Valóra vált álom (AFC)

30. Rész : Seb, amit csak a másik tud begyógyítani

2010. aug. 17. 12:58 - írta Morkunka

Búcsú!!

Hát ez lenne a történet befejező része!!! Remélem azért nem harapjátok le a fejem! Egyszerűen csak nem tudom, hogy folytatni és úgy gondoltam, hogy az, hogy mindketten szeretik egymást elég boldog befejezés :)

Áh, csajok boldog vagyok, hogy komiztatok!!! Bocs, hogy eddig nem írtam de nem volt időm... Tényleg sajnálom!!! :S

És kérlek olvassátok ez a következő bejegyzésnek a kék részét! ( a többit is elolvashatjátok XD csak most az a fontos) ----------> http://my-life.blogzona.hu/archives/2010/08/17/Sokminden_igy_egyszerre/

*****************************************************************

( aláfestő zene, most ez a kedvencem és ezt hallgattam miközben írtam. Remélem jobban meghatódtok)

Mikor elmentettem az új bejegyzést, felsóhajtottam é szomorúan néztem rá Balázsra. Ő csak a falat bámulta és láttam a szemében a szomorúságot amit én okoztam. Éreztem, hogy a könnyek a szemembe futnak így elfordultam és újra a gépre szegeztem a tekintetem, hogy nehogy meglássa. De sajnos nem bírtam bent tartani őket  így felzokogtam és kirohantam a szobából mert utáltam ha így látnak.

Átrohantam a fürdőbe és leültem a földre és igyekeztem csendben zokogni. Nem akartam megbántani, nem akartam fájdalmat okozni neki. Hülye voltam. Nem lett volna szabad ilyen hülyeségeket írnom olyan helyre ahol mindenki láthatja... Nem akartam, hogy lássa, nem akartam, hogy miattam szenvedjen. Ez elviselhetetlenebb volt mint mikor azt hittem nem szeret. Érezni, hogy olyat bántasz aki számodra a legkedvesebb az egész világon, elviselhetetlen volt.

Abban a pillanatban ott akartam meghalni. Nem akartam bántani. Pedig ezt tettem és az arca... Ó istenem az az elgyötört tekintet... Az a fájdalom és kín amit akkor láttam mikor a kamion majdnem elütött és a kórházban voltunk.

- Noémi? - hallottam meg a hangját miközben az ajtó kinyílt. Nyeltem egyet és szaporán törölgetni kezdtem a nedves arcom, nehogy bármi bizonyítéka maradjon annak, hogy sírtam. Megpróbáltam egyenletesen venni a levegőt ami nem nagyon sikerült.

Balázs leült és megfogta a felhúzott lábamat, hogy nézzek rá. De én elfordultam. Nem akartam, hogy így lásson.

- Mi a baj? - kérdezte csendesen miközben maga felé fordította az arcom. Látszólag nem lepte meg a kinézetem.

De hiába kérdezett nem voltam képes válaszolni. Ha megszólaltam volna a könnyeim megint kifolytak volna. De persze ahogy ez eszembe jutott ismét sírtam. Akaratom ellenére oda borultam ahol biztonságban éreztem magam. És ez Balázs karjai közt volt.

Szorosan magamhoz öleltem és teljesen eláztattam a pólóját. Közben egyre csak azt hajtogattam, hogy; " Ne haragudj!" " Sajnálom!" " Nem akartam!". Ő csak csendben tűrte amit teszek és a karjait körém fonta. Simogatta a hátam és folyton a nyakamba csókolt.

- Mi a baj? Miért  kéne haragudnom? - tolt el végül és az arcom simogatta.

- Én... én... nem akartalak... bántani... - nyökögtem de többször is elcsuklott a hangom.

- Istenem, Noémi... - sóhajtott és megölelt. - Ez mindkettőnknek fáj, mert mindketten hibáztunk... De vége! Az a lényeg, hogy most mindketten itt vagyunk egymásnak és szeretjük egymást! Szeretlek és nem akarlak elveszíteni még egyszer! - mondta és megint eltolt. Én csak sírni tudtam a szavaitól. Igaza volt, de nekem attól még fájt ez az egész. Hiába voltunk ott egymásnak, a sebek nem gyógyulnak be olyan hamar. Idő kell mindkettőnknek. De a sebeket csakis az tudja begyógyítani ha ott vagyunk egymásnak.

- Soha ne menj el! - bújtam ismét hozzá. A felsője már teljesen átázott a könnyeimtől de nem érdekelt.

- Nem lennék rá képes! - mondta majd az ajkait az enyémekre tapasztotta. Éreztem a könnyeim sós ízét, az édes szerelmet, a lángoló szenvedélyt, a nyomasztó fájdalmat és a keserű megbánást.

Éreztem, hogy mindketten tudjuk, hogy mekkora szükségünk van a másikra és, hogy ennek soha nem lesz vége.

