én még nem tudok megbízni benne...

-......

-Jól hallottad igen! Beszélni akar veled!- nyújtotta oda a telefont. Elvettem, de az izgalomtól majdnem kiesett a kezemből.

5. Rész: Beismerés

Köszönöm a komikat!!! Csak így tovább, írjatok!!!

*******************************************************************

Nem tudtam megszólalni. Először azt hittem, hogy még mindig álmodom vagy káprázik a szemem. Ott állt teljes életnagyságban egy rózsával a kezében és engem bámult.

-Akkor én megyek is!- mondta Balázs mosolyogva. Tátott szájjal bámultam rá és fel sem fogtam, hogy mi van. Szépen kisétált mintha minden tök természetes lenne.

-Szia!- mondta lehajtott fejjel Tomi mikor már ketten voltunk.

-Szia...- köszöntem durcásan. Annyira kómás voltam még, hogy haragudni sem volt energiám...Kimásztam az ágyból és egy köntösért nyúltam.-Mit akarsz? - kérdeztem ezt már kicsit mogorvábban.

-Ne haragudj, hogy zavarok...Csak ezt hoztam...- mondta és felém nyújtotta a virágot. Na most aztán felébredtem. A szívem úgy kalimpált mint mikor régen csókolóztunk, ugyanakkor úgy éreztem, hogy egy félig beforrt seb felszakadt a szívemen. Nem tudtam, hogy sírjak- e vagy nevessek.

-Oh... hát kösz...- mondtam és elvettem. Haragudni akartam de annyira meg voltam hatódva, hogy nem bírtam. Pedig éreztem, hogy így kéne tennem különben megint én szívom meg.

***Tomi***

Ez már jó jel, hogy nem vágja hozzám. Még csak nem is kiabál. De miért ilyen nyűgös. A szemei teljesen be vannak dagadva és pirosak...Csak nem sírt egész éjjel? Talán az apja...? Nem az nem lehet.

Elnéztem mellette és megláttam a fényképeket a földön. Így már érthető...De vajon miért vette elő őket? Végkép meg akar szabadulni tőlem??

Visszanéztem rá. Ő is engem nézett, olyan kíváncsian fürkészett, hogy beleremegtem. Úgy nézett rám mint akkor...De mégis valahogy tartózkodóbb volt.

-Akarsz még valamit?- kérdezte és az asztalára tette a virágot. Nem tudtam, hogy beszéljek is vele, vagy csak úgy menjek el.

-Nem...Csak a rózsát akartam odaadni...- mondtam végül. Nem akartam elrontani azzal, hogy megint neki esek. Szépen lassan, meg fog bocsátani. Legalábbis ebben bíztam...

-Remek...akkor ha nem haragszol átöltöznék...

-Csak nyugodtan, én már megyek is...- mondtam és kimentem az ajtón. Szenved...és miattam. Hogy lehettem ennyire...hülye...Mindennél jobban szeretem és a hülyeségem miatt elvesztettem.

***Amanda***

Becsuktam mögötte ez ajtót, nekidőltem és lecsúsztam. A fejemet a térdemnek hajtottam és sírni kezdtem. Szépen csöndben hagytam, hogy a könnyeim lefolyjanak az arcomon. A tegnap este után azt hittem, hogy nem tudok már sírni... De az, hogy láttam őt, itt volt... virágot adott... Istenem miért teszi ezt velem?

Hallottam ahogy a földszinten a fiúk beszélgetnek. Fülelni kezdtem hátha elkapok egy-két választ a kérdéseimre

-Na mi volt?- kérdezte Feka.

-Semmi...Odaadtam a virágot és eljöttem...- a hangjától a könnyeim megszaporodtak.

-Miért...meg kellett volna neki mondani, hogy mennyire szereted... - nagyot nyeltem... Szóval Feka is beveszi ezt a maszlagot???

-Nem hiszem, hogy sok hatást értem volna el. Eddig is tudta, hogy szeretem. Egész éjjel miattam sírt.- mondta Tomi. Szomorúnak tűnt de megpróbáltam nem törődni ezzel.

