Valóra vált álom (AFC)

Nagyon köszönöm!!!

Komolyan nem jutok szóhoz... Az elmúlt három napban kb ötször kaptam meg ezt a díjat... Soha nem gondoltam, hogy jó író lennék és akkor jöttök ti  és az ellenkezőjét mondjátok...

Nagyon nagyon köszönöm!!!!

A díjat DaDa-tól (http://afc-story.blogzona.hu/) kaptam!!!!

Elvileg meg kéne neveznem 7 embert aki megkapja ezt a díjat, de annyit biztos képtelen leszek felsorolni mert amiket olvasok azoknak nagy részét már díjaztam. Így azoknak adom akiket pár napja találtam :) vagy máshol van blogjuk!!!

1. ♥Éicy Cuty♥ ( http://nikky-th.blogzona.hu/)

2. Szathmo( http://gerardrawson.blogzona.hu/ )

3. Ninci ( http://www.afc-stories-for-us.blogspot.com/ )

24. Rész: Cikk

Újra itt!!! Nagyon örülök, hogy komiztatok!!! Komolyan nagyon szépen KÖSZÖNÖM! Remélem, hogy tetszeni fognak majd a részek!!! Igyekeztem minél többet megírni az egyik  füzetembe :)

Jó olvasást!

*******************************************************************

A szívem hevesen dobogott ahogy a szavai eljutottak a tudatomig... Belegondoltam, hogy ez a csodálatos férfi csakis engem szeret, senki mást csakis engem... Ez olyan hihetetlennek hangzott...

- Szeretlek!- suttogtam a vállába. Annyira jó volt újra és újra kimondani. Tudatni vele, hogy hogyan érzek neki.

- Én is szeretlek! - mondta és megcsókolta a nyakam. Megremegtem és a lábaim kicsúszott... szerencsére elkapott.

- Bocs...- motyogtam de éreztem, hogy totál piros vagyok.

- Semmi...- mosolygott rám.  Miközben igyekezett a lábamra állítani. - De jól vagy?

- Persze...- nevettem saját magamon. - Csak... valahogy... hülye reakció tudom...- hajtottam le a fejem kínomban.

- Reakció? - kérdezte csodálkozóan.- Ezt én váltom ki belőled? - ezt olyan hangon kérdezte, hogy muszáj volt felnéznem rá. Az a nézés amibe ütköztem... Az az átható nézés amitől mindenem bizseregni kezd... Amitől úgy érzem, hogy a lelkemet is látja...

De ami a szemében bujkáló érzelem volt, valahogy jobban lefoglalt... Meghatottság és öröm. Meghatottság? De mégis mitől?

- Miért mit hittél?- simogattam meg az arcát. Még mindig úgy nézett rám. Rájöttem, hogy jól esik neki, hogy így reagálok... Ezen elmosolyodtam.

- Azt, hittem.. talán... Mindegy...- mosolyodott el végül. Az öröm fellángolt benne és még szorosabban húzott magához.

- Balázs! Látogatóid jöttek! - kiabált fel anya.

- Megyek!- kiabált vissza majd megsimogatta az arcom. - Jössz?

- Hozzád jöttek!- mondtam mosolyogva.

- Csak Tomiék azok... Megyünk a stúdióba... Te is jöhetnél...

- Mi?- nyeltem egy hatalmasat.

- Mi az?- kérdezte mosolyogva és az ajtó felé kezdett húzni.

- Én... AFC... stúdió...- mondtam tagoltan miközben vonszolt le a lépcsőn.

- Igen... És Tomi is beszélni akar veled...

- Király...- sóhajtottam és leértünk az elsőre.

- Nyugi!- fordított magával szembe. - Minden rendben lesz! És ők akarták, hogy gyere... Főleg Peti... - mosolygott és én is elmosolyodtam.

- Oké... - mondtam és elindultunk.

- Sziasztok!- köszöntünk Balázzsal.

- Sziasztok!- mondták a fiúk is. Peti rögtön odajött és megölelt.

- Rég láttalak, kislány...- mondta kedvesen.

- Én is téged!- mosolyogtam rá, majd a többiekre. Megnyugodtam mikor Tomi is mosolygott. Nem volt erőltetett mosoly vagy valami, ami azt sugallta volna, hogy rosszul érzi magát attól, hogy tudja, hogy Balázs és én együtt vagyunk.

- Mehetünk?- kérdezte Balázs és átölelte a derekam. Egyik fiú sem lepődött meg. Én megint Ijedten Tomira pillantottam de még mindig kedvesen mosolygott rám.

- Persze!- mondta Miki miután megpuszilt üdvözlés képpen.