- Gyere! - mondta gyengéden és felhúzott a földről. - Mutatok valamit. Csak, hogy nehogy azt hidd, hogy én olyan ártatlan vagyok! - mondta és bevezetett a szobámba. Ott leült a gép elé és gépelni kezdett. Aztán a net egy blogos oldalt adott ki.

- Ezt, hogy érted? - kérdeztem mire az ölébe húzott és a képernyőre szegezte a tekintetét, majd újra rám.

- Én is írtam dolgokat, a blogomra... Tomi ebből jött rá, hogy én min megyek keresztül és, hogy neki nincs esélye...

- Oh... - motyogtam és olvasni kezdtem.

"Fájdalom"
"Egyáltalán nem értem saját magam. Szeretem az életemnél is jobban és mégis képes vagyok a lehető legtávolabb kerülni tőle. Képes vagyok olyannal együtt lenni aki iránt semmit nem érzek. Képes vagyok ezt mind ezért megtenni mert a barátom képtelen belátni, hogy semmi esélye Noéminél.

De mégis mit tehetnék? Mi lehetne erre a megoldás? Tudom, hogy megbántom vele, de tudni fogja, hogy így jobb..."

" NEEEEE!!!"
Komolyan mondom, hogy ez a lány nem normális! Képes lett volna megölni magát amiatt amit tettem. Hát tényleg nem látja, hogy mit érzek? Komolyan nem veszi észre?
De talán jobb ha mindketten szenvedünk. Utána el tudjuk engedni egymást...
Akkor talán minden jobb lesz... De akkor is, hogy lehet ilyen hülye, hogy nem hiszi el nekem, hogy szeretem?
Aj anyám! Nekem ezzel nem szabadna törődnöm... De hát mit tehetnék ha nem tudok szabadulni tőle? Ő az életem! Ő az akit mindig is szeretni fogok! Ő az egyetlen és az igazi! Ő az aki iránt olyat érzek mint még senki iránt... Ő az..."

 

A könnyek persze megint a szememet szúrták és most sem sikerült visszatartanom őket.  Balázsra néztem aki szintén az én arcomat fürkészte. Nem mondtam semmit csak megcsókoltam. Úgy csókoltam mint még soha. Azt akartam, hogy érezze, hogy mennyire szeretem. Hogy amiket nem tudok szavakkal elmondani az is benne legyen.

 

VÉGE!

 

27. Rész : Váratlan páros

2010. júl. 25. 17:41 - írta Morkunka

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm a komikat, boldog vagyok, hogy tetszik... Ilyenkor mindig meghatódom!!! :)

AFCvivikeee!

Kedves vagy, hogy ezt mondtad, de nem hiszem, hogy lenne ideje arra, hogy az én agyszüleményeimet olvassa... És nem hiszem, hogy annyira tehetséges lennék, hogy látnia kéne... :) De nagyon köszönöm, hogy így gondolod!! :)

*****************************************************************************************

Teljesen kimerültem ahhoz képest, hogy reggel volt és az ágyamban heverésztem. De hát egy ilyen fürdőzés után... és ami utána volt, mindenki kimerülne.

- Ez jó ötlet volt... - mondta Balázs miközben a vállam simogatta.

- Szerintem is... - mosolyogtam és megpusziltam a mellkasát. - Kár, hogy az én ágyam ilyen kicsi...

- Szerintem baromi jól megoldottuk a helyzetet... - mondta.

- Az igaz... - mondtam és halkan kuncogtam.

- Mennyi az idő... - kezdett keresgélni az éjjeliszekrényemen a telefonja után.

- Ő várj... - álltam fel az ágyból és kezdtem keresni a nadrágját. Átmentem a fürdőbe, ahol megtaláltam mindent. - Megvan! - léptem be a telefont lóbálva.

- Ilyen belépőt gyakran produkálhatsz! - mosolygott rám miközben felült.  Éreztem, hogy piros lettem és lehajtott fejjel lépdeltem az ágyam felé majd lehuppantam mellé.

- Tessék... - adtam oda a telefont.

- Köszi... - dobta félre és húzott magára. Elmosolyodtam és eltolta magamtól.

- El fogsz késni! - mondtam

- Nem érdekel... - suttogta és megcsókolta a nyakam.

- Hát Tomiékat biztos érdekli majd...

- Nem hiszem mert nem hozzájuk megyek... - mondta és hirtelen komoly lett a hangja.

- Akkor? - néztem rá csodálkozva.

- Váratlan páros... - mondta nekem meg kiülhetett a kétségbeesés az arcomra mert megsimogatta. - Ne aggódj...

- Oké... - sóhajtottam.

- Biztos nem aggódsz? - kérdezte.

- Igen... - aztán leesett a tantusz. - Várj... Akkor idejönnek? Ada? Vagy Zola? - nyeltem nagyot.