-Honnan veszed...lehet, hogy csak a gép előtt ült. - Tudtam, hogy Balázs is olyan pontosan tudja az esti programon mint Tomi vagy én... Egyszerűen csak nem akarta bevallani Tominak...

-Nem. Egész éjjel sírt, ráadásul azért mert a közös képeinket nézegette... - Szóval akkor észrevette... Helyes... tudja, hogy mit tett velem...

-Figyelj Tomi... Nem hiszem, hogy ez bármelyikőtöknek jó lenne. Kívülálló ként többet látok mint ti. Te is szenvedsz és ő is...Mindketten azért mert nem vagytok együtt... Nem az lenne az ésszerű, hogy összejöjjetek?- elemezett minket Balázs. Persze, hogy igaza volt, de attól még nem tudtam megbízni Tomiban. És így hogyan dőlhetnék be neki? Gyakorlatilag megcsalt...

-Én bármit megteszek, hogy az enyém legyen... - mondta Tomi azon az elszánt hangján. A torkom összeszorult. Éreztem, hogy Tomi beleadásából nekem csak bajom eshet.

-Abban biztos vagyok. Csak szeretném ha nem bántanád!

-Nem fogom...Inkább ártok magamnak mint neki!- mondta aztán annyira rossz kedvem lett ettől a beszélgetéstől, hogy bekapcsoltam a magnóm és visszafeküdtem az ágyamba. Sajnos már nem tudtam elaludni. Lenéztem a földre, majd leültem a képek mellé. A kezembe vettem azt amelyiktől tegnap sírtam, és csak néztem. Egyre csak valami hibát kerestem. Valamit ami elárulja, hogy nem szeret és nekem sem szabad szeretnem...De sajnos semmit nem találtam. Tomi olyan szenvedélyesen ölelt, hogy még most is éreztem azt a melegséget amit akkor.

Valaki kopogott az ajtón. Kicsit megijedtem aztán gyorsan összeszedtem magam.

-Szabad!- mondtam és Balázs jött be.

-Jó reggelt!- nevetett.

-Csak, hogy tudd ezt megbosszulom.- Fenyegetőztem, hogy eltereljem a figyelmét az igazi hangulatomról.

-Azt, hogy így keltettelek vagy, hogy vendéget hoztam?- kérdezte miközben leült mellém.

-Is-is...- mondtam és újra a képre néztem.

-Amanda...- sóhajtott.- Szerintem ideje beismerni, hogy te igenis szereted még...

-Honnan veszed?- kérdeztem és pánikba estem. Nem akartam, hogy ezt bárki is tudja...Még akkor sem ha már én is tudom, hogy ez így van.

-Nézz magadra! Itt ülsz a régi képek fölött, a szemed piros a sok sírástól és még mindig haragszol rá.

-Ez nem jelent semmit... - tiltakoztam hevesen... Talán túl hevesen is...

-De igen...Ha fájnak az emlékek és nem tudsz megbékélni az igenis ezt jelenti!- mutatott rá.

-De..én...

-Legalább előttem ne tagadd le... - mondta szomorúan mélyen a szemembe nézve.

-Tényleg szeretem...- mondtam végül. Nagyon nehéz volt ezt kimondanom hangosan még ha így is volt.De most, hogy kimondtam nem volt megállás. A szavak csak úgy jöttek. - Ha kéne elé ugranék, hogy én kapjam a golyót, legszívesebben hozzábújnék minden pillanatban, megcsókolnám és nem engedném el többet... Szeretni akarom és világgá kürtölni, hogy soha senkit nem szerettem és fogok úgy szeretni ahogy őt! Hallgatni akarom a szívdobbanásait és újra érezni az ajkait...

-Akkor miért nem teszed?- értetlenkedett.

-Nem tudok hinni neki...Nem hiszem, hogy szeret...Vagy ha szeret is akkor mennyi az esély rá, hogy nem teszi meg velem ugyanazt amit fél évvel ezelőtt?

-Tehát nem bízol benne...Ez mondjuk érthető...De biztos forrásból tudom, hogy szeret...

-Mégis honnan veszed, hogy neked nem hazudik?