- Anya elmentünk!- kiabáltam.

- Oké! Vigyázzatok magatokra!- kiabált ki.

- Meglesz! Sziasztok!- mondta Balázs és az ajtó felé kezdett kormányozni minket. Hamar felpattantunk egy buszra, és már mentünk is a stúdió felé. Kicsit izgultam attól, hogy milyen lesz, meg, hogy a fiúk milyen számokat fognak játszani. Örültem, hogy megbíznak bennem...

*

- Ne milyenek? - kérdezte Tomi mikor a harmadik új számukat játszották el nekem. Annyira jók voltak, hogy alig jutottam szóhoz...

- Ez...a... istenem... Nagyon jók! - mondtam és teljesen meg voltam hatódva, hogy én hallhatom őket először. A fiúk csak halkan kuncogtak a reakciómon.

- Akkor jó... Azt hiszem ez elég jó elismerés attól akit megbántottunk... - nevetett Miki. Nagyot nyeltem és Balázsra meredtem.

- Te elmondtad? - kérdeztem és teljesen pánikba estem.

- Aha...

- Fiúk és saj... -kezdtem de Peti közbevágott.

- Jogos volt... - nevetett. - Azért mert utolsó voltál, nem kellett volna olyan bunkón viselkedni veled...

- Fáradtak voltatok... - mondtam, hogy védjem őket.

- És? Az nem ok... - mondta Tomi majd rám mosolygott.

- Mindegy... - ráztam a fejem. - Inkább folytassátok!

- Igenis! - nevetett Balázs majd mélyen a szemembe nézett. Rámosolyogtam és éreztem, hogy a nézésétől bizseregni kezd a hasam. Sóhajtottam egyet és elnéztem. A papírjaimba fordultam, hogy írogassak. Figyeltem a fiúkat játék közben, a viselkedést és a próbájuk végére egy teljes cikk összeállt.

- Szerintem pár helyen magasabbra vihetnénk az egészet... - mondta Miki miközben kijöttek az üvegfal mögül.  A menedzserük már elment egy órával ezelőtt, hogy elintézzen valamit a következő koncerttel kapcsolatban.

- Ja... Majd meg kéne nézni úgy is... - helyeselt Tomi majd a fiúk lehuppantak mellém. Két fiú az egyik, két fiú a másik oldalamra.

- Mit csinálsz? - nézegette a kezemben lévő papírt Peti.

- Semmit... - mosolyogtam és összehajtogattam a lapot. Sajnos Miki kikapta a másik oldalon.

- Az Anti fitness club szokás szerint nagyot alkot. Volt szerencsém bent lenni egy próbájukon, és őszintén elmondhatom, hogy a fiúk hatalmas erővel dolgoznak az új lemezen. Azt kell mondjam, hogy már alig várom a lemezt, hiszem nagyszerű lesz. A számok csodálatosak, a fiúk teljes átéléssel zenélnek, a szövegek szívhez szólóak és remek az összhang a dallamok és a szövegsorok között. A banda ismét magasabbra teszi majd a lécet az ellenfeleknek... Szóval rajongók figyeljetek mikor jön az újabb, nagyszerű lemez! - olvasta fel a cikkem. Én lehajtott fejjel, piruló arccal vártam a reakciójukat. Senki sem tudta, hogy újságíró akarok lenni... Még anyának sem mondtam el, mert féltem a kritikáktól. Egyáltalán nem éreztem magam jónak... Ez is csak egy hülye próbálkozás volt.

- Ezt most írtad? - kérdezte Tomi csodálkozva.

- Aha... - mondtam még mindig lehajtott fejjel. Csak akkor néztem fel mikor Balázs megfogta a kezem.

- Mióta írsz? - kérdezte Balázs.

- Nem is tudom... - estem gondolkozóba. - Talán tíz éves koromban döntöttem el, hogy mi akarok lenni...

- És miért nem mondtad? - kérdezte Peti mosolyogva és ő is elkezdte olvasni amit a papírra írtam.

- Mert szerintem még sokat kell fejlődnöm... inkább rengeteget! Szóval kérem!- mondtam és megpróbáltam kikapni Peti kezéből a papírt de nem engedte.

- Nem... Azt hiszem ennek egy újságban a helye!- mondta Tomi miközben átvette Petitől a papírt, hogy olvassa.

- Hogy mi? - meredtem rá.

- Igaza van Noémi! - mondta Balázs és közelebb hajolt Tomihoz, hogy olvashassa amit kreáltam.

- Álmodjatok... Ezt senki se fogja látni! - mondtam de sehogy sem tudtam megszerezni a papírt.