- Zola... És igen... Kb... két óra múlva...

- Akkor én majd elhúzok... - mondtam.

- Szerintem nem kell. Majd addig bemész az én szobámba.

- Persze, hogy az enyémet forgassák? - néztem rá.

- Aha... - nevetett.

- Na nem... - löktem le mosolyogva. - Majd én itt maradok, te meg szépen összepakolsz a szobádban... - kuncogtam.

- Igen is anya... - nevetett majd feltápászkodott. Felhúzta a bokszerét és átment a szobájába. Mosolyogva mentem után, hogy segítsek a káoszt rendbe hozni ami ott uralkodott...

- Segítek... - mondtam mikor kérdően nézett.

- Hát az jól jön... - mosolygott és egy helyre kezdte pakolni a ruhákat. Én az asztalához mentem és a papírfecniket pakolgattam.

- Szerintem inkább te csináld ezt! Nem tudom mit lehet kidobni és mit nem... - sóhajtottam miközben végignéztem a papírokon. A legtöbb időpont és dátum volt amit nem akart elfelejteni.

- Oké... -mondta és odasétált hozzám. Adott egy hosszú puszit amitől megdobbant a szívem, majd gyorsan a ruhákhoz siettem. Összehajtogattam a viszonylag tisztának tűnő ruhákat a többivel meg átsétáltam a szennyesbe.

- Azt hiszem viszonylag tiszta vagyok... - mondta mikor visszaértem.

- Aha... viszonylag... - mosolyogtam és az ölébe ültem és hozzábújtam.

- Mi az? - kérdezte.

- Semmi... Csak itt jobb... - mosolyogtam és a mellkasának döntöttem a fejem.

- Hát nekem is... - mondta és megsimogatta a hátam. Lehunytam a szemem és eszembe jutott amikor Tomi SMS-e után is így ültünk. Elmosolyodtam és mély levegőt vettem, hogy érezhessem az illatát. Annyira megnyugtató volt, hogy a karjaiban lehetek... hogy a közelében vagyok...

- Szeretlek... - mondtam olyan halkan, hogy én is alig hallottam.

- Én is szeretlek! - jött a válasz amit egy gyengéd csók követett.

- Mikor jönnek? - kérdeztem mikor elengedte az ajkaimat.

- Talán egy fél óra még... - mondta a faliórára nézve.

- Értem... - mondtam kicsit szomorkásan. Nem akartam, hogy valami bomba nővel keljen eltölteni egy csomó időt... egy randin...

- Ugye nem rágod magad? - fordított maga felé.

- Dehogynem... - mosolyodtam el.

- Ajj... - csóválta meg a fejét.

- Ne mondj semmit! - mosolyogtam. - Én a szobámban leszek te pedig érezd jól magad! - pusziltam meg majd felálltam de ő visszahúzott.

- Hogy érezném jól magam ha nem veled vagyok? - húzta végig a száját az államon.

- Kedves vagy... - mondtam halkan. - De biztos kedves lány lesz... És jó buli... - mondtam. Tényleg így gondoltam de attól még féltem, hogy valami csúcs jó csajjal találkozik...

- Ha te mondod... - puszilt meg. - Viszont most mát készülnöm kéne... - mondta.

- Oké... Én addig bent leszek a szobámba.

- Oké... - csókolt meg majd kimentünk a szobájából. Ő a fürdőbe én meg be a szobámba. Kimentem az erkélyre a rajzállványommal és az össze szenemmel ami a készletemben volt.

- Francba... - morogtam mikor kényelembe helyeztem magam és a fülesem után akartam nyúlni. Bementem a szobámba érte majd zenét kezdtem hallgatni. Lerajzoltam a kilátást, és viszonylag jól is sikerült... Aztán elhatároztam, hogy Balázst is lerajzolom de ezúttal sokkal pozitívabban mint a múltkor.

Fogtam egy új lapot, felragasztottam a rajztáblára és rajzolni kezdtem. Először a vázlatot csináltam meg majd az arcát kezdtem kidolgozni. Először a szemeit, a szemöldöke vonalát, aztán az orrát és a száját. Az arccsontja és a füle volt a legnehezebb... De élveztem a kihívást, főleg, hogy egy ilyen helyes férfi arcát rajzolhattam...

Meg egy kicsit sikerült elterelnem a figyelmemet arról, hogy hol van és mit csinál, meg, hogy Zola és egy kamera van a házban... És, hogy randizni fog... nem velem... Igazából mi soha nem is randiztunk... És ez azért kicsit fura volt... Lehet, hogy el kéne mennünk moziba vagy valami hasonló helyre... Mondjuk vacsora?? De az, hogy néz kis, hogy én hívom el? Na mindegy... Akkor kezdünk mozival és akkor lehet rájön mit szeretnék! :)