-A legjobb barátom... ja és nem mindenkiről ír számot...- mondta nekem meg nyitva maradt a szám.

-Tessék??

-Csak annyit mondhatok, hogy ma lesz a klippremierünk a Viván...Ha érdekel nézd!- közölte sunyi mosollyal majd felállt. - Nekem most mennem kell! Legyél jó!

-Nem hagyhatsz így itt! - tiltakoztam és én is felálltam.

-De igen!- nevetett.- ennyivel elintézte és kisétált a szobámból.

*

A nap többi részében használhatatlan voltam. Bekapcsoltam a TV-t és vártam, hogy elkezdődjön az Interaktív. Közben gépeztem, de a többiek hamar meguntak, hiszen annyira el voltam varázsolva, hogy egyszavas válaszokat adtam.

Aztán végre elkezdődött. Ők voltak a vendégek a chatben is szóval az egész műsor alatt figyelhettem őket. Amikor Tomi a kamerába nézett úgy éreztem, hogy menten kiugrik a szívem. Igyekeztem nem így reagálni de nem mindig jött össze... Aztán persze jobban bezsongtam mikor eljött a klip ideje...

-Tomi? Mondanál valamit a klipről?- kérdezte Ada.

-Csak annyit, hogy egy lánynak írtam, aki fontos nekem és ha néz minket akkor szeretném ha úgy hallgatná ezt a számot mintha neki énekelném! Szeretném ha tudná, hogy minden igaz amit mondtam! Szeretném ha bízna bennem! - mondta és majdnem leesett az állam. A számot rögtön felismertem...: Még1*

Én ezt már komolyan nem tudom elhinni. Innen már teljesen más értelmet nyert a szám szövege...Hát még a videó hozzá. Ahogy Tomi szenved...és a lány aki engem játszott...Hát kísértetiesen hasonlítottunk...

A klip végére a szemem könnyekben úszott, és köpni nyelni nem tudtam.

4. rész: Emlékek

Nagyon, kérlek titeket, hogy olvassátok el, és írjatok komikat...Remélem tetszeni fog.

*****************************************************************

Csak rohantam, hogy minél messzebb lehessek Tomitól. Egyszerűen nem értettem, hogy még mit akar tőlem. Annyira szerettem volna hinni neki...tényleg. Legszívesebben még a csókot is megengedtem volna...Igazából ezt sem értettem. Egészen idáig azt hittem, hogy túl tettem magam rajta, hogy már nem érdekel és most, hogy újra találkoztunk az életem romokban hever. Erre aztán semmi szükségem nem volt.

-Amanda?- állított meg egy ismerős hang. Pont jókor jött...

-Dávid...ó Dávid...- mondtam és a nyakába borultam.

-Mi a baj...hiszen te sírsz? Mi történt? És hol voltál a koncerten??- kérdezte de nem tudtam megszólalni a sírástól. Majdnem öt percig várni kellett, hogy egy értelmes szót ki tudjak nyögni.

-A koncert előtt megtámadtak, de Balázsék időben érkeztek...

-A kezed?

-Eltörték, de ez most nem fontos...- kezdtem.-...Dávid...az egész banda itt van...

-Így már érthető...de már megint mit csinált veled?

-Semmit, csak...azt mondta, hogy...szakított a barátnőjével még aznap este, hogy velem lehessen...Meg, hogy még mindig szeret és nem akar elengedni...

-Akkor mi a problémád?

-Én ezt nem tudom elhinni...Nem tudok megint megbízni benne...-mondtam.-...Meg is akart csókolni de elküldtem és azt hazudtam, hogy van barátom...

-De mégis miért?- értetlenkedett.

-Fogalmam sincs...- mondtam és ez is csak felbosszantott. Nem tudom, miért kellett ezt mondanom.- Talán csak el akartam vele, és magammal is hitetni, hogy egyáltalán nem érdekel...

-Miért? Érdekel?

-Nem!- vágtam rá gyorsan. Egyszerűen nem engedhettem meg magamnak, hogy újra beleszeressek. Keménynek kell lennem, különben megint összetöri a szívem.