- Miért! Ez jó! Mintha egy kritikus írta volna...

- Persze... - mondtam és nevetnem kellett.

- Most miért? - csodálkozott Balázs.

- Ugyan... Egy újságnál ezt azonnal kidobnák! - mondtam komolyan

******************************************************************

http://emiliandtomlove.blogzona.hu/ ez pedig az egyik új blogom. Remélem azt is szeretitek majd :)

Hali!

Szóval az van, hogy holnap elutazom pár napra a Balcsira!!! Így hát nem tudok résszel szolgálni de remélem, hogy nem haragszotok XD

Szóval amint leszek hozom az újabb részt!!

Az Amandással kapcsolatban pedig annyit, hogy lehet kicsit átírom...az alaprészek maradnak...tehát mondjuk a 12. részben nagyjából ugyanaz lesz, csak sztem azóta fejlődtem írásilag és van egy csomó ütletem ahhoz kapcsolódva....Szóval aki olvaasta és azt várja, hogy ott folytassam ahol abbahagytam az is kezdjen bele az elejétől majd :)

Remélem tetszeni fog!!!! :)

http://afcszerelem.blogspot.com/

Szerintetek?

Szóval gondolom tudjátok, hogy másik blogos oldalon is regisztráltam ahol van másik két blogom. Szóval nagyon szeretem, mert ott tudok szép kis dizit csinálni meg ilyenek.

Arra gondoltam, hogy nagyon szerettétek az Amandás történetemet...talán jobban mint a mostanit...És nagyon hülye vége lett bizonyos okok miatt...

És szóval...mostanában megjött az ihletem és arra gondoltam, hogy folytatnám, normálisan befejezném, stb...

Szerintetek? Milyen ötlet?  Írjátok meg, hogy szeretnétek-e, mert akkor megcsinálom a blogot és a linket is felteszem a kövi résznél....

Az új sztorit továbbra is itt írom majd és mindegyik blognál alig várom a kommenteket!!! :)

13. Rész: Fájdalom ( de inkább ez mint a halál)

Köszi a komikat! Bár kicsit többen írjatok!!! :)

Előre is köszi!!!

Puszi!!!

******************************************************************************

A gondolataimból az ébresztett fel, hogy elkezdett csörögni a telefonom. Egy pillanatra nem találtam de aztán rájöttem, hogy reggel még az éjjeliszekrényemen hagytam. Mikor ránéztem a kijelzőre a szívem összeszorult.

-Szia Máté...-mondtam és éreztem, hogy a hangom remeg.

-Szia Baba! Most érkeztünk meg! Ugye nem keltettelek fel?- kérdezte és szinte kirobbanó hangulatban volt. Nekem majdnem megszakadt a szívem...Tudtam, hogy ez nem csak azért van mert hazudok neki, hanem mert akármennyire is Balázst választottam, őt is szeretem.

-Nem már ébren vagyok...-mondtam és majdnem elsírtam magam.

-Valami baj van? Olyan szomorú a hangod...-mondta és szinte láttam azt a kedves féltést ami ilyenkor az arcán van.

-Nem semmi...Jól vagyok...-hazudtam.

-Biztos? Ha valami gond van azonnal hazamegyek!

-Nem, tényleg nincs semmi baj!- mondtam és ( mintha látná) magamra erőltettem egy mosolyt.

-Hát oké...-mondta majd egy rövidebb csönd következett.-...Hiányzol...

-Te...te is...- mondtam és ez volt a vége...A könnyeim kifolytak és sírni kezdtem.

-Tudtam, hogy valami baj van!- mondta.- Szeretném ha elmondanád.

-Máté...Én ezt nem telefonon szeretném veled közölni! - mondtam kicsit határozottabban.

-De én tudni akarom!

-De én meg nem fogom telefonon keresztül elmondani! Szóval ha lehetséges ne kérdezősködj! Meg fogod tudni...-mondtam és próbáltam visszafojtani a sírást.

-Szavadon foglak, hidd el!-mondta.

-Oké!

-Viszont most mennem kell!- mondta és hallottam, hogy a hangja szomorú...

-Oké...Akkor majd még beszélünk...

-Igen, majd hívlak! Szeretlek!

-Én...is...Szeretlek!- mondtam akadozva. Tudtam, hogy így van, de nem akartam, hogy ettől esetleg nehezebben engedjen el.

-Szia baba...