-És mégis mit fogsz tenni ha látni akarja a barátod??- kérdezte. Hirtelen egy nagyon durva ötletem támadt.

-Mi lenne...mi lenne ha te lennél a "barátom"?

-Mi? Úgy érted játsszuk el, hogy egy pár vagyunk?- nézett rám furán.

-Pontosan...Csak akkor kéne ha Tomi is ott van...

-Én...Amanda...nem hiszem, hogy ez jó ötlet.

-Miért...csak egy ártalmatlan kis játék...Senkinek nem ártunk vele!!

-Rendben...De ha úgy gondolom, hogy semmi értelme, mert ti Tomival igenis szeretitek egymást akkor abbahagyjuk!- mondta. Örömömben megöleltem. A sírást is abbahagytam és a kedvem is jobb lett.

***Tomi***

-Tudod nem értelek titeket...- mondta Feka miközben az új klip forgatására igyekeztünk.

-Kiket?- kérdeztem.

-Téged és Amandát...A tök egyszerű ügyből olyan bonyolultat gyártotok ami teljesen felesleges!

-Ezt most miért mondod?

-Oké, aláírom, hogy nem kellett volna Amandával kavarnod mikor még együtt voltál Szandrával. De az is egyértelmű, hogy jobban szereted mint bármelyik csajt eddig...

-Igen...?

-És majdnem biztos vagyok abban, hogy ő is szeret. Ahelyett, hogy ezt bevallaná inkább kitalál mindenféle mesét- ingatta meg a fejét.

-Szóval szerinted hazudott?- kérdeztem és reménykedni kezdtem.

-Amanda igen nehezen titkolja ha boldog...és ne igazán tűnt annak...

-Ez igaz...- mondtam és elmosolyodtam egy emléken.- De akkor miért mondta?

-Fél...amit meg tudok érteni, nagyon törékeny azok után amin keresztül ment.- mondta. Persze, hogy törékeny...de nekem nem állt szándékomban összetörni...

-És mit akarsz mit tegyek? Ha ilyeneket kitalál biztos, nem akar tőlem semmit...Még ha szeret is, egyértelműen megmondta, hogy nem tud hinni nekem...- hadartam.

-Az lehet...De ha egy lány szerelmes, sokféleképpen bebizonyíthatod neki!- mondta és mosolyogva bement a stúdió kapuján. Egy pillanatig kint álltam és elgondolkodtam a dolgokon. Aztán bementem. Alig vártam, hogy kész legyen az új klip amit ahhoz a számhoz csinálunk amit Amandáról írtam...

Nem volt épp sok dolgunk...Többnyire a gépek dolgoztak mert az "emlékképeket" már előbb felvettük. Először felvettük ahogy Petiék gitároznak aztán engem ahogy énekelek. Ez egy szobában történt. Hol az ágyon feküdtem, hol pedig az asztalnál ültem és próbáltam írni ami nem ment...Ezzel azt akartuk szimbolizálni, hogy nélküle egy semmi vagyok...

A falakra különböző képeket vetítettünk. Például ölelkeztem egy lánnal (aki persze rá hasonlított). Akkor volt olyan ahogy a baráti társaságban ülünk és együtt vagyunk...Szóval csupa boldog pillanat mikor még vele voltam.

***Amanda***

Mikor hazaértem, leültem az ágyamra és próbáltam kezdeni valamit magammal, de a gondolataim egyre csak Tomin jártak. Az emlékek amiket eddig elnyomtam magamban egyre erősebben törtek a felszínre, és persze fájdalmat okoztak. Nem akartam, hogy fájjon mert az azt jelentené, hogy még mindig fontos nekem.

Bekapcsoltam a TV-t és próbáltam arra koncentrálni. De akárhova kapcsoltam Tomi mindig visszanézett rám. A VIVÁn az új klipjüket reklámozták, a híradóban és róluk volt szó...Ahol nem ők voltak ott valami nyálas szappanopera ment...Hát annál még Tomi arca is jobb volt...

Nagyot sóhajtottam, kikapcsoltam a TV-t és elővettem egy IM-et...Hát ezzel sem jártam jól. Mintha a sors azt akarta volna, hogy igenis gondoljak rá...

-Hát akkor lássuk...- suttogtam és letérdeltem az ágyam mellé, hogy előszedjem alóla a dobozt amiben a Tomival készült közös képeim voltak.- Nem lehet olyan nehéz...- Nem szeretem! Mondtam miközben erőt vettem magamon, hogy kinyissam.- Akkor lássuk...- gyorsan kinyitottam és elővettem az első dolgot ami a kezem ügyébe akadt.

Egy kép volt. A banda "szeánszos" várában, Tomival éppen a farsangi bálon keringőztünk. Ilyenkor vajon, hol volt Szandra?

Megráztam a fejem, hogy ne ezen agyaljak és elővettem a következő képet. Ezen Petivel voltam...Éppen  kő-papír-ollót játszottunk. Ez is a várban volt és egy kőkorláton ültünk. Ha jól emlékszem fogadtunk valamiben és, hogy eldöntsük kinek van igaza ezt játszottuk. Hangosan nevettem és a következő fényképért nyúltam.

Anno ez volt a kedvenc képem...Tomival elbújtunk és összebújtunk, meg csókolóztunk és észre sem vettük, hogy Miki lefényképez minket...Mikor elküldte a képeket megkértük, hogy nehogy elmondja Balázsnak...De gondolom magától is rájött egy idő után, hiszen szinte mindig parázslott köztünk a levegő.

Éreztem, hogy egy könnycsepp legördül az arcomon. Azt hiszem én még szeretem...ezt be kell ismernem különben soha nem tudok tovább állni...De mi van ha én nem akarom ezt? Mi van ha annyira szeretem, hogy saját magamat is feláldoznám érte?

Ahogy ezt kimondtam magamban tudtam, hogy így van. A józan felem persze azonnal tiltakozott...Nem lehet. Hiába szeretem és hiába vágyom az ölelésére, nem mehetek vissza hozzá...Csak megint összetörné a szívem...Kiderülne, hogy még együtt van Szandrával, vagy esetleg ha megunna egy másikat keresne mikor még együtt vagyunk...Végül is Szandrával is ezt tette...

-Amanda...Ébredj!- mondta egy hang miközben a vállamat lökdöste finoman.

-Hmm?

-Elaludtál...de már másnap van...Ébresztő...- keltegetett a hang. Nagyon is ismerős volt, de nem jöttem rá ki az...kinyitottam a szemem és megláttam Feka arcát ahogy az ágyam mellett ül.- Jó reggelt.

-Hány óra?- nyavalyogtam.

-Fél tíz...nem alhatsz egész nap...

-Dehogynem!- mondtam és a fejemre húztam a takarót. Tudtam, hogy iszonyúan festhetek hiszen egész éjjel sírtam az emlékektől. Hiába hittem azt, hogy ettől jobb lesz...nem lett...Sőt...jobban vágytam rá mint azelőtt.

-Nem...kelj fel! Segítened kell!- mondta és lehúzta rólam a takarót. Szerencs, hogy volt rajtam ruha...

-Naaa... most mi van??- kiabáltam miközben felültem az ágyban. Az ajtó felé néztem és megláttam Tomit egy rózsával a kezében.

3. Rész: Újra látni...és megfojtani...

Hali, itt a 3. rész remélem tetszeni fog. Ha igen írjatok komit!!! Előre is köszi!

*****************************************************************

Reggel arra keltem, hogy a gipszem nyomja az arcom...Tegnap az ügyeleten majdnem 3 órát kellett várni az eredményre. Aztán újabb másfelet arra, hogy begipszeljék. Persze én végig faggattam Balázst de nem volt hajlandó elmondani, hogy miért szakított Tomi Szandrával...Igazából nem is értettem, hogy mi érdekel ez engem...Tomi egy szemét aki kihasznált és nem fogom hagyni, hogy ezt megint megtegye.

-Kip-kop!- kopogott Balázs miközben bejött a szobámba.- Jó reggelt!

-Szia...- mondtam miközben kikecmeregtem a puha takaróm alól.

-Jól vagy?