-Szia!- mondtam és kinyomtam. Összecsuklottam és zokogni kezdtem. Éreztem ahogy a testem minden egyes pontja megvonaglik a sírástól, ahogy az arcom ég és a könnyeim megállás nélkül folynak.
Az arcomat a kezembe temettem, a telefon kiesett a kezemből és nem tudtam mit kéne tennem. Azt hittem kevésbé szeretem Mátét...Azt hittem, hogy simán túl tudok lenni rajta...
De nem...én nagyon is szeretem őt...De Balázst is...Istenem, most akkor kit kéne, hogy válasszak? Ha Mátéval maradok akkor senkinek nem okozok fájdalmat...Ha Balázst akkor mindenkinek fájdalmat okozok...Viszont érzem...Tudom... Itt legbelül valami tudja, hogy én ennél sokkal jobban tudnék szenvedni...Méghozzá akkor ha Balázst kéne elhagynom...

-Áhhh...-üvöltöttem fájdalmamban miközben felálltam és az ágyamon lévő ágyneműt kezdtem rángatni...Szétdobáltam, majd a CD-ket is lesöpörtem a helyéről, aztán a könyveket, a ruhákat és mindent amit csak értem. A fájdalom túl erős volt és képtelen voltam bármelyik fiút is választani...Mindkettőt nagyon szerettem.-Neeeem...-kiabáltam tovább és alig láttam a könnyes szememtől ahogy a földön heverő ágyneműt kezdtem rugdosni. Aztán valami keményebbe is belerúgtam és éppen össze akartam esni mikor valaki hátúrról átkarolt. A vállam és mindenem, hogy meg tudjon tartani.

-Hé, hé, hé...Nyugi kislány...-mondta az ismeretlen. Se nem Tomi, se nem Balázs nem volt. De most nem is érdekelt mert támaszra volt szükségem. Valakinek el kellett mondanom.
Nem törődtem vele, hogy ki az, csak megfordultam, hozzábújtam és folytattam a bömbölést.

-Stt...Nyugi! hallod! Semmi baj...-mondta miközben a hajam simogatta az ismeretlen. Éreztem, hogy összecsuklok. Szerencsére fogott, de azért leültetett minket a földre.- Jól van sírj ha attól jobb lesz...-mondta és ismét a mellére vont. Ekkor jöttem rá, hogy Peti az.

-Semmi sincs rendben...-zokogtam.

-Ugyan...Biztos nem olyan durva...- tolt el és megsimogatta az arcom. Letörölte a könnyeimet és a szemembe nézett.

-De igen...Én egy aljas ribanc vagyok!- mondtam még mindig sírva.

-Ezt azért kétlem...-mondta mosolyogva. Láttam, hogy nagyon igyekszik, hogy jobb kedvem legyen.

-De igen!- ellenkeztem kiabálva.

-Elmondod nekem is, hogy miért?

-A...aha...-mondtam és sóhajtozni kezdtem, hogy abbahagyjam a sírást. A könnyeim még mindig folytak de már képes voltam az értelmes beszédre.

-Nem kell kapkodni...-simogatott meg újra.

-Van a barátom Máté...-kezdtem.- Nagyon- nagyon szeretem...De beleszerettem Balázsba is...-mondtam és felnéztem rá, hogy hogyan reagál.

-Úgy érted Fekába?- kérdezte csodálkozva.

-Aha...-pirultam el.- Szóval én mindkettőjüket nagyon szeretem! De komolyan...Elhatároztam, hogy Balázst választom  mert őt valamivel jobban...De most beszéltem Mátéval telefonon és olyan szörnyű volt hallani, hogy milyen vidám meg minden...-mondtam és újra zokogva a nyakába borultam.

-Jaj Noémi...-simogatta meg a hajam.- Azért igazán nem vagy ribanc...-mondta. Tudtam, hogy csak meg akar nevettetni de nem sikerült.

-De mégis mi a francot csináljak? És akkor ott van Tomi...

-Na igen...-sóhajtott fel.- Ő nem könnyű eset...

-Segítesz?- kérdeztem és reményteli szemekkel néztem rá.

-Miben?

-Mit kéne tennem? Szerinted?- kérdeztem az arcomat törölgetve.

-Nem tudom...Az érzéseiddel csakis te vagy tisztában. De ahogy elnézem Máté miatt nagyon szenvednél...Szenvednél ennyit ha Fekát veszítenéd el?- kérdezte. Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy milyen lenne egy Balázs nélküli világ. Még a puszta gondolattól is halott embernek éreztem magam.

-Belehalnék...-mondtam egyszerűen.

-És azt tudod, hogy ő, hogy érez?- vonta fel a szemöldökét én meg nagyot nyeltem.

-Ezek szerint nektek nem mondott semmit...Ez borzalmas...Miattam fog tönkremenni a banda...-kezdtem megint sírni.