-Aha, csak ez a hülye gipsz nyomta az arcom.- mondtam ő meg elnevette magát.

- Bocs...Igazából azért jöttem, hogy ha gondolod reggelizünk és akkor mehetünk is...

-Nekem jó. Gyere kajáljunk!- mondtam és húzni kezdtem de megtorpantam.- Apa?

-Nincs itthon...- nyugtatott meg és megsimogatta az ép karom. Nekem nem is kellett több, kirángattam a szobámból, egyenesen a konyhába.

-Te mit kérsz?

-Már kajáltam otthon.- mondta én meg megvontam a vállam. Elővettem a pelyhes tálam és teletöltöttem csokibogyókkal, aztán fél liter tejjel nyakon öntöttem. Leültem Balázs mellé és kanalazni kezdtem.-Jó étvágyat...

-Kössz!- mondtam miután sikerült lenyelni az első falatot.-Amúgy, hova is megyünk?

-Szokott hely...-mosolygott.

-Remek...- mondtam és valahogy ez cseppet sem vidított fel. Semmi energiám nem volt találkozni Tomival. Legutóbb sikerült elhitetnie velem, hogy fontos vagyok a számára és akkor kiderül, hogy van egy komoly kapcsolata...Remek érzés volt mondhatom.

-Nem akarsz jönni?

-De...csak...nincs kedvem Tomival találkozni...

-Pedig szerintem jobb ha megbeszélitek a dolgokat...

-Szerintem nincs mit rajta beszélni...Épp eleget tudok és azt hiszem eleget is láttam...

-Elmondod, hogy pontosan mi történt?

-Nagy vonalakban....: Tomi szépeket mondott nekem - ismered-, szóval levett a lábamról. Mikor beadtam a derekam és elhittem, hogy tényleg szeret, és fontos vagyok neki akkor csókolóztunk meg ölelkeztünk meg minden...Aztán a búcsúbulitokon egy fekete hajú csajjal láttam, ahogy nyalják-falják egymást. Megkérdeztem egy haverotokat, hogy ki az és ő mondta, hogy Tomi barátnője és, hogy már több mint egy éve járnak...Aztán este Tomi haza akart kísérni én meg szépen elküldtem melegebb éghajlatra...

-Értem...- mondta. Éreztem, hogy Tomi bántása még mindig fáj nekem.

-Te biztos többet tudsz mint én...- mutattam rá.

-Igen, valószínű, de nem fogok beleavatkozni...Szóval a legjobb ha megyünk. Menj fel, öltözz át és induljunk!- mondta és elvette az üres tálamat és betette a mosogatóba. Felmentem a szobámba és el kezdtem öltözni.

A szekrényem előtt álltam, de csak bámultam ki a fejemből. Miért van az, hogy engem még mindig érdekel Tomi. Mégis miért nem szarom le egyszerűen? Az egész életem sokkal könnyebb lenne ha nem törődnék azzal, hogy miért szakítottak. És mégis...itt álltam a szekrény előtt és azon gondolkoztam, hogy miben fogok Tominak tetszeni.

Végül olyan ideges lettem saját magamra, hogy a tegnapi ruhámat lekaptam a székemről és azt húztam fel. Nem voltam hajlandó azon a szemétládán  gondolkodni többet...Lerohantam a földszintre és belebújtam a cipőmbe.

-Azt hittem gyorsabb leszel...-gúnyolódott Feka. Én rondán nézte, rá de ő csak nevetett.

-Kössz...

-Rajta agyaltál igaz?

-Honnan veszed?- kérdeztem mikor beszálltam az autójába.

-Nem hiszem, hogy most más is foglalkoztatna...

-Hát tévedsz...- duzzogtam. Igazán ovis viselkedés volt, de legalább nem kérdezősködött többet. Egész úton csöndben voltam és akárhányszor Tomira gondoltam, annyiszor váltottam rádiót.

-Ez elég idegesítő ám!- mondta Feka mikor megunta.

-Bocs...

-Tulajdonképpen miért vagy ideges? Azt ne mond, hogy még érdekel Tomi...