-Elég legyen Noémi!- mondta kicsit határozottabban.- Te nem fogsz tönkretenni semmit! És ezek szerint nagyon is tisztában vagy, hogy hogyan érez...

-Igen...-mondtam és lehajtottam a fejem.- De nem nagyon akarja...- sóhajtottam. Nem akartam elmondani, hogy együtt vagyunk.- Úgy értem látom rajta, hogy Tomi miatt rágja magát...

-Igen, azt gondoltam...-mondta és megölelt.- Nehéz ügy...De én azt mondom, hogy ne engedd, hogy mások mondják meg kivel legyél!

-Ezt, úgy érted, hogy szerinted...

-Igen...- vágott a szavamba.- Tomi is meg fogja érteni...Mondjuk szerintem várjatok vele egy darabig amíg rájön, hogy nem akarsz tőle semmit! Máté meg...Akármennyire is szereted...Fekát választottad nem?

-Igen...-mondtam szomorúan.

-Akkor szakíts vele...Tudom, hogy nehéz lesz ha érzel iránta valamit, de nem lehetsz egyszerre két sráccal...- mondta.

-Jaj Peti!- borultam a nyakába és szorosan magamhoz öleltem. Ő is megölelt majd egy biztató puszit nyomott a hajamba.- Köszönöm! Annyira kedves vagy!

-Ugyan...Neked kislány bármit!-mosolygott miközben felállt. Engem is felsegített.

-Köszi!- mondtam még egyszer majd körülnéztem a szobámban. Elszörnyedtem.

-Mondanám, hogy rendet rakni is segítek, de a fiúk már várnak...- mondta és hátrálni kezdett. Ezen végre őszintén elmosolyodtam.

-Menekülj csak!- ő is elmosolyodott majd kinyitotta az ajtóm. Még egyszer visszanézett, hogy rendben leszek-e, és mikor bólintottam kiment.

******************************************************************************

http://valoravaltalomfekablog.blogzona.hu/archives/2010/05/24/13_reszhez_irt_bejegyzes/

6. Rész: Bűntudat

Nagyon köszönöm a kommenteket: Tubica, cicus, Tina88, White Lily, DaDa, igoB

Örülök, hogy ennek a blognak is sikere van...

Aztán figyeljetek mert kezdődnek a bonyodalmak XD

***************************************************************************************

Nem tudom miért volt de zavarba jöttem. Talán azért mert az elmúlt percekben éppen szerelmet vallottunk egymásnak Balázzsal úgy, hogy nekem van barátom...Ráadásul Tomi csinosnak tart...

-Petiék mindjárt jönnek...-mondta gyanakvó arckifejezéssel.

-Nos...akkor azt hiszem én megyek...-álltam fel mielőtt újra faggatózni kezdett volna.

-Nem hiszem, hogy el kéne menned...Biztos kíváncsiak az új...húgomra...-mondta Balázs. Az utolsó szót igen nehezen tudta kimondani amitől nekem még rosszabb érzésem lett. Hirtelen rájöttem, hogy megbántam a dolgokat. Nem azért mert nem úgy éreztem, hanem mert Máté is fontos volt az életemben. Nem kellett volna bevallanom magamnak a dolgokat hiszen így mindenkinek rosszabb lesz...

-Nem...találkozom...Mátéval...-nyeltem nagyot. Éreztem, hogy mindkét fiú szeme rám szegeződik amitől elpirultam és lelkiismeret furdalásom lett.

-Értem...-hajtotta le a fejét, hogy senki ne lássa meg a szomorúságot...Hiába...én mindent láttam és a szívembe éles fájdalom hasított. Elszúrtam...Nem szabadott volna tudnia, hogy, hogy érzem iránta...Nem szabadott volna megcsókolnom...Nem lett volna szabad utat engednem a hirtelen támadt érzéseimnek...

-Jól vagy?-lépett mellém Tomi és a vállamra tette a kezét. Ekkor vettem észre, hogy egy könnycsepp legördült az arcomon.

-Pe...persze...-mondtam gyorsan. Letöröltem a bizonyítékot és az ajtó felé vettem az irányt.-most megyek...Sziasztok...-mondtam és alig bírtam visszatartani a könnyeimet. Ahogy becsukódott mögöttem az ajtó sírni kezdtem. Nem tudtam, hogy miért van ez. Miért sírok? Azért mert bántottam Balázst? Vagy mert nem lenne szabad szeretnem? Vagy mert ha ez mind kiderül akkor Máténak fájdalmat okozok? Vagy azért mert akkor tuti szakít velem?

Berohantam a szobámba ráfeküdtem az ágyamra. A párnámba temettem az arcom és hangos zokogásba kezdtem. Éreztem ahogy az egész testem rázkódik a sírástól és a párnáim teljesen eláznak.
Nem értettem saját magamat, hiszen nem lenne szabad sírnom...Nincs rá jogom, hiszen elvileg boldognak kellene lennem mert van barátom, akit imádok és szintén imád engem...
De akkor is...
Balázs...Istenem ahogy rám néz...azok a szemek...Ahogy magához ölel...ahogy gyengéden megcsókol. A megértése, hogy nem néz valami útszéli szajhának...Pedig megérdemeltem volna. Az amit tettem...te jó ég...És ahogy érzek...
Lehet valaki egyszerre szerelmes két emberbe?

-Ki az?-kérdeztem és próbáltam elrejteni a hangomban a sírás nyomait.

-Az Anti fitness club!-hallatszott a kórus kintről. A szívem egy pillanatra megállt majd hevesebben kezdett verni. Kipattantam az ágyból és tükörhöz siettem. Elborzadtam a látványtól.

-Egy pillanat!-kiabáltam és megpróbáltam valamit kezdeni a kisírt szemeimmel de nem nagyon ment. Aztán végül feladtam és "lesz ami lesz" alapon kinyitottam az ajtót. Hihetetlen volt, hogy az egész banda ott áll a szobám küszöbén, mintha az teljesen normális lenne.-Gyertek be...-mondtam végül megilletődve és odébb álltam az ajtóból, hogy be tudjanak jönni. Így is tettek majd helyet foglaltak az ágyamon. Szépen sorban mint a jó gyerekek. Végignéztem mindegyiken, és persze Balázson is. Láttam a szemeiben azt a kínt amit én is éreztem, de nem értettem, hogy ő miért szenved...Azt leszámítva, hogy nekem van barátom és állítólag szeret...

-Szóval te vagy Noémi...-szólalt meg végül Miki.

-Oh, igen...Ne haragudjatok...-próbáltam mosolyogni és kezet fogtam velük. Bemutatkoztunk egymásnak majd újabb csend következett.

-Zavarunk?-kérdezte Tomi.

-Nem dehogy...De azért...Szóval...Nézzétek el nekem...Nem mindennapi,hogy teljes életnagyságban itt ül a szobámban az AFC...-mondtam egy elfogadható kifogást a hallgatásomra.

-Hát...ha gondolod mindennapivá tesszük...-mosolygott kedvesen Peti. Visszamosolyogtam majd a bekötözött csuklómhoz nyúltam mert megint fájni kezdett. Balázs "vegyél be még egy gyógyszert" nézéssel fürkészett mire én engedelmesen felálltam és melléjük sétáltam hiszem az éjjeliszekrényen voltak a fájdalomcsillapítók. Gyors bevettem mire három kíváncsi szempárral találtam szembe magam.

-Elvágtam a kezem reggel és még kicsit fáj...-adtam meg a gyógyszer okát, mire megértően figyeltek.

-Mit csináltál?-kérdezte Miki mintha mindig is ismertük volna egymást. Ez jól esett, de ugyanakkor fájt is mivel Balázs is ezt érezte...És ami rosszabb...én is...

-Lejtettem egy...tányért...és hát hülyén nyúltam bele...-magyaráztam és leültem egy székre.

-És utána jól elájultál...-sóhajtott Balázs.

-Mi?-nézett rám aggódva Tomi.

-Nem bírom a vért...Mármint a sajátomat...-nevettem ezúttal őszintén.

-Miért másét bírod?-kérdezte Peti.

-Aha...anyát is mindig nekem kellett ellátnom mert ő persze senkijét sem bírja...-nevettem még jobban.

-Szerintem ez nem ilyen vicces...-mondta Balázs.- Baromi rémisztő volt, ahogy egyre fehérebb lesz míg végül összeesik a kezembe...

-Féltetted a hugicát mi?-bökte oldalba Miki. A hugica szónál elakadt a nevetésem és Balázs is igen dühösen nézett barátjára...Csak mi tudtuk, hogy több vagyok mint egy húg...

-Aha...-dadogta végül...-Persze, hogy féltettem...-mondta de azt hiszem nem tudta magát kivágni ebből a szituból. Mindenki tátott szájjal bámult rá, aztán pedig rám. Úgy éreztem menekülnöm kell. Valamit ki kellett találnom...
Mondjuk elég hülye helyzet...Már most kínosan éreztem magam és úgy éreztem bujkálnom kell pedig nincs is köztünk semmi...Vagyis próbáltam ezt hinni...