-Nem!- mondtam gyorsan. Nem voltam hajlandó, akár csak belegondolni ebbe. Letagadtam, mindenáron, még akkor is ha sejtettem, hogy nem így van.

-Amanda!- kezdte  mikor megállt de én megállítottam.

-Figyelj Feka...Nem akarok tőle semmit...azt meg pláne nem, hogy megint bántson, szóval ha lehet hanyagoljuk.

-Jó, de jobb ha tudod, hogy Tomi beszélni fog veled...

-És ha én nem akarom?- kérdeztem ingerülten.

-Szerintem is beszélnetek kéne...Csak meghallgatod és kész...- mondta. Nagyot sóhajtottam majd kiszálltam a kocsiból, persze ő is jött utánam.-Szóval?

-Rendben...- adtam be a derekam, miközben elindultunk a szokott helyre. Mikor elég közel voltunk rögtön kiszúrtam őket. A gyomrom éles görcsbe rándult ahogy észrevettem, hogy Tomi néz.

-Sziasztok!- köszöntek.

-Helló.- mondtam idegesen.

-Látom eltört a kezed...- mutatott az említett testrészemre Peti.

-Igen, de semmiség...- vontam meg a vállam.

-Kemény lány ő...- bökött oldalba Miki. Tomi persze meg sem mukkant. Láttam, hogy engem néz de akárhányszor odalestem elfordult és idegesen kezdett nézni valamit. Végül meguntam és elébe mentem a dolgoknak.

-Tomi, ha beszélni akarsz akkor most, jó?- sóhajtottam. Olyan ideges lettem mint még soha életemben.

-Oké...- mondta hűvösen. Elindultam egy hatalmas tölgyfa felé, Tomi végig követett és olyan érzésem volt, hogy ő is ideges...Ettől csak még inkább  rosszul éreztem magam.

-Szóval?- kérdeztem miközben nekidőltem a fának.- Balázs azt mondta beszélni akarsz velem...

-Igen...Arról ami a búcsúbulinkon történt...

-Nem hiszem, hogy arról van mit beszélni...- mondtam és nem mertem a szemébe nézni, hiszen anno abba szerettem bele.

-Szerintem igen!- mondta és közelebb lépett.-Nem tudom, hogy miért mondtad nekem azokat...Semmi rosszat nem tettem ellened...- mondta és a kezét a derekamra tette. A szívem hevesebben kezdett verni, de a dühöm is felgyülemlett.

-Mi? Tényleg nem tudod?- Kérdeztem és levakartam magamról a kezét.- Elhitetted velem, hogy szeretsz, hogy fontos vagyok neked...és mit látok? Na mit? Hogy egy fekete csajjal enyelegsz és mint megtudtam az a barátnőd akivel jó ideje együtt vagy.

-Az exem...De Amanda...azért nem mondtam el mert szakítani akartam vele...

-Na ne mondd...és ezt el kell hinnem?

-Igen! És ezt is  hidd el, amiket mondtam. Szeretlek és miattad akartam szakítani a barátnőmmel...

-Nem hiszem el!- mondtam és könnybe lábadt a szemem. Tomi arca őszintének tűnt, de én mégse tudtam hinni neki.

-Amanda...Szeretlek!- mondta és  meg akart csókolni. Kibújtam a karja alól és elrohantam.-Ne kérlek! Ne tedd ezt velem!- kiabálta és a  karját ott éreztem az enyémen ahogy visszahúz magához. A szemem könnyben úszott és alig láttam az arcát.

-Nem lehet! Érted nem! Te...összetörted a szívem és, én megpróbáltam túllépni ezen...- mondtam, pedig annyira akartam mint mikor elment.

-Hogy érted?- értetlenkedett.

-Van valakim...- suttogtam. A keze rögtön lecsúszott rólam.

-Azt hittem...azt hittem, te is...

-Mit? Hogy ezek után várni fogok rád...és szenvedek és meg sem próbálok túl lenni rajtad?- gúnyolódtam.- Nehogy azt hidd Tomi...Ha tudnád mit éreztem mikor láttalak Szandrával...

-Mondtam, hogy már vége!- erősködött.