-Na jó én megyek!-pattant fel Tomi idegesen. Ez volt eddig a legmeglepőbb dolog...De rajtam kívül mindenki így érezhetett Balázst leszámítva. Az ő arcán szomorúság volt. Amint észrevette, hogy nézem rám nézett, mélyen a szemembe amik ezúttal kínoztak...Megint ugyanazt a melegséget éreztem mint mindig és ez fájt. Nem akartam ezt érezni. Nem hagyhatom, hogy ez legyen...Nem tehetem ezt Mátéval.
Éreztem, hogy újra kitörni készültek a könnyeim így én is felálltam. Mindenki kérdőn rám emelte a tekintetét.

-Ne haragudjatok...Szeretnék kicsit egyedül lenni...-mondtam.

-Persze...-állt fel Balázs. A többiek követték de látszólag össze voltak zavarodva. Nem értették, hogy mik is történtek az elmúlt pillanatokban.

-Köszi...-mondtam nekik hálásan és mind a négy fiú távozott a szobámból. Becsuktam az ajtót és újra rám zuhant az a tudat, hogy mit tettem...

3.Rész: "Te is a család tagja vagy"

Nagyon szépen köszönöm a komikat nektek: Tubica, igoB, cicus, Tina88.

Örülök, hogy ez a blogom is tetszik és, hogy ilyen hamar írjátok a komikat! KÖSZÖNÖM!

Oh, igen én mielőtt elfelejteném...Nem lesz Noémi blog...Sztem inkább Feka blog lesz, úgy érdekesebb...De szavazzatok, hogy melyik legyen...!!!

******************************************************************************************

Reggel majdnem szívinfarktust kaptam. Valami hatalmas puffanásra ébredtem és szinte lestem az ágyról annyira megijedtem. Az újabb és újabb puffanásból rájöttem, hogy a kedves szomszédom ébresztett fel. Aztán valaki pengetni kezdett egy gitárt is én meg ránéztem az órámra.

07:30

Eltátottam a szám majd olyan ideges lettem, hogy azt hittem mentem felrobbanok. Idegesen lerúgtam magamról a takarót és duzzadó fejjel átviharoztam Balázs szobájába.

-Még is mi a francot csináltok?-kiabáltam de a hangom nagyon rekedt volt az álmosságtól.

-Basszus...-mondta Balázs.-Ne haragudj...megfeledkeztem rólad...

-Kösz, ez igazán kedves...-sóhajtottam és eltűrtem a szemembe lógó hajat.

-Ne haragudj...-mondta ismét és felállt a dobjai mellől.

-Most már mindegy...-mondtam és az ágyára néztem. Azt hittem ott helyben szörnyet halok.

-Szia!- üdvözölt mosolyogva Tomi miközben integetett. A gitárja a kezében és papírok százai előtte...

-őő...Szia...-dadogtam kínomban.

-Molnár Tamás...

-Tudom...-mondtam és hallottam, hogy Balázs ezen halkan kuncog. Rájöttem, hogy neki ugyanezt mondtam.-Mármint Horváth Noémi...-motyogtam

-Örülök...-mosolygott kedvesen Tomi.

-Én...izé...hát...nekem...megyek...-hebegtem össze-vissza majd kimentem a szobából. Berohantam a szobámba és kínomban bebújtam a takaróm alá. Iszonyat ciki volt amit műveltem. De most komolyan...Hogy égethettem le magam ennyire?Egy szál pizsiben berontok a szobájába és akkor ott van Tomi is...Vááááááá.

-Jól vagy?-kérdezte egy hang. Lehúztam magamról a takarót és Balázs barna szemeibe ütköztem.

-Aha...Miért?

-Csak mert úgy elrohantál...

-Mégis mit vártál? Totál beégettem magam egyszerre két híres ember előtt...-mondtam és újra a fejemre húztam a takarót.

-Rám tekints úgy mint a bátyádra!-mondta miközben lehúzta a takarót a fejemről.-Tomi meg...Nem az a fajta aki fent akadna egy piszibemutatón...-kuncogott, és ezen én is elmosolyodtam.

-De akkor is ciki...

-Szerintem nem...-mondta miközben felállt.-És ne haragudj, hogy felébresztettelek!-mondta még egyszer.

-Már nem haragszom...-nevettem majd kikeltem az ágyból. Kutakodni kezdtem a CD-im között és Balázs is mellém lépett.

-Egész jó zenéket hallgatsz...

-Kösz...-mondtam.-Mégis mit hittél mit hallgatok?

-Nem tudom...Szinte nem is ismerlek...-mondta miközben ő is turkálni kezdett a CD-k között.

-Én sem téged...-mosolyogtam miközben egy Depresszió CD-vel a lejátszó felé sétáltam.

-Mit szólnál ha kicsit beszélgetnénk? Azért mégis csak rokonfélék vagyunk...-mondta miközben helyet foglalt az ágyamon és egy CD-t tartott a kezében.

-Hát ja...bátyus...-kuncogtam és elindítottam a CD-t.-Beszélgessünk.-ültem le mellé.

-Oké...Első kérdés: Miért volt ez a CD a kupac alján?-kérdezte és az AFC CD-t lengette előttem. Éreztem, hogy tök vörös lesz az egész fejem. Fogalmam sem volt, hogy kéne megmagyaráznom.

-Hát az úgy volt...Szóval...hát...

-Nem fogok megharagudni...-mondta kedvesen.

-Meséltem, hogy egyszer megbántottatok...Szóval akkor elsuvasztottam a CD-teket.

-Így már érthető...Kérdezz!-mondta én meg kitágult szemekkel bámultam rá. Azt hittem megbántom vagy valami de ennek semmi jelét nem láttam rajta.

-Mondtam, hogy nem fogok haragudni! Szóval kérdezel?

-Hát...-fogalmam sem volt mit kérdezzek.- Nem tudom mit kérdezzek...

-Akkor majd én kifaggatlak!-mondta és kényelembe helyezte magát az ágyamon. Teljesen elterült én meg csak kuncogtam rajta.-Szóval melyik a kedvenc banda?

-Hát sok van...De egyértelmű, hogy a Nirvana és a Depresszió a csúcs!-mondtam izgatottan és megérintettem a nyakamban lévő Nirvana-s medált.

-Értem...Kedvenc szín?-tette fel a következő kérdést.

-Nincs kedvenc színem...Mindegyiket ugyanúgy szeretem...

-Kedvenc...hm...film?

-Tolvajtempó...Meg a Johnny Deep filmek...-mosolyogtam.-Neked?-kérdeztem vissza.

-Hetedik és a Remény bajnoka...Kedvenc kaja?

-Ő...asszem a rakott karfiol...Neked?

-Bajor sült...-mondta és megnyalta a száját. Ezen kuncogtam.

-Csak nem éhes vagy?-kuncogtam még mindig.

-Te nem?

-De...-mondtam és már le is pattantam az ágyról.-Na gyere...-nyögtem miközben megpróbáltam lehúzni az ágyamról. Mikor sikerült elindultunk lefelé.

-Hobbi?

-Nem tudom...talán az írás...Amúgy hol van Tomi?-kérdeztem döbbenten mert most jutott eszembe, hogy elvileg itt kéne lennie.

-Már rég elment...

-Miattam?-torpantam meg.

-Dehogy...Csak gondoltuk később befejezzük a munkát.

-Nem akartam útban lenni!-motyogtam miközben beléptünk a konyhába.

-Nem voltál útban! Egyáltalán nem...-mosolygott kedvesen.

-Tudod nagyon furcsa nekem ez az egész...Vele úgy kéne beszélgetnem mint a testvéremmel de nem igazán megy...Folyton ott lebeg a szemem előtt, hogy téged mindenki ismer és, hogy te más vagy...

-Pedig ugyanolyan ember vagyok mint te...-mondta és elővette a pirítós sütőt.

-Tudom de akkor is furcsa...Meg az előbb is Tomi...Nem elég, hogy egy ismeretlen srác előtt hisztiztem pizsiben még híres is...

-Figyelj rám...-Fordult felém és komoly képet vágott.-Szeretnélek megkérni valamire!

-Hallgatlak!-mondta én is komolyan.

-Most már a családhoz tartozol te is...Szeretném ha elvonatkoztatnál attól, hogy minket mindenki ismer...Ez csak ennyiből áll...Kicsit több ismerősünk van...

-Megpróbálom...-mosolyogtam kedvesen és elgondolkodtam azon amit mondott.

-Mellesleg Tomi igazán díjazta az előadásodat!-kacsintott rám, én meg leejtettem egy tányért.

Szerintetek????

Szeretnélek megkérdezni titeket, hogy akarjátok-e, hogy belekezdjek egy másik AFC-s sztoriba ugyanezen a bolgon...

Ha sokan szeretnétek akkor kitalálok valamit...Viszont azzal számolnotok kell majd, hogy nem biztos, hogy minden nap lesz rész, lehet, hogy csak hetente egy-kettő.

Szóval ha szeretnétek akkor írjátok meg!

:)