-Fogd már fel, hogy meg akarlak fojtani!- üvöltöttem. Igaz, hogy ugyanennyire arra vágytam, hogy megöleljen, de nem hagyhattam, hogy átverjen.

-Amanda...-kezdte.- Én akkor sem adom fel. Be fogom bizonyítani, hogy igazat mondok!- mondta, én meg ledermedtem. Erre nem tudtam mit válaszolni.

***Tomi***

Csak állt velem szemben könnyes szemekkel amit alig bírtam elviselni. Miért nem tudja elhinni nekem, hogy szeretem. Szandrával még aznap este szakítottam, hogy vele legyek...Itt áll előttem és el kell viselnem, hogy van valakije és nem tarthatom a karomban.

-Kérlek ne okozz több szenvedést!- mondta végül. Olyan könyörgő tekintettel nézett rám mintha valaha is szándékosan bántottam volna. Soha nem akartam összetörni a szívét...Azt sem tudtam, hogy ezt tettem. Közelebb léptem de ő rögtön hátrált.

-Nem akartalak soha bántani...Megígérem, megesküszöm, hogy soha nem foglak bántani...Nem lennék rá képes...- mondtam és megfogtam az ép kezét. Nem vette el hanem megszorította.

-Sajnálom...Szeretnék neked hinni...tényleg...de nem tudok!- mondta és elengedte a kezem. Mintha kivágtak volna egy darabot a szívemből...Nem tudtam mit mondani, de a keze után kaptam de már késő volt. Amanda elrohant. Tudtam, hogy nem szabad utána rohannom, így csak álltam, és néztem távolodó alakját. Ez a látvány elviselhetetlen volt így elfordultam.

-Hova ment?- kérdezte Feka miközben elém lépett így nem láttam, ahogy Amanda fut.

-Nem tudom...- mondtam.

-De mit beszeltetek?

-Elmondta, hogy miért kiabált velem akkor, és én is elmondtam, hogy akkor szakítottam Szandrával, hogy vele lehessek...

-És...

-Nem hitte el. Azt sem, hogy szeretem. Azt mondta van barátja és, hogy annyira elege van, hogy legszívesebben megfojtana.

-Van barátja?- értetlenkedett Balázs.- Nekem egy szóval sem mondta...

-Szerintem csak kitalálta...De azt is mondta...szinte könyörgött, hogy ne bántsam még egyszer.

-Ezt már nekem is mondta...

-Én...nem akartam...- mentegetőztem, hiszen tényleg nem akartam, Balázs meg végül is a pót papája volt neki.

-Tudom...- mosolygott.-Kérdezhetek valamit?

-Persze.

-A Még1* című számunk...

-Igen?

-Róla szól igaz?

-Igen...- mondtam, hiszen tényleg így volt.

-És ezt ő is tudja?

-Ugyan, mit segítene? Nem szeret...

-Ezt ő is mondta?- kérdezte én meg visszagondoltam. Amanda egy szóval sem említette. Csak az volt a kifogása, hogy fél...De ha van barátja akkor biztos nem szeret.

-Nem mondta...De ha van barátja akkor biztos őt szereti és nem engem...

2. rész: Koncert

Írjatok kommenteket! KÖCCE!!!

...............................----------------------------...................................

Meg sem bírtam szólalni. Elakadt a szavam. Fogalmam sem volt róla, hogy ki az a négy ember és nagyon féltem, hogy ők is bántani fognak.

-Jól vagy? - guggolt le mellém az egyik.

-Nem...-Kezdtem.-...Ő kösz...- mondtam miközben megpróbáltam felkelni, de valahogy sehogy sem akart összejönni.

-Nincs mit!- mosolyodott el.-Amúgy Molnár Tamás...-nyújtott kezet és felsegített. Nahát pont úgy hívják mint...Végre egy ismerős.De miért pont ő??? Tomit alig fél éve ismerem egy teljesen véletlen folytán. De nem volt békés elválás...

-Papp Amanda...- mondtam és megfogtam a kezét. Elismerem elkellet a segítsége. Mikor megfogta a kezem, rájöttem, hogy mennyire fáj a csuklóm.